Hallottunk már olyan szemináriumról, ami eredetileg lelkigyakorlatnak indult, később viszont komoly menedzserképzéssé vált? Pedig a Management by Jesus nevű gyülekezet pontosan ilyen.
Kiss Ulrich, marketingvezető, később egy jezsuita rend tagja, felfedezte Szent Márk Evangéliumában a vezetői kézikönyvet.

Eredetileg lelkigyakorlatot szervezett az elakadt menedzsereknek, akik kérték, hogy fókuszáljanak a vezetésre, hiszen ők naponta döntenek más emberek sorsáról. A híd pedig a Szentírás és az üzlet között állítása szerint ott van, hogy Jézus és édesapja építési vállalkozók voltak, nem pedig ácsok. A régi görög szavak többjelentésűek, csak a szövegösszefüggésből derül ki, hogy miről is van szó. A fordítók ugyanis nem vették figyelembe a „tekton” szó kontextusát. Jézusnak tehát vállalkozói döntéseket kellett hoznia. Az Úr nyilvánvalóan nem volt áfacsaló, így próbálja Ulrich a helyes útra téríteni a résztvevőket. Kreativitásukat, amelyet az adócsalásba ölnek, inkább fejlesztésekre kell fordítaniuk.
A szeminárium nem független a vallástól, ám az, hogy a tagok hívők legyenek, nem 1kritérium. A Management by Jesus egy-egy előadásain van egy rövid központi impulzus az Evangéliumból, majd mindenki elmeséli, hogy látja, hogyan műveli ezt saját vállalkozásában. Mellesleg a foglalkozás nonprofit cégeknek is szól, sőt volt alkalom, mikor államtitkárok is megfordultak a szemináriumon. Ennek oka, hogy az alapelv a szervezetek hosszú távú sikeréről szól. Ennek érdekében a piac és a társadalom által felkínált lehetőségeket kell észrevenni, ezt kell korszerű termékké vagy szolgáltatássá alakítani. Japánban és Kínában a krízis írásjele két elemből áll: esélyből és veszélyből. Tehát meg kell látni a veszélyt, de rémület helyett az esélyt kell észrevenni. Ebben a családi vállalkozások jobbak, mint a nagyok. Ulrich dolgozott multi cégeknél és családi vállalkozásoknál is, és látta, hogy a nagyvállalatokban a menedzser biztonsági játékot játszik, számok mögé bújik, nem vállal felelősséget.  Szerinte mindennek az időbeosztás a kulcsa. Nem kellene a menedzsereknek reggeltől estig dolgozni, mert egyik sem attól lesz sikeres, hogy egész nap értekezletekre jár, és nyúzza munkatársait.
Ha Jézus tanításait vesszük alapul, akkor Ő az időbeosztást is csodálatosan kezelte. Meghatározta a célokat, azt, hogy mit nyújt a társadalomnak, és ehhez milyen erőforrásokat kell mozgósítania. Meghirdette a kafarnaumi zsinagógában programját, és azt mondta, a jelenben van erre szükség, nem pedig „egyszer majd” lesz, mint a kommunizmusban.  Tehát a vezetőnek meg kell határoznia az általános célt, de a konkrét feladatokat a csapattal kell kidolgoznia, és folyamatosan aktualizálnia kell, mit akar elérni.
A legnagyobb probléma az utódlás kérdése, hogy a vezető kinek adja át a felhalmozott tudását. A munkatársakat motiválni kell, nem pedig elnyomni, mert ha a vállalat feje nélkülözhetetlenné teszi magát, akkor ő lesz a fejlődés akadálya. Ez pedig bukáshoz vezet. Kicsit olyan ez mintha még mindig a vadkapitalizmust látnánk a kapitalizmusban. Valójában a kapitalizmus kizárólag a folyamatosan érkező válságoknak köszönheti, hogy még mindig létezik. Igaz, állandóan harakirit követ el, de ebben áll minden előnye is.
A nagy válságok mindig csak a felszínen anyagiak. A kapzsi spekulációból pattannak ki, de valójában arról van szó, hogy a társadalmi erők nem engedik kibontakozni a soron lévő technológiai és társadalmi átalakulásokat. Így hát összedől a rendszer. Kiss Ulrich szerint is, azok, akik hatalmuknál fogva visszatartják a fejlődést, olyan zsákutcába viszik a pénzt, ahol nem tud kibontakozni. Javasolja, hogy vizsgáljuk meg a jezsuita alapelvet: mindent Isten dicsőségére tesz az ember. Tehát a lényeg, hogy menedzserek mindig a jobbért váltsanak jóra, mégpedig időben. Itt van a sajátos átjárás a vallás és a vállalkozás között: ezt a hozzáállást lelkigyakorlattal lehet megtanulni, semmi köze a gazdasághoz. Ez egy általános emberi magatartás.
Ulrich szerint fontos a cégen belül az ünnep, ami nem egy kivételes alkalom, hanem a cégépítés része. Legyen témája, legyen emlékezetes, menjenek haza a munkavállalók feldobva lelkesen.
Ezen felül van egy tanulásmodul, azaz a szemináriumon mindenkinek meg kell keresni, mit tanult a beosztottaktól, az ügyfelektől. Mint Jézus az ég madaraitól és a mezők liliomaitól. Persze a menedzsereknek erre nincs idejük, el vannak foglalva harmadrendű feladatokkal.
Ulrich nem újításokat ad a tagok kezébe, csak új szemléletet.
Végül kiértékeléssel fejezik be a szemináriumot: a résztvevőknek el kell mondaniuk, mit fognak hétfőtől kezdve másképp csinálni vállalkozásukban.
Az időmenedzsment talán az emberiség legnagyobb problémája. Idő pedig csak ott létezik, ahol van változás is. Azzal kell foglalkozni elsőnek, ami meghozza az eredményt.

A következő 5-10 éven belül sok cégnek el kell tűnnie. A vállalkozók többsége 30-41 éves volt a rendszerváltás idején, tehát most 60-70 év körül vannak. Szükségszerű a nemzedékváltás. De ez nem probléma, sőt hatalmas lehetőség, hiszen ideális esetben minden új nemzedék automatikusan változtat a módszereken. Fontos, hogy ne fenyegetéskén tekintsünk a globalizációra. Egyedül a környezetvédelemre kellene odafigyelni, és ha ezt elérnénk, akkor hatalmas iparággá nőné ki magát. Óriási pénzeket lehetne keresni a természet védelmével. Ez a kapitalizmus egyik nagy paradoxonja. Reméljük, hamar ráébred a világ.