Platón (Kr.e. 427-347) az Állam című művében a játékot is az állampolgárrá nevelés szemszögéből közelíti meg. Fontosnak tartja a jól megválasztott játékot, mivel játékban mutatkozik meg az ember hajlama, és a játék az életre való felkészítésnek fontos eszköze.  Ezért a játékot úgy kell irányítani, hogy segítse a leendő életpályájukra való felkészülést (leendő harcos lovagoljon, leendő építőmester építsen stb.)

Arisztotelész (Kr.e. 384-322) a Politika című művében a játék fontosságát több oldalról is hangsúlyozza: megelőzhető vele a tunyaság, a lustaság kialakulása ebben az életkorban még nem adható más elfoglaltság a kisgyermeknek. Hangsúlyozza, hogy a játék nem lehet túlságosan fárasztó, de nagyon kényelmes sem. Kiemeli az erkölcsi szempontból kifogástalan mesék, elbeszélések jelentőségét.

Quintilianus (?35-116) a játék fontosságát hangsúlyozza, felismeri, hogy a gyermekkor alakítható időszak, ezért nem szabad kihasználatlanul hagyni. Javasolja, hogy 6-7 éves korig csak játékszerű tevékenységeket kell a gyermeknek szervezni. A játékot a tanítás fontos eszközének tartja. Felismeri a játék és a tanulás kapcsolatát: játék közben sokat tanul a gyermek, mert a játék maga a tanulás.

Szent Augusztinusz (354-430) távol állt a gyermeki élet megértésétől. A középkorban a játékról való felfogásra rányomta bélyegét magáról a gyermekről kialakított kép. A játék fölösleges, haszontalan tevékenységnek minősült, a gyermeki léhaság, könnyelműség, lustaság eredményeként, vagy bizonyítékaként volt feltüntetve.

J. A. Comenius (1592-1670) egész pedagógiai rendszerében komoly helyet kap a hatéves kor előtti időszak elemzése és értékelése. Comenius nevéhez kapcsolódik az első kisdedneveléssel kapcsolatos pedagógiai szakkönyv, az Anyaiskola megírása is. Tanulmányát szülőknek ajánlja (intézményes nevelésről még nincs szó), és megfogalmazza, hogy a szülők feladata a gyermek tevékenységi vágyának kielégítése, és ebben nem szabad a gyermeket korlátozni: ,,hanem inkább módot kell adnunk arra, hogy állandóan tevékenykedjen...,segítenünk kell rajta, hogy ésszel tegyen mindent, s minden cselekvésből mintát kell adnunk." Comenius foglalkozik először a játékszerek osztályozásával is. Az első évben a ringatást, tapsolást, éneklést, csörgők használatát javasolja, melyek mai szóhasználattal élve a gyakorló játékok kategóriájába sorolandók. A 2-4 év között a közösen végzett mozgásos játékoknak tulajdonít nagyobb jelentőséget. Ezek a játéktípusok a szabályjátékok közé sorolandók, és a testi erők növelése mellett az erkölcsöt is nemesítik. Megfogalmazza a játékosság elvét, a játékot nemcsak kisgyermekkorban tartotta fontosnak, hanem ifjú korban is, mert „...a játék éppúgy használ a test egészségének, mint a lélekgyarapodásának,....úgy kell játszani, hogy játékaink a komoly tevékenységeknek előjátékai legyenek." 

J. J. Rousseau (1717-1778) a természeti nevelés híve. Szemléletében fontos helyet kap a játék és a mozgás, mivel a neveltet képessé kell tenni arra, hogy „érezze a szabadságot mozdulataiban''

 F. Fröbel (1782-1852), XIX. századi neves pedagógus, aki részletesen foglalkozik, a játék nevelő hatásával. „Minden jónak forrása a játék. Az a gyermek, aki szívvel, lélekkel, maga tevékenyen, csöndesen, kitartóan, a testi elfáradásig kitartóan játszik, egészen biztosan szívvel-lélekkel, csöndesen, kitartóan dolgozó és a mások s a maga javát önfeláldozóan művelő emberré fog válni.'' A játék nevelő hatásai közül kiemeli a munkaszeretetre nevelést, melyet összekapcsol a vallásos neveléssel, de az értelmi, és erkölcsi erők fejlesztésében is hangsúlyozza a játék szerepét. Fröbel felismeri a közös játékban rejlő lehetőségeket, sürgeti a játszóterek létrehozását. Játéktevékenységek egész sorát határozza meg, a különböző tevékenységekhez eszközöket biztosít, melyeket adományoknak nevez (labda, golyó, kocka stb.). Fröbel játékkal kapcsolatos pedagógiai nézete sok vitára adott és ad még ma is alkalmat. Elmélete azonban még az ellenzőire is nagy hatással volt, és a cáfolatok éppen úgy hozzájárultak a játékpedagógián belüli nézetek tisztázásához, mint a híveinek nézetei (Kovács - Bakosi, 1995).

A XIX. század végén gyermeklélektani kutatások eredményeként a gyermek személyiségére, és tevékenységére, azaz a játék felé is irányul a figyelem. A tekintélyelvű, konzervatív pedagógiára való ellenreakcióként megjelennek különböző reformpedagógiai irányzatok, melyekben kisebb-nagyobb hangsúllyal szerepel a játék (Maria Montessori, Célestin Freinet, Rudolf Steiner - Waldorf pedagógia).