Ha becsukom a szemem

 Egy nap felébredtem Manchesterben és rájöttem, miért volt napokig rossz kedvem. Honvágyam volt. Nagyon erős honvágyam. Imádom Angliát és élvezem, hogy itt lehetek. Utazok, világot láthatok, embereket ismerek meg a föld minden tájáról. Hogy is lehetne megérteni azt, hogy a keleti tengerpartról vagy épp Manchester egy izgalmas szórakozóhelyéről hazavágyom. Haza. Oda, ahonnan mindenki menekül. 

Úgy érzem magam, mint az a bizonyos feldobott kő, ami elérte a holtpontot. Csakhogy én nem érhetem el, tovább kell repülnöm. Úgy tűnik, mégsem vagyok olyan nehéz. Várnom kell még a zuhanásra, az a föld megvár. Legalábbis azt mondják, én csak reménykedhetem benne, hogy igazuk van.

Eddig csak azt éreztem, hogy valami nincs rendben, nincs a helyén, valami hiányzik, valami megfoghatatlan és leírhatatlan. Ha becsukom a szemem és erre gondolok, illatokat érzek, általában meleget, napsütést, és nyugtalansággal egyveleg nyugalmat. Járhatok a világ bármely gyönyörű, izgalmas és csodálatos táján, ezt egyszerűen nem tudom elfelejteni. Talán az idő segít, nem tudom. Sosem gondoltam volna. Hiányzik a napsütés, a barátnőm piercingje, a kollégium előtt szálló vanília illatű cigifüst, az utcán átkozódó cigányasszony, a Boci, a Tisza, a Máv (mű)bőrülése, a Nyugati, a sok bunkó ember, a vasutas, aki azelőtt indítja el a vonatot, mielőtt odaérnél, egy sváb falu, a cserkészeim, a családom, édesanyám kávéja, apukám morgolódása és a nővérem. Rá nem írhatok jelzőt, mert mérges lesz. És persze a macska, akinek nagyon drukkolok, hogy húzza ki sérülés nélkül, míg haza nem érek. Szeretném érezni azt a hőséget, amit mindenki annyira utál, amiben mozdulni sem lehet, de dolgozni és vizsgázni ugyanúgy el kell menni. Ferge Zsuzsa, Horthy, instabilitás. Csókolom, magyar képzés.

Olvasom a híreket, Petőfi rádiót hallgatok és ott vannak azok a bizonyos posztok is. De nem élhetek otthon, most itt vagyok és nagyon is élvezem, lehet irigyelni. Tudom, hogy ami hiányzik, annak nagy része hazugság. Nélkülözhető és feledhető. A cigányasszony nem fog nekem örülni és a vasutas se tudja, ki vagyok. Mégis hiányoznak. Fogalmam sincs, miért.

Azért van az a bizonyos magyar valóság, amit ott tudnék hagyni nyugodt szívvel. Megnéztem egy filmet a magyar cigánygyilkosságokról. Éreztem az otthoni illatokat, láttam az otthoni tájat és azt a valóságot, amitől végig rázott a hideg. Ide akarok visszamenni. Amitől elfog a hányinger. 

Tózsa Mikolt
SZTE-JGYPK
Társadalmi tanulmányok II. évf.