A történet szerint Rick Grimes rendőrtiszt (Andrew Lincoln) egy bevetés soránmegsérül, kórházba kerül és kómába esik. Amikor felébredt, minden megváltozott. Az utcákon már nem élő emberek sétálnak, hanem holtukból feltámadt, agyatlan lények, a „járkálók”. Rick nem rest, rögtön hazasiet, hogy megtalálja feleségét Lorit, (Sarah Wayne Callies) és fiát, Carlt (Chandler Riggs). Miután nem találja otthon őket, biztosra veszi, hogy életben vannak, így fegyvert ragad, hogy megkeresse szeretteit. Útja során egy túlélőcsoporthoz csapódik és rövid idő alatt a túlélők vezetője lesz. Ennek a csoportnak a kalandjait követhetjük nyomon az eddigi két évad alatt.

Kezdem először a pozitívumokkal. Az egyik a látvány, a másik pozitív dolog pedig a színészek, - ha pontos szeretnék lenni, akkor a Rick-et alakító Andrew Lincoln – játéka nem hagy maga után kivetnivalót. A sorozatban nincsenek kimondottan jófiúk és rosszfiúk, csupán olyan emberek, akik új életet próbálnak kezdeni egy zombikkal teli világban. Közülük is kiemelkedik Mr. Lincoln, aki parádésan alakítja azt az embert, akire a csapat rábízhatja az életét. Minden rezzenését képesek vagyunk elhinni, bele tudjuk képzelni a helyébe saját magunkat, és eközben rájöhetünk, mi sem tudnánk más döntéseket hozni. Mindig szem előtt tartja a csoport érdekeit, de számára mégis a családja a legfontosabb, s ez a kettősség alkalmanként nehézségeket gördít elé. A többi színész alakításával sincs semmi gond, ők is hozzák az elvárható szintet, de nem tudnak kiemelkedni a tucatkarakterek homályából. 

Látvány tekintetében a „The walking dead„ hibátlanul teljesít. Sőt, az előzetes várakozásaimat is sikerült messze túlszárnyalnia. A helyszínek nem túl változatosak, de jól beállítottak, hihető atmoszférát teremtenek. Minden pont úgy néz ki, ahogy elképzelnénk egy ilyen esemény után. Mindenhol por, törmelék, halottak az utcákon, az utak tömve autókkal, az üzletek ablakai betörve, látható a káosz, ami a világot uralja. Amikor pedig egy járkáló kerül a képbe, az valami páratlan. Meg merem kockáztatni, hogy az itt bemutatott zombikép az eddigi legszínvonalasabb, amit láthattunk a képernyőn.

Jöjjön hát a feketeleves. Hiába a látvány, hiába Andrew Lincoln hibátlan játéka, ha a történet sablonos. Nagyon sokan kifogásolják a történetet és véleményem szerint nem hiába. Értem én, hogy fontos egy filmben, vagy egy sorozatban a karakterek kellő kidolgozása és a karakterfejlődés. De lehet ezt kevésbé unalmasan is csinálni, példaként ott van a Lost. A visszaemlékezésekből ismerhettük meg a szereplők életét, azt, hogy milyen emberek voltak és kikké váltak. A walking dead esetében alig kapunk információt arról, hogy kiket is látunk a képernyőn. Így nehéz a nézővel elhitetni, hogy karaktereink személyisége fejlődik. A történet elején volt egy szereplő, aki állandó konfliktusban állt a csapat többi tagjával. Aztán egyik pillanatról a másikra, semmilyen előjel nélkül már más ember lett. Nem tudtunk meg semmit a motivációiról, arról, hogy ki volt ő, mielőtt elszabadult a pokol, így értetlenül álltam (illetve ültem) az események előtt.

Összegzem tehát a „The walking dead„ című sorozatról kifejtett gondolataimat. Annak ajánlom a megnézését, aki már régóta vágyik egy zombis sorozatra és odáig van a zombikért. Neki szórakoztató lesz. Aki viszont tartalmas szórakozást szeretne, kerülje el, esetleg tegyen egy próbát, ha végképp nincs más a terítéken. Esetleg olvassa el a sorozat alapjául szolgáló képregényt, meg fog lepődni, mennyivel lebilincselőbb élményt nyújt.

Balla Nándor

Társadalmi tanulmányok II.

 SZTE-JGYPK