4.3. A kitagolás korai képviselője, Svédország
Ha kitagolásról, illetve abban élenjáró országokról beszélünk, a szakirodalom gyakorta helyezi a skandináv országokat, azon belül is Svédországot a példák középpontjába. Svédországban az 50-es években erősödnek fel a kritikai hangok a nagy intézményekkel szemben. Ennek ellenére a 70-es évekig a nagy intézmények jelen vannak az országban. A szülői kritikák és politikára gyakorolt nyomás hatására a 60-as évek végén indul meg egy reformfolyamat. Ez a reformfolyamat az 1954-ben megkezdett reformok továbbépítése. Az 1954-es törvény ugyan megerősíti a nagy intézeteket szerepükben, mégis kiemelkedő jelentőségű a svédországi ellátórendszer későbbi történetének alakulásában. Az 1954-es törvény a ma úgynevezett „Community Care” alapjait rakja le. Az akkori ambuláns ellátási forma azonban a „képezhetetlennek” minősített fogyatékos személyek számára nem volt elérhető, számukra továbbra is a nagy intézetek jelentették a családon kívüli elhelyezés egyetlen lehetőségét. 1967-ben e törvényt fejlesztik tovább, amikor részben feloldják a „képezhetetlen” fogalmat. A 80-as évekig az értelmi fogyatékos és súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek közösség alapú lakhatásának lehetőségét is lépésről lépésre kialakítják. A megkezdett reformfolyamatokat, melyek a nagy intézetekkel szemben a közösség alapú szolgáltatásokat részesítik előnyben, az 1985-ös törvény tovább erősíti, mely kimondja, hogy senki sem kötelezhető speciális ellátásra akarata ellenére (Grunwald 2002). Az 1994-es asszisztenstörvény ezt az irányt csak tovább erősíti, mely szerint korlátozott funkcióképességű személyek, azon belül értelmi fogyatékos személyek is jogosultak a személyes asszisztens szolgáltatásra. E szolgáltatást több területhez kapcsoltan lehet igénybe venni, többek között a saját lakásban való támogatásra is.
Az 50-es években megkezdett reformok hatásainak következményeként a nagy intézetek Svédországban mára megszűntek. A felnőtt értelmileg akadályozott személyek vagy egyedül laknak, vagy 5-6 fős lakóközösségekben, úgynevezett csoportos lakásokban. Sem a lakóotthonok, sem a nagy intézetek ma már nem képezik a svéd ellátás pilléreit (Ratzka 2003).
A svéd ellátás ugyan a gyógypedagógián belül a kitagolás kapcsán gyakorta pozitív példaként jelenik meg, azonban a kritikai hangok is szerepet kapnak. E hangok elsősorban az ellátás minőségének különbségeit róják fel a svéd ellátásban (Aselmeier 2008).