Categories Menu

Feltöltve Sze 27, 2017 Kategória Aktuális rendezvényeink, Fotók, Hírek, Láss, ne csak nézz!, Médiatár

Fényképezés az alapoktól

Fényképezés az alapoktól

 

Ezzel a címmel tartottuk meg tegnap este az Agórával együttműködésben szervezett “Láss, ne csak nézz!” c. sorozatunk őszi nyitóelőadását.

A Mentor(h)áló ún. “vetítős” sorozatának idei évada Dobóczky Zsolt mérnöktanár élvezetes előadásával indult, melyre közel 80-an voltak kíváncsiak.

A “tiszteletbeli hídépítő”, a szegedi “Hídember” az utóbbi időkben nagyberuházásokat fotografált végig – ahogyan mondani szokták, “az első kapavágásoktól” – előadásában az M43-as Tisza-híd (Móra Ferenc híd) és az ELI születését élhettük át.

Komoly, kitartó munkával, több éven keresztül elkészített fotósorozataival bemutatta egyrészt a híd és az ELI teljes építési folyamát, de képet kaphattunk az ott dolgozó szakemberek munkás hétköznapjairól is. Nagy élmény volt, köszönjük!

Az előadáson készült néhány fotó és Zsolt alkotásai közül néhány itt megtekinthető: