A felnőttképzés többoldalúságának egyik bizonyítéka, hogy a lényeg nem csak a tanítási, hanem a tanulási módszerekben is rejlik. A tanulási módszerek alkalmazói pedig a felnőttképzés célcsoportja, vagyis a felnőtt generáció. A mai tudás-és információalapú társadalomban a tudás egyenlő a megélhetéssel. De tisztában van-e ezzel a felnőtt generáció? És ha igen, akar-e tanulni? Milyen belső mozgatórugói vannak a felnőttek tanulási hajlandóságának?

 

A tudásért meg kell szenvedni!

 Szemléletem és tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy a felnőttek többsége tisztában van az átképzések fontosságával, legtöbbjük szívesen venne részt szakmai képzéseken. Hasonlóan tudásszomjasak, mint a fiatal generáció, de tanulásuk, taníttatásuk számos akadályba ütközik.

Elsőnek említeném meg az egyértelmű, könnyen felismerhető okokat. A tanulási akadályok első fokát jelenti az időhiány, melyen belül sok kötelező elfoglaltságot tudunk elkülöníteni. Az egyik legfontosabb a fizető állással való rendelkezés, amely sok időt vesz el a felnőttek életéből. Mivel a munka az emberi lét egyik alapfeltétele, ezért természetes, hogy az oktatás nem mehet a fizető állás rovására. Viszont azt hozzátenném, hogy manapság a társadalom gazdaságilag aktív tagjainak, az idejének túl nagy részét teszi ki a munka, hiszen egyre gyakoribbak a be nem jelentett állások, a csak 4 vagy 6 órában bejelentett állások, melyek így korrektül is hangzanak. Ám mikor az egyén elvállalja a munkát, sokszor nem tudja előre, hogy a 4 vagy 6 óra helyett sokkal több időt kell a munkahelyén töltenie. Mikor a munkavállaló nemtetszését fejezi ki, a vezető legtöbbször elbocsátással „fenyegetőzik”. Ez számomra egyet jelent a humán tőke folyamatos elértéktelenedésével. Tehát a túl hosszúra nyúló munkaidő miatt nem tud elsősorban a felnőtt generáció azzal foglalkozni, hogy tudáshorizuntjukat kiszélesítsék. A másik ok, amit szeretnék megemlíteni, az előbbiből fakad: a fáradtság. A munkaidőre leginkább jellemző, hogy az esti órákban ér véget, így a munkavállalóknak este hazaérkezvén már nincs se kapacitásuk, se energiájuk az esetleges tanulásra. Főleg, ha az embert család várja haza, akkor a szabadidő fogalma is átminősül ebben az esetben. Hiszen így gyakran a szabadidőt a felnőtt generáció a családjával igyekszik tölteni, így még kevesebb ideje marad lappangó tudását erőforrássá alakítani.

 

Nem kifogások, belső sajátosságok!

A belső, pszichológiai, illetve fejlődési okok már teljesen más példákat tudnak felhozni a tanulási hajlandóságot érintve. A felnőttek és a fiatalok közötti első számú különbséget a tanulás gyorsasága jelenti. A fiatalok igen gyorsan és hatékonyan tudnak elsajátítani nagyobb mennyiségű információt, mely a gimnáziumi és egyetemi évek alatt igen hasznos velejárója ennek az életkornak. Ám a felnőttek tanulási ritmusa lassabb, hosszabb idő alatt sajátítanak el akkora mennyiségű anyagot, mint a fiatalabb generáció. Viszont a tanulás minőségében is különbség mutatkozik a két generációt érintve. Míg a fiatalok inkább felszínesen, addig a felnőttek sokkal alaposabban képesek elsajátítani az ismereteket. A fiatalok és felnőttek tanulási képességeiről szóló két meghatározó elmélet a következő: 1895-ben William James amerikai pszichológus, filozófus fogalmazta meg azt az elméletet1, miszerint felnőtt ember a tapasztalatokat csak 25 éves koráig képes felhalmozni. Ez az elmélet később árnyalásra került Edward Lee Thorndike amerikai pszichológus által. Ezen gondolatmenet2 szerint 20-30 éves korban van csúcson az emberi tanulási hajlandóság és kapacitás, ám 50 és 70 éves kor között 0,5 %-os, lassú csökkenés tapasztalható a tanulási képességekben. Tehát elmondható, hogy a felnőttek tanulási hajlandóságára igenis érdemes, és kell is építkezni, mert mint ezen elméletek is mutatják, az emberi tanulási kapacitás még sokáig kiaknázható marad.

 

A kulcs a motiváció

Végül szeretném megemlíteni a belső motiváció fontosságát a felnőtt generációval kapcsolatban. A motiváció minden egészséges egyén egyik belső mozgatórugója, amely előrébb viszi a társadalom tagjait bizonyos célok elérésében. Esetünkben a cél a tanulási hajlandóság emelése, melyet bizonyos motiváló eszközök révén is kialakíthatunk, ám ennél még érdekesebbnek bizonyul a felnőttek belső, tanulás iránti motivációja. Jelenleg is léteznek olyan felnőttek, akik passzívan állnak a felnőttek képzéséhez, vagyis típusukat tekintve inkább befogadóak. Őket másképp, más módszerekkel érdemes oktatni, mint az aktív tanulási hajlandóságot mutató felnőtteket. Ezen két csoport tagjai mind mutatják a belső motivációt, csupán képzésüket tekintve kell kicsit az oktatási anyagokat és módszereket differenciálni. A befogadó felnőttek csoportjánál fontos a figyelemfelkeltés, és az ismeretanyag érthető, könnyen megemészthető átadása. Az aktív felnőttek esetében könnyebb a helyzet, hiszen ők élénken érdeklődnek az adott képzés iránt, így ők inkább tanulásorientáltak, oktatásuk talán kisebb odafigyelést igényel, mint a passzív felnőtteké. Az aktív és passzív típusok esetén a felnőttképzés jelentős mennyiségű oktatás-és segédanyaggal rendelkezik, ám a harmadik csoport esetében már hiába a változatos és színes ismeretanyag, a figyelemfelkeltés. A harmadik típusba sorolhatóak azok a felnőttek, akik semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a felnőttképzés iránt. A harmadik csoport esetében nem célom a meggyőzés, ám azt hozzátenném, hogy ma a megélhetés alapfeltétele az, ha valaki több lábon képes állni, vagyis több szakma van a kezében. Feltételezésem szerint nem kis erőfeszítésbe kerül felnőtt korban új szakmát tanulni, ismereteinket bővíteni, ám hosszabb távon megtérülnek ezek a befektetések. Így a felnőttképzéshez szkeptikusan állóknak is érdemes átgondolni a jövőbeni munkaerő-piaci változásokat, a manapság is folyamatban levő leépítéseket, és az átképző központok egyre növekvő fontosságát.

Belső motiváció tekintetében nincs elmaradva a felnőtt generáció. Egyre többen érzik úgy, hogy átképzésekben és szakmai képzésekben való részvétel biztos lépés lehet egy stabil fizető állás felé. Kevés a szabadidő, de annál erősebb az elhatározás az emberekben, hogy megélhetésüket biztosítani tudják. Ezek alapján mondhatom azt a kételkedőknek és a tájékozatlanoknak is, hogy a felnőttképzés nem elhanyagolható sem, gazdasági, sem társadalmi-integrációs szempontból sem.

 

 

Ravasz Enikő

SZTE-JGYPK

Társadalmi tanulmányok III. évfolyam

 

Irodalomjegyzék:

1. Durkó Mátyás: Andragógia: A felnőttnevelés és közművelődés új útjai, Magyar Művelődési Intézet, 1999, Budapest

1[1] Durkó Mátyás: Andragógia: A felnőttnevelés és közművelődés új útjai, Magyar Művelődési Intézet, 1999, Budapest, 35. o.

2[1] Durkó Mátyás: Andragógia: A felnőttnevelés és közművelődés új útjai, Magyar Művelődési Intézet, 1999, Budapest, 35. o.