Categories Menu

Feltöltve feb 13, 2015 Kategória Fotók, Hírek, Médiatár, Pedagógiai esték, Videók

“Minden mese egy lehetőség!”

“Minden mese egy lehetőség!”

 

Mesésen alakult a Mentor(áló 2.0 Program és az IH Rendezvényközpont közös szervezésében megvalósuló pedagógiai esték sorozatának 2. előadása!

350 résztvevő – köztük óvodapedagógusok, tanítók, gyógypedagógusok, magyartanárok, könyvtárosok – volt kíváncsi dr. Boldizsár Ildikó mesemondó, mesekutató, meseterapeuta “Mesék a mindennapokban és a gyógyításban” című előadására. Az előadás fő témája az volt, hogy mely jellemzők teszik lehetővé, hogy a mesék a mindennapokban és a gyógyításban kiemelt szerepet töltenek (tölthetnének) be.

A közönség döbbent csendben hallgatta a nyitómesét (Anahakán-rózsa meséje), a mese és annak előadásmódja sokak számára katartikus élményt jelentett.

Boldizsár 8

Boldizsár Ildikó előadásából megtudhattuk, hogy a mese “az életben maradáshoz,  az emberi méltósághoz, az értelemmel telített létezéshez, a teremtett világgal való egységben levéshez szükséges szellemi és gyakorlati tudás komplex tárháza”.

Az európai mesekutatás 2349 mesetípust ismer, amelyek “a létezés minden fizikai, szellemi és lelki formájára mutatnak példát”. Őseink még tudták, hogy “a világ megismerésének egyik lehetséges módja a történeteken keresztüli megismerés”. Erre kitűnő példa az indiai Pancsatantra – az Ötös Könyv – a világ legősibbnek tartott és leghíresebb mesegyűjteménye, a szanszkrit irodalom legrégebbi nyelvemléke, melynek eredete az időszámításunk előtti 6. évszázadra nyúlik vissza. Célja az volt, hogy állatmesék alakjában bölcsességre tanítsa és jó tanácsokkal lássa el a rádzsák fiait.

Boldizsár Ildikó “rögtönzött továbbképzéséből” azt is megtudhattuk, hogy milyen műfajcsoportjai vannak a mesének, és mire szolgálhatnak az egyes típusok. Részletesen megismerhettük az állatmesék, a varázsmesék (nálunk inkább tündérmesék), a legendamesék, a novellamesék, az ördögmesék, a falucsúfoló mesék, a tréfás mesék, a hazugságmesék, valamint a formulamesék jellemzőit.

Ildikó előadásának egyik nagyon fontos üzenete az volt, hogy a mese nem gyerekműfaj: a mesék végigkísérik az ember teljes életét (gyerekkor, ifjúkor, felnőttkor, érett nő/férfi, öregkor), s mindegyik kornak megvannak a maga meséi, amelyek arra a korra vonatkozó viselkedésbeli és gondolkodásbeli példákat, magatartásmintákat, cselekvési modelleket tükröznek.

Az előadó kitért a meseterápia, a mesékkel való gyógyítás fogalmára is, s 15 éves ez irányú tapasztalata alapján beszélt arról, hogy hogyan használhatók a mesék egyensúly-vesztett állapotokban.

meseterápia

Boldizsár Ildikó válaszolt a közönség kérdéseire, majd  “Az Élet hatalma” című afrikai népmesével búcsúzott Szegedtől és a Mentor(h)áló Klubtól, melynek üzenete: “soha ne felejtsük el, hogy az Élet minden pillanatban itt áll mellettünk és megszólít.”

“Így volt, mese volt, amit mondtam, igaz volt.”

A JGY TV összeállítása ITT látható!

Az előadás fotói az alábbiakban tekinthetők meg: