Külügyi iroda

Pályázati iroda

 

Forráskeresés

 

EGYEZTESTÉSEK A KARI SZERVEZETI EGYSÉGEKKEL
KÜLKAPCSOLATOK ÉS TUDOMÁNYOS POTENCIÁL FELMÉRÉSE

A Külügyi és Pályázati Iroda nem lehet sikeres a kari szervezeti egységek szakmai segítsége és együttműködése nélkül, ezért szoros kapcsolatot kívánunk kiépíteni a szervezeti egységek vezetőivel, valamint a vezetők által megnevezett kapcsolattartókkal. Mind a külkapcsolatok, mind a pályázati tevékenységek fejlesztéséhez elengedhetetlen a meglévő állapot felmérése és erről egységes adatbázisok létrehozása. Ehhez kérjük az egységvezetők, a vezető munkatársak segítségét és együttműködését.

Az iroda részéről szeretnénk rövidesen megkezdeni a kari külkapcsolatok és a tudományos potenciál felmérését. Az eddigi egyeztetések során örömmel vettük, hogy a megkérdezett egységvezetők úgy nyilatkoztak, hogy minden szükséges adatot rendelkezésünkre fognak bocsátani. Minden szervezeti egységet fel fogunk keresni, hogy a szükséges információkat
egységes adatbázisban rögzítsük.

Több táblázatot kívánunk kitölteni, egyet mindenképpen a külkapcsolatokra vonatkozóan, szervezeti egységenként, szakmai területenkénti bontásban a kapcsolattartó személye alapján rendszerezve. A tudományos, kutatási és innovációs tevékenységekre vonatkozóan szervezeti egységenkénti és személyenkénti struktúrában rendszerezzük a begyűjtött adatokat, hogy jól visszakereshetők legyenek az információk. A szervezeti egységek esetében az egyes kutatási területekről, az azon dolgozó kutatócsoportokról és az önálló kutatást végző kutatókról szükséges az információkat összegyűjteni. A személyekre vonatkozó adatbázisban minden tudományos kutatást folytató kari munkatársat szerepeltetni szeretnénk. Megfontolandó a CV-k és a publikációs listák begyűjtése, mellyel abszolút teljessé tehető a kari tudományos adatbázisunk.

Az egyeztetések során fontos feladatnak tekintjük mindkét terület esetében a kapcsolattartók (a külügyek esetében az ERASMUS koordinátorok lehetnek, a pályázati területen valamelyik vezető kutató) kiválasztását. Az előzetes tárgyalások során több tanszékvezető jelezte, hogy nem kívánja másra bízni ezt a területet, személyesen kívánja bonyolítani a kapcsolattartást.

A külügy és a tudományos potenciál területei esetenként szorosan összefügghet, hiszen a külkapcsolatok hátterében legtöbbször tudományos együttműködés áll. Fontos még az is, hogy a tudományos kutatási területek esetében esetlegesen meglévő hazai vállalati, intézményi kapcsolatokat is feltérképezzük és regisztráljuk.

Nem szeretnénk megfeledkezni arról sem, hogy a folyamatban lévő pályázatokról és a pályázati elképzelésekről is megkérdezzük az érintett egységvezetőket.