Képek és színek a Tragédiából

Téged vezessen rózsás ifjuságod

(Részlet)

A több mediális összetevőből felépített kommunikátumok kutatási keretében (vö. például Vass: 2004d., 2005a.) a jelen írásom tárgya Az ember tragédiája. Anyagát – eredeti szándékom szerint – nagyobb részben Kass János és Zichy Mihály, kisebb részben Varga Mátyás alkotásai alapján kívántam képek és színek köré rendezni. Jóllehet a választott – verbális nyelvi szöveg(részlet)ek által inspirált – vizuális nyelvi alkotások – illusztrációk és díszlettervek – autonóm ’részszöveg’-eknek is tekinthetők, hamarosan be kellett látnom, hogy architektúrájukat, kommunikatív funkciójukat és esztétikai értéküket a Tragédia meghatározott értelemben vett verbális kontextusában, illetőleg színházi környezetében mutathatják fel a lehető leggazdagabban.

Az illusztrációk, a díszletek megközelítésének kiindulópontja a verbális nyelvi összetevő. „A szöveg diktál” – mondja Kass János (Kass: 2003.), mintegy irányítja a képzőművész munkáját. Akkor is, ha ez a szöveg eredendően multimediális, s ha olyan kivételes, helyet foglal el a magyar és világirodalmi örökségben, mint Az ember tragédiája. Túlzás nélkül állíthatni, hogy közös örökségünkben nemigen akad még egy remekmű, amely már a megjelenése előtt a literatúrai érdeklődés és kritika gyújtópontjába került volna, olyan kérdéseket vetve föl, amelyekre máig nem sikerült kielégítő válaszokat adnia sem a művészeteknek, sem a szaktudományos fórumoknak, sem pedig a hazai vagy nemzetközi természetes interpretációs gyakorlatnak.

A szaktudományok oldaláról jól szemlélteti a Tragédia különleges státusát a Madách születésének százötvenedik évfordulóján – a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében – készült tanulmánykötet (Horváth (szerk.): 1978.) szerkesztői előszava is. Ebben Horváth Károly egyrészt közhelynek tartja a mű interpretációinak szinte példátlan sokszínűségét (Horváth: 1978a. 7):

(…) Az ember tragédiája klasszikus értékét nem kis mértékben annak köszönheti, hogy értelmezése – úgy látszik, mindvégig – vita tárgya marad, nemcsak minden kor, hanem minden világnézeti és esztétikai irányzat is mást állít belőle előtérbe, és általában másképpen értékeli, másképpen interpretálja, de ugyanazon az irányzaton belül is eltérőek a vélemények, sőt diametrálisan ellenkezők is lehetnek.

Másrészt, ha kételyek közt is, de kifejezésre juttatja egy – „legalábbis valamennyire közmegegyezést tükröző” – teljes Madách-monográfia megszületésének igényét (Horváth: 1978a. 7-8):

(…) ha egyáltalán létre fog jönni egy teljes Madách-monográfia, akkor ez valószínűleg valamelyik álláspont kifejtése lesz, aligha valami egységes irodalomtörténész közvélemény kifejezése, de talán mégis olyan, amelynek esetleges egyoldalúságát a vitákban elhangzó ellenvélemények hasznosan fogják csiszolni, a viszonylag általános elfogadhatóság irányába.

A választott képzőművészeti alkotások vizsgálata során célszerű tehát a Tragédia verbális nyelvi szövegét kiindulópontnak venni. De már a költemény különleges státusa, interpretációinak sokszínűsége is figyelmeztetheti az elemzőt, hogy nem hagyatkozhat csupán a darab primer verbális szövegére. Ha hézagosan is, érdemes tekintettel lennie arra a páratlanul gazdag és komplex szekunder (tercier) interpretatív korpuszra is, amelyet közel másfél évszázad alatt Madách műve hívott életre.

A jelen írásom e tágabb értelemben vett Tragédia-korpusz fő összetevői szerint tagolódik részekre és alfejezetekre. Az I. rész egyrészt a Tragédia ’szövegváltozat’-ainak kérdéséhez kapcsolódik, másrészt korabeli interpretációkat szembesít, harmadrészt a költő (ön)reflexióit mutatja be az egyik, minden bizonnyal a legkeményebb kortárs kritikára, végül az irodalomtörténeti interpretációk megvilágításában próbál kommentárokat fűzni Madách remekéhez. A dolgozat szorosabban vett tárgyát képező képzőművészeti alkotások: illusztrációk és díszlettervek megközelítésére a II., illetőleg a III. részben kerül sor.

[…]

II. Színek és illusztrációk

Ebben a részben Az ember tragédiája illusztrációi közül Kass János és részben Zichy Mihály Tragédia-sorozatával foglalkozom. Az előbbi először 1966-ban jelent meg kötetben (lásd Madách: 1966b.), Zichy Mihály 1887-ben készült rajzainak forrása pedig a Tragédia centenáriumi kiadása (Madách: 1962.).

Kass János Tragédia-sorozata az 1960-as évek derekán született, lényegében abban a kontextusban, amelyben a mű centenáriumi kiadása (Madách: 1962.) is megjelent. A színről színre készült tizenöt kép közül (lásd Madách: 1966b.) kilenc (és egy vázlat) Kass János születésnapi albumában (Kass: 1997.) is szerepel. A jubileumi kötet arányosan kicsinyített, de ’teljes’ és színes illusztrációkat tartalmaz, amelyekhez magyar és angol nyelvű verbális összetevőket is társított Kass (míg a Madách: 1966b. csak egyszín ’részlet’-eket). Ezért e helyütt csupán a jubileumi kötetben található kilenc illusztrációt tanulmányozom. Ezekhez rendelem hozzá Zichy Mihály rajzait (a Madách: 1962. alapján). A szóban forgó komplex kommunikátumok verbális összetevőihez fűzött vázlatos kommentárjaim célja egyfelől a Kass János által kiemelt idézetek, részletek közvetlen, másfelől a színek, jelenetek tágabb ko(n)textusának alkalmi felidézése, ezáltal a verbális és vizuális reprezentációk elemzése, egybevetése.

1. A vizsgálati keret és az illusztrációk

A verbális és képi összetevőből felépített (statikus) kommunikátumok tipológiai megközelítéséhez a Petőfi: 2001. alapján a Vass: 2004a-ban igyekeztem átfogó, a Poézis és piktúra című könyvemben (Vass: 2005a.) pedig monografikus igényű képet nyújtani. A Tragédia munkám szűkebb értelemben vett tárgyát képező illusztrációi ebben a (két összetevő relációi szerint szerveződő) keretben a (2) / ’Kp + Vb’ jelű (’vb’ = verbális, ’kp’ = képi) altípusba tartoznak, s a következőképpen jellemezhetők:

Adva van egy verbális vehikulum. Egy képi reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [’Kp + Vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek képi összetevőjét a kiindulásul adott verbális vehikulum alapján alkotja meg, és azt a kiindulásul adott vehikulummal attól elválasztható módon kapcsolja össze. Minthogy a két komponens egymástól elválasztható, ennek következtében azok befogadása vagy közel egyidejűleg vagy egymástól függetlenül is végbemehet.

Az ide sorolható komplex kommunikátumoknak három alosztályát különböztettem meg: (1) alárendelő, (2) mellérendelő és (3) hozzárendelő jellegűeket (Vass: 2005b. 39-41).

1.1. Az alárendelő vagy szorosabban kompletív jellegű alosztályba tartozik a (2) / ’Kp + Vb’ típusjelű komplex kommunikátum:

ha összetevői között szoros tematikus, motivikus stb. összefüggések állnak fenn, és az összetevők egyike olyan módon ’képezi le’ a másik összetevő elemeit, hogy attól elválasztva rendszerint nem interpretálható adekvátan.

1.2. A mellérendelő vagy lazábban kompletív jellegű alosztályba tartozik a (2) / ’Kp + Vb’ típusjelű komplex kommunikátum:

ha összetevői közt lazább tematikus, motivikus stb. összefüggések állnak fenn, és mindkét összetevő többé-kevésbé adekvát módon interpretálható önmagában is.

1.3. A hozzárendelő vagy inkább hangulati jellegű alosztályba tartozik a (2) / ’Kp + Vb’ típusjelű komplex kommunikátum:

ha összetevői közt inkább csak hangulati összefüggések állnak fenn, és rendszerint mindkét összetevő adekvát módon interpretálható önmagában is.

2. Színek és képek

Kass János illusztrációsorozatának méltatói szinte egyöntetűen kiemelik, hogy a művész a maga eszközeivel átélt, egyéni és jellegzetesen 20. századi Tragédiát alkotott. Juhász Ferenc így kommentálja a rézkarcokat (Juhász: Találkozások. In: Kass: 1997. 110-112):

Kass János (…) képzőművészetünk történetében először kísérelte meg madách-i módon elmondani Az ember tragédiáját. Szigorú, éles, pontos-metszésű rézkarcaiban, a XX. század legjobbjainak látomása él a mindenségről és az emberiségről (…) Kass János a XX. század világképét megíró, természettudományos époszt teremtő Madách Imrét fedezte föl rézkarcaiban (…) Ezek a karcok már nem isten-dicsfényűek, gomolygó ködfátylasak, kihullott angyaltoll-avarral borítottak, hisz az angyalok is tollukat vesztik, mint lombjukat a fák (…) Ezekben a karcokban már nem a magányos, tragikus, csak-isten-kezétől-védett, alázatos ember jelenik meg, akivel Jób-próbáit, Jónás-megpróbáltatásait végigcsinálhatja a Teremtő, tudván, hogy ő az Úr, s megváltó-ujjaintése úgyis mindent rendbetesz, mint a hajdani Madách-illusztrációkban, de e világegyetembe-született magányos, dicsőséges ember, aki tudja helyét és sorsát a mindenségben, és a mindenség egy élet-gömbjén, a Földön, töprengve kutatja léte törvényeit, s aki, mert meglátta sorsát, meg is érti és el is viseli sorsát, s ha kihűlni készül e naprendszer talán megtalálja útját a lakható csillagok felé.

Kass illusztrációi a mai nemzeti és egyetemes emberi közösséggel együtt élő és gondolkodó alkotó ’látomás’-ait fejezik ki a Tragédia világáról. A magányos, de öntudatos, sorsát vállaló és irányítani akaró ember történelmi útját, eposzát.

2.1. A Paradicsom

Az 1. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – II. szín című képe látható (forrása: Kass: 1997. 101), a 2. ábrán pedig Zichy Mihály rajza a második színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

Az 1. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szövegrészletek olvashatók:

A tudás és az öröklét (megátkozott) fája felett hatalmat gyakorló Lucifer ráveszi az első emberpárt a tudás édeni almájának megízlelésére. Lucifer eztán a halhatatlanság fája felé csábítja őket, amikor a kerub lángoló karddal útját állja a bűnösöknek. Az 1. ábrán látható illusztrációjához a bűnbeesés, illetőleg a kiűzetés ko(n)textusát rendelte hozzá Kass János az első szín zárlatából. (Vö. még 20. ábra a (III.) 5.2. alatt.)

Az 1. ábra középső részét domináló forgószélből, akár „hasadó atom robbanása által” vont felhőből, lásd fölül (vö. Varga E: 1997. 19), szárnyaló férfitest dinamikus kontúrjai robbannak elő, kezében karddal. (A kerubokat Ezekiel négyszárnyú, ember, oroszlán, bika és sas arcú lényekként írja le látomásaiban, vö. Ez 1 és 10.) A forgószél / felhő alatt alighanem a fa (esetleg fák), s az örvénylő porba hullva egymás mellett az első emberpár. A kép középső része körül, a világoszöld tónusú ’keret’-ben szárnyak, lángoló kardok és leomló, zuhanó emberi testek. Alul: a „Kiűzetés” olvasható.

A 2. ábra centrumában az egymás keblén-vállán pihenő Ádám és Éva látható, előterében széles gesztusokkal magyaráz az angyalok egykori fejedelme.

2.2. A Paradicsomon kívül

A 3. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – III. szín című képe látható (forrása: Kass: 1997. 98).

A 3. ábrán látható illusztráció mellett a következő verbális nyelvi szövegrészlet olvasható:

A harmadik szín helyszíne pálmafás vidék a kerten kívül, ahol Ádám cövekeket ver kerítésnek a kalyiba köré (melyben majd álomba szunnyadnak). Éva lugassal próbálja pótolni az elveszett paradicsomot. A 3. ábrán látható illusztrációjához a szín (részben) Rousseau-tól származó első sorait rendelte hozzá Kass János (vö. t/(SZA)/1/1 az (I.) 4.2.2. alatt).

A 3. ábrán látható zöldes alaptónusú illusztráció előterében egy sziklapad peremén térdel Ádám, félmeztelenül, kezében kezdetleges, kőbaltaszerű szerszámot szorongatva tekint előre, a történelmi távlatokba. Asszonya „mint a világnak anyja” az oldalán áll, ő is a messzeséget méregeti. A háttér síkját egy halálra sebzett, hatalmas állatalak, bizonyára bölény tölti ki, körülötte lándzsával vadászó sematikus figurák. Mint az Altamira barlang sziklaboltján. A bal oldali keretben az első emberpár iménti kompozíciója ismétlődik vázlatosan, jobbra nőalak, mamut. Itt is, ott is koponyák, némelyik fej kőből csiszolva (mint az egyiptomi színben, lásd (II.) 2.3.), és állati csontvázak. Fölül, a bal sarokban a mindenség vagy mondjuk inkább: a teremtés jár a „tengelyén” (vö. első szín), alul a jobb sarokban két meztelen figura száguld az űrben (lásd tizenharmadik szín, vö. (II.) 2.7.), kissé fölöttük lelkes férfiak egy rovátkolt oszlopot fordítanak ki a tengelyéből (akár Athénban, lásd 6. ábra).

2.3. Egyiptom

A 4. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – IV. szín, Egyiptom című képe látható (forrása: Kass: 1997. 103), az 5. ábrán pedig Zichy Mihály egyik rajza a negyedik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 4. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szövegrészletek olvashatók:

Az első álomkép az ókori Egyiptomba vezet, ahol rabszolgák milliói küszködnek egy (bábeli) gúlán a fáraó, Ádám dicsőségére. Éva egy halálra ütlegelt rabszolga asszonyaként lép a színre, majd elnyerve az uralkodó szerelmét, rádöbbenti egyfelől a nép szenvedésére, másfelől az egyéni becsvágy, dicsőség hiábavalóságára. Hatására a fáraó (Menkeré vagy IV. Amenhotep vagy egy a sok közül, vö. l/(MI)/1/3 az (I.) 3. alatt) felszabadítja a rabszolgáit, a népet, s új célt tűz maga elé: a „szabad állam” megteremtését. Ennek a fordulatnak a verbális reprezentációját rendelte hozzá Kass János a 4. ábrán látható illusztrációjához (lásd Lucifer és Ádám dialógusát). A harmadik („…A milljók egy miatt…”) részlet valamivel korábbról való (a király a halott rabszolga egyik megnyilatkozását ismétli).

A 4. ábrán nem piramis épül. Centrumában óriás, sziklatömbbe vágott szfinx félkész profilja látható, homlokán a hatalmat és legyőzhetetlenséget szimbolizáló szent ureuszkígyóval. Csigasoron kőfaragó mester ereszkedik a királyi homlokcsontra. A „mű” rajzolatán hatalmas kváderkő alatt görnyedező rabszolga alakja tűnik át a homokszín háttérből. Mintha mondjuk II. Ramszesz szentélyének egyik tömbjét cipelné az új helyére. A kőfej előtt, az állványokon uniformizált embercsoport tanakodik, mutogat türelmetlenül, háttal nekünk meztelen nőalak figyeli a tanácskozást. Alattuk hangyák serege szorgoskodik. A keretekben angyal, néhány újabb metszett profil, virág, hangya stb. Balról mintha a második prágai színhez készült illusztráció (lásd 8. ábra) vázlata látszódnék, alul valamilyen műszer, talán egy óriás rádióteleszkóp.

Zichy Mihály két rajzot is készített a negyedik színhez; az 5. ábrán a trón alatt, az előtérben az agyonkorbácsolt férjére hulló Éva látható, fölül a fáraó nyitott tenyérrel a háttérben emelkedő piramisok felé mutat. (Az itt nem reprezentált másik Zichy-rajzon az Éva karjaiból a múmiákra tekintő Ádám látható, a kép hátterében piramis, szfinx.)

2.4. Athén

A 6. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – V. szín, Athén című képe látható (forrása: Kass: 1997. 104), a 7. ábrán pedig Zichy Mihály rajza az ötödik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 6. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szövegrészlet olvasható:

Athén: köztér, demokrácia, szentély. Ádám mint Miltiádész távol a várostól a perzsa despotizmus ellen harcol, hitvese, Lúcia galambot és tömjént áldoz fiukkal a templomcsarnokban. A nagy hadvezér népszerűségére féltékeny, ellenérdekelt gazdag polgárok demagógjai megvesztegetik, saját érdekeik ellen fordítják a rongyos és éhes tömeget, s a hazaárulás manipulált vádjával halálra ítélik a marathóni hőst. Kass János a 6. ábrán látható illusztrációjához az egyik demagóg Miltiádész ellen gyújtogató megnyilatkozásait rendelte hozzá.

A 6. ábrán a timpanon alól és a maradék oszlopok mögül mintha tömjénfüst és galambok emelkednének a zöldes magasba; a lépcsőkön Éva és a sebesült Miltiádész gyámolítja egymást. Középen diadaloszlopnak feszülő kis csoport, az oszlopfőről szobor darabjai, nyilván a nagy sztratégosz csonkjai zuhannak a mélybe. Az előtérben geometrikus ábrák közt a babérkoszorús szamoszi gondolkodó, az egyik körben jól kivehető Pitagorasz formulája. A keretekben balról fáraó és egy hírnök, jobbról harcos torzója és horkanó mének.

A 7. ábrán látható illusztrációt szentély, oszlopsor keretezi. Jobbról, az emelvényen Ádám, Éva és fiuk. A lépcsők alatt a téren zúgolódó tömeg. Az előtérben a tőkét készítik elő a hős hazafi kivégzéséhez.

2.5. Prága

A 8. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – X. szín, Prága című képe látható (forrása: Kass: 1997. 106), a 9. ábrán pedig Zichy Mihály rajza a tizedik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 8. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szövegrészlet olvasható:

Prága – Párizs – Prága. A „nyakazástól” megmenekült Kepler (1571 – 1630) álomittasan ébred párizsi ábrándjából, melynek szent eszméivel, dicsőségével előítélet, babona és boszorkányság, a császári palota romlottsága, hitványsága áll szemben. A kor gyarlóságán, törpeségén töprengő tudós az alkotó tudomány és művészet elveire, a középkori „elavult lomok” elvetésére oktatja tanítványát. Kass János a 8. ábrán látható illusztrációjához a szín zárlatának néhány sorát rendelte, amint a mester megvetéssel nyújtja át tanítványának a megsárgult pergameneket.

A 8. ábrán látható zöldes árnyalatú illusztrációt a Kepler által tökéletesített heliocentrikus világkép modellje dominálja, ellipszis alakú pályákon a bolygók, az egyik gyújtópontban a Nap ragyog. Középen a „szférák titkos harmóniájá”-t olvasó vagy talán a jobb oldali keret felső jelenetét szemlélő csillagász, kezében boroskupa. A modell mellett magasan páva, farktollai a mindenséget (és a hiúságot is) jelképez(het)ik. Az átszellemült tudós lábánál Borbála temeti tenyerébe az arcát és bűnét, másik kezében rózsa, mögötte a hitvány udvaronc félig csontváz figurája. Az előtérben gyertyavilágnál pergamenre görnyedve a tudós tanítványa. A keretben a térdelő diák figurája, szökkenő szarvas, földgömb, csillagászati eszközök, jobb oldalt, Kepler szemmagasságában a párizsi jelenethez, alatta az első prágai színhez készült Kass-illusztráció vázlata látható.

A 9. ábra Borbála flörtjét vagy inkább flörtjének végét mutatja („El tőlem, el”) a császári palota kertjében.

2.6. London

A 10. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – XI. szín, London című karca látható (forrása: Kass: 1997. 107), a 11. ábrán pedig Zichy Mihály rajza a tizenegyedik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 10. ábrán látható illusztráció mellett a következő verbális nyelvi szövegrészlet olvasható:

London – vásári kavalkád, útszéli komédia, haláltánc a Temze partján. Az élemedett korú, liberális Ádám és a morbiditásig szofista Lucifer a Tower bástyájáról szemléli a „szabad verseny” fölülről mozgalmas, közelebbről, a „zajgó tömegbe” ereszkedve kíméletlen világát. Talán az alsó-sztregovai Hogarth-metszet figuráit. Korcsmáros, kéjhölgy, muzsikus, kártyavető cigányasszony, árusok, nyegle, enyelgő lányok és ifjak stb. Kass János a 10. ábrán látható illusztrációjához Ádámnak a vásártéren mélyülő sírgödör felett elhangzó megnyilatkozásait rendeli. (Vö. még 21. ábra a (III.) 5.3. alatt.)

A 10. ábrán látható zöldsárga illusztrációt a fejlett nagyipar korabeli attribútumai dominálják: küllők, kerekek, öntött konzolok, hengerek, olajkút stb. kontúrjai. Fenn az egykedvűen szemlélődő ’idegen’-ek (Ádám és Lucifer), alattuk mutatványos majom guggol a bábos bódéján. Alul kör alakban tátongó tömegsír, amelybe a vásár résztvevői ’rendre’ aláereszkednek, vagy alávetik magukat. Közülük a „Szerelem, költészet s ifíuság / Nemtője”-ként emelkedik ki Éva mindenség-gyönyörű teste. Fölül a sírgödör tengelyében kötél általi halál. A keretben majom, akasztott ember, zuhanás. Lenn kezdetleges lokomotívért lelkesedik két figura, fölöttük anyját oltalmazó ifjú.

A 11. ábra előterében jobbról nyilván a virágárus kisleány látható, középütt a mézeskalács szíven taposó Lucifer az ékszerekkel, amelyeket „Éva nagy örömmel nézeget és próbál”. A háttérben bástya, bódék, sátrak; tán kivégzéshez készülődnek.

2.7. Repülés az űrben

A 12. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – XIII. szín című képe látható (forrása: Kass: 1997. 108), a 13. ábrán pedig Zichy Mihály rajza a tizenharmadik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 12. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szöveg olvasható:

A falanszter után Ádám „magasb körökbe” keres utat, az űr, a csillagok világában remélve tiszta szellemi létet. Öregemberként repül Luciferrel a magasban. Bolygónk vonzásköréből azonban nem törhet ki, hisz az emberi valójának megsemmisülésével járna, a természeti törvények, a Föld szelleme visszatéríti. Kass János a 12. ábrán látható illusztrációjához Ádám megnyilatkozásait rendeli a szín elejéről, amint Földünk képei és színei (a virág, „az erdők rezgő lombjai”, a szirt, a „villámterhes felhő” stb.) elmosódnak a repülők mögött.

A 12. ábrán egymásba ható-hurkolódó univerzumokat vélek látni. Az illusztráció függőleges tengelyében rakétahajtómű, sugárkévéjéből két áramvonalas emberi test, Lucifer és Ádám száll fel a térbe, a kilövőállványon kezét maga elé tartó férfi. Ő is Ádám, aki így „kétszer szerepel a képen, de nem a kronológia, hanem az anizokrónia képi nyelvén kifejezve” (Varga E: 1997. 22). A barnás keretekben itt is, ott is szárnyaló vagy alázuhanó ikaruszok, űrszondák, napelemszárnyak, földre görnyedő férfi, csontvázak, egy fej (amely mintha Kassnak a párizsi színhez készült, itt nem látható illusztrációjáról került volna ide) stb.

Kass János jubileumi albumában (Kass: 1997.) a Tragédia illusztrációinak sorát itt egy igen figyelemreméltó felvétellel (lásd a 14. ábrát) szakítja meg (forrása: Kass: 1997. 109). Figyelemre méltó, mert mégiscsak napjaink egyik fő momentumát ábrázolja.

 A 14. ábrán látható fotó az 1983. október 10-én fellőtt STS 7 űrrepülőgép startjáról készült (tehát jóval később Kass karcainak keletkezésénél), és Sally Reed, valamint Rik Hauch űrhajós dedikálta a művésznek. A fényképen egy – a rakétakilövő állványt elhagyó – űrrepülőgép látható, a hordozórakétákból kirobbanó tűzcsóvákkal és az általuk keltett porfelhőkkel. A fotó alatt a következő szöveg olvasható (magyarul és angol nyelven):

Amikor Budapesten jártunk… találkoztam Kass János  grafikusművésszel, aki megajándékozott számos aláírt munkájával, melyek közül az egyik címe „Az űr” volt. Nagyon érdekli őt az amerikai űrprogram.

1983. október 7.

B. I. Edelson, a NASA (Washington) egyik vezetője

Bár el-eltűnődöm rajta, maradjon inkább nyitott kérdés, hogy a NASA szóban forgó vezetője és az asztronauták ismerték-e Madách művét, egyáltalán mennyire érdekelte őket Budapest vagy a magyar irodalom (angol fordításban is hozzáférhető) gyöngyszemei. És ha…

A 13. ábrán az űrben megmerevülő Ádám látható, amint Lucifer kárörömmel taszítja el magától.

A 12. ábrán látható illusztráció és a 14. ábrán látható fotó tematikus rokonsága, illetőleg eltérései Zichy (13. ábrán látható) rajzától nemigen igényelnek további magyarázatot. Argumentatív funkciója a fényképnek tulajdonképpen alig van. Egész egyszerűen csupán azért került ide (ebbe az írásomba), mert – a 12. ábrán látható rézkarccal együtt – közel áll hozzám, az űr jelenethez általam hozzárendelhető vizuális imágóhoz. Mert számomra releváns, úgymond rólam ’szól’. Inkább már rólam – pimaszkodik Netti. O. K. Végtére is ki írhatná felül hitelesebben a ’történetileg adekvát interpretáció’ (lásd az (I.) 2. és 3. alatt) minimálisan képlékeny kategóriáját. És ki hitelesíthetné hivatottabban kulturális (nyelv- és irodalomtörténeti stb.) örökségünk értékeit. (Alighanem analóg kérdésfeltevésekhez juthatnánk például a falanszter jelenethez készült, itt nem reprezentált Kass-illusztráció elemzésekor is.)

2.8. Az eszkimóvilág

A 15. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – XIV. szín című képe látható (forrása: Kass: 1997. 111), a 16. ábrán pedig Zichy Mihály rajza a tizennegyedik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 15. ábrán látható illusztráció mellett a következő verbális nyelvi szövegrészlet olvasható:

Négyezer év múltán a kihűlt egek alatt. Ködfoszlányok közt „veres, sugártalan golyó”. Az „órjás sír”, a jégvilág láttán ősünk kétségbeesetten vágyik vissza „A napnak, illatoknak szép honába”, az épphogy megismert jelenbe. Kass János a 15. ábrán látható illusztrációjához Lucifer szavait rendelte az elfajzott világról a szín éléről.

A szürkésfehér tónusú illusztráción hatalmas, sötét korong ködében, mintha jégsziklák tetején gubbasztana Ádám, térdére könyökölve s arcát a tenyerébe temetve. Alul a jég színén a tükörképe. A keretben fölfelé mutató férfi figurák. Fölül rovarszerű lény látható, parányi szárnyas bombával. A 15. ábrán látható illusztrációt Keresztury Dezső a sorozat legkiemelkedőbb darabjának tartja (Keresztury: 1996. 21.):

(…) a meztelen, csontra, bőrre redukált Ádám félelmetes magányban töpreng a világ jégbedermedt örvényei fölött. A Tragédia annyiszor felidézett és elutasított pesszimizmusának jelképe volna ez? Nem hiszem. Inkább annak a nehéz küzdelemnek a jelképe, amelyet egy igen komoly fiatal művész vív ennek a nehéz világmagyarázatnak megértéséért és ábrázolásáért.

A 16. ábrán Lucifer és a fókavadász társaságában eszkimó asszony fázik, s ’tisztességet gyakorolni’ invitálja odújába az aggastyán Ádámot.

2.9. A Paradicsomon kívül

A 17. ábrán Kass Jánosnak Az ember tragédiája – XV. szín című karca látható (forrása: Kass: 1997. 113), a 18. ábrán pedig Zichy Mihály egyik rajza a tizenötödik színhez (forrása: Madách: 1962. oldalszám nélkül).

 A 17. ábrán látható illusztráció alatt a következő verbális nyelvi szöveg olvasható:

A kifejletben Ádám tört szívvel ébred látásaiból, s hogy megakadályozza az emberiség tragikus jövőjét, új idea villan meg fejében: „Előttem e szirt, és alatta mély: / Egy ugrás, mint utolsó felvonás… / S azt mondom: vége a komédiának. –” Szándékától Éva vallomása – „biztosítva áll már: a jövő” – tántorítja el, ám az Úr most is kétségek közt hagyja. Kass János a 17. ábrán látható illusztrációjához a Tragédia végszavát, az Úr enigmatikus bátorítását rendelte hozzá.

Az illusztráció középpontjában Ádám áll, kételkedve pöröl az Úr fölötte gomolygó-zuhogó szózatával. Alatta kifejlett magzat az anyaméh nyitott kapujában. Alakjukhoz „Lucifer hatalmas, kiterjesztett szárnyai adják a hátteret” (Varga E: 1997. 23). A zöldes keretek körben Ádám és a magzat motívumát variálják.

A 18. ábrán Ádám látható a szirten, hiú öntudattal, dacosan mutat a mélységbe, mögötte a kaján Lucifer és Éva óvó karjai. (Az itt nem reprezentált másik Zichy-rajzon Ádám térdel az Úr előtt, Éva oldalán.)

3. Az illusztrációk tipológiai sajátosságairól

A (II.) 1. alatt hivatkozott tipológiai megközelítés alapján Kass János Tragédia-illusztrációi általában adekvát módon interpretálhatók önmagukban is. A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok (2) / ’Kp + Vb’ jelű altípusában a mellérendelő (lásd (II.) 1.2.) és / vagy a hozzárendelő (lásd (II.) 1.3.) alosztály sajátosságait tanúsítják. A paradicsomi jelenet 1. ábrán látható illusztrációja (a (II.) 2.1. alatt) vagy a londoni színhez készült kép például (lásd a 10. ábrán a (II.) 2.6. alatt) inkább a mellérendelő alosztály jegyeit mutatja. Az űrjelenet 12. ábrán látható illusztrációja (a (II.) 2.7. alatt) vagy például az eszkimó színhez készült rézkarc (lásd a 15. ábrán a (II.) 2.8. alatt) viszont inkább a hozzárendelő alosztály típusjegyeit hordozza.

Keretes karcain korszerű tartalmak szűrődnek át harmonikusan, s transzponálódnak színekké és formákká. A keretekben vázlatok, műhelyrajzok, amelyek egyfelől az adott illusztráció központi motívumait variáljak, másfelől viszont endoforikusan és / vagy intermediálisan utalnak különböző jelenetekre. Varga Emőke ezt a következőképpen látja (Varga E.: 1997. 24):

Kass János Tragédia-illusztrációinak a motívumgazdagság és a síkbeli arányok miatt különösen hangsúlyos keretei az anizokrónia szép példái a vizuális jelrendszerben, de a vizuális és verbális jelrendszer interpretatív összekapcsolhatóságában is. A képek fő témája mellett a keretekben ugyanis olyan motívum értékű, kisebb felületet betöltő és rendszerint egyszerűbb struktúrájú elemek találhatók, amelyek vagy más Tragédia-színekhez tartozó főtémát ismételnek meg, illetve ugyanilyen szerepű szimbólumot, vagy az adott illusztráció főtémáját variálják, illetve egészítik ki (…) A keretek motívumai tehát visszautalnak, de előre is, rámutatva így a befogadói élmény természetére, de a mű jelentős gondolati-műfaji sajátságára is, az anizokróniára (…) Az anizokrónia Kass János képeinek nemcsak a kereteiben van persze jelen.

Zichy Mihály illusztrációi szorosabban kötődnek a színek verbális nyelvi szövegéhez. A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok (2) / ’Kp + Vb’ jelű altípusában ily módon inkább az alárendelő vagy szorosabban kompletív alosztályba (lásd (II.) 1.1.) tartoznak, lásd többek közt az egyiptomi színhez (5. ábra a (II.) 2.3. alatt) vagy például a második prágai jelenethez készített rajzát (9. ábra a (II.) 2.5. alatt).

Zichy Mihály egyfajta ’társalkotó’-i szerepet vállalt illusztrációi elkészítésekor (Keresztury: 1966. 20-21):

(…) az együttalkotó illusztrátor szerepét töltötte be példásan. Ritka eleganciájú mestere volt a rajznak, de virtuozitását a Tragédia esetében arra használta fel, hogy a nagy mű tárgyáról benne is kialakult látomást idézze fel méltó módon (…) Zichy képeinek főalakja az emberiség daliás bajnoka. Az az Ádám, akit nem tud kiábrándítani Lucifer. A nemzeti felemelkedés, az erejét büszkén kibontó világpolgári imperializmus derűlátásának számunkra már nagyon is naiv, külsőséges, a századvég embere számára azonban felemelő, eleven, meggyőző pátosza veszi körül, élteti, emeli piedesztálra. Nem utolsósorban ez magyarázza meg az illusztrációk  óriási sikerét, tekintélyét.

Kass  illusztrációsorozata mind nyitottságában, mind látomásos jellegében, mind pedig stílusában ’közelebb áll hozzánk’. Tizenöt rézkarca (Keresztury: 1966. 21):

(…) elmélyedő közdelem eredménye. Igen figyelemre méltó kísérlet a Tragédia másik hemiszférájának – annak, amelyet maibbnak, modernebbnek érzünk a Zichy műveiben feltűnőnél – képi felidézésére. Kass Ádámja nem daliás, diadalmas hős. Inkább része, mint ura a mindenségnek, amelybe kivettetett, hogy meghódítsa azt. Ez az Ádám csak néhány képen áll a kompozíció közepén. (Azokon, amelyeken leginkább érezhetők Zichy képeinek távoli visszhangjai.) A legtöbb képen egybefonódik a lét jelképeivel, gépek részeivel, üstököspályákkal, egymásba zsúfolódott emberi alakzatokkal, mélybezuhanó haláltáncosokkal (…) Illusztrációi nem befejezettségükkel, hanem küzdelmességükkel kötik le figyelmünket: ezzel is sokkal közelebb állnak hozzánk Zichy műveinél.

Kass János sorozatát is Madách költeménye inspirálta. Képei és színei a Tragédia színeit és képeit illusztrálják. De nem csak Az ember tragédiájáéit. Tizenöt rézkarca egyszersmind a 20. századi ember küzdelmeit, félelmeit és reményeit is kifejezésre juttatja, illusztrálja.

[…]