Categories Menu

Feltöltve Sze 13, 2017 Kategória Aktuális rendezvényeink, Hírek, Közművelődési partnereink ajánlják, Láss, ne csak nézz!, Partnereink kínálata, Programajánló - 2017

A szegedi “Hídember”

A szegedi “Hídember”

 

Gyors regisztráció ITT!

 

A Szent-Györgyi Albert Agórával együttműködésben 2017 tavaszán új sorozatot indítottunk: egy „vetítős” sorozatot, amelyben elsősorban szegedi és környékbeli fotóművészek/művésztanárok/hobbifotósok közreműködésével „szemet/lelket gyönyörködtető” vetítésekre kínálunk rendszeres lehetőséget. Mindezt egy kivételes adottságokkal rendelkező helyszínen, az Agóra Informatórium nevű egységében.

Az őszi évad szeptemberi nyitóelőadásában vendégünk lesz a “tiszteletbeli hídépítő”, a szegedi “Hídember”: Dobóczky Zsolt.

A szegedi mérnök-tanár mára fotóművész: eleinte diaporámáival lett ismert fotósberkekben, az utóbbi időkben pedig nagyberuházásokat fotografált végig – ahogyan mondani szokták, “az első kapavágásoktól” (például az M43-as Tisza-híd (Móra Ferenc híd) és az ELI születését). Zsolt természetesen nemcsak építkezéseket fotóz, mindig nála van a fényképezőgépe és folyamatosan fényképezi a körülette lévő világot.

Jacob Péter felvétele

Legújabb előadásában most velünk is megosztja élményeit, számunkra is megmutatja a beruházások során született nagyszerű, látványos fotóit! Öröm lesz látni és hallani!

Az előadás időpontja: 2017. szeptember 26. kedd 17.30

Az előadás helyszíne: Szent-Györgyi Albert Agóra, Informatórium – Szeged, Kálvária sgt. 23.

Az előadás címe: Fényképezés az alapoktól – Gondolataim a fotográfiáról két  építészeti nagyberuházás tükrében sok képpel

A fotót Dusha Béla készítette.

A Móra Ferenc híd fotózása kapcsán ezt írta Zsolt:

“…a hídépítés fényképezésével töltött nagyjából kétévnyi időszakot úgy éltem meg, mint egy egzotikus utazást. Az építési terület, ahol lázas munka folyt, számomra a nyugalom szigetét jelentette, ahol megnyugodhattam, kikapcsolódhattam: elmerülhettem a fotózásban. Bámulattal töltött el, ahogyan ez a fantasztikus építmény a szemem láttára nőtt ki a földből, és úgy éreztem, valamilyen módon magam is részesévé lettem ennek a csodának.”

Az ELI-ALPS beruházás fotózásáról pedig ezt:

“Részt venni egy várhatóan nagy hatású kutató központ létrehozásában, akár csak fotósként is nagyon megtisztelő. Nagy élmény látni, hogy egy volt laktanya gyakorló területén a gaztenger helyét miként veszi át egy impozáns épület. A fényképek  képesek megmutatni olyan dolgokat is, ami a kész épületben már nem látszik. … láthatóvá válik a lézeres kutatóhelyiségek alapja, acélváza, a könyvtár az “Agy” vázszerkezete. Természetesen nem csak az épület érdekelt, hanem a munka is amivel elkészült. Szeretném bemutatni azt az erőfeszítést is, amire a helyszínen  volt szükség ahhoz, hogy az épület elkészüljön.”

A rendezvényen való részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött!

Helyeket csak korlátozott számban tudunk biztosítani (max. létszám: 120 fő), ezért most is érdemes időben regisztrálni!

Regisztráció ITT!

Minden érdeklődőt, minden kíváncsi “szemet” szívesen látunk!