I. 2. Az irodalom intézménytörténete a 18-19. században (Gere Zsolt)

Bevezető

A magyar irodalom történetében rendkívül erős hagyománya van a magányos író, költő alakjának - mintha az irodalom csupán a művek és az olvasó közvetlen kapcsolatából állna, s nem kellene számolnunk azokkal a sokrétű intézményi körülményekkel, amelyek egy-egy mű létrejöttében, terjesztésében, ellenőrzésében, szerzőjének társadalmi elismerésében, egzisztenciális helyzetének alakulásában szerepet kapnak. Az intézménytörténeti kutatások azt bizonyítják, hogy az említett szempontok figyelmen kívül hagyása leszűkíti az irodalom működésmódjának megértését, illetve megnehezíti az írói életpályát rendkívül erősen befolyásoló hatalmi (akár annak pozitív, támogató jellegű, akárpedig kirekesztő aspektusát vesszük figyelembe) és személyes viszonyok feltárását. Az irodalmi intézmények napjainkban is ugyanolyan fontos szerepet töltenek be az irodalmi élet alakulásában, mint a korábbi időszakokban, sőt figyelembe véve a világhálónak a személyesség lehetőségeit és közegeit átformáló megjelenését, a nyomtatott sajtó bővülését, az irodalmi körök, társaságok szinte áttekinthetetlen számát, azt is mondhatjuk, hogy az intézményesülés az irodalom működésének elengedhetetlen feltétele. A középiskolás oktatásban uralkodó életrajzok ennek ellenére szívesebben adnak pszichologizáló, az alkotás lélektani motivációira visszavezetett értelmezési háttereket, s nem hangsúlyozódik kellőképpen a társadalomtörténeti, intzéménytörténeti szempont. Egy-egy város, iskola, egyetem mindig hagyományokkal rendelkező, gyakran irodalmi köröket működtető helyszín is, s az ott kapott indíttatás többé-kevésbé feltárható folyamat – nem csupán puszta adat – az írói életrajzokban.

A magyar irodalom történetében karakterisztikusan a Nyugat című folyóirat az első, amely az oktatásban is olyan intézményként jelenik meg, amely generációkat volt képes összekötni (és elválasztani), s a lapban való publikálás az irodalmi befogadással ért föl. Pedig napjainkban, illetve korábban, a 19. századi irodalmat tekintve is jól érzékelhető az irodalmi folyóiratoknak az az erőtere, amely viszonyítási alapot jelentett (jelenthetett volna) a kortárs irodalmat olvasók számára. Csak egyetlen mai példa. A rendszerváltás évében alapított, s 2014 decemberében megszűnt, fennállása idején az egyik legjelentősebb irodalmi folyóirat, a Holmi szerkesztője, Radnóti Sándor így emlékszik vissza a lapalapítás időszakára:

„Huszonöt évvel ezelőtt más volt. A történelmi remények és várakozások része volt a folyóirat-alapítási kedv föltámadása. A magyar irodalmi kultúra folyóirat-kultúra volt, részben sikeres és sarkalatos történelmi folyóirataink hagyományának okából, részben azért, mert az irodalmi élet folyóiratok köré szerveződött, melyek mozgékonyabbak, frissebbek és még cenzurális föltételeikben is változékonyabbak voltak, mint az ugyancsak cenzurális okokból lassú és túlellenőrzött könyvkiadás. […] 1989-ben megváltoztak a körülmények. Fiatalok indítottak szabadon folyóiratokat, mint a Nappali házat, diáklapból hamarosan színvonalas orgánum lett a debreceni Határ, s az idősebb korosztályok is megvalósították a maguk évtizedek óta reménytelenül dédelgetett vágyát, hogy – Nagy Lajossal szólva (idéztük ezt önironikusan a Holmi első számában) – »Lapot kell indítani. Egy új lapot«”.[1] A későbbiekben majd látjuk, hogy hasonló, publikációs és egyben személyes közeget jelentett a 19. században például az Aurora kör, s a kör tagjai az Akadémián, illetve a Kisfaludy Társaságban folytatták irodalmi tevékenységüket. Napjainkban a kritikai kiadások olykor generációkon átlépve folynak, de említhető olyan irodalomtudományi sorozat is, amely szintén egy-egy szakmai közösséghez kötődik. A szépirodalomban ugyancsak jellemző, hogy a közös szellemi háttér, irodalomfelfogás a könyvkiadás területén is megmutatkozik. A Magyar Írószövetség keretein belül létrejövő FIJAK (Fiatal Írók József Attila Köre) 1981-ben szakadt el az Írószövetségtől, s a kapcsolódást is kifejező intézményi nevet megváltoztatva alakult újjá. A kör továbbra is a fiatal írók összefogását tekintette fő feladatának, s bár saját lapot nem alapíthattak, köztudott volt, hogy a Mozgó Világ lényegében a kör orgánumának, publikációs közegének tekinthető. A kör által kiadott, mintegy kétszáz kiadványt számláló, változatos témájú (szépirodalom, esszé, irodalomtudomány, film stb.) könyvsorozat, a JAK-füzetek pedig a pályakezdők mellett rendkívül neves szerzőknek is teret adott. A ma is működő irodalmi egyesület továbbra is a fiatal irodalom támogatását tekinti fő céljának, az irodalmi teljesítmény mellett a tagság életkori határa negyven év.

Az alábbi rövid áttekintés két intézmény, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság történetét dolgozza fel részletesebben, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy az áttekintés a 18-19. századi anyag tekintetében is erősen behatárolt. Az intézménytörténet rendkívüli gazdagsága, változatossága önálló munkát, a szempont állandó jelenlétét, lényegében egy létező aspektus tudatosítását követeli meg.