*Ez a dolgozat az Ónódi Szabó Sándornéval, Fáy Aladárné unokájával folytatott személyes beszélgetések alapján, illetve a tulajdonában lévő Hunnia-csipke gyűjtemény és a saját munkáim felhasználásával készült.

1. A csipke kialakulása

A csipke a szövet széleinek megerősítéséből keletkezett. Hogy a szövet széleinek kibomlását megakadályozzák, a szabadon lógó fonalakat rojttá kötözték el, a ruhának szabott szöveteknél pedig a széleket szegéllyel látták el.

A varrott szegélyből alakult ki a varrott csipke, mely először a Kr. u. 7. században jelenik meg. Őse az áttört hímzés, melyet a középkortól kezdve használtak templomi terítőkön.

A másik ága a csipkekészítésnek a vert csipke, mely szálak összefonásából keletkezett, valószínűleg a makramé továbbfejlesztése. Ennek fajtái: a fonott csipke, amivel egyszerű, geometrikus mintákat hoznak létre; a vászonkötéssel készült csipke, mely szalagos mintájú, lapos (ehhez tartozik a Hunnia-csipke is), illetve a díszháló csipke.

Magyarországon minden lentermelő vidéken elkezdtek háziiparszerűen foglalkozni a csipkekészítéssel. Főkötőket, kötényeket, lepedőket (nász-, halotti- és mindennapi használatra szánt lepedőket egyaránt), törölközőket és egyházi terítőket díszítettek vele.

Hazánkban a letelepült német iparosok útján terjedhetett el. Körmöcbányán és Selmecbányán már a 16 – 17. században készítettek vert csipkét. Ugyanígy korán megjelent Sóvár, Torockó, Kalotaszeg, Sárköz környékén is.

2. A Hunnia-csipke

Fáy Aladárné dolgozta ki. Elsőként 1924-ben, a Ráday utcai református teológia épületében állította ki munkáit, mely ekkor kapta a Hunnia-csipke elnevezést.

A 20. század elején leginkább német hímzés- és csipkeminták terjedtek el Magyarországon. Fáy Aladárné elkezdte átültetni a magyar népművészet formakincsét vert csipkévé, elsőként (a „tulipán”-mozgalom hatására) egy tulipános zekét készített.

Ez két szempontból is rendkívül jelentős: az addig túlzottan kötött vertcsipke-technológiát tovább tudta fejleszteni egy szabadabb szálvezetésű technikává, mellyel bármilyen forma elkészíthetővé vált. Ez a korábban lehetetlennek tartott formai szabadság megnyitotta az utat a sárközi főkötő, a tulipános láda, a matyó hímzések rózsái és a Somogy megyei pásztorfaragások páva motívumai felé.

Fáy Aladárné egyik tanítványa, Möller Istvánné 1936-ban csipkeverő telepet létesített Kőröstarcsán, melynek leghíresebb alkotása a Horty Istvánné részére készült díszruha köténye és fátyla.

3. Motívumok értelmezése

3.1. Virág

Magyarországon már a 15. századtól kezdve ismerünk feljegyzéseket a nőnek virággal való azonosítására. Már legrégebbi virágénekünkben is megtalálható, 1490 körül:

Virág tudjad, tüled el kell mennem,
És teíretted kell gyászba ölteznem.

Nem vagyok én szelidecske
Sem szűz, sem lány, sem menyecske,
Mert én kerti virág vagyok
A harmatért majd meghalok.

Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat vagyok ebben,
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta úszkálok.

Egy ismeretlen szerző így írt 1601-ben:

Szép, kinyilott rózsa, gyenge viola,
Keskeny ciprusnak zöldellő ága,
Szívem hervasztja, hol vidámítja,
Vénusz liloma.
                    (Szabó T. Attila gyűjteményéből)

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt.

3.2. Bimbó

A fiatal lányt jelképezte. (Lásd 1. ábra.) Egy Szabolcs-Szatmár megyei sírfeliraton olvashatjuk:

Gyenge bimbó
voltam, még ki
sem nyílhattam
mert a halál szele
rám fuvallott.

Kiskertemben egy rózsafa, három bimbó van rajta,
Arra jár a kisangyalom, hogy ő azt leszakajtja.
Ne szakajsd le, kisangyalom, kinyílik nemsokára,
Majd ha a reggeli harmat szépen tündöklik rajta.

3.3.1. Rózsa

A görög mitológiában Adonisz, Aphrodité kedvesének halálakor találkozhatunk vele, az ő véréből fakadtak az első vörös rózsák. Így lett a halálon túli szerelem és az újjászületés jelképe.

Emellett a hallgatás jelképe is, mert Dionüszosz lakomáin a résztvevők rózsakoszorút kaptak, hogy lehűtse a bor keltette forróságot, és megvédjen attól, hogy titkokat fecsegjenek ki. A keresztény szimbolikában ezért került ötszirmú rózsa a gyóntatószékekre – a gyónás „sub rosa”, a rózsa alatt, vagyis a hallgatás pecsétje alatt történt.

Mint a virágokat, a rózsát is azonosítják a nővel, ismert például a kedves megszólításaként is:

A malomnak nincsen köve,
mégis lisztet jár,
tiltják tőlem a rózsámat,
mégis hozzám jár.

A mélylélektanban a tudattalan szimbóluma, mely összefügg a termékenységgel. Sok vallásban a szerelemistennőhöz és a termékenységhez kapcsolódó motívumként jelenik meg. Mivel hidegvérű, szakrális étkezések étele, illetve az áldozati állat.

A korai kereszténységben az üldözések idején az egyházhoz tartozók ismertető jegye volt. Ennek többféle magyarázatát is ismerjük. A hal görögül IKHTHÜSZ (Iészusz Xhrisztosz, Theu Hüinon, Szótér), vagyis: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A hal magukat a keresztényeket jelentette, mert a keresztelés során alámerültek a vízbe, illetve Jézus emberhalászokká tette az apostolokat.

A szeme mindig nyitva van, sosem pislog, mindig ébren van, így az éberség jelképe is.

A magyar népművészetben a halat ábrázolták virággal együtt is, mint a fenti rózsás motívumban is (lásd 2. ábra). Ennek az összefüggésnek a megértésében segít a következő dalszöveg:

Én vagyok a halászlegény
Én járok a víz tetején
Én fogom az aranyhalat
Rózsaszínű szoknyád alatt.

Az ember lelkét jelképezi, a megölhetetlen részt, így vált a nemző erő jelképévé is, de ezzel ellentétes jelentésben is szerepel a különböző népek folklórjában, mint a meghaltak lelkét a túlvilágra vezető, a két világ közt közvetítő lény is. A legősibb szimbólumok néha a legnagyobb ellentéteket sűrítik magukba (hasonlóan az „öl” szóhoz, ami jelenthet életet – anyaöl, de halált is).

3.4. Tulipán és szív

3.4.1. Tulipán

A nőt rendszerint virág szimbolizálta. A „tulipán” motívum elnevezése tulipánt, vagyis egy betűvel több, mint a virág neve. Erősen stilizáltan ábrázolták, nem annyira virágra, mint inkább két egymásnak fordított S betűre hasonlít. Ez emlékeztethet egy szülő nőre, és így a női nemi szervet jelképezi.

Öcsémnek jöttünk menyasszonyáért
Mégpedig egy ékes drága tulipántért
           (Nagykend, kikérő vers)

3.4.2. Szív

Európában a földi és az égi szerelmet jelképezi (vö. Jézus szíve kultusz). A Bibliában a „belső ént”, amit Isten vizsgál.

A magyar népművészetben igen gyakran a tulipán mellett jelenik meg (a szívből mint cserépből nő ki a tulipán, egymásba is rajzolták, vagy köré, mint a 3. ábrán), a nő szimbóluma mellett, vagyis a férfi jelképe. Egyes ábrázolásokon hegyével felfelé jelenik meg, így a férfi nemi szerv stilizált ábrázolásának tekinthető.

A szív-kultusz jelei Magyarországon a szív alakú sírkövek, melyek a 19. században terjedtek el, főleg házastársak, férjezett nők vagy korán meghalt leányok sírján. Egyes vélemények szerint ez a Jézus-szíve kultusz elterjedésének és a szakrális jelentéstartalom világivá válásának az eredménye, de mint földi szerelmi jelkép igen ősinek tekinthető, hiszen már a görögök a szív alakú borostyánlevéllel ábrázolták a férfiakat (valószínűleg ebből stilizálódott a szív).

3.5. Gránátalma

A termékenység jelképe. Rómában a szerelem és a házasság szimbóluma, ezért készült a menyasszonyi koszorú a gránátalma virágából.

A görög mitológiában Persephoné történetében található meg – mivel elfogadott egy szem gránátalmamagot Hádész kezéből, így már a felesége lett, és nem mehetett vissza Démétérhez.

A kereszténység átformálta szimbolikáját, így jelentette a gazdag istenáldást, a földi mellett az égi szerelmet is; piros leve a vértanúságot, sok magja az egy egyházközösségében egyesülő emberek sokaságát, sőt mivel a gránátalma héja kemény, de a leve édes, így a papot is jelenthette, aki külső viselkedésében szigorú, de belül jóságos. Európában a bűnbeesés gyümölcsének is ábrázolták.

A magyar népművészetben a virág kinőhet gránátalmából, mint cserépből (lásd 4. ábra).

3.6. Madár

A népköltészetben a szárnyaló madár a szabadságot jelképezte, a kalitkába zárt vagy sebzett szárnyú madár pedig a rabságot.

Repülj, madár, repülj,
Menoságra repülj,
Édes galambomnak
Gyenge vállára ülj.

(...)

Ha kérdik hogy vagyok,
mondjad, hogy rab vagyok.
Szerelem tömlöcben
térdig vasban vagyok.

3.6.1. Galamb

Valós tulajdonságaival szemben békés, jámbor, gyengéd madárnak tartották, ezért lett a szelídség, a szeretet, a félénkség és a fecsegés szimbóluma. (Lásd 5. ábra.) A népi gyógyászatban úgy tartották, hogy nincs epéje, azért szelíd és békülékeny állat.

A Bibliában az özönvíz végén találkozhatunk galambbal, amikor Noénak olajfaágat hoz, ezzel jelezvén a víz levonultát, illetve az Újszövetségben a Szentlelket jelképezi, Jézus megkeresztelkedésekor és Pünkösdkor.

A síremlékeken a lélek madara, ami felszáll a Paradicsomba és ott az élet fájára száll vagy az örök élet kútjából iszik.

A szeretett leány megszólítása is lehetett, mint a fenti népdalban:

Édes galambomnak
gyenge vállára ülj.

Indiában a Nap szimbóluma, az iszlámban a Nap és a Hold jelképe. (Lásd 6. ábra.)

Mivel húsát romolhatatlannak tartották, a kereszténységben a sírban fekvő Jézus jelképe. Elhullatott tollai tavaszra újból kinőnek, így a feltámadást is szimbolozálja. A vére elűzi a démonokat, ezért a betlehemi istállónál is ábrázolni szokták.

Emellett lehetett a hiúság jelképe is. Egy gömöri népdalban ekként találkozhatunk vele:

Szép a páva, mer’ aranyos a tolla,
Most vagyok a szeretőmmel haragba.

Hoppál Mihály: Tulipán és szív. Szerelmi jelképek a magyar népművészetben. Debrecen, Csokonai, 1990.

Pál József (szerk): Szimbólumtár. Budapest, Balassi, 1997.

Hans Biedermann: Szimbólumlexikon. Budapest, Corvina, 1996.

Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Jel, Budapest, 1997.

Ujváry Zoltán: Szállj fel, fecskemadár: Gömöri magyar népballadák és népdalok. Budapest, Magyar Helikon, 1980.

Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány: Néprajzi ismeretek a mai használatra. Budapest, Magyar Médiapedagógiai Műhely, 1993.

Ónódi Szabó Sándorné: Csipkeverés (magánkiadás).

Ónódi Szabó Sándorné: Hunnia-csipke mintalapok (magánkiadás).