Mint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának elsőéves kisebbségpolitika szakos hallgatói a 2014/2015 I. félévében fókuszcsoportos kutatást végeztünk a koldulás témakörében. Mivel első sorban a fiatal egyetemisták véleményére voltunk kíváncsiak, a társadalmi tanulmányok elsőéves hallgatóit kérdeztük meg a témával kapcsolatban.

A kutatásunk során elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy miként viszonyulnak a hallgatók a kolduláshoz és a koldusokhoz. Továbbá olyan kérdésekre kerestük a választ, mint: Milyen sztereotípiák befolyásolják a véleményüket? Hogyan befolyásolja gondolkodásukat a közvetlen családi, baráti környezet? Hogyan befolyásolja gondolkodásukat a személyes tapasztalat? Hogyan jutottak arra a véleményre, amit képviselnek? Média hogyan befolyásolta ezt a véleményt? Filmekből, hírműsorokból hogyan formálódott? Ezen kérdések megválaszolása érdekében minél több személyes élmény felderítésére törekedtünk, amelyek alátámasztják a hallgatók állításait, gondolkodásmódjukat, valamint viszonyulásukat a kérdéskörhöz. A kutatás megkezdése előtt a hipotézisünk az volt, hogy ez a korosztály nagy valószínűséggel elhatárolódik a koldulástól. Többségük elítéli a kéregető embereket és ellenszenvvel, megvetéssel tekint rájuk. Nem jellemző a velük szembeni együttérzés kimutatása a hallgatók részéről.

Mint már említettem a kutatásunkat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának az első éves társadalmi tanulmányok szakos hallgatói körében végeztük. A vizsgált csoport 12 főből állt, melyből 10 lány, és 2 fiú volt. Ez az arány elég jól tükrözi az ezen a szakon lévő évfolyamok nembeli, és számbeli megoszlását is.

Annak érdekében, hogy megtartsuk a résztvevők anonimitását, de elemezni tudjuk később az elhangzottakat, sorszámmal láttuk el a résztvevőket. A 7 és 17 számot a két fiú, míg a 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 18 számokat a lányok kapták.

A fókuszcsoport kutatásunkat egy interaktív feladattal kezdtük, ahol a résztvevőknek az volt a feladata, hogy egy adott állításról eldöntsék, hogy mennyire értenek vele egyet. A teremben két kijelölt pont közötti képzeletbeli skálán kellett elhelyezniük saját magukat a fent említettek alapján, és meg is kellett indokolniuk, hogy miért oda álltak, ahova. A kijelentés a következő volt: A koldusoknak mindig adok pénzt. Ez a feladat két célt is szolgált: egyfelől, ezzel próbáltuk ösztönözni őket, hogy elkezdjenek gondolkodni a témán, ezáltal valamelyest feloldva a gátakat. A másik célunk pedig az volt, hogy ezáltal fel tudtuk előzetesen mérni nagyjából, hogy ki, hogyan áll a kérdéshez, valamint ez alapján ültettük le őket a fókuszcsoportos beszélgetéshez. Az egyik felére a félkörnek azok kerültek, akik inkább egyetértettek az állítással (10, 14, 15, 16, 17, 18), míg a másik felére azok, akik inkább elutasítóbbak voltak (7, 8, 9, 11, 12, 13). Érdekesség, hogy pont fele-fele arányban oszlanak meg a résztvevők a két „oldal” között. Ez annak köszönhető, hogy a 12 fő egy viszonylag kis részére csoportosult a képzeletbeli skálának, és nem voltak nagy különbségek a gondolataik között (ez a későbbiekben is beigazolódott). A többség a skálán a nem teljesen ért egyet a kijelentéssel, és a képzeletbeli skála közepe közé helyezte magát. Végül a magyarázatban fellelhető árnyalatbeli különbségek alapján osztottuk el így a résztvevőket, de a beszélgetés későbbi részében beigazolódott az, amit előre sejtettünk, hogy nincsenek nagyobb különbségek a két kialakított „fél” között, sőt a többség szinte azonos módon vélekedik a koldulással kapcsolatosan.

Előzetes hipotézisünk, miszerint „ez a korosztály nagy valószínűséggel elhatárolódik a koldulástól”, „elítéli a kéregető embereket és ellenszenvvel, megvetéssel tekint rájuk”, valamint a „nem jellemző a velük szembeni együttérzés kimutatása”, nagyobb részben beigazolódott. A fókuszcsoportban résztvevők közel fele arról számolt be, hogy a kolduló emberek egy részét elítéli, megvetéssel tekint rájuk. A másik része viszont nem ítéli el őket, vagy a koldusok egy bizonyos részét nem ítéli el. Inkább sajnálatot és empátiát érez, és többen még segítenek is rajtuk. Az viszont elmondható, hogy akik adakozóbbak sokkal nyitottabbak és tájékozottabbak a koldulásról és a koldusokról, mint társaik, akik elzárkóznak az adakozástól.

A fókuszcsoport tagjain a kezdetekkor látszódott, hogy feszengnek és izgulnak (tény, hogy ez velünk sem volt másként). Viszont ahogy telt az idő és a végéhez közeledtünk jobban megnyíltak. Megismerhettük gondolataikat, érzéseiket és tapasztalataikat is – és úgy gondoljuk ez számukra is hasznos volt, hiszen megismerhették egymás véleményét és számunkra is, hisz ilyen kutatásban még egyikünk sem vett részt.

Az izgalom és a kapkodás következménye nálunk is megjelent. Mivel ez volt az első általunk szervezett fókuszcsoportos kutatás be kell látni, hogy nem volt zökkenőmentes. Maga a feladat először egyszerűnek tűnt. Kérdéseket feltenni és megtudni a résztvevők véleményét egy bizonyos témáról. A kutatás kidolgozásával viszont mindez egyre összetettebb lett. Rájöttünk, hogy nagyon nehéz a "miértekre" választ kapni, illetve egy fókuszcsoportot moderálni. A kutatás megkezdésekor érzékelhetőek voltak a felkészületlenség apró jelei. Leginkább a technikával voltak problémáink, illetve ez volt az a terület, amire talán kicsit kevesebb figyelmet fordítottunk az előkészületekkor. Utólag a munkánkat sikeresként összegezném, kisebb hibákkal melyekből tanultunk. A feladat elvégzése rávilágított arra, hogy fókuszcsoport a kvalitatív kutatás nagyon fontos eleme. Lényege az információgyűjtés, mely sok esetben nem is olyan egyszerű.

 Kép forrása: http://hazaeshaladas.blog.hu/2012/03/14/szegenyseg_az_elmult_ket_evtizedben_terapias_kudarcok

Szűcs Tímea
Kisebbségpolitika MA I.