Tipológiai kalauz

a verbális és képi összetevőből felépített

kommunikátumok tanulmányozásához

0.      A verbális és képi összetevőből felépített statikus kommunikátumok tipológiájáról

A jelen tanulmányom a verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok főbb típusairól és sajátosságairól kíván átfogó képet nyújtani. Tárgyát tekintve tehát nem tartozik a lexikológia körébe, metodológiailag és cél szerint azonban közel áll e sorozat célkitűzéseihez (lásd címnegyed): a humán kommunikáció egyik legjellegzetesebb megnyílvánulásának típusait, rendszerét és tagolódásának körvonalait mutatja be vázlatosan, egy-egy szemléltető példával.

Írásom közvetlen elméleti hátterét Petőfi S. Jánosnak A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok tipológiájához című dolgozata (Petőfi: 2001.) alkotja. Petőfi célja a verbális irodalmi szövegekből és képi összetevőből felépülő statikus multimediális vehikulumok tipológiájának körvonalazása, „amely egyrészt figyelembe veszi a szóban forgó komplex jeleknek mind jelölő (elsősorban vehikulum), mind jelölt (elsősorban relátum) összetevőjét, másrészt annak a kommunikációszituációnak a jellegét, amelyben ezek a komplex jelek létrejönnek” (Petőfi: 2001. 61).

A komplex kommunikátumokat három főtípusba sorolja (Petőfi: 2001. 61):

(1)     a kommunikátum alkotója annak verbális és képi összetevőből álló vehikulumában egy nem interpretatív úton létrejött relátumot juttat kifejezésre,

(2)     a kommunikátum alkotója egy általa befogadott verbális vagy képi vehikulumból hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot,

(3)     a kommunikátum alkotója két általa befogadott vehikulumból / vehikulumhalmazból (egy verbálisból és egy képiből) hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot.

A létrehozott vehikulumok típusának jelölésére a következő relációkat és rövidítéseket vezeti be (kp = képi, vb = verbális):

’Kp – vb’ típusú képi-verbális vehikulum: ebben a képi és a verbális összetevő egymástól elválaszthatatlan,

’Kp & Vb’ típusú képi-verbális vehikulum: ebben a képi és a verbális összetevő egymástól elválasztható ugyan, de nem könnyen,

’Kp + Vb’ típusú képi-verbális vehikulum: ebben a képi és a verbális összetevő egymástól elválasztható,

’Kp ¬ Vb’, illetőleg ’Vb ¬ Kp’ típusú vehikulum, azaz egy verbális vehikulumhoz hozzárendelt (nem annak alapján létrehozott) képi, illetőleg egy képihez hozzárendelt (nem annak alapján létrehozott) verbális vehikulum.

A fenti (szükséges és elvileg elégséges) kritériumok alapján a három főtípusban tizenhárom altípust különít el, illetőleg szemléltet címszerű példákkal. Közülük négy comics karakter, amelyeket itt nem tárgyalok, elemzésük külön tanulmányt igényelne. A maradó kilenc altípus általános jellemzőit az 1. táblázatban mutatom be.

Az 1. táblázat fejlécében szereplő betűszimbólumok jelentése Petőfi rendszerezésének minimális, csupán technikai jellegű módosításával a következők:

(a)     a kommunikátum alkotója annak verbális és képi összetevőből álló vehikulumában egy nem interpretatív úton létrejött relátumot juttat kifejezésre,

(b)     a kommunikátum alkotója egy általa befogadott verbális vehikulumból hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot,

(c)     a kommunikátum alkotója egy általa befogadott képi vehikulumból hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot,

(d)     a kommunikátum alkotója két általa befogadott vehikulumból / vehikulumhalmazból (egy verbálisból és egy képiből) hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot: a verbálisból kiindulva,

(e)     a kommunikátum alkotója két általa befogadott vehikulumból / vehikulumhalmazból (egy verbálisból és egy képiből) hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot: a vizuálisból kiindulva,

(f)      a képi és a verbális összetevő egymástól elválaszthatatlan (’Kp – vb’),

(g)     a képi és a verbális összetevő egymástól elválasztható (’Kp + Vb’),

(h)     egy verbális vehikulumhoz hozzárendelt (nem feltétlenül annak alapján létrehozott) képi (’Kp ¬ Vb’), illetőleg egy képihez hozzárendelt (nem feltétlenül annak alapján létrehozott) verbális (’Vb ¬ Kp’) vehikulum.

1. táblázat

A Petőfitől alkalmazott jelöléseket a visszakereshetőség érdekében megtartottam. (Az 1. táblázat 4. sorában látható altípust például, ahová az illusztrált szövegeknek az a fajtája tartozik, amelyben az illusztrációt nem a verbális szöveg alkotója hozza létre, a következőképpen jelölöm: (2) / ’Kp + Vb’ – (2), mert a kommunikátum alkotója egy általa befogadott verbális vehikulumból hoz létre egy verbális és képi összetevőből álló vehikulumot; ’Kp + Vb’, mert a képi és a verbális összetevő egymástól elválasztható. A táblázat 6. sorában szereplő típus jelét technikailag a képi összetevő (Kp) aláhúzása különbözteti meg a 3. sorban szereplőétől.)

Áttekintésemben az 1. táblázatba foglalt kilenc altípust kívánom magyar ’szövegpéldák’-on bemutatni: megközelítésük néhány szempontjával és rövid – olykor csupán informatív, máskor interpretatív – kommentárokkal, az altípusok belső tagolódására inkább csak utalva. A szóban forgó szövegpéldák többsége három alkotó: Kass János, Kondor Béla és Nagy László életművéből való. (Más szerzőktől származó művekre nemigen hivatkozom.)

A választott komplex kommunikátumok verbális és vizuális nyelvi összetevői vagy eleve azonos befogadási térben helyezkednek el, vagy (közel) azonos interpretációs téridőbe ágyazza őket az anyag feldolgozásának módszere. Az interpretatív kommentárok javarészt a deszkriptív-explikatív strukturális interpretáció metódusát érvényesítik úgy is, hogy műveleteinek explicit bemutatására terjedelmi okokból e helyütt nincs lehetőség.

1. Vizuális költészet – (1) / ’Kp – vb’

Petőfi paradigmatikus tipológiáját a vizuális költészet körébe tartozó művek (1) / ’Kp – vb’ jelű altípusa nyitja (általános jellemzőit lásd az 1. táblázat első sorában). Az altípust a következőképpen határozza meg Petőfi (Petőfi: 2001. 62):

Adva van egy - nem egy kommunikátum interpretálása eredményeként létrejövő / létrehozott - relátum. Az alkotó azt egy olyan [‘Kp-vb’ típusú] képi-verbális vehikulumban juttatja kifejezésre, amelynek mindkét -  azaz mind a verbális, mind magából a verbális matériából felépített képi - komponense az ő alkotása. A létrehozott vehikulumban a két komponens egymástól elválaszthatatlan, ennek következtében azok befogadása csak egyidejűleg történhet.

A definíció alapján a vizuális költemények megközelítésének és elemzésének szempontjai a következők (lehetnek): (i) a vizuális vehikulum domináns elemei verbális nyelvi elemek-e (vagy sem); (ii) a vizuális vehikulum domináns verbális elemei alapvetően mely szövegszinte(ke)n értelmezhetők; (iii) interpretálható-e ’külön’ (’önmagában’) is a verbális vehikulum és formamodell(je)ként a vizuális összetevő; (iv) milyen összefüggések, relációk mutathatók ki a verbális komponens adott szövegszint(ek)en értelmezett domináns elemei és a képi komponens között; s végül (v) milyen elvárások alapján minősíthető (minősül) a komplex kommunikátum inkább még verbális vagy inkább már vizuális nyelvi szövegnek (grafikának)? (A szövegszintek – a makro-, a közép-, a mikro- és a szubmikroszint, valamint a mediális alapelemek – meghatározását lásd például Petőfi – Vass: 1992. 190.)

Nagy László: Seb a cédruson

Nagy László Seb a cédruson című alkotása az azonos című ciklus (1967 – 1973.) nyitó darabja (Nagy: 1988. 409), a Versben bujdosó kötet (Nagy: 1973.) egyetlen vizuális költeménye. Nyomtatott és kéziratos formáját lásd az 1. és a 2. ábrán. (Az utóbbi forrása: Nagy: 1980.)

1.1. Czine Mihály a következőket jegyezte fel keletkezéstörténetéről: „Író – olvasó találkozókon többször hallottam Nagy Lászlótól egy képverset a cédrusról. Elmondta »történetét« is. Van egy libanoni cédrusdarabja, azon van egy forradás. Egy emberalakra hasonlító seb. A sebet kivágta a fából, de az emberarc ott maradt, negatívban. A libanoni cédrus négyezer évet is megél: láthatta Mózest, Jóbot, Jézust, Spartacust; népeket és történelmeket; sebeket és mindig sebeket. Ezt írta meg Nagy László a cédrus sebére hasonlító képversben.” (Czine: 1981. 486.) A verbális anyag tehát a seb motívum körül építkezik.

1.2. Görömbei András szerint „ez Nagy László legtökéletesebb képverse (…) Első változata még fát ábrázolt, a Magányos cédrust, a végleges változatban azonban a kalligramma profilból nézett emberi fejet és szemből nézett felsőtestet mutat (…)” (Görömbei: 1992. 308). A figurát a kéziraton kisbetűk, a nyomtatott változaton nagybetűk képezik, interpunkció nélkül. Homlokán elárvulva a József Attila-i szellem és szerelem (Ars poetica), alatta az áldozati állatok antropomorf sebe („bárányhús pirosa… / bikahús vöröse”). Vállát a történelem sorsfordító alakjainak neve (Jób, Istár, Ekhnaton, Jézus, Prométheusz, Spartacus, Johanna, Dózsa), törzsét tragikus sorsú alkotók neve (Csokonai, Edit Piaf, Petőfi, Van Gogh, Majakovszkij, Attila, Radnóti, Dylan Thomas és Kondor), karjait pedig a jaj és a sebe szövegszavak alakítják. Az utolsó tétel a ’jeltelenek’-é. A költeményben „folytatódik a Himnusz… kötet portréverseiben megkezdett számbavétel, a lírai hős magányos áldozatvállalására hasonlító magatartást mutató elődök felsorolása, már egyre szélesebb művelődési körben (…)” (Tolcsvai Nagy: 1998. 137). Sebük a világ sebe.

1.3. A mű összetevői közül a vizuális vehikulum domináns elemei verbális nyelvi elemek, melyek a szöveg valamennyi szintjén, a kompozícióegységek makroszintjén is értelmezhetők, illetőleg definiálhatók. Mindkét összetevő, úgy-ahogy, interpretálható ’önmagában’ is. Összefüggésük inkább közvetlen, amit a félalakos portrét alkotó nevek révén és talán a cédrusdarab forradása által is a verbális matéria kellőképpen motivál. Szépen írt, illetőleg nyomtatott verbális szöveg, kalligramma, mely írás-, illetőleg szedésmódjával emberi alakot formál.

A vizuális költészet körébe sorolható műveket az 1. alatt megadott elemzési szempontok további alcsoportokra osztják, a kalligrammák mellett képversekre, betűképekre és applikációkra, illetőleg grafikára. Elsősorban nyelvészeti érdekű alosztályait lásd még például Olivi – Petőfi: 1998., elsősorban irodalmi érdekű osztályozását pedig Papp: 1998. 9-13.

2. Verbo-vizuális alkotások – (1) / ’Kp + Vb’

Petőfi keretének második altípusa az (1) / ’Kp + Vb’ jelű csoport, melyet metaforikusan a ’vizuális fonéma vs verbális vonal’ osztályának is nevezhetünk. Sajátosságait Petőfi a következőképpen karakterizálja (Petőfi: 2001. 62):

Adva van egy - nem egy kommunikátum interpretálása eredményeként létrejövő / létrehozott - relátum. Az alkotó azt egy olyan [‘Kp + Vb’ típusú] képi-verbális vehikulumban juttatja kifejezésre, amelynek mindkét - a létrehozott vehikulumban egymáshoz rendelt (több esetben egymással párhuzamosan felépített) verbális és képi - komponense az ő alkotása. A két komponens egymástól elválasztható, ennek következtében azok befogadása mind közel egyidejűleg, mind egymástól teljesen elválasztva is megtörténhet.

A definíció alapján az altípus megközelítésének és elemzésének szempontjai a következők (lehetnek): (i) milyen elemek és relációk mutathatók ki (a) a verbális, (b) a képi és (c) a komplex, képi-verbális vehikulum anyagában; (ii) milyen viszonyok mutathatók ki a verbális és a képi összetevő szóban forgó elemei és relációi között; s végül (iii) beszélhetünk-e adekvát illusztrációról, és ha igen, milyen jelleggel?

Kondor Béla: Szidalmazás

Kondor Béla Szidalmazás című – verbális és vizuális nyelvi összetevőből felépített – műve a Boldogságtöredék. Versek és rajzok kötetben (Kondor: 1971.) jelent meg. A Szégyen és büszkeség ciklus egyik darabja (lásd a 3. ábrán).

A kompozíció verbális nyelvi összetevője a következő.

Szidalmazás

úgy tűnik néha, mintha minden régen lett volna és lett volna;

nincs.

Összeszűkültünk embernek lenni és széttárul ott a titok, ahol titok lesz mindörökké.

Mert forgó és zúgó szerkezetek sompolyognak álmaink sima tekeredései közt.

Suhanás és zuhanás, rémitő dörrenések játszódnak hangtalanul, mert lehajoltál oldozni – bogozni madzagokat, és drótokat kalapálni hihetetlen anyagokból.

Majd egy forró, temérdek, ráncos agy egyenesedik törékeny gerincoszlopára, amikor felállsz, és lábaid vékonyak.

Íme. Hátrasimítottad a hajad.

Aztán felkapod gyűrhető papírjaidat, ahová sokszor egymásután írtad: Igazság, igazság, igazság.

És futsz, hogy utol ne érjen senki, senkisem.

2.1. A költeménnyel kapcsolatban a következők olvashatók a magyar irodalom történetében: „A versek a képekben zajló küzdelem intermezzóiként hatnak. Csitultabb ihlet, tűnődő önszemlélet termékei. Míg kortársai a meggyőződés bizonyosságával állították igazaikat vagy vallatva, vádolva kérdeztek, Kondor Béla az »úgy tűnik, mintha…« jegyében közli szomorú észleléseit az emberi szféra beszűküléséről (Szidalmazás)” (Béládi (szerk.): 1986. 858). Ami az „emberi szférá”-t illeti, az kvázi rendben is volna, a többit viszont nem könnyű félreérteni.

A prózavers időszerkezete a távoli múlt felől tart a jelenbe. Képvilága is ezt az irányt követi. De egy másfajta trend is körvonalazódik a szövegben, ami talán a ’fölegyenesedik’ vs ’lehajol’ ellentétben közelíthető meg legegyszerűbben. Tudniillik „lehajoltál oldozni – bogozni” ugyan, ám amikor talpra állsz újra: „egy forró, temérdek, ráncos agy egyenesedik törékeny gerincoszlopára”. Az egyenleg: hátrasimíthatod megint a hajadat. A Kondor-figurák gyakorta fabrikálnak, foglalatoskodnak valami szerkezetfélével, masinával: (innen) torz mechanizmusú gépezettel (Rakétakilövő állvány, Az ember teremtése – A gép teremtése), drótalakzattal (Férfi konstrukcióval), szárnyas szörnyecskékkel (A műtücsök felröppentése, Darázskirály) stb. (A Darázskirály interpretációját lásd a 7. alatt.) A tételmondatszerű felütés és a záró ’versbekezdések’ értelmezési hátterét ezek a tartalmak árnyalják, ezek referencializál(hat)ják a „minden”, a „titok” vagy az „igazság” elemet is.

Mire kifogynál a szóból, utolér a vonal.

2.2. A költemény illusztrációja, mintha „álmaink sima tekeredései” mentén, egy labirintust ábrázol felülnézetben. Folyosóin pálcikaemberkék futkorásznak fejvesztve, útvesztőiből azonban gombolyaggal sem lehetne könnyen kijutni. A verbális összetevő anyagát a rajz átértelmezi. Intermediális kapcsolatban áll továbbá Kondor Labirintus című (lásd a 4. ábrán) kompozíciójával (a kép forrása Kondor: 1987. 251).

2.3. A 4. ábrán látható mű kilenc kis képecskéből szerveződik. Közülük kettő maga is labirintust ábrázol. Körülöttük nyilak, labirintusszerű vonalak futnak. Mire elveszítenéd a fonalat, utolér a szó: „minden megvolt / mielőtt meglett volna” – olvasható középütt. Ez a sorpár nemcsak a Szidalmazás felütését variálja, hanem az Alakot vesznek a kövek című költemény következő sorait is: „Mert minden régen volt. Más. / Minden megtörtént, sírhatunk utána” (Kondor: 1971. 42).

A verbo-vizuális komplex kommunikátumok összetevői között általában szorosabb, motiválhatóbb és mélyebb összefüggések mutathatók ki, mint például az illusztrált irodalmi szövegek rokon altípusában (lásd a 4. alatt). A mediális összetevők koegzisztenciája adott esetben olyan szerves, hogy nemigen lehet eldönteni: mi az illusztrált és mi az illusztráló, mint a Szidalmazás esetében is. Talán nem is verbális és vizuális komponensből felépített kommunikátum ez, hanem organikus totalitásában ugyanegy relátum ugyanegy: részint verbális, részint vizuális reprezentációja. Ez alól természetesen vannak kivételek, például az Emlék (Kondor: 1971. 84) stb. A 2. alatt megadott elemzési szempontok szerint az utóbbiak alkotják az (1) / ’Kp + Vb’ jelű csoport másik alosztályát. (Részletesebben lásd Vass: 2003b.)

3. Tradicionális és vizuális szöveg – (2) / ’Kp – vb’

Petőfi tipológiájának harmadik csoportját a (2) / ’Kp – vb’ jelű alkotások képviselik (vö. az 1. táblázat harmadik sorával). Az altípust Petőfi így jellemzi (Petőfi: 2001. 63.):

Adva van egy verbális vehikulum. Egy képi reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [‘Kp-vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek képiségét a kiindulásul adott vehikulum verbális matériájából formálja meg. A létrehozott vehikulum két komponense egymástól elválaszthatatlan, ennek következtében azok befogadása csak egyidejűleg történhet.

Nagy László: Hegyi beszéd

Az 5. és a 6. ábrán látható mű közeli rokona az (1) / ’Kp – vb’ altípus 1. alatt elemzett reprezentánsának, ugyanakkor szoros kapcsolatban áll a verbális vehikulum alapján létrehozott (2) / ’Kp – vb’ altípussal is.

Az 5. ábrán látható alkotás címe: „Kass János kiállításának plakátja Nagy László képversével” (Kass: 1997. 123), a 6. ábráé pedig ez: „Nagy László: Hegyi beszéd, 1974, a képvers első változata” (Kass: 1997. 122).

Nagy László Hegyi beszéd című költeménye az Ajándék (1967 – 1973.) című ciklusban jelent meg. Az 5. ábrán látható chirografikus képversváltozat ’tipografikus’ formájáról viszont nincs tudomásom. Az alkotás ebben a – hagyományosan szedett eredetihez képest (lásd Nagy: 1988. 474) – sorhiányos formájában talán nem is jelent meg verseskötetben, miként mondjuk a Seb a cédruson (tipografikusan lásd az 1., chirografikusan lásd a 2. ábrán). Szegeden viszont időről időre előkerül a Kass Galériában. Képnek kép (nem is akármilyen), de nem grafika. Versnek vers (nem is akármilyen), de nem valamely konvencionális(an nyomtatott) kiadványban (verseskötetben, folyóiratban stb.), hanem a kiállító terem paravánján. Ott viszont jól mutatja a multimediális kommunikátumok gazdagságát és összetettségét. Funkcionálisan plakát, ekként katalogizálja Kass János bibliográfusa is (vö. Gál: 2002. 34, 378. tétel).

Az 5. (és 6.) ábrán látható művet az (1) / ’Kp – vb’ altípushoz az a feltevés köti, hogy mindkét összetevő Nagy László alkotása. A (2) / ’Kp – vb’ altípushoz pedig e feltevés bizonytalanságai. A képnek ugyanis létezik kizárólag vizuális nyelvi elemekből – Kass János által – komponált változata is, melynek címe Fej (lásd a 7. ábrán, forrása: Kass: 1992. évszám és oldalszám nélkül).

4. Illusztrált irodalmi szövegek – (2) / ’Kp + Vb’

A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok negyedik altípusa az illusztrált (irodalmi) szövegeké (stb.). A (2) / ’Kp + Vb’ jelű csoport a következőképpen jellemezhető (Petőfi: 2001. 63):

Adva van egy verbális vehikulum. Egy képi reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [‘Kp + Vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek képi összetevőjét a kiindulásul adott verbális vehikulum alapján alkotja meg, és azt a kiindulásul adott vehikulummal attól elválasztható módon kapcsolja össze. Minthogy a két komponens egymástól elválasztható, ennek következtében azok befogadása vagy közel egyidejűleg vagy egymástól függetlenül is végbemehet.

A definíció alapján az illusztrált irodalmi szövegek megközelítésének és elemzésének szempontjai a következők (lehetnek): (i) milyen elemek és relációk mutathatók ki (a) a verbális vehikulum anyagában, (b) a képi reprezentáció anyagában és (c) a komplex, képi-verbális vehikulum anyagában; (ii) milyen dominanciaviszonyok mutathatók ki a verbális és a képi összetevő szóban forgó elemei és relációi között: inkább (a) a ’közel egyidejű’, egymástól részlegesen függő (szorosabban kompletív vagy ’alárendelő / subordinatiós’) interpretációt támogatják, vagy (b) az ’egymástól függetlenül is’ végrehajtható (lazábban kompletív vagy ’mellérendelő / coordinatiós’) interpretációt, esetleg (c) a ’teljesen szabad’ (’hozzárendelő / predikatív’) interpretáció irányában hatnak; s végül (iii) beszélhetünk-e adekvát képi reprezentációról, és ha igen, milyen jelleggel?

Nagy László – Kondor Béla: Virágének

Nagy László Virágének című költeménye A nap jegyese ciklusban kapott helyet (Nagy: 1966.), Kondor hozzá készített vizuális reprezentációja itt a 8. ábrán látható. A költemény verbális vehikuluma a következő:

VIRÁGÉNEK

Emberek, mivé lettem!

Örömem elvesztettem.

Mikor mosolygok újra,

ki tudja, haj ki tudja?

Se bokros Bakonyalja,

se Mátra kék havassa

énrajtam nem segíthet,

nem üdít ilyen szívet.

Testem is ágynak esve,

csúfol a csillag este.

Arcom nem illik fénybe,

gyámoltalanság képe.

Vas-fiú aki voltam,

ujjadtól elomoltam.

Mutatóujjad jégcsap

gidaként bégetek csak.

Mindened én lehetnék,

bajom ha elkergetnéd.

Folyamodom hát hozzád,

fordítsd felém az orcád!

4.1. A Virágének a lírai én megrendítő kiábrándultságát juttatja kifejezésre, ami 1951 – 1952 fordulóján uralkodik el Nagy László lírájában, gyakran önéletrajzi vonatkozásokkal (itt például Mátra kék havassa). Csalódottságát közvetlenül, archaikus egyszerűséggel (régies nyelvi formák, ¾-es tagolás, páros rímek) foglalja furcsa ’szerelmi dal’-ba. „(…) Kezdetben naivan hittem, hogy bennem a hiba, s kiderült, hogy kint, a valóságban. Kezdetben mégis nem a felső vezetést hibáztattam, nem hittem, hogy elárulva a forradalom, ami éltetett ifjúságomban. Jártam szülőhelyemre, vártak panasszal, észbontóan tragikomikus helyzetet láttam, meggyalázott embereket s néptől idegen erőket (…)” (Nagy: 1979. 35).

4.2. A képi reprezentáción a furcsa ’szerelmi’ versezetben kifejeződő csalódottság élményét tört szárú rózsa, földre hulló, hatalmas rózsafejek és nehézkes, fémesen megszerkesztettnek tűnő szárnyak ’emelik’ általános érvényűvé. A megrendültségen kívül közvetlen kapcsolat a verbális és a képi komponens között szinte csak a cím, illetve a virágének műfaji sajátosságai révén létesíthető. Az illusztráció ilyenformán az ellentét erejével segít(het)i a verbális vehikulum befogadását, azzal inkább hozzárendelő viszonyban. Megjegyzendő még, hogy a kép a komplex kommunikátum kontextusában következő, Kezedben a rózsa lefejezve című ciklussal és néhány darabjával (például Virágtalan fejem, Virágok térdelnek) direktebben indítványoz intertextuális (intermediális) kapcsolatokat, mint maga az ének.

A (2) / ’Kp + Vb’ altípusban a verbális és a képi összetevő között általában motivikus vagy tematikus megfelelések mutathatók ki, más szóval a vizuális kompozíció a verbális vehikulum domináns elemei vagy tematikus egységei körül szerveződik. Az így felépülő komplex kommunikátumok verbális és vizuális elemei, relációi szemléltetik, elmélyítik, kiegészítik egymást, teljesebbé teszik a művet, ha más-más módon is. Adott esetben szorosabban kompletív (alárendelő) jelleggel (például Lánglakodalom, lásd Nagy: 1966. 31), más esetben laza, mellérendelő viszonyban (például Az angyal és a kutyák, lásd Nagy: 1966. 71), ismét más esetben inkább csak hangulati szempontból, hozzárendelő viszonyban, mint a Virágének esetében. Az altípust a 4. alatt megfogalmazott elemzési szempontok tehát három alosztályra osztják. (Részletesebben lásd Vass: 2003a. 126-127)

5. Verbális szövegek által ihletett vizuális művek – (2) / ’Kp ¬ Vb’

Petőfi keretében (Petőfi: 2001.) a következő (ötödik) altípus a verbális szövegek által ihletett vizuális művek (2) / ’Kp ¬ Vb’ jelű csoportja (lásd az 1. táblázat ötödik sorát). Ide tartoznak egyebek között a bibliai szövegek alapján létrehozott különféle alkotások. Az altípust a következőképpen jellemzi Petőfi (63):

Adva van egy szöveg (egy verbális vehikulum). Egy képi reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [‘Kp ¬ Vb’ típusú] képet hoz létre, amelyet a kiindulásul adott verbális vehikulum alapján alkot meg, de azt nem egyesíti egy vehikulumban a kiindulásul adottal. Minthogy ebben az esetben nem jön létre egy (képi és verbális összetevőből álló) komplex vehikulum, ennek következtében a verbális és képi elem befogadása általában egymástól függetlenül (és egymástól különálló befogadási térben) megy végbe.

Noé

5.1. A 9. ábrán látható illusztráció a Biblia Sacra (Károlsfeldi: é.n., rövidítve BS) című kiadványból való, a 10. és a 11. ábra pedig Kass János Noé, illetőleg Noé bárkája című rézkarcát mutatja 1970-ből (forrása: Kass: 1997. 162, 16).

A BS az 1Móz 8,18-19 verset rendeli hozzá tizennégy nyelven a 9. ábrán látható illusztrációhoz. Az alábbiakban ennek a két versnek olvasható három magyar nyelvű változata a digitális Bibliából (Biblia: 1997.), amelyben: az Sz a Szent István Társulat által kiadott katolikus fordításra, a K a Károli Gáspár-féle Bibliára, az R pedig a Magyar Bibliatársulat református fordítására utal.

18Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és az ő fiainak feleségei ő vele. 19Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint. (K: 1 Móz. 8,18-19)

18Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel. 19Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után. (Sz: Ter 8,18-19.)

18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. 19Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. (R: 1Móz. 8,18-19.)

Noé az Ószövetség első pátriárkája, Ádám tizedik utóda. Attribútuma a galamb és a bárka. Az előbbi a béke egyetemes szimbóluma, az utóbbi az egyházé (is lehet). Az özönvizet a maga által épített bárkában csak ő és családja, valamint minden élőlényből egy-egy pár élte túl. Amikor bárkája megfeneklett az Ararát hegyén, először egy hollót, majd egy galambot engedett ki, hogy megtudja, eltűnt-e a földről a vízözön. A galamb másodjára friss olajággal a csőrében érkezett a hajóra, harmadjára azonban már nem tért vissza. Noé ekkor felnyitotta a bárka fedelét, és útjukra bocsátotta a teremtményeket.

A BS (9. ábrán látható) illusztrációja Noé történetének utóbbi mozzanatát ragadja meg, amikor a pátriárka és minden elevenek a bárka ajtaján át a szárazföldre lépnek, s szétszóródnak földön és égen.

5.2. Kass János (10. és 11. ábrán látható) illusztrációi a fentinél kissé korábbi mozzanatot ábrázolnak, amint a pátriárka ’próbaút’-ra bocsátja a tenyeréből a galambot (Ter 8,8 vs 10 vs 12).

A 10. ábra a már megfeneklett, a 11. a még hánykódó hajót jeleníti meg, az előbbi világos hátterében tisztuló égbolt, napsugarak és előtűnő szivárvány, az utóbbiéban sötét felhők, zuhogó eső. Noé mindkét esetben a hajó orrán áll, tenyerén a galamb, körülötte a nyüzsgő élet.

A 10. ábrán látható rézkarc bal és jobb oldali ’keret’-ében Kass János szép kalligrafikus nagybetűivel a következő (az 1 Móz 6,14, 16-17; 7,1, 4, 11, 18, 21, 24 és 8,6-8 verseknek megfeleltethető) verbális nyelvi szöveg olvasható:

„Csinálj magadnak gófer fából bárkát, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg kívülről, belül szurokkal. Ablakot csinálj a bárkán, a bárka ajtaját pedig oldalt csináld. Én pedig ime özönvizet hozok a földre, hogy elveszejtsek minden testet, melyben élő lélek van az ég alatt. Monda az Úr Noénak: Menj be te és egész házad népe a bárkába. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel. Noé pedig hatszáz éves vala, amikor özönvíz volt a földön. A vizek pedig áradának és nevekedének a földön, és a bárka jár vala a vízen. És oda veszen minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat. És erőt vevének a vizek a földön száz ötven napig. És lőn negyven nap múlva, Noé kinyitá a bárka ablakát. Kibocsátá a hollót, kibocsátá a galambot, hogy meglássa, vajjon elfogytak-e a vizek”

Mindkét illusztráció az idézett applikáció végére ’rajzolt’ „kibocsátá a galambot mozzanatot mutatja be, kis eltéréssel. Az úgynevezett diszkurzív kompozíciókkal, mint amilyen a 10. ábrán látható kép, külön tanulmányban foglalkozom.

5.3. Noé meglehetősen gyakori versalkotó ’elem’ klasszikus líránkban. A legbibliásabb magyar költő, Ady a következőképpen értelmezi át, illetőleg aktualizálja a történet főbb motívumait (1905-ben):

NOÉ BÁRKÁJA

Volt egyszer egy hajó,

Tarka népű bárka,

Szél-bali özönvíz

Omlott, csapott rája –

Mokra s kuruc mennykő

Tüzét mind ráhordta,

Noé bárkájának

Címezte, csufolta.

Hajh, hajh! Hol a hajó?

Tréfás kedvű átok:

Most a bal-vizeken

Keres Ararátot.

A régi bárkának

Férgesét kiszedte,

S még tarkább sereggel

Száguld vad vizekre.

Negyvennyolcas tigris

És disszidens fóka,

Éjszakai bagoly

És nemzeti róka,

Szárnyaló turulok

És csökönyös rákok,

Ilyen Noé-bárkát

Tán Noé se látott.

Rajt’ a szőlő-tő is,

Negyvennyolcas tőke,

(Régi, nemes nektárt

Kapunk-e még tőle?)

Kossuth-Noé viszi

Vadvizeken át is,

Hajh, de kár, hogy viszi

A filoxerát is.

A Noé bárkája című költemény (forrása: Verstár: 1998.) nem jelent meg kötetben, de minden bizonnyal Ady alkotása. Szarkasztikus utalásai, metaforái („negyvennyolcas tigris”, „disszidens fóka”, „nemzeti róka” stb.) a tarka összetételű és elvtelen koalícióra (Alkotmánypárt, Függetlenségi Párt, Néppárt stb.), valamint Kossuth Ferencre (a Függetlenségi Párt elnökére, a későbbi koalíciós kormány miniszterére) vonatkoznak.

A bemutatott módon egymással megegyező befogadási térbe helyezett verbális és képi összetevők nagyjából egyidejű interpretálása lehetővé teszi a közöttük fennálló tematikus, motivikus stb. összefüggések, párhuzamok és eltérések feltárását, megvilágítását. Bibliai kontextusokban a komponensek viszonyrendszerében „az alfa és az ómega” az Ige, a Logosz (’szó’, ’beszéd’), amit az idők, a különböző korok és szerzők a maguk módján képeznek le, a saját kifejezőeszközeikkel fogalmaznak meg, és egyre terebélyesebb korpuszként örökítenek tovább. A (2) / ’Kp ¬ Vb’ típusban az alcsoportképzés meghatározó tényezője az intertextualitás, illetőleg -medialitás (lehet).

6. Vizuális vehikulum verbális összetevővel – (2) / ’Kp – vb’

Petőfi keretének következő csoportját a (2) / ’Kp – vb’ típusjelű komplex kommunikátumok alkotják (lásd az 1. táblázat hatodik sorát). Sajátosságait a következőképpen határozza meg Petőfi (Petőfi: 2001. 63):

Adva van egy kép (egy képi vehikulum). Egy verbális reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [‘Kp - vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek verbális összetevőjét a kiindulásul adott képi vehikulum megjelenési formájába építi be, aminek következtében a létrehozott vehikulum két komponense egymástól elválaszthatatlanná válik. Minthogy ilyen módon a két komponens egymástól elválaszthatatlan, azok befogadása csak egyidejűleg mehet végbe.

Somlyó György: Fej-mese Kass János szobrára írva

6.1. A 12. ábra a Somlyó: Fej-mese Kass János szobrára írva című kompozíciót mutatja 1973-ból (forrása: Kass: 1997. 135). A címbeli „szobor” kifejezés itt átvitt jelentésben értendő, a műanyag fejet tudniillik csupán annak kontúrjai képviselik. De Kass János ’fejek’ sorozatában van polisztirolváltozata is. „A Fej: fehér papír (…). – írja Kass – Felejtsük el azt, hogy plasztikus: akár egy fehér lap, írhatunk, rajzolhatunk, festhetünk rá. Mindez csak technikai kérdés” (Kass: 1997. 190).

6.2. A vizuális vehikulumban Somlyó György verbális ’mesé’-je két idézettel, egy igazi szörnyeteg, illetőleg Albert Einstein szavaival indul. Az előbbi: „Többre becsülöm egy mecklenburgi parasztfiú hátulját, mint Einstein fejét”. Ehhez az ordas cinizmushoz közvetlenül talán jobban illenék például ez a megállapítás: „Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen elegendő lett volna neki a gerincvelő is” (A. Einstein: 1994. 16). Itt azonban a következő áll: „A világegyetemben csak egy van, ami foghatatlan: a világ felfoghatósága”. Az idézetek alatt nagybetűkkel szedve: „Hitler”, illetőleg „Einstein”. Az orrcimpa és a száj magasságában ez olvasható: „Én lehetőleg a fejeket becsülöm / einsteinét / meg ezt itt amelyikre most írok / meg a mecklenburgi parasztfiúét is / mert valamiképpen mindegyik magában foglalhatja a / vi-lá-got”. A ’fej-mese’ így zárul: „1973. V. 9. a fasizmus fölötti győzelem napján”.

Somlyó 12. ábrán látható ’mesé’-je az adott csoportban akár típuspéldának is tekinthető. Polisztirolváltozata azonban már túlmutat a költészet és a képzőművészet határterületein: a poézis és a plasztika irányában. Ám ha engedünk Kass János gáláns javaslatának, és igyekszünk ’elfelejteni’, hogy a polisztirolforma valójában plasztikus (vö a 6.1. alatt), akkor társaival együtt (például Juhász Ferenc: Mi van a fejben?, lásd Kass: 1997. 137, 139) az is ebbe az altípusba sorolható. (Adott esetben nyilvánvalóan produktívabb, ha ésszerű kompromisszumokat köt a kutató, mint ha a technikai-módszertani nehézségek miatt kitér a forma elől, s egyszerűen lemond az ilyen jellegű alkotások vizsgálatáról.)

7. Festményekről írt versek – (2) / ’Vb ¬ Kp’

Az elméleti keretben a hetedik altípus a ’megverselt képek’-é, melyet Petőfi a (2) / ’Vb ¬ Kp’ szimbólummal jelöl a tipológiájában (lásd az 1. táblázat hetedik sorát), s a következőképpen jellemez (Petőfi: 2001. 63):

Adva van egy kép (egy képi vehikulum). Egy verbális reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [‘Vb ¬ Kp’ típusú] verbális vehikulumot hoz létre, amelyet a kiindulásul adott kép (képi vehikulum) alapján formál meg, de azt nem egyesíti egy vehikulumban a kiindulásul adottal. Minthogy ebben az esetben nem jön létre egy (képi és verbális összetevőből álló) komplex vehikulum, a verbális és képi elem befogadása általában egymástól függetlenül (és egymástól különálló befogadási térben) megy végbe.

A definíció alapján az altípus megközelítésének és elemzésének szempontjai (a 4. alattiakkal analóg módon) a következők (lehetnek): (i) milyen elemek és relációk mutathatók ki (a) a képi vehikulum anyagában, (b) a verbális reprezentáció anyagában; (ii) milyen dominanciaviszonyok mutathatók ki a képi és a verbális összetevő szóban forgó elemei és relációi között; (iii) milyen jelleggel (milyen ismérvek alapján) beszélhetünk ’egymástól független’ (’hozzárendelő’ viszonyban lévő) alkotásokról?

Kondor Béla – Nagy László: Darázskirály

A 13. ábrán Kondor Béla Darázskirály című festménye látható (1963. olaj, farost, 34 x 28, forrása: Németh: 1976.), mellette Nagy László azonos című költeménye (Nagy: 1988. 657).

7.1. A 13. ábrán látható ikonos festményt a Darázskirály portréja dominálja. Vöröses, szenvedő arc, beesett, véres szemek, szomorú, meditatív tekintet. Fején háromszögekből korona – bohócsüveg, töviskoszorú vagy egyszerre mind. A nyakában arany szív. Színtelen, görcsös tenyerén szerkezetszerű rovarféle: drótlábakon egyensúlyozó, fekete-sárga csíkos potroha fölött – a kép közepén – hártyás légcsavar-szárnyakkal. Megidézi a szárnyalást, az angyalt, de az emberi manipuláció révén „gyilkos kis gépezet, agresszív erők letéteményese” is (Németh: 1976. 12). A „figurához való viszonya jelző és magyarázó attribútum (…): ugyanakkor egzisztenciális jelentősége is van, hiszen a darazsat tartó kéz ugyanolyan görcsös ritmussal mozog, mint a darázslábak, a kéz és a rovar hasonulnak egymáshoz. A rovar és általában az állat – különösen a ló és a madár – motívuma igen gyakran feltűnik Kondor művein, a rovar és a madár kitüntetett szerepét elsősorban a repülés motívuma magyarázza, hiszen Kondor művészetének egyik kulcsszimbóluma a repülés, a szárnyalás, az emberi alkotóerő legnagyszerűbb, ősi szimbóluma, amely korunkban ellentétes jelentésekkel párosul, a rombolás géniuszává is vált” (Németh: 1976. 12). A háttérben húzódó város társadalmi-történelmi környezetbe helyezi, az aranyban lobogó óriás napkorong pedig az időtlenség, a mítosz szférájába emeli a figurát.

7.2. Kondor Béla képét a verbális reprezentáció kétféleképpen metaforizálja. A lírai én a vers felütésében ’tűnődés mártírja’-ként, hatodik sorában, tehát nagyjából a vehikulum közepén pedig ’égi gengszter’-ként jelenik meg. Az előbbi referense (vizuális megfelelője) a Darázskirály tragikus alakja, az utóbbié pedig a festmény szerkezetszerű, szárnyas organizmusa. Mindkettő a lírai énre utal, vagyis ha a festményen a Darázskirály és a rovar ’hasonul’ egymáshoz (vö. 7.1), a vers anyagában lényegileg azonosul egymással. A festmény további elemeit jobbára e két metafora szervezi ’verbalizált ikon’-ná. A ’nem a szégyen pirít’ (≈ vöröses, szenvedő arc), a ’hét világot átütő szemek’ (≈ beesett, véres szemek, szomorú, meditatív tekintet) stb. a lírai énre mint ’tűnődés mártír’-jára, a háromszor ismétlődő szárny inkább az ’égi gengszter’-re vonatkoztatható. A ’földalatti / keszonban hol vasbeton könnyezik’ s még néhány más (verbális) kifejezés, közismert életrajzi vonatkozásain túl, interpretálható a háttérben húzódó város metaforizációjaként is, miként az ismétlődő ’távlat’ az arany háttér perspektívájaként. (A nyomtatott vehikulumban kétszer ismétlődő süvítsen helyett egy 1977-es kéziratoldalon még sivitson szerepel, Nagy: 1980. 206.) A reprezentáció tehát két találó metaforával dimenzionálja verbális matériába a festmény meghatározó elemeit és relációt.

A (2) / ’Vb ¬ Kp’ jelű altípus bizonyos értelemben inverze a (2) / ’Kp + Vb’ csoportnak (lásd a 4. alatt). Az a tény, hogy befogadásuk általában egymástól függetlenül történik, megnehezíti az egybevetésüket. Amikor azonban a befogadó valamilyen módon (mint például itt) azonos interpretációs térbe helyezi a képi és a verbális összetevőt, lényegében a (2) / ’Kp + Vb’ típushoz hasonlóan közelítheti meg az ide tartozó komplex kommunikátumokat, hasonló kérdések merülhetnek fel velük kapcsolatban, és hasonló (alárendelő, mellérendelő, hozzárendelő) alosztályokat alkothatnak. A ’két’ Darázskirály inkább mellérendelő viszonyban áll egymással. (Részletesebben lásd Vass: 2003a. 116-117.)

8. Verbális vehikulumhoz társított vizuális vehikulum – (3) / ’Vb + Kp’

A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok nyolcadik csoportját a (3) / ’Vb + Kp’ jelűek alkotják, melyeknek jellemzői a következők (Petőfi: 2001. 64):

Adva van egy verbális vehikulum, valamint képek (képvehikulumok) egy tetszőleges halmaza. Egy komplex vehikulum létrehozója mindkettőt interpretálja, és egy olyan [‘Vb+Kp’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek képi összetevőjét a képek (képvehikulumok) halmazából a kiindulásul adott verbális vehikulum alapján választja ki, és azt (vagy annak reprodukcióját) a kiindulásul adott verbális vehikulummal attól elválasztható módon kapcsolja össze. Minthogy a két komponens egymástól elválasztható, azok befogadása vagy közel egyidejűleg vagy egymástól függetlenül történhet.

Kondor Béla: Megittam az életem felit

A Megittam az életem felit… című verset (Kondor: 1974. 120) a 14. ábrán látható festmény illusztrálja. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a Kondor: 1974. anyagát már nem a szerző állította össze (mint a Kondor: 1971. kötetét, lásd a 2. alatt), hanem a rézkarckirály-költő hagyatékból Győri János. A kommunikátum verbális összetevője ez:

Megittam az életem felit…

Megittam az életem felit

a másik fele az értelme volt

mind az egésznek, volt.

Rá még azt is elittam-ettem.

Lehet sokmindent tenni hozzá.

Borotválkozni, fogat kefélni

politizálni egy érdekes színben

farkasfogakat növeszteni báránybőrben

szent disznóságokat követni el

amikor mindenki odanéz.

Most hölgyben mosakodom; hiába.

A 14. ábrán balról egy csontváz karcolódik a képre, föltartott bal kezében virág, fölötte fekete ablak, jobbról egy megejtően szépséges leányakt, zárt térben, egymástól elfordulva néznek befelé a szélek iránt. Az „ablak” gyakori motívuma poézisének is, például: „nincs többé ablak” (Egy boldogságtöredék, Kondor: 1971. 7), „Van egy nagyon sötét szobám is / ablaka alig-alig” (Bérház, Kondor: 1971. 87). (Az ’ablak’-motívummal kapcsolatban lásd Varga: 2000. 81.) Mi más maradna a halál árnyékában, mint a távoli ’asszonyi táj’? Az illusztráció mintha a Blake-sorozat egyik 1962-ben készült darabjának ikerképe lenne (lásd a 15. ábrán).

A 15. ábrán látható „A képzeleted megtévesztett engem” című alkotás (a kép forrása: Kondor: 1987. 127) lényegében a két figura elhelyezésében és ’kapcsolatában’ különbözik a Megittam az életem felit… illusztrációjától.

A választott szövegpélda abban tér el a típusjellemzőktől (lásd a 8. alatt), hogy mind a verbális, mind a vizuális vehikulum alkotója ugyanaz a személy. A definíció ezzel kapcsolatban ugyan nem foglal állást, Petőfi szemléltető példái azonban különböző alkotóktól származnak. Ez alosztályképző tényező lehetne, ám rendszertanilag, azt hiszem, itt nem volna gazdaságos két alosztályt tételezni a típuson belül.

9. Vizuális vehikulumhoz társított verbális vehikulum – (3) / ’Kp + Vb’

Az utolsó (kilencedik) altípust a képekhez társított versek képviselik a kiinduló keretben. A (3) / ’Kp + Vb’ jelű típus (lásd az 1. táblázat kilencedik sorát) jellemzői a következők (Petőfi: 2001. 64-65):

Adva van egy kép (egy képvehikulum), valamint verbális vehikulumok egy tetszőleges halmaza. Egy komplex vehikulum létrehozója mindkettőt interpretálja, és egy olyan [‘Kp + Vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek verbális összetevőjét a verbális vehikulumok halmazából a kiindulásul adott kép (képvehikulum) alapján választja ki, és azt a kiindulásul adott képpel (képvehikulummal) attól elválasztható módon kapcsolja össze. Minthogy a két komponens egymástól elválasztható, azok befogadása vagy közel egyidejűleg vagy egymástól függetlenül történhet.

Ezt az altípust lényegében már prezentáltam (lásd az 5. alatt a bibliai részleteket, az illusztrációkat és a Noé bárkája című költeményt). Igaz, Ady Endre versét (az 5.3. alatt) én rendeltem hozzá az 5.1. és 5.2. alatt kommentált illusztrációkhoz. Az itteni definíció azonban nem tartalmaz a komplex vehikulum létrehozójára vonatkozó kritériumokat. Az altípus klasszifikációjának alapja analóg lehetne a verbális szövegek által ihletett vizuális művek (2) / ’Kp ¬ Vb’ jelű csoportjának osztályozásával (lásd 5.3.).

10. Összegzés

A jelen áttekintő írásomban megpróbáltam átfogó képet ’rajzol’-ni annak a közel tizenöt éves munkának az egyik részterületéről, amelyet a Szemiotikai szövegtan című periodika megalapítása óta folytatunk. A kiadványunk körül működő nemzetközi tudományos műhely tevékenységében kezdettől fogva centrális kutatási irány volt a multimediális humán kommunikáció vizsgálata. A Petőfi: 2001. – a verbális irodalmi szövegekből és képi összetevőből felépülő statikus multimediális kommunikátumok vonatkozásában – az eddigi törekvések és tapasztalatok teoretikus szintézisének is tekinthető. E kommunikátumoknak Petőfi (a bevezetésben ismertetett szempontok alapján) tizenhárom altípusát különbözteti meg (Petőfi: 2001.).

Tanulmányomban (a négy comics karaktertől eltekintve) valamennyi altípust bemutattam vagy legalább szemléltettem. Egy-egy ’szövegpélda’ vázlatos elemzésével, kommentálásával természetesen legfeljebb csak érzékeltetni volt lehetőségem a választott tipológiai keret produktivitását és a multimediális humán kommunikáció hallatlan gazdagságát. Ez a hendikep a verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok kutatásának folytatására ösztönöz, amelynek indokoltságáról és fontosságáról meg vagyok győződve. A 21. század végtére is a vizuális kultúra korszakaként köszöntött ránk.

Irodalomjegyzék

Béládi Miklós (szerk.):

1986.    A magyar irodalom története 1945 – 1975. II/2. A költészet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986. 841-845; 857-860.

Biblia:

1970.    Biblia. Fordította: Károlyi Gáspár. Budapest, 1970.

1980.    Biblia. Magyar Bibliatanács, Református Zsinati Iroda, Budapest, 1980.

1982.    Biblia. Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1982.

1997.    Az Írás. cd-rom. Arcanum DataBases Kft. Budapest, 1997.

Czine Mihály:

1981.    Nép és irodalom. Magvető, Budapest, 1981. 486.

Einstein, Albert:

1994.    Hogyan látom a világot? Gladiátor Kiadó, Budapest, 1994.

Gál József:

2002.    Bibliográfiai tájékoztató Kass János életművéhez. Mozaik Kiadó, Szeged, 2002.

Görömbei András:

1992.    Nagy László költészete. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1992.

Károlsfeldi Schnorr Gyula:

é.n.      Biblia Sacra tabulis illustrata ab Iulio Schnorr a Carolsfeld / A’ Szent Biblia díszes képekben. Héber vagy görög, latín, olasz, franczia, spanyol, portugal, czeh, lengyel, német, angol, dán, svéd és magyar felvilágosító szöveggel. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1990.

Kass János:

1992.    Kass János grafikái. Az előszót írta: Tandi Lajos. A Mtesz Szegedi Nyomda Minikönyv Klub kiadványa. Szeged, 1992.

1997.    Ötven év képben és írásban. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szeged, 1997.

Kondor Béla:

1971.    Boldogságtöredék. Versek és rajzok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971.

1974.    Jelet hagyni. Kondor Béla festményeivel szerkesztette és a szöveget gondozta: Győri János. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974.

1987.    Angyal a város felett. Összegyűjtött versek Kondor-képekkel. Összeállította, a szöveget gondozta és az utószót írta: Győri János. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987.

Nagy László:

1966.    Arccal a tengernek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966.

1973.    Versben bujdosó. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973.

1980.    Kísérlet a bánat ellen. Összeállította Szécsi Margit. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980.

1988.    Összegyűjtött versek. Magvető Kiadó, Budapest, 1988.

Németh Lajos:

1976.    Kondor Béla. Corvina, Budapest, 1976.

Olivi, Terry – Petőfi S. János:

1998.    A nyelv materialitásáról. A vizuális költészet mint első lépés a multimedialitás felé. In: Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 11. A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez (III). JGYF Kiadó, Szeged, 1998. 97-108.

Papp Tibor:

1998.    Ige és kép. Bevezető a magyar vizuális költemények huszadik századi antológiájához. In: Kovács Zsolt – L. Simon László (szerk.): Vizuális költészet Magyarországon II. Válogatás a 20. századi vizuális költészetből. Felsőmagyarország Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, Miskolc – Budapest, 1998. 7-14.

Petőfi S. János:

2001.    A verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok tipológiájához. In: Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 14. 0. A szövegtani kutatás általános kérdései. 1. Kép és szöveg. 2. Kommunikáció a médiában. 2001. 61-66.

Petőfi S. János – Vass László:

1992.    A szövegnyelvészet helye és feladata a szemiotikai textológiai kutatásban. In: Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 5. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok. JGYTF Kiadó, Szeged, 1992. 177-195.

Tolcsvai Nagy Gábor:

1998.    Nagy László. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1998.

Varga Emőke:

2000.    Látás és látvány. Kondor Béla verseinek és képeinek komparatív megközelítése. Alföld, 2000/3. 54. 74-83.

Vass László:

2003a.  Verbális és vizuális költői alkotások Nagy László, Kondor Béla és Szécsi Margit életművéből – Adalékok a verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok tipológiai vizsgálatához. 1. Arccal a tengernek. In: Petőfi S. János – Békési Imre – Vass László (szerk.): Szemiotikai szövegtan 15. 1. A szövegtani kutatás általános kérdései. 2. Kép és szöveg. 3. Szöveg és fordítás. JGYF Kiadó, Szeged, 2003. 107-131.

2003b.  Verbo-vizuális alkotások Kondor Béla életművéből. Jaj városom… (Megjelenőben.)

Verstár

1998.    A magyar líra klasszikusai. cd-rom. Arcanum DataBases Kft. Budapest, 1998.