Vass László: Jegyzetek a B.II-ből

Ebben a rövid írásomban olyan elvégeztetett kreatív-produktív gyakorlatokat mutatok be, amelyekkel – kísérletképpen – arra kerestem választ, hogy a gyakorlatok résztvevői milyen ismeretek felhasználásával interpretálnak egy-egy vizuális vehikulumot, és hogy ezek az ismeretek mily mértében tekinthetők adekvátnak az adott vizuális kommunikátumokra vonatkozóan. A gyakorlathoz Würtz Ádám két grafikáját használtam fel.

Würtz Ádám műterméből József Attila születésének 70. évfordulójára egy szép kivitelű grafikai mappa jelent meg 1975-ben, amely összesen huszonöt szürkéskék hátterű grafikai lapot tartalmaz a költő verseihez (Würtz: 1975.). Közülük a „József Attila Külvárosi éj c. verséhez” és a „József Attila Eszmélet c. verséhez” feliratú, 1973-ban készült rajzot választottam a gyakorlatokhoz. A Külvárosi éj K1. jelű illusztrációját lásd az 1. ábrán, az Eszmélet K2. jelű illusztrációját pedig a 2. ábrán.


1. ábra – K1.	2. ábra – K2.

Az illusztrációk József Attila Külvárosi éj (1932.) és Eszmélet (1934.) című versének interpretálásával jöttek létre. Arra vonatkozóan azonban, hogy Würtz Ádám 1973-ban milyen fogalmi verbális interpretációkat hoz(hat)ott létre a költemények szövege alapján, csak feltételezéseink lehetnek. A mindenkori befogadók számára vizuális nyelvi alkotások esetén is csak a művek fizikai hordozói vannak adva, azok a jelkonfigurációk, amelyeket az alkotó az általa létrehozott fogalmi verbális értelmezésekből vizuális nyelvi eszközökkel kifejezésre juttat, ábrázol, láttat. Mit lát belőlük, s amit az adott kommunikációs helyzetben lát, hogyan képes verbalizálni a befogadó, első megközelítésben a jelen sorok írója?

A K1. rajzon (az 1. ábrán) „a város szél”-e látható, külvárosi ’mozaik’-ok. A több nézőpontú kompozíciót a látvány és a látomás elemei konstituálják.

A látvány síkján utcarészlet és ipartelep alkot jól elkülöníthető kompozicionális egységet. A rajz nagy részét az utcarészlet elemei teszik ki: bérházak, tetők, tűzfalak, melyeken reklámfeliratok („Flóra szappan”, lámpafényben „Nikotex”) olvashatók, kémények, függőfolyosók, ablakok, libbenő függöny. Az úri szabó háza előtt mintha egy árny, talán egy elvtárs suhanna át. Az előtérben „A Kis Pipához” korcsma látható, csapos, részeg napszámos a petróleum fuldokló fényében. A vendéglő tetején macska. Jobbra rendőr posztol, körülötte cédulák, balra mellékudvarra, tenyérnyi konyhába látni. Az ipartelep, kémények, műhelycsarnokok, raktárak felé villanyvezeték fut; előttük rétség, temetőkert vagy legalábbis sírkő alakú idomok.

A látomás (az álom) síkján, a Hold udvarában, szegényes szobabelső, repedt falak közt kredenc, rácsos vaságy, dézsa, súrolókefe mászik. Az éjjeliszekrény és a hokedli közt kontyos-szárnyas angyalka görnyed a „Singer” varrógépre, melyről valami kelme száll. Mellette gyönyörű érett asszony s valószínűleg a párja vagy egy gyerek, odébb, a csillagokon fiatal lány alszik. A kép szélén fedetlen keblű nő alkudozik a bájaira az ablaka előtt röpködő fiúval.

A K2. rajz is (lásd a 2. ábrán) két fő kompozicionális makroegységre tagolható: a tényleges valóságnak, a versattitűdnek megfeleltethető alsó részre és a képzelet síkjához tartozó felső részre.

Jobb felől fölüljáró, vonatok, vagonok, váltók, halom hasított fa. Az ablakon át álmai „gőzei alól” férfifej könyököl a vasút fölé.

A fölső makroegységet gyártelep és külvárosi utcarészlet elemei konstituálják. Legfölül a „Turul RT” épületei láthatók, kémények, tűzfalak, tartályok, fogaskerekek. Balról őrbódé ügyeli az üzemet. Égi lajtorján munkások menetelnek a gyárudvarból, egy felhőcskén ingyenkosztot mérnek. Fölöttük pápaszemes angyalka tüsténkedik.

A kép centrumában külvárosi utcakép. Az egyik ablakban erőszak, őzike néni a másikban. A sarkon, a kanyarban örömlány kínálja portékáját a kirakatban, társa tán már a következő kuncsaftra vár. A bordélyház homlokán, elégedetten markolva a fegyverét, darutollas csendőr pöfög. A kocsmaajtóban invalid koldus lapul, a fa alatt két simléder. A kereszteződésben kocsis kegyetlenkedik a lovaival.

A K1. és a K2. ’korhű’-nek tekinthető (cca. 30-as évekbeli) vizuális nyelvi egységeit, elemeit és azok relációit a jelen sorok írója a versszövegek ismeretében is csak üggyel-bajjal volt képes verbalizálni. A szóban forgó egységek és elemek egy része természetesen koreferens a költemények verbális nyelvi anyagával, más része viszont járulékosnak vagy éppen ’forrásidegen’-nek minősíthető. Minthogy azonban a versszövegeket terjedelmi okokból itt nem adom meg, a verbális és vizuális nyelvi ekvivalenciákra, koreferenciarelációkra sem utalhatok.

A jelen sorok írójánál sokkal nehezebb helyzetben van az a befogadó, akinek csupán egy ’dekontextualizált’ illusztráció áll a rendelkezésére.

A gyakorlatokat húsz-huszonegy éves korú magyar szakos hallgatókkal végeztem a B.II. szemináriumban. A résztvevők közt néhány rajz szakos diák is volt. Az illusztrációkat a versre, a képre és az alkotókra vonatkozó információk törlésével A4-es (fekete-fehér) fénymásolatok formájában kapták kézhez. A feladatuk az volt, hogy írják le, amit a rajzokon látnak. A K1-ről 28, a K2-ről 12 képleírás készült, 45 perces foglalkozások keretében.

A befogadók számára tehát egy kép fizikai hordozója, egy ’dekontextualizált’ vizuális jelkonfiguráció van adva. A ’dekontextualizált’ terminus az illusztráció egészére, elemeire és egységeire egyaránt utal. A résztvevők nem rendelkeznek információkkal a rajz keletkezési idejére, helyére, alkotójára, illusztráció voltára vonatkozóan, ennek okán a rajzot konstituáló elemek, egységek (ko)referenciarelációival kapcsolatban sem.

Alkotóspecifikus ismeretek rekonstruálására és felhasználására így nincs lehetőségük, s nem számíthatnak a kommunikációszituáció tényezőinek törölt adataira, jellemzőire sem. Kizárólag a saját ismereteikkel, feltételezéseikkel, következtetéseikkel stb. operálhatnak úgy, hogy azok történeti / filológiai hitelességét, adekvátságát nem ellenőrizhetik.

Ebben a szekcióban a hallgatói képleírásokból mutatok be és kommentálok alkalmilag csoportosított részleteket. A részletek előtt kódok jelölik a képet (K1. vagy K2.), a leírás (másként a résztvevő) sorszámát, valamint az azonos leírásból származó idézet számát (például: K1/4/1.), s néhány aktuális elemet kurzív szedéssel emelek ki.

Az illusztrációk kompozicionális felépítését általában bonyolultnak, zsúfoltnak, nemritkán áttekinthetetlennek tartották a kísérletben résztvevő személyek:

(…) A kép kicsit zavaros, nehezen látható át. A megértését nehezíti a kusza vonalháló és a tónusok hiánya.

Számomra az egész úgy tűnik, mintha valóság, illúzió és álom keveredne a rajzon (…) A vonalak sokasága, a rengeteg ház sűrűvé, kicsit összenyomottá teszi a képet. Igazából talán nincs is tiszta vonalvezetés, szinte egybemosódik minden (…)

Több résztvevő megállapította, hogy a képek nélkülözik a perspektívát, sőt a kevés magyar – rajz szakos hallgató egyike kimondottan gyerekrajznak ítélte a K1-et:

A kép rendkívül komplex, több síkból összetett. (…) a perspektíva szabályainak nem felel meg. Valószínűleg egy gyermeket kértek meg, hogy ábrázolja a várost (…)

Egy másik feladatmegoldó a K1. szerkesztetlenségét a témával, a nagyvárosok állítólagos rendezetlenségével hozta összefüggésbe:

Házak egymás hegyén-hátán, sok-sok tűzfal. A kép rendezetlen és szerkesztetlen, csakúgy, mint a nagyvárosok. (…) Ennek ellenére egyes részei (például a libbenő függöny, a kocsma, a szoba részei) mégis kidolgozottak (…)

A látszólagos rendezetlenségből ki-ki a maga módján igyekezett valamilyen, személyre szabott – értsd: nem inherens – rendet teremteni. Az illusztrációkat többféleképpen tagolták kompozicionális egységekre, s a vizuális elemeket ezeken a fragmentumokon belül kísérelték meg értelmezni. Tekintsünk először egy-két inkább formai jellegű szegmentálást:

(…) A kép három vízszintes sávra osztható. Középső, központi részén maga a város látható, házak, utcák. A felső harmadában életképek. (…) Az alsó harmadban, középen kocsmabelsőt látunk, részegekkel (…)

A kép négy részből áll, közülük három összekapcsolható. Az egyik a kép jobb felső sarkában található. (…) A bal felső sarokban egy szobát láthatunk (…) A bal alsó sarokban város látható (…) A jobb alsó sarokban egy katona körvonalai látszanak, aki karddal a kezében, arc nélkül van ábrázolva.

Az általuk létrehozott fragmentumok között azonban nehezen vagy egyáltalán nem sikerült összefüggéseket létesíteniük a hallgatóknak:

(…) a részletek kapcsolódása logikátlannak tűnik. (…) Annyi részletből áll a kép, hogy nagyon nehéz mindenre odafigyelni. (…) – Már jó ideje nézem a képet, logikát azonban még mindig nem találok a részletek közt (…)

Arra a kérdésre, hogy hol kezdjük, adott esetben hol célszerű kezdenünk egy-egy kép ’olvasás’-át, és miért éppen ott, a leírások alapján nemigen lehet érvényes válaszokat adni. A vizuális szövegnek nincs eleje / vége stb.

Az többé-kevésbé minden hallgató számára nyilvánvaló volt, hogy a képek magyar vonatkozásúak, hiszen a K1. reklámfeliratai betű szerint is utalnak erre, az ábrázolt események idejének megállapításával azonban már voltak gondjaik. Az illusztrációk valóban komplexek, s elemeik és egységeik egymás függvényében állnak, így bizonyos interpretációs lehetőségeket kölcsönösen kizárnak. S ha az elemek, formák stb. bonyolult összefüggésrendje valamiképpen elkerüli a befogadó figyelmét az ábrázolt események idejének behatárolásakor, könnyen születhetnek anakronisztikus, történeti szempontból inadekvát megállapítások.

Az egyik résztvevő például a K1. jobb alsó sarkában látható figura egyenruhája alapján Petőfi korára teszi az ábrázolt időt:

(…) A ház tetején macska kucorog. Jobbra egy fa, sapkával a fején, karddal a kezében egy katona. Engem Petőfi korára emlékeztet (…)

Közvetlenül az egyenruhás figura fölött relatíve modernnek tekinthető ipartelep, villanyvezetékek stb. láthatók. Ezt természetesen a K1/22. kódszámú résztvevő is észreveszi: „A vendéglős ház fölött villanyvezeték húzódik. A háttérben gyártelep s egy temető látható”, de elmulasztja egyeztetni a tényt az általa adott terminussal. Különben Petőfi korát ipartörténeti ismeretei birtokában kizárhatta volna.

A K1/6. leírás ezzel szemben a 20. század utolsó harmadára datálja a képen látható eseményeket:

(…) Nem a mai években „játszódik” ez a kép, hanem körülbelül az 1970-es, 80-as években. (…) A rajz jobb sarkában egy orosz katona figyel, ezt abból gondolom, hogy akkor szovjet megszállás alatt volt Magyarország (…)

Egy mai huszon-egész-kevés éves fiatal ember számára a szovjet megszállás már valóban történelem. Ha elvileg lehettek, gyakorlatilag netán voltak is közvetlen tapasztalati képei a szovjet katonákról, öltözetükről vagy a korabeli magyar fegyveres erők szovjet mintájú ruházatáról, azok mára feledésbe mentek. Különben már csak az egyenruhás figura sapkaformája alapján is más következtetésre, más időintervallumhoz juthatott volna K1/6.

Hasonló bizonytalanság, ha nem is jellemzően, de más leírásokban és a K2. képpel kapcsolatban is előfordult. Közel másfél évszázad mégiscsak nagy idő.

A valamilyen – leggyakrabban inherensnek vélt – elrendezettség, rend iránti igényünk frappáns megnyilvánulásai azok a leírások, amelyeknek szerzői a formai sajátosságok tematizációjával iparkodnak összefüggést, koherens relációkat létesíteni elemek, elvétve nagyobb egységek között. Gyakorta epizódokat, nemritkán valóságos kis történeteket kreáltak a résztvevők egy-egy makroegység koherenciájának megteremtése érdekében. A K1/26. hallgató például egy szegény család történetét meséli el (látja bele a K1. egyik egységébe):

(…) A kép egy várost ábrázol és egy szegény család történetét. (…) Egy beteg kisfiú fekszik az ágyon, az anyja valószínűleg nem tud vele foglalkozni, mert varrónő, és sokat kell dolgoznia. Az édesanya szárnyai azt jelzik, hogy meghalt. A kisfiú is meg fog halni betegségében, hisz a mellette lévő jeleneten már neki is szárnyai vannak. És itt egy ablakban minden bizonnyal halott édesanyja várja. Az alatta lévő részen talán ugyanaz a nő fekszik meztelenül. Nem halott, inkább alszik. (…)

Az alábbi epizód a K1. jobb oldalán csillagokon alvó nő történeteként értelmezi a felső harmadban látható elemeket:

(…) a kép felső harmadában kövér nő alszik, és végigálmodja eddigi életét. Fiatal nőként ’szerethette a férfiakat’, meztelen várja a következőt, mintha a kezével pénzt kérne szolgáltatásaiért. Aztán férjhez ment, s élte az életét, varrt, mosott, takarított, angyal szárnya mutatja, hogy parázna életét feladta (…)

Egy, a K2. kompozíció egészét átfogó történetet alkotott az ablakban könyöklő figura nézőpontjából a K2/7. résztvevő:

Egy ember támaszkodik az ablakpárkányon, kifelé néz, és gondolataiba merül. Végiggondolja az élet értelmét. Látja maga előtt, ahogy embertársai élik mindennapjaikat, ahogy rossz és jó dolgok egyaránt megtörténnek a világban. A földön háború dúl, sok az erőszak, a nyomorúság. Mások átlagos mindennapjaikat élik, dolgoznak, sétálnak az utcán, miközben vannak, akik épp átadják magukat különböző élvezeteknek (testiség, pipázás…). Ez az emberi lét. Majd elképzeli az élet minősége, milyensége alapján kiérdemelt túlvilági létet. A mennyországot, a naphoz közel, ahol angyalok repkednek, és az ide kerülteknek ételt osztanak, illetve az erre nem érdemes emberek számára elképzeli a poklot, ahol a napot felhők takarják, sötétség, hideg van. Itt az emberek gépiesen egy megadott úton (sínen) haladnak, szabadságuk korlátozva van, füstös vagonokként élnek.

A K2/7/1. leírásban érdekes a jobb fölső sarokban látható (ingyenkonyha) ’jelenet’ mennyországként való értelmezése, és szembeállítása a vasút ’poklá’-val. Hasonlóképpen értelmezi a két egység viszonyát K2/9. is:

(…) Ez már közel lehet a mennyországhoz, míg a vasút a pokolhoz, azért olyan csúnya, koszos (…)

Voltak azonban olyan résztvevők is, akik az üst előtt sorakozó figurákat raboknak látták. (Analóg kommentárok a K1. illusztrációval kapcsolatban is megfogalmazódtak.)

Külön alpontban mutatok be néhány olyan részletet, amelyek mind a költemények, mind az illusztrációk anyagától többé-kevésbé idegennek tekinthető verbális nyelvi elem(ek)et is tartalmaznak.

Mindkét illusztráción egyértelműen téglafalak és téglaházak láthatók, helyenként hámló vakolattal, néhány résztvevő mégis következetesen a panel(lakások) kifejezést használja kommentárjában. Például:

Egy zsúfolt város, tele panellakásokkal, amelyekből megláthatunk egy-egy élethelyzetet. (…) Már akkor is [ti. az 1970 / 80-as években] divat volt a panelek oldalára festett reklámfelirat (…)

A panel szóról a következők olvashatók A magyar nyelv történeti – etimológiai szótárában (III. kötet, 82-83):

panel 1953: „panel: sTafelholz, sPaneel” (MNémMűszSz.). J: 1. 1953: ’faburkolatú fal mélyített négyszögletes felülete; vertieftes Feld der Täfelung, Paneel’ (l. fent); 2. 1957: ’előregyártott épületelem; vorfabriziertes Mauerelement’ # (Bakos: IdSz.); 3. 1957: ’kapcsolótábla-mező; Schalttafelfeld, Paneel’ (Bakos: IdSz.). – Sz: ~es 1960: paneles (MN. okt. 12. 3: NSz.).

Nemzetközi szó; vö.: ang. panel; ném. Paneel; sp. panel; cseh panel; or. паңель: ’faburkolat, -tábla; (keretes) falrész, falmező; kapcsolótábla; stb.’, az oroszban ’előregyártott épületelem’ is. Ezek forrása az ófr. panel (Wartburg: FEW. 7: 558 pannus a.) mint a fr. panneau ’tábla (faburkolaton), deszkatábla; kapcsolótábla; stb.’ előzménye. – A m. panel közvetlen átadója valószínűleg az orosz; 2. jelentésében biztosan az oroszból való.

A 30-as években eszerint nemigen épülhettek panellakások az országban. A K1/6. jelű résztvevő persze nem is a 30-as, hanem a 70-es, 80-as éveket említi a leírásában (vö. K1/6/1. a 3.3. alatt).

(…) A házak magasak, de néhány kis ház is megbújik a betonrengetegben (…)

(…) Az alsó rész függőlegesen két síkra bontható. A bal oldali részen, az ablakban (sima beton, semmi más) köpenyszerű öltözékben egy fura alak látható profilból, s nézi az előtte húzódó vasútállomást. Mintha Kőbánya – Kispest megálló lenne, régi vonatokkal (…)

A panelnál jóval korábbi beton (vö. TESz. I. kötet, 290) sokrétű felhasználási lehetősége régóta ismert, ám a K1. képen legfeljebb az ipartelep egyes részei, a K2-n pedig inkább csak a sínek fölött átívelő felüljáró szerkezeti elemei emlékeztetnek vasbetonra.

A K1/17. résztvevő közérteket is látni vél a 30-as évek külvárosi részleteit idéző illusztráción:

(…) A kép alsó részein lakóházak sokasága látható, valamint az épületek közt különböző vendéglátó egységek, közértek, az élet színterei (…)

A közért mozaikszó viszont fiatalabb, 1948-ban keletkezett (a Községi Élelmiszer-kereskedelmi Rt. rövidítéseként), és vált köznévvé a beszélt nyelvben (vö. Nyelvművelő kézikönyv, Első kötet, 1270).

(…) Az ágy mellett szekrény áll, a polcain edények, üvegek. A szekrény mellett talán kuka van, de az is lehet, hogy csak egy vödör (…)

A cseh eredetű kuka kifejezés első előfordulásait azonban csak az 1950 / 60-as évek fordulójára teszi a TESz (vö. TESz. Második kötet, 657), éspedig: 1. 1958: ’egy fajta szag- és pormentes szemétgyűjtő teherautó’ és 2. 1964: ’az ilyen szemeteskocsihoz való szeméttartály’ jelentésben.

(…) Az ablakból félmeztelen nő nyújtja kezét a feléje angyalszárnyakkal repülő, baseballsapkás fiúnak (…)

Az angol eredetű baseball kifejezést a Magyar értelmező kéziszótár 1972-es első kiadása még nem ’ismer’-i, a 2003-ban megjelent második, átdolgozott kiadás azonban, ha ingadozó írásmóddal is, már felveszi az anyagába (lásd 91).

A mindenkori befogadó a saját ismeretei alapján rendel jelentés(eke)t a szöveget, az illusztrációt konstituáló elemekhez. Ezt a képleírásokban talán azok a tényállások, feltételezések, következtetések stb. tanúsítják legvilágosabban, amelyek tipikusan a mai, ezredfordulós világunk tényeiből, tapasztalataiból erednek, történeti / filológiai szempontból tehát nem tekinthetők adekvátnak, az adott kommunikációs helyzetben azonban érthető módon vetülnek rá a szövegre, képre.

A K1/17. résztvevő például a rajzon általa látott és értelmezett káoszt a rohanó világunkkal hozza összefüggésbe:

Első ránézésre a káosz tűnik fel nekem. Jobban megfigyelve, az élet minden egyes mozzanata észlelhető a képen. Lehet, hogy ez a káosz a rohanó, kapkodó életre utal. (…) A reklámfeliratok az ’életre’ is utalnak, reklámozzák a különböző termékeket, például sört, bort. Megjelenik a Rousseau-i nyugodt világban az üzlet, a kereskedelem. (…) A zsúfoltság a rohanó, kapkodó életre utal (…)

A „Nikotex” és a „Flóra szappan” reklám láttán egy korszerű egészség-megőrzési, környezetvédelmi program néhány elemét is a leírásába szövi K1/15.

(…) Cigaretta- és szappanreklám olvasható, melyek az egészségtelenségre utalnak, a cigaretta a nikotin és a kátrány miatt, a szappan a benne lévő kémiai anyagok miatt. Ezek, valamint a gyárak kéményei az emberi élet rombolását szimbolizálják.

A huszon-egész-kevés éves résztvevőknek szinte a zsigereibe ivódott a félelem napjaink szörnyűségeitől, különösképpen a terrorizmustól. A velük folytatott informális beszélgetések is megerősítik, hogy bézból pályányi gondjaik sorában (némelyekre egy másik alkalommal még visszatérek) az első helyen a terrorizmustól, az erőszakos haláltól való félelemérzetük áll. Fiatal és ártatlan életüket védtelennek, kiszolgáltatottnak érzik, s ha csak egy egyenruhás figurát látnak, legyen az katona, rendőr vagy darutollas csendőr, egyesek rögvest reflektálnak:

(…) Idilli városi kép, a kép szélén egy kiskutya, egy nő az ablakban kukkol, kocsma, megvadult lovak stb. A jobb oldalon egy katona ül a háztetőn, biztosan védi a várost a levegőből érkező támadástól (…)

(…) Alul egy arc ujjakkal eltakarva, előtte vasútállomás, híd vagy felüljáró. Először azt hittem, robbanás történt, mert a részletet a füst dominálja, s csak később vettem észre, hogy nem terrortámadásról van szó, hanem egy régi mozdony füstjét látom.

Ezek a részletek is jelzik, hogy interpretációs gyakorlatunkat egykönnyen nemigen függetleníthetjük jelenünk ismereteitől, tapasztalataitól stb. Az értelmezett vizuális nyelvi vehikulumok mindössze egy emberöltővel ezelőtt láttak napvilágot. Hol az a formula, az a mérleg, amely a történeti / filológiai szempontból adekvátnak tekinthető interpretáció végrehajtásához alkalmas ’tudásdeficit’-et garantálhatna, akár csak harminc év távlatában? Legalább a befogadás idejére kiiktatva mondjuk 2001. szeptember 11. tragédiáját és következményeit, amelyek – mindannyian tudjuk – alapvetően átstrukturálták gondolkodásunkat és a világhoz való viszonyunkat. Még a teljes riadókészültségben lévő Gleneaglesből sem látni, hogyan tovább Madrid után, London után –

A gyakorlatokhoz természetesen hozzátartoznak azok a megoldások is, amelyekre eddig nem hivatkoztam. Vagy azért nem, mert a 3. alatt idézett részletek markánsabban világítanak rá az aktuálisan kiemelt jelenségre, vagy pedig azért nem, mert hasonló vagy analóg mozzanatokat csak elvétve, esetleg egyáltalán nem tartalmaznak. A viszonylagos teljesség kedvéért az alábbiakban ezek közül mutatok be kettőt-kettőt a maguk egészében. Tekintsük először a K1-et.

Nagyvárosi éjszaka… A házfalak elferdülnek, vonalaik összekuszálódnak. A perspektíva megszűnik az álom hatása alatt. Mert minden alszik: a házaspár szegényes szobájában; a levegőben meztelen nő. Fölötte nagyvárosi dáma, talán angyal-szeretőjét várja az ablakban. A házfalak közt sötét alakok osonnak, néhol felbukkan egy-egy árny; rendőr nyúl lopva a kardjáért. Egy kémény mögött macska kuporog. Alul, a kocsmában borba fojtja bánatát egy munkás. A varrógép mellett talán a felesége virraszt angyalszárnyakkal. Szobájuk bútorzata: kredenc, fonalakkal telepakolt ágy, éjjeliszekrény, melyen óra, vizeskancsó és pohár áll. Az ágy alatt vödör, súrolókefe. Ez a jelenet a kompozíción a bal oldalra, felülre került. Lehet, hogy álom az egész? Talán ezt sejteti a világító Hold. A kép alján a lakás egyszerű berendezése látható: asztal, tűzhely; az udvarban talicska, kis tacskók…

A rajz bal felső sarkában egy kövér nő varr, angyal szárnyakkal a hátán. Fölötte kredenc, rajta edények, mellette vaságy paplannal. A vaságy alatt vödör és kefe meg egy hold. A jobb sarokban fiú repül, sapkában, angyal szárnyakkal az ablak felé, melyen meztelen nő nyújtja ki a kezét. Alattuk összegömbölyödve telt nő fekszik. Tőle balra vaságy, rajta egy másik nő és egy férfi betakarózva. Alattuk házak, kéményekkel, erkélyekkel, ablakokkal, néhol fújja a szél a függönyt. Jobbra villanypóznák és vezetékek találhatók, a távolban domb, szántóföld. A lap alján, bal oldalt talán egy konyha belső tere van lerajzolva, asztal, mosogató, tányér. Emellett jobbra udvar, kiskutya lógatja a fejét, vele szemben tál, alatta srégen kiskocsi vagy talicska. Jobbra nagy ház, oldalról rajzolva, kéményénél macska kuporog. Kocsmába, pultra látni, a polcon üvegek. A csaposon csíkos felső, részeg férfi borul az asztalra. Bor, sör. Jobbra sapkás ember, talán katona áll, kezében kard. Alacsony téglafal előtt fa, ágak, néhány levél.

Ezek a megközelítések tárgyszerűek, elfogulatlanok, s legalább úgy-ahogy (az 1.1. és 1.2. alattiak) pontosak is. Következzék most a K/2.

Első ránézésre két részre osztódik előttem a rajz. Egy vízszintes vonallal tudnám kettéválasztani, körülbelül középen. A felső részen egy régi város képe rajzolódik ki, amely zsúfoltságot, nyüzsgést áraszt, mind az épületek elrendezését, mind pedig az ott élők viselkedését tekintve. Az élet minden területébe bepillantást nyerhetünk. Beláthatunk a házakba, láthatunk veszekedő házaspárt, különböző szalonokat, gyárakat és mesterségüket űző embereket. Az utcán is zajlik az élet, egy ember fékeveszett lovakat próbál befogni, gerincre soványodott kutya menekül a lovak elől, egy másik férfi taligát tol, egy pár beszélget, a háztetőn katona őrködik, a felhőkön pedig ételt mér egy szakács. Az alsó részen más a helyzet, bal oldalon könyöklő embert láthatunk, aki ablakból szemléli az előtte lévő vasútállomást. A két rész közt a nyugalom és a sürgés-forgás is ellentétet alkot.

Egy gondolkodó ember könyököl az ablakban, s utcarészletet lát. Farakást, mozdonyt, póznát stb. A vasút felett híd megy át, amin két ember áll. A töprengő férfi fejében összekuszálódnak a gondolatok. Egy városi kép elemeinek keveredését mutatja be a rajz úgy, hogy a részletek összemosódnak. Mint egy montázs. Lát egy kocsmát, fát, előtte két férfi beszélget. Mellettük kocsist, aki ostorral hajtja a lovakat. A lovak előtt kutya fut át az úttesten. Az út másik oldalán szuronyos katona ül a háztetőn, és néz a távolba. A háttérben nagy téglaépület áll kéménnyel, fölötte a kifli alakú hold és a csillagok. Az égen épp egy angyal száll. Nagyon érdekes, hogy a házban rabok sorakoznak, hogy ennivalót kapjanak, amit egy felhőn osztogat a szakács. A felhőre létrán jutnak. A kép tetején gyár, fogaskerekek.

Meglehet, e teljes terjedelmükben idézett képleírások sem igen vallanak József Attila költeményeire (akár a 3. alatti részletek). Ellenpróba nélkül is biztos vagyok benne, hogy a törölt információk birtokában, a versszövegeket is olvasva, más típusú, tartalmú megoldások születnek. De válasz(oka)t nem arra a kérdésre vártam, hogy a kísérletben résztvevők miként és milyen összefüggéseket találnak vagy létesítenek a mediális összetevők között, hanem arra kerestem, hogy milyen ismeretekkel, feltételezésekkel, következtetésekkel stb. operálnak egy vizuális jelkonfiguráció, adott esetben illusztráció interpretálásakor, metaforikusan szólva, milyen tájékozódási pontokat választanak, hívnak segítségül, s hogyan próbálnak eligazodni egy számukra ismeretlen terepen.

Egy kommunikátum interpretálásakor a befogadó feladata lényegében az, hogy összegyűjtse és rendszerezze, modellálja azokat az ismereteket, amelyek feltevései, preferenciái stb. szerint annak megértéséhez szükségesek. A befogadói modellek három – folyamatosan változó, adott időszakban, metszetben többé-kevésbé általános érvényűnek tekinthető – ismeretrendszer elemeiből szerveződnek az interpretatív interakció(k)ban. Az egyikbe a nyelvre / jelrendszerre, a másik (’átmeneti’) csoportba a nyelv / jelrendszer eredményes használatára vonatkozó, a harmadikba az adott korban érvényes enciklopédikus ismeretek sorolhatók. (Az alkalmazásukat vezérlő motivációk, pszichológiai tényezők stb. vizsgálatától ebben az írásomban eltekintettem.)

Ami a nyelvre / jelrendszerre vonatkozó ismereteket illeti, megjegyzendő egyrészt, hogy vizuális ’szöveg’-ek interpretálásakor nem áll a befogadók rendelkezésére (a verbális vagy például a zenei médiumhoz hasonlóan) kidolgozott, fejlett notációs rendszer, másrészt hogy a képek leírása során a vizuális nyelvi információkat fogalmi verbális síkra kell transzponálniuk. A 3.1. és a 3.2. alatt idézett interpretatív megállapítások döntően olyan nyelvi ismereteken alapulnak, amelyek a vizuális vehikulumok (ap)percepciójával, illetőleg tág értelemben vett formai felépítésével (alakjával) kapcsolatosak.

Ami a nyelv / jelrendszer eredményes használatát lehetővé tevő pragmatikai paramétereket illeti, jegyzeteim jellegéből adódóan itt elegendő csupán azt hangsúlyozni, hogy a résztvevőknek olyan ’kommunikált kommunikációszituáció’-ban (József Attila verse → Würtz Ádám rajza → befogadó) kellett interpretációs műveleteiket végrehajtaniuk, amely éppen egy ’kommunikált félszituáció’-nyi információt nem tartalmazott. Nem volt tudomásuk sem az alkotókról, sem a komplex kommunikátumok összetevői közt fennálló, feltárható (ko)referenciarelációkról.

A kérdés, hogy „Mi az alkotó(k) üzenete?”, „Mit akart(ak) mondani?”, „Mi a mű eszmei mondanivalója?” stb., fel sem merülhetett bennük. A K1. képet például akár egy ’gyerek is készíthette’ volna (vö. K1/3/1. a 3.1. alatt). Adott esetben egyre megy, mi lehetett a szerző szándéka, mit akart a művével mondani. Egy kommunikátum akkor is ’mond’ valamit, akkor is hozzárendel(het)ünk ilyen vagy olyan formai és szemantikai felépítést, ha sem a keletkezéstörténetére, sem az alkotójára vonatkozóan nem rendelkezünk semmiféle ismerettel.

Egyszersmind tág terük nyílt a ’dekontextualizált’ illusztrációk formai elemeinek, egységeinek konkretizálására, referencializálására. A 3.3. alatt idézett megállapítások szerzői például lokális és temporális információk segítségével próbálták behatárolni interpretációs tevékenységük kereteit, a 3.4. alatt olvasható idézetek írói pedig minitörténetek hozzárendelésével kísérelték meg kontextualizálni az adott kompozíciót vagy valamely részegységét. Az így aktiválódó modellelemek már inkább a világra vonatkozó ismeretek függvényében állnak, akár adekvátnak tekinthető kommentárokhoz vezettek, akár nem.

Ami az adott korban érvényes enciklopédikus ismeretek státusát illeti, a képleírások elemzése alapján úgy tűnik, hogy a befogadók a rendelkezésükre álló ismeretek teljes tárát mozgósítják, s akarva-akaratlan is felhasználják mentális modelljeik felépítéséhez. A kísérletben résztvevő hallgatók egy része legalábbis nem tudta elvonatkoztatni, függetleníteni interpretációs tevékenységét saját korunk aktuális és tipikus ismereteitől, releváns tapasztalataitól. (Lásd a 3.5. és különösen a 3.6. alatti idézeteket.) Azt hiszem, erre kellő kontroll – a nyelv-, irodalom- és művészettörténeti stb. kontextusok ’visszafejtés’-e – esetén sem igen lennének képesek ’vegytisztán’, jóllehet a megfelelő korrekciókat a képleírásaikon, illetőleg a 3. alatt kiemelt megállapításaikon már csak illendőségből is végrehajtanák. Tulajdonképpen karikatúrának is rossz volna, ha az általunk létrehozott struktúrá(k)ba, rendbe épp a saját világunk ismereteit, élményeit, tapasztalatait ’nem látnánk bele’.

A B.II. szemináriumban mintegy 40 képleírás született, vegyes összetételű (magyar – történelem, angol, ének-zene, rajz stb. szakos), másodéves hallgatói csoportokban. A megoldásokból közel 25 részletet idéztem, és négy teljes képleírást is bemutattam. Nem állítom, hogy a kreatív-produktív gyakorlatok eredményei biztonsággal általánosíthatóak. Azt azonban igen, hogy mint az empirikus vizsgálatok általában, számos olyan jelenséget, momentumot hozhatnak felszínre, amelyeket nélkülük nem ismernénk, más módon meg sem közelíthetnénk.

1967 – 1984. A magyar nyelv történeti – etimológiai szótára I – IV. Budapest, Akadémiai Kiadó.

1983 – 1985. Nyelvművelő kézikönyv I – II. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Juhász József – Szőke István – O. Nagy Gábor – Kovalovszky Miklós (szerk.):

1972. Magyar értelmező kéziszótár. Budapest, Akadémiai Kiadó. (Második, átdolgozott kiadás: 2003.)

1996. Tervezet egy szemiotikai textológiai megalapozottságú szövegnyelvészet kidolgozására. In: R. Molnár Emma (főszerk.): Absztrakció és valóság. Szeged, JGYTF Kiadó, 1996. 357-368.

1975. Würtz Ádám huszonöt rajza József Attila születésének 70. évfordulójára. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1975.