Categories Menu

Feltöltve nov 3, 2017 Kategória Aktuális rendezvényeink, Hírek, Pedagógiai esték

Az ember mint ökoszisztéma – vendégünk Prof. Duda Ernő!

Az ember mint ökoszisztéma – vendégünk Prof. Duda Ernő!

 

Hamarosan újabb izgalmas előadással folytatjuk a Mentor(h)áló és az IH közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték c. sorozatunkat!

Vendégünk Prof. dr. Duda Ernő biológus, immunológus, genetikus szakember,  az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézetének nemzetközi színtéren is ismert és elismert egyetemi tanára.

Prof. dr. Duda Ernő előadása révén betekintést nyerhetünk egy alig tíz éves új tudományág eredményeibe!

Vajon tudjuk-e, hogy az ember szervezetében élő sejteknek csak alig tizede emberi sejt?

A többi idegen (igazi migráns).

Mit tudunk erről az – akár negyvenezerféle – élőlényről, akikkel együtt élünk, akik befolyásolják egészségünket, öregedésünket, hangulatunkat, akár még gyermekeink tulajdonságait is?

Izgalmas tudományos felfedező utazás a mikrobiom világába, amely a velünk, bennünk, rajtunk élő, bennünket tápláló, védő, időnként kihasználó mikrobák összessége.

A bennünk, rajtunk, körülöttünk élő világ, “az idegenek” megismerése nagyon izgalmas mindannyiunk számára – most itt a lehetőség, hogy mindezt egy kitűnő szakember “idegenvezetésével” tegyük 🙂

Izgalmas téma és remek előadó vár ránk ezen az estén is!

Az előadás időpontja: 2017. november 13. hétfő 18.00

Az előadás címe: Az ember mint ökoszisztéma

Az előadás helyszíne: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.

Jegyár: kedvezményes: 1.200,- Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú: 1.800,- Ft

Jegyek kaphatók az IH Rendezvényközpontban és a www.ticketportal.hu weboldalon. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot!

Facebook eseményoldal ITT!

Amikor ökoszisztémákról beszélünk, a tundra, a trópusi esőerdő vagy a korallzátonyok jutnak az eszünkbe, az ember, csak mint az ezek túlélését fenyegető tényező. Vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy maga az ember is ökoszisztéma? 

Ahogy a tölgyerdőben a tölgyfák gyöngyvirágokkal, darazsakkal, fácánokkal és rókákkal élnek együtt, úgy az emberi sejtek is tömérdek egyéb faj sejtjeivel. Ezek lehetnek barátságosak és ellenségesek, ennek megfelelően megtűrtek vagy üldözöttek. Tudomásul vettük, hogy bennünk élnek, hogy nem tudunk megszabadulni tőlük, és azt is, hogy a tévéhirdetésekben a baktériumok az ősellenség, melyeknek az írmagját is el kell pusztítani?!”

Izgalmas világ ez, melyre mindannyian kíváncsiak vagyunk – most itt a lehetőség: az előadás során egy fantasztikus tudású professzor közérthető nyelven vezet be bennünket az emberi mikrobiom rejtelmeibe, így ezen az estén egy újabb “tudományos ismeretterjesztő csemegének” lehetünk tanúi.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!