Skip navigation

7. NŐKRŐL ALKOTOTT KÉP ÉS NŐNEVELÉS A KORAI ÚJKORBAN

A 17. században tovább folyt a középkorban már kibontakozó vita (querelle des femmes[1]) a nők adottságairól, képességeiről, oktathatóságáról, a számukra tanítandó tananyag köréről és mennyiségéről. A felvilágosodás formálódó gondolatvilágában már markánsan megjelenő egyenlőség-eszme a női nem tekintetében csak korlátozottan érvényesült. A női intellektus tulajdonságairól vitázó szerzők között csak elvétve akadtak olyanok, akik a lányok fiúkéval egyenlő veleszületett intellektuális adottságait alapelvként elfogadva a magasabb színvonalú és gazdagabb tartalmú képzést tartották volna számukra kívánatosnak. Kialakult a felfogás, miszerint a nők elsődleges feladata a családi élet szilárd erkölcsi alapjainak, morális karakterének biztosítása. Az elmúlt korok neves asszonyainak életútját bemutató lexikonszerű összeállításokban is elsősorban ez utóbbi tulajdonság lett a beválogatás szempontja. Noha többen érveltek a nők magasabb iskolázása mellett, csak kivételes esetben merült fel a vitairatokban kívánalomként a férfiakéval egyenlő művelődési esélyek biztosítása számukra.

A női nem egyik korabeli védelmezője Wilhelm Ignatius Schütz német jogtudós volt.  1663-ban írt vitairatában („Tisztelgés a dicséretre méltó fehérnép előtt”, „Ehren-preiß der Hochlöblichen Frauen-Zimmers”) a féri és női nem Isten előtti egyenlőségéből indul ki. A nők éppúgy, mint a férfiak rendelkeznek a gondolkodás, a megismerés képességével, ősi állapotukban nem volt alá-fölérendeltség közöttük. Születésekor minden ember lelke olyan, mint a tiszta papírlap, a különbségek az eltérő nevelésből adódnak. Ha a nők számára a magasabb képzés éppúgy biztosított lenne, mint a férfiaknak, akkor a „tudományok, a művészetek és a közélet minden területén olyan kiválóan megállnák a helyüket, hogy a tanult férfiak önként lemondanának elsőbbségükről”. (Idézi: Fietze, 1996b, 243.) Mindezen optimista felfogása ellenére Schütz nem megy olyan messze a következtetések megfogalmazásában, hogy a nők korabeli társadalmi szerepének megváltoztatására törekedne. Mindössze azt tartja kívánatosnak, hogy a férfiak kérjék ki művelt feleségük véleményét az élet különféle dolgaiban. A nők tanulmányainak célja szerinte az, hogy a tétlenség ellenszereként pallérozza erkölcsi erényeiket.

A női nemet dicsérő írások mellett Európa-szerte szép számmal jeletek meg heves nőellenes kirohanások, mizogin[2] vitairatok. A szerzők egy része a nők alacsonyabb-rendűségének ősrégi toposzát vette elő. Ezek szerint a lányok oktatása fölösleges, a dolguk az, hogy engedelmeskedjenek. Mások bizonyos körű műveltséget megengedhetőnek tartottak számukra, amennyiben az erkölcsi épülésüket szolgálja. A nők túlműveltsége káros, mivel „Éva-természetük folytán” azt csak gonoszkodásra és intrikára használnák.

 

 16. Gúnyrajz a cicomakedvelő nőről. Párizs, Nemzeti Könyvtár

 

A közgondolkodás is azt tartotta, hogy a nőnevelés legfőbb célja nem a sokoldalúan művelt asszonyok képzése, hanem olyan feleségek, családanyák, illetve háztartásvezetők formálása, akiknek hitélete példamutató, erkölcseikben megbízhatók, férjüknek engedelmesek, szorgalmasak, takarékosak, gyakorlati képességeik révén pedig alkalmasak a háztartás vezetésére és a családi gazdaságban való közreműködésre. A jövendő életre való készülődést szolgálta – egyebek között – az a szokás is, amely szerint az alacsonyabb sorból származó lányokat más házhoz adták szolgálónak, cselédnek. Az alaposan megválogatott – klasszikus stúdiumokat legföljebb csak érintőlegesen tartalmazó – magasabb műveltség, a művészetekben való jártasság csak a legfelső társadalmi osztályok leánygyermekeinek volt a kiváltsága.

Ez a mentalitás kihatott az iskoláztatási szokásokra is. Tény, hogy Luther több ízben is síkra szállt a leányok alapfokú iskoláztatása mellett (pl.: „An den christlichen Adel deutscher Nation” 1520). A 16. századtól kezdve a különféle iskolaszabályzatok a fiúkkal együtt említik a lányokat, mint akiket katekizmusra, bibliai idézetekre, zsoltárokra, olvasásra, írásra, számolásra és éneklésre kell tanítani (pl. Gothai Iskolaszabályzat,1642, General-Land-Schul-reglement 1763). A lányokat általában a fiúktól elkülönítve (külön épületben, külön szobában vagy – ha más lehetőség nem volt – a szoba egy elkerített részében) tanították az elemi készségekre. A lányok elemi szintű intézményes oktatása a 16. század első felében szűk keretek között maradt, a fiúiskolák tekintetében megfigyelhető expanzióról itt szó sem volt.



[1] Lásd a 3.1. fejezetet.

[2] Mizogin = nőgyűlölő