2.1. „Módszertani változások és változatok a gyermeknyelvi kutatásban” (Pléh-Palotás-Lőrik, 2002, 13.o.)

A nyelvészeti, nyelvészeti-pszichológiai, viselkedés-elméleti tudományok kísérletes eszközökkel igyekeznek egyes részjelenségeket feltárni, melyek az adott nyelvi állapot egyes szintjeinek működését keresztmetszetükben képesek részleteiben elemezni, és az állapotdiagnózis felállításához adatokkal szolgálni. Utalásokat tudnak tenni a grammatika, a spontán önfejlődés szabályszerűségei, az egyes szerkezetek fejlődése/fejlettsége terén a nyelvi válaszok, nyelvi viselkedés, a produkció és megértés, a gyermeknyelvi szabályalkotás sajátosságai vonatkozásában. A pragmatikai vizsgálatok a komplex kommunikációs célrendszer megvalósításának mikéntjéről, az interakciók minőségéről és tartalmáról, sajátosságairól szolgál információkkal, melyhez hosszmetszeti (időben, térben kiterjedtebb, gazdag nyelvi anyag vizsgálatával elemzi az egyes dialógusokat. Az innát, generatív szabályrendszert „működtető” nyelvelsajátító modul, vagy „készülék” működésére, és a működés általános törvényszerűségeit lehetővé tevő longitudinális vizsgálatok a gyermek, mint önálló szabályalkotó rendszerszerűen működő nyelvi képességeire, és azok specifikumaira tudnak rávilágítani (pl. birtoklás, birtokviszony kifejezése, fonotaktikai tipikus hibázások, tipikus túláltalánosítások, önálló szóalkotás, redukció, rendhagyó formák tipikusan eltérő alakjai, szórendi szabályok alakulása, bonyolultabb mondatszerkezetek megértése, megnyilatkozások szerkezetei, mondatokká formálódásának szabálytalanságai és az ezekben fellelhető konzekvens  jelenségek). (Pléh Csaba-Palotás Gábor-Lőrik József, 2002). A vizsgálati eljárások típusai: tesztek, kérdőívek, megfigyelés, interjúk.