Skip navigation

Áttekintés az óvodában használható informatikai eszközökről

Amikor az informatikai eszközökről esik szó, hajlamosak vagyunk kizárólagosan csak a számítógépre és a hozzá kapcsolódó általánosságban használt eszközre – például monitor, egér, billentyűzet, projektor – gondolni. Pedig az oktatásban használható eszközöknek igen széles palettája létezik. Informatikai eszköznek mindősül minden olyan eszköz, amely az információt bármilyen formában kezeli, vagyis:

  • információt szerez, (Kép, hang és egyéb jelrögzítő eszközök.)
  • információt tárol, (Különböző adattároló eszközök.)
  • információ feldolgoz, (A megszerzett információval műveleteket végez. Például: számol, keres.)
  • információt továbbít, (Mobiltelefonok, rádiók, televíziók és a különböző adattovábbítási eszközök)
  • információt felhasznál. (Olyan eszközök, amelyek információk alapján műveleteket végeznek, például robotok.)

Információnak nevezzük mindazt, aminek segítségével új ismereteket szerezhetünk, eddigi ismereteink pontosabbá válnak, esetleg valamely „homály” kivilágosodik, vagy rend teremtődik, megértünk valamit, amit eddig nem értettünk.[1]

A fentiek alapján nézzük meg, hogy melyek azok az eszközök, amelyek óvodában is alkalmazhatók.

Kép- és hangrögzítő eszközöket mi magunk is sokat használunk. Ma már egy kirándulás szinte elképzelhetetlen egy fényképező vagy videókamera nélkül. Sokszor azonban ezt a funkciót a mobiltelefonunk tölti be, hiszen az van legtöbbször kéznél. De nem csak kikapcsolódások alkalmával és magán életben használjuk a fényképezőgépet, hanem a munkánk és tanulásunk során is. Oly mértékben felgyorsult a világunk, hogy sajnos nincs elegendő időnk az adatok lejegyzésére. Ilyenkor nagy segítségre van egy fényképezésre is alkalmas mobiltelefon. Nagyon sokszor előfordul, hogy a kiírásokat már nem papírokra jegyzetelem, hanem lefényképezem. Az óvodapedagógus hallgatók pedig egymás jegyzeteit, tételkidolgozásait nem másolják, hanem egyszerűen lefényképezik. Környezettudatosság szempontjából ez sem utolsó szempont, hiszen nagyon sok papírt meg lehet vele spórolni.

A mai mobiltelefonok és fényképezőgépek igen sok funkcióval rendelkeznek, így ezek elég nehezen alkalmazhatóak az óvodapedagógiában. Nem beszélve arról, hogy ezek az eszközök nem a legstrapabíróbb eszközök. Egy óvodás gyermek igen könnyen leejtheti és mivel drága eszközök, nagy kárt tud benne okozni.



[1] Knizner Anikó: Az óvodai informatikai nevelés elmélete és gyakorlati lehetőségei.