Molnár Bernadett
Dzsá gulbe rár kicsere
áj ni musztasz emo
áj ni manküt vantasz emo
adde ni maruva bato! jaman!Ole dzsuro nanni he
ole csilambo ábábi he
ole buglo iningi
lünlel dáji he! jaman!Vá pudd shukomo ikede
vá jimla gulmo buglavi ele
vá leli gulmo ni dede
vá odda dzsárumo he! jaman!
***
A fenti vers speciális: egyik fele halandzsa nyelven íródott, másik fele pedig az elsőnek - képzeletbeli - lefordított változata. Weöres Sándor költeményei közt több olyat is találhatunk, melyeknek - a szó hagyományos értelmében véve - nincs értelme. Hogy miért is írt ő ilyen típusú verseket, azt nyilatkozataiban, vele készített riportokban adott magyarázataiból érthetjük meg. Így például a következőből:Szél völgye farkas fészke
mért nem őriztél engem
mért nem segítettél engem
most nem nyomna kő! ajaj!Könnyemmel mosdattalak
hajammal törölgettelek
véremmel itattalak
mindig szerettelek! ajaj!Földed tüskét teremjen
tehened véres tejet adjon
asszonyod fiat ne adjon
édesapád eltemessen!
Újabban azzal kísérletezem, hogy a verseimnek ne legyen konkrét értelmük. Az értelmi elemek helyett inkább az ösztönvilág és az intuíció világa jusson érvényre. Az emberi értelmet az emberi butaság aránylag legmagasabb rendű formájának értékelem. Semmi szükségét sem látom annak, hogy a vers értelmes legyen. Legyen benne inkább olyan tűz és lendület, ami az értelmi elemek nélkül is megragadó. Ezt úgyis mondhatnánk, hogy az emberi nyelvet igyekszem egy angyali nyelvvel és angyali logikával felcserélni. (Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 18.)Egy másik nyilatkozatában még hozzáteszi, hogy
az ilyennek ereje a hangulatban, szerkezetben, dinamikában, hangzásban rejlik; tartalma, értelme, mondanivalója megfoghatatlan, mégis létező, mint a muzsikáé: nem tudjuk pontosan, mit jelent, mégis felemel, átalakít. (Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 43.)Vizsgáljuk meg most közelebbről a fenti, képzelt nyelven írott szöveget, és hasonlítsuk össze annak fordításával! Vajon sikerült a költőnek azt az értelmet a vers dallamában, hangzásában kifejeznie, amely a párhuzamos fordításban szerepel? Ennek eldöntésére nézzük meg először a magánhangzókat és mássalhangzókat a versben. Már első pillantásra feltűnik, hogy e költeményben meglehetősen sok mássalhangzó szerepel, gyakori az erőteljes hangzású "b", "d", melyeket kettőzéssel többször még hangsúlyosabbá tesz a szerző, és több esetben találkozhatunk a normális esetben ritka "dzs" betűvel is. Ezek adják meg a vers barbár hangulatát. Magánhangzók tekintetében sok az "a", az "o", az "u" és az "á" a versben, amelyek annak egyfajta komor, szomorú, de semmiképp sem vidám hangulatot kölcsönöznek.
Ha megvizsgáljuk az egyes szavakat, szerkezeteket, szintén érdekes megállapításokat tehetünk. Figyeljük meg például az első versszak néhány szavát: a képzelt nyelvű szöveg 2. és 3. sora is az "ájni" szerkezettel kezdődik; ha ezt összevetjük a fordítás 2. és 3. sorával, felismerhetjük, hogy ez a "mért nem" fordítása.
Vagy vizsgáljuk meg, hogyan helyettesítette Weöres a második versszak múlt idős igealakjait a "barbár" szövegben. Első pillantásra nehéz eldönteni, vajon az "ole" vagy a "he" szócska vagy valami más jelölheti-e a múlt időt. Azonban, ha jobban megfigyeljük, a fordított szövegben mind a négy sor igealakja múlt időben áll, a képzelt nyelvű szövegben "ole" szócskát pedig csak az első három sorban találhatunk (az "ole" így az első három sor E/1 személyű birtokos névmása), szemben a "he" szócskával, amely mind a négy sorban előfordul. A látszat ellenére mégsem a "he" jelöli a múlt időt, mert ha egy pillantást teszünk az egész versre, a "he" szócska még egyszer előfordul, mégpedig a 3. versszak 4. sorában, ott viszont nyoma sincs a múlt időnek. Ezért inkább "téged" jelentéssel ruházhatnánk fel ezt a szót, amely bár a magyar fordításban nincs jelölve, de beleértendő a szövegbe mind a 2., minda 3. strófában. Kizárásos alapon nem marad más a múlt idő számára az eredeti szövegben, mint az az "i" rag, mely minden igealakon (nanni, ábábi, iningi, dáji) szerepel a 2. strófában.
Az utolsó versszakra is érdemes egy pillantást vetnünk, hiszen itt is érdekes szerkezetekkel találkozhatunk. Ami a legszembetűnőbb a "barbár" strófára való tekintéssel, az az a "vá", amellyel minden sor kezdődik. Nincs szűkség hosszú töprengésre ahhoz, hogy felismerjük benne a fordítás igéinek felszólító alakját, csak itt éppen nem jelként, hanem elöljárószóként szerepel.
Ezekre csak azért hívtam fel ilyen részletesen a figyelmet, mert az ehhez hasonló pontos "fordításokon" látszik a versen, hogy mennyire gondosan megszerkesztett, és hogy mennyire törekedett a költő arra, hogy e vers hiteles legyen, hogy e halandzsaszöveg minden szava a helyén legyen, és felismerhetők legyenek benne a képzelt fordítás nemcsak tartalmi jegyei, de nyelvtani szerkezetei is.
Ezek alapján végül megállapíthatjuk, hogy ha a teljes konkrét tartalomra nem is, de a vers hangulatára, érzelmi töltetére könnyen és helytállóan ráismerhetünk. Ennek elérése korántsem egyszerű feladat a költő számára, hisz itt magát a nyelvet is - halandzsa nyelvről lévén szó - a legnagyobb körültekintéssel kell megteremtenie ahhoz, hogy az ténylegesen a legalkalmasabb legyen az adott jelentéstartalom, illetve hangulat kifejezésére. Nem is csoda tehát, hogy Weöres Sándor eme versét több éven át írta.
Különböző nyelvek szóanyagából merített, hogy végül megteremtsen egy egységes, barbáros hangzású szöveget, tudniillik a költemény tele van cigányos akcentusokkal, emellett kelet-európai, balkáni, moldvai ízek jutnak benne érvényre, keverve már kissé európai szóanyaggal. Az "odda" szó benne például "addar, fater", germán erdetű, más szavak inkább cigány és román eredetre mutatnak. (Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 74.)
Weöres nonszensz verseit különbözőképpen fogadták és értékelték; viták tárgyát képezik még jelenleg is azok a versek, melyekben nincs konkrét értelem. Egyesek szerint ez nem tekinthető költészetnek, mások úgy vélik, a költő szuverén joga, hogy azt ír és olyan formában, ami és ahogyan neki tetszik. Szakértő kortársai is különféleképp ítélték meg ilyetén próbálkozásait. Lássunk most ehhez pár példát. Ezek a nyilatkozatok a kor néhány irodalmi és művészeti egyéniségének szájából Weöres egy másik, hasonló stílusú versére való reagálások.
Laczkó Géza:
Üdvözlöm az új költészetet. Vagyis magyarul: Költe üdv lömluka szetetök. Lelkesültségemben e verssel válaszolok:
Zuséj, ez nagyon érthető még. Inkább passzolok!HASMENÉSEM MENNYBEMENETELEMegy a hasam, megy a hasam Kanizsára,
Kanizsáról, Zsánikáról Boszniába,
Elől ül a darmolista
Arany János, Sonáj Nyara csak kismiska!
Fodor József:
Weöres Sándor barátom nagyon kitűnő költő. (...) az a véleményem, hogy itt Sándor kissé elkalandozik. A költőnek joga van a feje tetejére állni, viszont az olvasónak joga van az elképedéshez. A vers a kollektív lelket fejezi ki. Homértól máig mindenki lelki szükségleteit szólaltatja meg, ennélfogva az embereknek meg is kell azokat érteniök. Sebaj. Weöres írt és ma is ír, elég sok (és szép) érthető verset is. Véleményem szerint azonban túl komolyan vette egyes kritikusaink szavát, akik tőle úgynevezett "orphikus" és "sámáni" lírát várnak.Turóczi-Trostler József (egyetemi tanár, irodalomtörténész ):
Weöres Sándor, úgy látszik, ezzel a költeményével zsákutcába jutott. Amit ő csinál, az nem új. A barokk korszakban is volt erre példa, de a költészetnek ez az ága még jobban virágzott az első világháború előtti években Németországban, az ún. kávéházi irodalom költői között, akik abban élték ki magukat, hogy a szavakat kitekerték, a főneveket igésítették, és fordítva, és szavakkal handabandáztak. Ha már utánozni akarunk, miért utánozzunk rosszat, amikor annyi utánozható jó is van, és főleg ne utánozzunk németeket.Kassák Lajos:
(...) csupán annyit mondok, hogy nagyon dicséretre méltó Weöres szándéka, aki a háború utáni fiatalok közül elsőnek keres új formákat. Hogy ezeket az új és különleges formákat megtalálja, hajlandó még saját magát is és az eddigi versírás szabályait is megtagadni. (Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 23.)Most vonatkoztassunk el egy kicsit Weöres értelmetlen verseitől, és nézzük meg, hogyan van jelen ez a típusú vers a világirodalomban. Hasonló versek már az ókortól kezdve születtek, így például Arisztophanész Békakórus című verse is ilyen jegyeket mutat (értelmetlen szavak, hangutánzó, illetve békautánzó szavak).
Az ókorhoz hasonlóan minden kornak megvannak a maga hasonló próbálkozásai; találhatunk a középkorban, barokkban, a reneszánszban stb., sőt még a racionalizmus korában, a múlt században is értelmetlen verseket (lásd például Lewis Carroll: Szajkóhukky). Fontos megemlítenünk azt is, hogy a régebbi korokban (még a racionalizmusban is) sokkal inkább elfogadták az ilyen verseket, mint manapság. A múltban egyáltalán nem vetődött fel problémaként, hogy az értelmetlen vers jogos-e vagy jogtalan. Teljes természetességgel használták a régi költők, s az olvasóközönség sem kérte rajtuk számon az érthetőséget. Úgyhogy amikor ezt a kérdést vizsgáljuk, hogy mi az értelmetlen vers, mi az érthetetlen vers, jellegzetesen 19 - 20. századi fogalomkörben mozgunk.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a nonszensz verseknek több fajtája létezik:
1. Ez alapján megkülönböztethetünk olyan verseket, melyek ténylegesen értelmetlen, nem létező szavakból épülnek föl. Ide tartozik Arisztophanész fent említett verse, vagy éppen maga a Barbár dal is Weöres Sándortól.[...]2. Más jellegű nonszensz versek a nyelvben meglévő és használatos szavakat tartalmaznak, csak nem azok megszokott, "normális" formájában. Az ilyen versekben ragozott főneveket, ragos igéket találunk kötetlen, "szabálytalan" sorrendben. E költészet volt többek között a dadaista irányzat specialitása is. Tristan Tzara egyik művében (Tristan Tzara: Hogyan írjunk dadaista verset?) ezt a tanácsot adja:
Vágjuk ki egy újságcikk szavait, aztán rázzuk össze "szelíden" a szavakat, s már is kész a verskoktél, már is egy rendkívül eredeti író vagy és elbűvölő érzékenységű, ámbár ezt az érzékenységet a köznép kellően még nem értékeli.3. Vannak olyan értelmetlen költői művek is, melyek csak bizonyos idő elteltével váltak értelmetlenné, saját korukban még teljesen világosak voltak a nagyközönség számára. Ehhez a csoporthoz éppúgy tartoznak népköltészetbeli művek, mint műköltészeti alkotások. Az utóbbihoz említhetnénk Dante Divina Commediáját példaként: olyan, a maga korában közismert személyekről beszélt, akikről az utókor nemigen tudja, hogy kik voltak. Ezért Dante művéhez óriási kommentártömeg kell, újra fel kell tárni ezeket a Dante korabeli eseményeket, amik akkor köztudomásúak voltak, de idővel elsüllyedtek.4. Utolsó nagyobb egységként említhetők meg azok a versek, melyek más, idegen nyelven keletkeztek, és csak a magyarban változtak értelmetlen verssé. Példának említhetnénk ide az Antanténusz, szórakaténusz kezdetű gyermekverset, melynek latin eredete van, s csak a magyarban nincs értelme.
A fenti oldalakon számba vettem azokat a lényegi vonásokat, amelyek Weöres Sándor Barbár dal című versét illetik, szólva arról is, mi jellemzi általánosságban a nonszensz, azaz az értelmetlen vers műfaját. E dolgozatot végül egy Weöres-idézettel zárnám le, melyben egy hasznos tanáccsal lát el bennünket a nonszensz szövegek kapcsán:
Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat, mindig csak néhány sort, de többször egymás után. Jelentésükkel ne törődj, de lehetőleg ismerd eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat. Így megismered a nyelvek zenéjét s az alkotó lelkek belső zenéjét is. S eljutsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a tartalomtól függetlenül is, a vers belső, igazi szépségét, testetlen táncát csak így élheted át.[...]