Bevezető
Kedves Tanítójelölt Hallgató!
Örömmel
köszöntjük Önt a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának
tanító, nemzetiségi tanító hallgatói között.
Ez a
tájékoztató azért készült, hogy megismertessük Önt a tanulmányai szerves részét
alkotó gyakorlati képzés rendszerével,
tartalmával, időbeli ütemezésével és értékelésével.
Tájékoztatónkban szerepeltetjük a szervezők elérhetőségeit, ha további kérdése, problémája akadna.
Ugyanakkor itt fogja megtalálni gyakorlati munkájának igazolásához, minősítéséhez szükséges Igazoló füzeteket, melyek közül az Önre vonatkozót (nappali/levelező) a fedőlappal együtt ki kell nyomtatnia, és füzet formájában le kell fűzetnie. A kurzusok teljesítésének igazolása és értékelése ebben a füzetben történik, és csak ezt követően kerül fel a jegye/minősítése a NEPTUN-ba.
Tanulmányai végén Ön akkor lesz záróvizsgára (államvizsga) bocsátható, ha azt megelőzően
a JGYPK API Tanítóképző Tanszékének gyakorlati
képzésért felelős oktatója a teljesítéseket leellenőrizte. Ezért kérjük, hogy a
saját érdekében az Igazoló füzetet tanulmányai
végéig őrizze meg!
Felhívjuk a figyelmét arra is, hogy a gyakorlati
képzés kurzusai minden tanítójelölt hallgató számára kötelezőek, és jórészt előfeltételhez kötöttek. Ez azt jelenti,
hogy csak akkor vehetőek fel, ha Ön az előfeltételeket teljesítette, tehát
rendelkezik a szükséges vizsga- illetve gyakorlati jeggyel vagy minősítéssel. Minden
képzési formánál pontosan leírjuk ezeket az előfeltételeket.
Tanulmányaihoz, pedagógussá, tanítóvá válásához a Tanítóképző Tanszék nevében sok sikert kívánok!
H. Molnár Emese
SZTE JGYPK API Tanítóképző Tanszék gyakorlati képzésért felelős
oktatója