„Szépen az ír és beszél – vallja Illyés Gyula –, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak.” – Az idézett gondolatok igazságát naponta tapasztaljuk, hiszen nem mindegy, hogy milyen az a nyelvi köntös, amelyben a kifejezésre váró, közölni akart gondolat megjelenik. A megnyilatkozás hatása szempontjából nem mellékes, hogy jól van-e megszerkesztve, hogy hallgatni vagy olvasni élvezet-e, vagy éppen kín. S a jól megformáltság nemcsak a szépirodalmi alkotások iránt támasztott igény, hanem érvényes követelmény mindenféle megnyilatkozásra. A jól megformált és ezáltal hatásos szövegről, szövegművekről gyakran mondjuk, jó a stílusa. De voltaképpen mi is a stílus, mi is a stilisztika?
        A stilisztika a nyelvtudománynak az irodalomtudománnyal érintkező ága, amely a nyelvi elemek (szavak, toldalékok, mondatok stb.) stilisztikai (közlő, kifejező, hatáskeltő stb.) értékeit vizsgálja. Megállapítja a nyelvi elemek célszerű és hatásos felhasználásának módját, vagyis azt kutatja, hogy stílusértéküknél fogva mik az egyes stílusrétegeknek és stílusárnyalatoknak a jellemző, tipikus eszközei. A stilisztikának ez a része a stíluselmélet. Tanulmányozza továbbá az egyes nyelvi elemek, valamint stílusrétegek és stílusárnyalatok fejlődésének történetét. A stilisztikának ez a része a stílustörténet. Végül feladata az írók, költők egyéni stílusának elemzése, ez a stíluskritika.
        A stílus a nyelvi kifejezés módja, az a sajátos mód, ahogyan közölnivalónkat (gondolatainkat, érzéseinek stb.) különböző szóbeli vagy írásbeli műfajokban a megfelelően kiválasztott és elrendezett nyelvi elemek segítségével kifejezzük.
        Maga a stílus görög eredetű szó, kezdetben függőlegesen álló, hegyes tárgyat, oszlopot jelentett. A rómaiaknál már az íróvesszőt nevezték így, majd névátvitel útján az írás módját is vele jelölték. Ebben a jelentésben terjedt el aztán a stílus szinte minden nyelvben.
        A régebbi stilisztikák főként az úgynevezett alakzatokat tekintették a stílus eszközeinek. A mai, modern stilisztika ezzel szemben azt tartja, hogy a nyelvnek valamennyi (fonetikai, fonológiai, lexikai, morfológiai, morfoszintaktikai, szintaktikai) eleme részt vesz a stílus létrehozásában.

        A nyelvi elemek kiválasztását, vagyis a stílus alakulását számos tényező befolyásolja. Közülük a legfontosabbak a következők.
        A stílus nagymértékben függ a megnyilatkozás tárgyától, a szövegben kifejezésre jutó tényleges vagy fiktív világfragmentumtól. Más nyelvi eszközöket használ például a kutató tudományos eredményeinek ismertetéséhez, és másokat a költő érzelmeinek kifejezésére.
        A stílust befolyásolja a megnyilatkozás célja. A tudományos munkák célja elsősorban a kifejtés, a megértés, ezekre tehát az értelmi jellegű nyelvi elemek használata a jellemző; az érzelmi hatásra törekvő szépirodalmi művekben viszont a szóképek, a festői erejű szavak stb. a gyakoriak.
        Hatással van a stílusra a kommunikációs helyzet, az alkalom, az, hogy kinek szól a mondanivalónk stb. Más stílusban kommunikál például a tudós az akadémiai felolvasóülésen, mintha népszerűsítő előadást tart.
        Befolyásolja a stílust az alkotó egyénisége is. Ha például ugyanaz a tárgya, célja több irodalmi műnek, még mindig lényeges különbségeket találunk kifejezésmódjuk között, s ezt csak az alkotók különböző egyéniségével magyarázhatjuk. Lásd például Csokonai Vitéz Mihálynak a Tartózkodó kérelem és Vörösmarty Mihálynak az Ábránd című versét vagy Juhász Gyulának a Magyar táj, magyar ecsettel és Ady Endrének A magyar Ugaron című költeményét.
        [...]

        A stílus alakulását befolyásoló tényezők azt is eredményezik, hogy a nyelvi kifejezésmódok a társadalmi érintkezés meghatározott területeihez is kapcsolódnak, s így az eltérések ellenére többé-kevésbé azonos vonások is jellemzik egy-egy csoport nyelvi kifejezésmódját. Az így létrejött stílusváltozatok a stílusrétegek. Más szóval: a stílusréteg a társadalmi érintkezés meghatározott területén jellemzően használt nyelvi kifejezőeszközök rendszere, illetve az ezek használatát szabályozó törvényszerűségek összessége.
        Irodalmi és köznyelvünkben a következő főbb stílusrétegeket különböztetjük meg:

           I. Írott nyelvi stílusok:
                  1. Tudományos stílus
                  2. Publicisztikai stílus
                  3. Hivatalos stílus
                  4. Szépirodalmi vagy művészi stílus
                  5. Levélstílus
             II. Beszélt nyelvi stílusok
                  1. Társalgási stílus
                  2. Szónoki stílus
                  3. Előadói stílus

        A tudományos stílus a tudományos művek (monográfia, tanulmány, tudományos cikk, referátum, korreferátum, recenzió stb.) jellemző nyelvhasználata. A tudomány célja a valóság törvényeinek, összefüggéseinek megismerése, illetőleg világos és egyértelmű megismertetése érvelő bizonyítással. Ennek megfelelően a tudományos stílusból az érzelmi és festői hatású nyelvi elemek szinte teljesen hiányoznak. Az érthetőség kedvéért egyértelműen, pontosan fogalmaz. Nagy számban használ (magyar és idegen eredetű) terminus technicusokat, definíciókat, levezetéseket, képleteket stb., viszont a szemléletesség nyelvi eszközeivel takarékosan bánik.
        Az érzelmi hatásokat a mondatformák terén is mellőzi. Szereti a ténymegállapító, kijelentő tartalmú, racionális mondatszerkezeteket. Általában világos, áttekinthető szórendre és kompozícióra törekszik. Gyakoriak benne az összetett mondatok, melyekben fontos szerephez jutnak a kötőszók, mint a logikus, következetes és fegyelmezett mondatfűzés nélkülözhetetlen eszközei. Sűrűn használ párhuzamos, illetőleg ellentétes szerkesztésmódot, figyelemfelkeltő kérdéseket, idézeteket és hivatkozásokat. Pl.:

A vegyszerek csak a differenciáltabb gépesítés útján lesznek helyettesíthetők. Végleg fel kell számolni azt az elfogadott gyakorlatot, amelynek jegyében növényt, állatot igyekeztünk a géphez alkalmazni, „gépesítéstűrővé” tenni. Talán nem járok messze a valóságtól, ha arra gondolok, hogy ez a visszás gyakorlat az ipar felsőbbrendűségével kapcsolatos felfogásból is táplálkozott. Holott nyilvánvaló, hogy bármennyire puszta termelőeszköznek tekintjük is az élő szervezeteket, rájuk a fizikai törvényeken kívül a biológiai kötöttségek is hatnak. Ezért sokkal nehezebben alakíthatók, formálhatók, mint akár a legbonyolultabb gépkonstrukciók. Mindenképpen szorosabb együttműködésre van szükség az ipari, az agrár-kertészmérnökök, illetve a géptervezők között.
(Dimény Imre: A műszaki fejlesztés ökonómiai összefüggései a mezőgazdaságban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. Akadémiai székfoglaló. Részlet.)
A generatív nyelvelméletnek két alapvető célkitűzése van. Az egyik a nyelvelsajátítással függ össze. Ismert megfigyelés, hogy a gyermek minden nagyobb nehézség nélkül sikerrel képes elsajátítani anyanyelvét. A nyelvelsajátítás kreatív abban az értelemben, hogy benne az utánzás csak másodlagos szerepet tölt be. A nyelvelsajátítás folyamán a bennünk lévő nyelvi képességet (faculté de langage-t) fejlesztjük ki. Ez nem lenne lehetséges, ha a nyelvnek nem lenne valamilyen szabályrendszere, amelyet a nyelvi képesség kifejlesztésekor elsajátítunk. A generatív nyelvelmélet alapvető törekvése, hogy ezt a szabályrendszert explicitté tegye. Szabályt megállapítani viszont csak úgy lehet, ha nemcsak azt tudjuk, hogy mi lehetséges, hanem azt is, hogy mi nem. Ezt pedig csupán abból, hogy nincs rá adatunk, nem tudhatjuk. A szabályrendszer megalkotására való törekvésnek tehát közvetlen következményei vannak az adatok gyűjtésére és értékelésére vonatkozóan. Ugyanakkor ez azt is mutatja, hogy a generatív nyelvelmélet egyik alapvető problémáját a nyelv szabályrendszerének kimutathatósága, megállapítása és érvényességi körének tisztázása jelenti.
        Ami a lényeget illeti, az emberi nyelvek a nyelvelsajátítás szempontjából egységesen viselkednek. Ugyanakkor azonban tapasztalati tény az emberi nyelvek nagymértékű változatossága. Ez a látszólagos ellentmondás csak úgy oldható fel, ha feltételezzük, hogy az egyes nyelvek lényegében ugyanazokat az eszközöket használják, de hihetetlenül sokféle kombinációban. Ebből következik a generatív grammatika másik célkitűzése: a nyelvtudomány feladata, hogy ebben a nagy változatosságban kimutassa azt, ami univerzális. Az univerzális grammatika az emberi nyelvre jellemző univerzális tulajdonságokat tartalmazza. Ebből most már természetszerűleg következik a generatív grammatika második alapproblémája: tisztáznia kell az egyes nyelvek grammatikája és az univerzális grammatika közötti viszonyt.
            (Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1. Mondattan, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.)

       További példaként egy recenziót mutatunk be és kommentálunk.

        [1.1.] A szakmai vitának (vagyis a tudomány természetes létmódjának) ez volna az ideális formája: a kritikus megírja, hogy mit miért nem értett meg, mit hiányol stb. egy munkából, az érintett szerző pedig nem a régit óvja, menti, magyarázza, hanem megír egy újat, ami – ha lehet – jobb a réginél.
        BÉKÉSI IMRE új monográfiáját persze nem kifejezetten TOLCSVAI NAGY GÁBOR bírálata ihlette (MNy. LXXXXVIII [1992.] 354-9), hiszen az új munka a bírálat megjelenésekor már nyomdában volt. Mégis tekinthetjük egyfajta válasznak, mert a szerző többek között azt a vonatkozást is (a jelentésszerkezet interpretációs megközelíthetősége s hozzá egy elvi kiindulószerkezet reprezentációja) kidolgozza benne, amelyet a bírálat hiányol.
        [1.2.] Ebben a könyvében BÉKÉSI IMRE kutatásai több mint két évtizedes múltra visszatekintő eredményeinek sajátos, szintézis igényű bemutatását nyújtja. Munkája egyrészt a legjobb hazai hagyományokat – többek között a DEME LÁSZLÓ, KÁROLY SÁNDOR, KIEFER FERENC, BÁNRÉTI ZOLTÁN nevével fémjelezhetőket – a legkorszerűbb külföldi vizsgálati szempontokkal – a PETŐFI S. JÁNOS, GEORG H. VON WRIGHT, H. P. GRICE, K. DORFMÜLLER-KARPUSA és mások nevéhez köthetőkkel – organikusan ötvözni tudó koncepciója, másrészt metodológiájának és eredményeinek perspektivikus jellege révén méltán tekinthető a hazai szövegkutatás új állomásának.
        [2.1.] A könyv tárgya a szövegmondatok és a szöveg közé eső nyelvhasználati egységek, közelebbről az oppozicionális – de ... mert, de ... (te)hát, de, bár, mert bár és de hisz-féle – konstrukciótípusok, melyek leggyakrabban argumentatív szövegekben fordulnak elő, de szépirodalmi alkotásokban is megtalálhatók, komplex (több részdiszciplínát is érintő) szemiotikai elemzése, interpretációja. Egyfelől a szóban forgó nyelvhasználati alakulatok konfigurációs, relációs és részben kompozicionális organizációformáinak vizsgálata, másfelől az ezekhez az organizációformákhoz hozzárendelhető (inferenciális / preszuppozicionális / kompletív) információk kapcsolatainak feltárása.
        [2.2.] A könyv előzményeit, elméleti hátterének egyes aspektusait és alapvetéseinek egy részét a szerző régebbi publikációiból, könyveiből (Szövegszerkezeti alapvizsgálatok. Bp. 1982., A gondolkodás grammatikája. Bp. 1986.) és számos tanulmányából jól ismeri mind a hazai, mind pedig a nemzetközi szakmai közvélemény. Közülük – (ön)kritikai vizsgálat tárgyává is téve azokat – csupán annyit vesz föl jelen munkájába BÉKÉSI IMRE, amennyi az oppozicionális szerkezetek szemantikai-pragmatikai interpretációjának megvilágításához szükséges. Ezen előzmények, illetőleg kutatási eredmények azonban itt – és ez a könyv egyik legjelentősebb szakmai-tudományos nóvuma – egy a korábbinál jóval szélesebb és mélyrehatóbb elméleti keretben kerülnek részben megfogalmazásra, részben újrafogalmazásra.
        A szóban forgó keret legproduktívabb összetevői egyrészt a szerző legutóbbi tanulmányai egyikében (PETŐFI S. JÁNOS – BÉKÉSI IMRE szerk., Szemiotikai szövegtan 2. A magyar szövegtani kutatás irodalmából (Elsö rész). Szeged, 1991. 38-54) bevezetett, definiált és empirikusan is igazolt „kettős szillogizmus” fogalma, másrészt az a PETŐFI S. JÁNOS ‘vehiculumstruktúra-relátumstruktúra’-elméletéből alkotó módon átvett reprezentációs nyelv, amely a deszkriptív, a szubvilágalkotó és a performatív-modális propozíciókkal egyaránt operál a különféle nyelvhasználati alakulatok (megnyilatkozások, megnyilatkozástömbök, szövegek) interpretációja során (s amely szintén nem előzmény nélküli BÉKÉSI munkásságában, vö. A kettős szillogizmus tipikus ‘világai’. In: PETŐFI S. JÁNOS – BÉKÉSI IMRE szerk., Szemiotikai szövegtan 3. A magyar szövegtani kutatás irodalmából (Második rész). Szeged, 1991. 41-61), harmadrészt a konvencionális és a konverzációs implikációk (inferenciák, preszuppozíciók stb.) figyelembevétele a szillogisztikus jellegű következtetések sémája mentén.
        „Feladatomhoz – írja BÉKÉSI – különösen a ‘szubvilágalkotó szint’-re vonatkozó kutatások tapasztalatait kellett figyelembe vennem. A ‘tényállásleírások’-at ugyanis a beszélő különböző ‘szubvilágok’-ban ťhelyezi elŤ (tapasztalja – gondolja – tudja – hiszi stb.); így például a de ... mert nemcsak a tényállásleírásoknak, hanem az ezeket magukba ágyazó szubvilágoknak a viszonyait is modellálja: Tudtam, hogy..., DE feltételeztem, hogy..., MERT korábban azt tapasztaltam, hogy...” (11). Mivel nyilvánvalóan „nem lehet közömbös, hogy egy komplex megnyilatkozás jelentésszerkezetét mennyire (milyen mértékben) a ‘tényállásleírások’ és mennyire az ezeket magukba ágyazó ‘szubvilágok’ relációi alkotják; esetleg – ritkán – e relációk a ‘performatív-modális’ szerepű megnyilatkozások szintjén vannak-e” (12), miként az sem lehet közömbös, hogy e jelentésszerkezetet mennyire alakítják implicit komponensek, illetőleg hogy ezek számbavétele és reprezentálása milyen mértékben következetes: az ezekkel az összetevőkkel kibővített, integratív vizsgálati modell már lehetővé tette a szerző számára egyrészt a „teljes”-nek tekinthető jelentésszerkezet következetes formális explikációját és egzakt bemutatását, másrészt ennek révén az elemzett nyelvhasználati formák differenciált tipologizálását.
        [2.3.] A kiindulószerkezet ebben a modellben az elvárástörlő (s a vele rokon megengedő) ellentét szemantikai struktúrája, amellyel BÉKÉSI elsőként világít rá a szakirodalomban arra, hogy az oppozíció nem egyszerűen egy előtag és egy utótag szintspecifikus viszonya, hanem két (az előtag és az utótag tételeinek kauzális összefüggésein alapuló) szillogizmus relációja, s mellyel az implicit jelentésrészek reprezentálása a célja. „A két szillogizmusból – állapítja meg – a használatban legalább egy-egy tételt explikálunk, a devel jelölt ellentét azonban nem mindig ezek között van, hanem tipikusan lehet különböző szerepű (szintű) és különböző megjelenésű (sőt meg nem jelenő) tételek között is” (47). A kettős szillogizmus sémája mentén szerveződő explicit és az általuk jelen lévő implicit tényállásleírások az adekvát interpretáció szempontjából alapvető fontosságú, a beszélő (és partnere, illetőleg az interpretátor) ‘hozzáférhetőségi reláció’-it kifejező ‘szubvilág’-okba ágyazódnak, melyeket különféle ‘szubvilágalkotó elemek’ juttatnak kifejezésre. Ezek az elemek ‘szubvilágalkotó konnektívumok’ révén egy adott szövegben összefüggő láncot alkotnak. BÉKÉSI itt természetesen csak az oppozicionális konstrukciótípusok explicit vagy (re)konstruált ‘szubvilágalkotó elem’-einek és konnektívumainak (illetőleg műveleteinek) vizsgálatára vállalkozik, s a ‘szubvilág-összefüggések’-nek a következő három fő típusát körvonalazza.

        A ‘performatív-modális’ propozíciók szerkezetalkotó összefüggéseinek interpretatív jelentőségét kiemelve tér rá BÉKÉSI a föbb konstrukciótípusok tárgyalására, illetőleg klasszifikálására. Az ismertetett módon (re)konstruált kiindulószerkezet lineárisan folytonos, illetőleg lineárisan nem folytonos konstrukciórészekben realizálódhatik. A konstrukciótípusok a ‘főviszony’ jellege szerint oppozicionálisak, kauzálisak és választóak, felépítettségük szerint elemiek és bővítettek, beépítettségük szerint pedig viszonylag önállóak, viszonylag önállótlanok és teljesen önállótlanok lehetnek. Az oppozicionális konstrukciótípusok fajtáit bőséges és gondolatébresztő példaanyaggal illusztrálja, illetve ábrázolja (célszerűen hierarchikusan vagy lineárisan). Szemléltetésül lássunk itt legalább egyet közülük!
        Megokolt utótagú ellentétes elemi konstrukciótípus az alábbi. (A példát annak explicit jelentésszerkezete, majd az utótag implicit komponensei követik.)

„1Lúdas Matyi történetéből Fazekas Mihály, az eladdig csaknem ismeretlen debreceni költő szerzett költői remekművet. 2De Lúdas Matyinak mégsem ő az apja. 3A nép igazságérzetének ezt a halhatatlan alakját [ugyanis] maga a nép teremtette meg.” (Illyés Gyula: Iránytűvel I-II. Bp., 1975.)
 
Ábrázolva:
((1) de ((2) ugyanis*(3)))
((Ap de ((Bq) ugyanis*((Bp) ET (Bpr*))))

        A megokolt utótagú konstrukciótípus lényege az „ellentétes főkapcsolás és a magyarázó alkapcsolás sorrendileg kötött együttléte. Ehhez képest csupán a megjelenési forma kérdése, hogy (a) a (de ... mert)-tel viszonyított információrészletek tagmondatok-e vagy pedig mondategészek, mondat fölötti szövegegységek, illetőleg nagyobb szövegrészletek; továbbá az is, hogy (b) a konstrukciótípus elő- és/vagy utótagja egyéb tartalmi-logikai viszonyfajtával kibővül-e (bővített konstrukció), vagy sem (elemi konstrukció)” (102).
        A megokolt utótagú, továbbá az azzal analóg módon értelmezett következtető utótagú, valamint a megokolt és a következtető előtagú oppozicionális konstrukciótípusok azután összetett(ebb) (bekezdésnyi vagy nagyobb) konstrukciókat alkot(hat)nak, beépül(het)nek, sőt adott esetben önállóan is megjelen(het)nek (mint például Juhász Gyula „Anna örök” című költeménye).
        [3.1.] Ami e szemantikai-pragmatikai interpretációs modellt, illetőleg alkalmazási lehetőségeit illeti, részben összehasonlító szövegvizsgálati, részben pedig szövegstilisztikai relevanciáját szükséges még kiemelni, de természetesen más (rész)diszciplínák számára is jelentős tanulságokkal szolgálhat.
        [3.2.] Befejezésül a következőket kívánom megjegyezni. Jóllehet BÉKÉSI IMRE kutatási tárgya, miként látható, kimondottan szövegmondatok és szöveg közé eső nyelvhasználati egységek, többnyire argumentatív struktúrák, célja pedig ezek paradigmatikus rendszerezése és szisztematizálása, a jeles szerző valójában ebben a könyvében és a vázolt módon teszi meg a legjelentősebb lépést a szövegmondatok, illetőleg a bemutatott köőöszóegyüttesek által modellált szövegszerkezeti egységek, konstrukciótípusok vizsgálatától az általánosabb és teljesebb nyelvhasználati alakulatok, más szóval: az autonóm rész- és teljes szövegek szisztematikus vizsgálata felé.

E recenzióban jól megfigyelhetö a bevezetés, tárgyalás, befejezés klasszikus hármassága.
 

1. Bevezetés.
1.1. Reflexió korábbi írás(ok)ra.
1.2. A mű jelentősége.
2. Tárgyalás.
2.1. A könyv tárgya.
2.2. Előzmények, elméleti háttér, alapvetések.
2.3. Eredmények.
3. Befejezés.
3.1. Alkalmazási lehetőségek.
3.2. Összegzés, kitekintés.

        BEVEZETÉS (9). I. MI A SZAKDOLGOZAT, ÉS MIRE VALÓ? (15). I.1. Miért kell szakdolgozatot írni, és mi is az? (15). I.2. Kinek szól ez a könyv? (19). I.3. Mire használható a szakdolgozat a diploma megszerzése után? (20). I.4. Négy nyilvánvaló szabály (22). II. A TÉMAVÁLASZTÁS (24). II.1. Monografikus vagy körképszerű szakdolgozat? (24). II.2. Történeti szakdolgozat vagy elméleti szakdolgozat? (29). II.3. Régi vagy modern témák? (32). II.4. Mennyi időt igényel a szakdolgozatírás? (34). II.5. Fontos-e az idegen nyelvek ismerete? (39). II.6. „Tudományos” vagy politikai szakdolgozat? (43). II.6.1. Mi a tudományosság? (44). II.6.2. Történelmi-elméleti témák vagy „meleg” tapasztalatok? (50). II.6.3. Hogyan változtassunk egy aktuális témát tudományos témává? (53). II.7. Hogyan kerüljük el, hogy a témavezető kihasználjon bennünket? (61). III. AZ ANYAG FELKUTATÁSA (65). III.1. A források fellelhetősége (65). III.1.1. Melyek a tudományos munka forrásai (65). III.1.2. Elsődleges és másodlagos források (71). III.2. Az irodalomjegyzék felkutatása (75). III.2.1. Hogyan használjuk a könyvtárat? (75). III.2.2. Hogyan készítsünk bibliográfiát: a cédulázás (80). III.2.3. A bibliográfiai adat (84). III.2.4. Az alessandriai könyvtár: egy kísérlet (105). III.2.5. De kell-e könyveket olvasni? És milyen sorrendben? (129). IV. MUNKATERV ÉS JEGYZÉKEK KÉSZÍTÉSE (133). IV.1. A tartalomjegyzék mint munkahipotézis (133). IV.2. Jegyzékek és jegyzetek (142). IV.2.1. A jegyzékek különböző fajtái és rendeltetésük (142). IV.2.2. Az elsődleges források jegyzékbe vétele (151). IV.2.3. Az olvasmányjegyzék (154). IV.2.4. A tudományos alázat (173). V. A MEGFOGALMAZÁS (176). V.1. Kihez szólunk? (176). V.2. Hogyan szólunk? (178). V.3. Az idézetek (187). V.3.1. Mikor és hogyan idézzünk: tíz szabály (187). V.3.2. Idézet, parafrázis és plágium (197). V.4. A lábjegyzetek (199). V.4.1. Mire valók a jegyzetek? (199). V.4.2. Az idézet-jegyzet rendszer (202). V.4.3. A szerző-évszám rendszer (206). V.5. Figyelmeztetések, csapdák, szokások (212). V.6. A tudományos önérzet (217). VI. A VÉGSŐ SZÖVEG MEGSZERKESZTÉSE (221). VI.1. Grafikai követelmények (221). VI.1.1. Margók és sorközök (221). VI.1.2. Aláhúzások és nagybetűk (223). VI.1.3. Alfejezetek (226). VI.1.4. Idézőjelek és más írásjelek (227). VI.1.5. Diakritikus jelek és betűátírások (231). VI.1.6. Központozás, hangsúlyok, rövidítések (234). VI.1.7. Néhány további tanács (238). VI.2. A mű végén álló bibliográfia (241). VI.3. A függelék (245). VI.4. A tartalomjegyzék (248). VII. ÖSSZEGZÉS (254).

        A publicisztikai stílus a sajtó, az újságírás, a publicisztikai művek (hír, tudósítás, híradás, riport, interjú, glossza, tárca, karcolat, különféle rádiós és televíziós műfajok stb.) tipikus nyelvhasználata. Feladata, hogy tájékoztassa a társadalom tagjait az időszerű politikai, gazdasági, kulturális stb. eseményekről, és azokkal kapcsolatban alakítsa is a közvéleményt. A publicisztikai stílus jellemzö vonása ezért a közérthetőség, a meggyőzésre, a közvetlen hatásra való törekvés. Ennek érdekében kedveli a közkeletű nyelvi kifejezőeszközöket, fordulatokat, szólásokat, a hatásos új szavakat (neologizmusokat); szereti az időszerű vonatkozásokat (kortársak neve, időmegjelölés, szervezetekre, intézményekre való hivatkozás stb.), nagy számban használja a figyelemfelkeltő, hatásos címeket. A beszélt nyelvhez hasonlóan olykor lazább, könnyedebb. A mondatok szerkezeti felépítésében általában világosságra törekszik, de ha a téma úgy kívánja, a bonyolultabb megformáltságtól sem idegenkedik. Pl.:
 

    [...]
    – Mi vezetődik le az írás által?
    – Nyilván azok a feszültségek, amelyeket az ember nem tud megoldani.
    – Ez valóban segít a mindennapokban, a túlélésben?
    – Nagyon sokat segít. Az, hogy neked van egy külön világod, ami csak a tied; hogy bármilyen helyzetben vagy az életben, akármilyen bajba vagy hülyeségbe kerülsz, közben valahol a kisagyadban képek, szövegek, cselekménytervek vannak, látsz egy novellahelyszínt – az véd téged. Abba vissza tudsz menekülni, vissza tudsz húzódni, s akkor mindjárt könnyebb elviselni az összes szörnyűséget, amit mások nehezebben viselnek el, mert nekik nincs ilyen menedékük.
    – Gyerekkori élményeidet megörökítve többször írtál az iskolai idomításról, az alkalmazkodásról, a megkívánt módon való féléstől, a megkövetelt mondatok szajkózásáról, s arról, hogy a tanárok nem nagyon türték a másfajta logikát. Okozott-e benned valamiféle deformációt ez a korlátok közé szorítottság, valamint az otthoni és az iskolai követelmények s a saját belső vágyak és törekvések közötti egyensúlyozás?
    – Biztos okozott. Meggyőződésem, hogy elveszítünk nyolc-tíz évet az életünkből. Az általános iskolát mindenképpen elveszítjük, mert annyira lenyesik az ember képzeletét, saját tehetségének a kibontási képességét, hogy utána hatalmas energiákat kell abba fektetni, amíg visszahozza magát arra a színvonalra, amilyen hatévesen volt. Rengeteg fölösleges dolgot kellett bemagolni, ahelyett, hogy hagytak volna fantáziálni.
    Én nem az esztétika felöl jövök az irodalomba, ezért van egy előnyöm. Apám műszaki ember volt, anyám valaha színésznő, aztán nem tért vissza a pályára. Nem olyan közegben nőttem fel, ahol ott volt az összes klasszikus, és megmondták volna, mit emeljek le a polcról. Ha akartam, megvehettem Jókait meg Mikszáthot, mert adtak rá pénzt. Mindent végig is olvastam, amit kellett. De nem neveltek a művészet ájult imádatára. Az én alkotókészségemet nem nyomja a művészet túlzott tisztelete, mint azokét a tehetséges emberekét, akik humán értelmiségi közegben nőttek fel. Hozzájuk képest én vadember vagyok. Engem nem érdekel, hogy Dosztojevszkij már megírt valamit. Én akkor is megírom. Azt gondolom, hogy jobb lesz. Legfőljebb nem lesz jobb. S ha olvasok valami jót, akkor nagyon örülök, mert az én okosságom látom visszaigazolni abban, amit ő írt, és amit én is gondoltam vagy gondolhattam volna. Engem ez nem bénít. Ilyen szempontból eléggé kívülről jövök ebbe a kulturális életbe – és ez előny. Más szempontból meg hátrány, mert nem voltam benne a pikszisben, be kellett magam küzdeni. Elég későn kerültem bele, harmincéves korom után, a Kerengő megírását követöen.
    [...]
(Háttérország. Spiró Györggyel beszélget Mester Ildikó. Magyar Napló, 1994. május 13. 4-8. Részlet.)

        VASÁRNAP délután munkaszünet van, tessék egy kis sétát tenni. Megmondjuk azt is, hogy merre. Amerre mi ma jártunk.
        Közeledik a május. Zöldelő és virágzó fák csalják úgyis az embert. Tessék sétálni a Schlauch-park, no, meg az úgynevezett Káptalan-sor felé.
        A kétfejű sas a püspöki székesegyházon ne botránkoztasson meg nagyon senkit. Ezt a nyomorult kényszerűséget, úgy látszik, hogy düh nélkül kell türnünk.
        De nézzék meg a Kanonok-sort és gondolkozzanak.
        Az elökelő, feszengő, jómódról valló paloták redőnyei le vannak bocsátva. Lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek. Aki dolgozik közülük, az nincs is itt. Wolafka például dolgozik. De hogy? Felekezeti harcot, forradalmat szít a kálvinista Rómában. Az a nagyváradi hájú, kövér pap, aki csupa erő és vér és fanatizmus, többet árt ma a magyar társadalomnak s a magyarságnak, mint kilencven szocialista agitátor s ezer kétfejű sas. A többi is egytől egyig, mert haszontalanul vonják el ezer és ezer éhezőtől a kenyeret.
        Röviden: ez a Kanonok-sor.
        Sétáljanak el aztán bármely külvárosi részbe. De erősítsék meg a szívüket. Mert nyomort, bűnt és piszkot látnak. Meglátják, hogy mennyi nyomort lehetne enyhíteni s mennyi könnyet letörölni a kanonokok pénzével.
        Ha ezt meglátják és átgondolják: eredményes volt a vasárnapi séta.
    (Ady Endre Válogatott cikkei és tanulmányai, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1954.
     26.)

Az 1928-as születésű Noam Chomsky Amerikában a Massachusettes Institute of Technology professzora – nyelvészként lett világhírű az 50-es években. A generatív grammatika apostola. Dolgozott együtt Piaget-val. Azt állítja, lehetetlen, hogy a gyerekek a nulláról sajátítsanak el egy nyelvet: a tanulás előtt már „velük született képzeteik” kell hogy legyenek az „univerzális nyelvi jellegekről”. A 60-as években egyre radikálisabban kezdett politizálni. A vietnámi háború elleni tüntetések egyik vezéregyénisége lett. Manapság egyre többet foglalkozik az amerikai tömegtájékoztatás bírálatával. S habár a „ma élő legjelentősebb értelmiségiként” tartják számon, a sajtóban, rádióban, tévében médiakritikái miatt kifejezetten mellőzik.
[...]
M(agyar) N(arancs): Mivel a demokráciáról beszélünk, megkérhetném, hogy egy kicsit magyarázza meg a következő mondását: „a propaganda az a demokráciában, ami az erőszak a diktatúrában.”
N(oam) C(homsky): Kimutatható, hogy egy olyan társadalomban, ahol a hatalom egy relatíve szűk téren belül központosul – és hát minden társadalom ilyen, ez alól nincs kivétel, csak a hatalomgyakorlás módja különbözik –, tehát egy ilyen társadalomban a hatalommal rendelkező emberek arra törekszenek, hogy ellenőrzés alatt tartsák az egész lakosságot. A diktatúrában ezt erőszakkal lehet csinálni. Mint a sztalinista Oroszországban. Ott nem fontos, hogy az emberek mit gondolnak. Ha rosszra gondolnak, akkor mennek a Gulágra. De lényegében arra gondolhatnak, amire kedvük van. Fontos a propaganda, de nem annyira. A másik oldalon, egy olyan országban, ahol az államhatalom nem elég erős, a vélemény ellenőrzése és irányítása lesz a legfontosabb. És nagyon tipikus az is, hogy szabadabb és demokratikusabb társadalmakban sokkal szervezettebb és hatásosabb a propaganda rendszere. [...] A public relations alapvetően mégis egy amerikai iparág. És az amerikai társadalom a legszabadabb a világon. Az üzlet ezt mindig megértette. De az üzleti világ folyóirataiban most arról a problémáról beszélgetnek, hogy mennyiben veszélyezteti az iparosokat a tömegek politikai ereje. Muszáj megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, különben komoly bajok lesznek. Ha ezeket a tanulmányokat olvassa, az az érzése lesz, mintha fordított marxista szövegek lennének, mintha a tőkéseknek kellene osztályharcot vívniuk. A tömegek ellenőrzésére nincs elég hatalma a kormánynak, ezért nekik kell más módon megszerezni az irányítást. [...]
(„A propaganda az a demokráciában, ami az erőszak a diktatúrában”. Noam Chomsky az amerikai televízióról. Interjú. Magyar Narancs, 1994. január 13. 44-45. Fordította: Hazai Attila. Részlet. [Az interjú bővebb változatát a TV 2 mutatta be.])

        A hivatalos stílus a törvényalkotás, a rendeletek, a közlemények, általában a hivatalos érintkezés tipikus nyelvhasználata. Pl.:

A Magyar Tudományos Akadémiát a nemzet a magyar nyelv ápolására, a tudomány szolgálatára hozta létre.
Jogos társadalmi igény, hogy a magyar tudományosság nagy multú nemzeti intézményének működési és tevékenységi szabadsága – a tudományt művelő és képviselő más intézmények autonómiáját nem csorbítva – önkormányzati jogainak törvényi megerősítésével kiszélesedjék, belső életének demokratizmusa erősödjék.
Ennek érdekében az Országgyülés a következő törvényt alkotja:
[...]
Az Akadémia feladatairól

3. § (1) Az Akadémia joga és kötelezettsége, hogy
a) támogassa a tudományok művelését és a tudományos kutatások végzését; támogassa a tudományos könyv- és folyóiratkiadást;
b) őrködjék a tudományos közélet tisztaságán, a tudományos kutatás és véleménynyilvánítás szabadságán;
c) rendszeresen értékelje a tudományos kutatás eredményeit, szorgalmazza és segítse azok közzétételét, terjesztését és felhasználását;
d) feladatainak megfelelő körben képviselje a magyar tudományt a hazai közéletben és a nemzetközi tudományos fórumokon.
(2) Az Akadémia
a) a tudományok művelésére kutatóintézeteket, valamint feladatainak ellátására egyéb intézményeket (könyvtár, levéltár, informatikai rendszer stb.) létesít és tart fenn, e tevékenysége keretében más szervezeteket is támogat, tudományos programokat szervez;
b) a tudományos szakmai követelmények hatékonyabb érvényesítése érdekében az Alapszabályban meghatározott módon tudományos osztályokat, illetve tudományos bizottságokat szervez;
c) kapcsolatot tart tudományos társaságokkal; tudományos kongresszusokat, üléseket szervez;
d) a tudományterületek fejlesztése érdekében pályázatokat ír ki; pályadíjakat ítél oda;
e) más államok tudományos intézményeivel, tudományos szervezeteivel kapcsolatokat tart fenn, megállapodásokat köt;
f) „Magyar Tudományos Akadémia Doktora” tudományos címet adományozhat; e tudományos cím adományozásának feltételeit az Akadémia szabályzatban állapítja meg;
g) a felsőoktatási intézményekkel kötött megállapodás alapján közreműködhet az oktatásban és a doktori (PhD) képzésben.
(3) Az Akadémia elnöke kétévenként beszámol az Országgyűlésnek az Akadémia munkájáról, valamint a magyar tudomány általános helyzetéről.
(4) Az Akadémia elnöke évente tájékoztatja a Kormányt az Akadémia munkájáról.
[...]

(Magyar Közlöny, 1994/44. szám, 1518. Részlet.)

.....................Városi Bíróság
......................./......./......szám
A beadványban erre a számra kell hivatkozni!

I D É Z É S:
 
        A beérkezett kérelem alapján a bíróság ....................................................férj és .......................................feleség házassági ügyében a házastársakat meghallgatásuk és kibékítésük megkísérlése végett azzal idézi meg, hogy
.............................évi........................hó..................napján..................................órakor
a bíróság elött (.........................számú teremben) személyesen jelenjen meg.
        A meghallgatáson csak a házastársak lehetnek jelen. Az eljárás nem része a házassági bontópernek, az ott elhangzottak egyik fél hátrányára sem szolgálhatnak.
        Figyelmezteti a bíróság a meghallgatást kérőt, hogy ha a fenti időpontban nem jelenik meg, az eljárást meg kell szüntetni (1952. évi III. tv. 280. § /3/ bekezdése). Az elmulasztott határnaptól számított 15 napon túl igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később szünt meg (1952. évi III. tv. 288. § /2/ bekezdése).
        A házasság felbontása iránti per csak akkor indítható, ha a meghallgatást a bíróság befejezetté nyilvánítja.

.................................napján
.......................................sk.
        bíró – titkár                                              A kiadmány hiteléül:
                                                                                        előadó

        A szépirodalmi vagy müvészi stílust írónemzedékek sora teremtette meg tudatos munkával, így ez a stílusréteg a legváltozatosabb, leggazdagabb. Egyrészt azért, mert stíluseszközként felhasználja a nyelv valamennyi elemét, az összes többi stílusréteg eszközeit is. Másrészt azért, mert olyan művészi hatásra való törekvés jellemzi, amilyet a többi stílusrétegben hiába keresünk. Legfőbb jellegzetességei a következők: képszerű ábrázolás, a legváltozatosabb nyelvi-stilisztikai eszközök felhasználása, rendkívüli választékosság, a művészi hatásra való törekvés, az egyéniség dominanciája.
        [...]
        Két alapformája van: a költői és a prózai stílus. Közülük a költői a választékosabb.
        [...]

        A levél tulajdonképpen írásban megjelenő társalgás, így elsősorban a társalgási stílus jegyei jellemzők rá: a könnyed és természetes nyelvi eszközök használata. Mivel azonban írott formában él, szókincsében és mondatfűzésében megtaláljuk az írott stílus jegyeit is. A levélstílus sajátos átmenet a szóbeli (beszélt) stílusokhoz. Önálló stílusként csak formai elemei miatt vehető figyelembe.
        A levél stílusa nagymértékben függ attól, hogy ki, kinek (magánszemélynek vagy hivatalnak) írja a levelet, s mi a levél tárgya. Példaként tekintsünk először egy kérvényt, egy-egy önéletrajzot, majd egy értesítést, végül egy hirdetést (tájékoztatót).

Segélykérelem
Tisztelt Diákjóléti Bizottság!

        Alulírott Varga Rózsa III. éves főiskolai hallgató kérem, hogy szíveskedjenek számomra az 19.../...-as tanév első félévére segélyt kiutalni.
        Édesanyám betegsége miatt teljes egészében ösztöndíjamra vagyok utalva (...... forint szociális ösztöndíj és ...... forint tanulmányi ösztöndíj), szüleimtől nem számíthatok támogatásra. Édesapám keresete ( ...... Ft) éppen annyira elegendű, hogy szüleim és két középiskolás testvérem szükös megélhetését biztosítsa. Mivel ez az állapot már csaknem egy éve tart, régóta nem is gondolhattam új ruhadarabok beszerzésére. Ezért szeretnék most a tél beállta előtt néhány ruhadarabot vásárolni. Ehhez kérem szíves segítségüket.
        Kérésemet megismételve, tisztelettel:
        Szeged, 19.... október 25.
                                                                                      Varga Rózsa
                                                                           III. évfolyam, A3/2. csoport

 1. A születési idő megjelölése.
 2. Iskolai végzettség, szakmai képzettség, alapképesítés.
 3. A speciális érdeklődési kör, hajlam, tehetség stb.
 4. Az eddigi munkahelyek és munkakörök.
 5. A pótlólagosan megszerzett újabb képesítések.
 6. Nyelvismeret, a nyelvtudás foka.
 7. Szakmai tevékenység.
 8. Esetleges publikációk.
 9. Tervek, elképzelések.
10. Mellékletek. Pl.:

        1952. július 8-án születtem Budapesten.
        Érettségi vizsgát a budapesti Balassi Bálint Gimnáziumban tettem 1970-ben.
        Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerettem volna továbbtanulni magyar-angol szakon, de angol nyelvből akkor még nem értem el a szükséges pontszámot. Ezért egy fél esztendeig könyvtári kisegítő alkalmazottként dolgoztam, majd intenzív angol nyelvtanfolyamon vettem részt. A nyelvtanulás eredményeként a következő alkalommal már sikerült a fölvételi vizsgám, bejutottam az egyetemre, így 1975-ben magyar-angol szakos tanári diplomát szereztem.
        Első munkahelyem az Ady Endre Gimnázium volt Budapest XXIII. kerületében. Az iskolában elsősorban angol nyelvet tanítottam tagozatos osztályokban. Az első években sajátos nyelvtanítási módszereket dolgoztam ki, ezekről két cikket is írtam az Idegen nyelvek tanítása című szakfolyóiratban. Kapcsolatot alakítottam ki egy suffolki angol középiskolával, és nyaranként cserelátogatásokat szerveztem, hogy tanítványaimnak lehetőséget adjak a hétköznapi angol beszéd gyakorlására. 1984 nyarán két hónapos nyelvi továbbképzésen vettem részt Londonban.
        Az iskolában mind szakmai, mind pedagógiai tevékenységemet elismerés kísérte.
        Mivel eközben rendszeresen tájékozódtam a kortárs angol irodalomban is, megpróbálkoztam egy-egy angol elbeszélés magyarra fordításával. Kísérletem sikerrel járt: fordításaimat közölték.
        1985-ben ajánlatot kaptam a Horizont Kiadótól belső szerkesztői állásra angol és észak-amerikai irodalmi művek magyar nyelvű kiadásának gondozására. Hosszas töprengés után igent mondtam, elsősorban azért, mert úgy véltem: több tér nyílik majd számomra a filológiai kutatásra. A tanári munka ugyanis annyira teljes embert kívánt, hogy mellette nem követhettem irodalomkutatói hajlamaimat.
        1985 és 1990 között tehát kiadói szerkesztői gyakorlatot is szereztem, szövegszerkesztővel is dolgoztam. Betekintést nyertem a könyvszakma életébe. Eközben két angol és egy amerikai regény jelent meg fordításomban (s ezeknek az átültetéseknek jó szakmai visszhangja volt), tanulmányokat írtam szakfolyóiratokba. Egy antológiát is összeállítottam angol költők verseiből diákolvasók számára. [A publikációs jegyzék pontos fölsorolása.]
        1990-ben azonban a Horizont Kiadó lehetőségei beszűkültek, a szerkesztői munkákat kénytelen volt külső munkatársakkal végeztetni, így hát az én státusom megszűnt. Azóta csak fordításaimból élek. Ezért ragadom most meg az alkalmat, hogy megpályázzam az Önök által hirdetett angol szakreferensi állást. Emellett továbbra is fenn szeretném tartani kapcsolatomat a Horizont Kiadóval: szerződés alapján fordításokat készítek, könyveket szerkesztek számukra.
        Megjegyzem, hogy az angol nyelvtudáson kívül középszintű német nyelvvizsgám is van.
        Úgy gondolom: mind szaktudásom, mind képességeim megfelelnek a pályázatukban előírt feltételeknek, és alkalmas vagyok az angol szakreferensi munkakör betöltésére.
        Budapest, 1991. június 27.
                                                                                                                    Kiss Károly

Nyugalmazott egyetemi tanár, professor emeritus, József Attila Tudományegyetem
A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Születési helye, ideje:
Kolozsvár, 1913. július 29.

Szülők neve, foglalkozása:
Szőkefalvi-Nagy Gyula [1887-1953] (matematikus, egyetemi tanár), Bölöni Jolán [1890-1969] (matematika–fizika–természetrajz szakos polgári iskolai tanár).

Tanulmányait a következő intézményekben végezte:
1923-1929: Római Katolikus (Piarista) Gimnázium, Kolozsvár;
1929-1931: Klauzál Gábor Reálgimnázium, Szeged;
1931-1936: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar (matematika–fizika szakos középiskolai tanári képesítés);
1936: matematika–fizika szakon bölcsészdoktorátus;
1937: sub auspiciis gubernatoris doktoravatás.

Tudományos fokozatai:
1945-től: a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja;
1952: a matematika tudományok doktora;
1956-tól: a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Munkahelyei, beosztásai:
1938-1939: szegedi Eötvös Loránd Kollégium, beosztott középiskolai tanár;
1939-1948: a Szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola rendes tanára;
1942-töl: a Szegedi Tudományegyetem magántanára;
1948-tól: egyetemi rendes tanár, az Ábrázoló Geometria, a Geometria, majd a Funkcionál Analízis, illetve az Analízis Tanszék vezetője.

Kutatási területe:
A valós és komplex függvénytan, a funkcionálanalízis, ezen belül a végtelen dimenziós terek és az ezekben a terekben ható lineáris operátorok vizsgálata.

A következő tudományos társaságok tagja, tisztségviselője:
1953-1985: a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Bizottságának elnöke;
1963-1967: a Tudományos Minősítő Bizottság tagja;
1965-töl: az Állami- és Kossuth-díj Bizottság tagja;
1970-1985: a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke;
1971-töl: a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának külföldi tagja;
1973: az Ír Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja;
1976: a Finn Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja;
1977-1985: a Magyar Tudományos Akadémia elnökségi tagja;
1990: a Bolyai János Matematikai Társulat tiszteletbeli elnöke.

A következő tiszteletbeli tudományos fokozatokat kapta:
1965: a Drezdai Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktora;
1970: a Turkui Egyetem tiszteletbeli doktora;
1987: a Bordeaux-i Egyetem tiszteletbeli doktora;
1988: a Szegedi József Attila Tudományegyetem tiszteletbeli doktora.

Kitüntetések:
1950: Kossuth-díj;
1953: Kossuth-díj;
1978: Állami-díj;
1980: Lomonoszov Aranyérem;
1983: A Magyar Népköztársaság Zászlórendje;
1987: Akadémiai Aranyérem;
1994: A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje.

Önállóan vagy másokkal együtt publikált fő művei:
1942: Spektraldarstellung linearer Transformationen des Hilbertschen Raumes, Berlin.
1952: [RIESZ FRIGYESsel]:
Leçons d’analyse fonctionnelle, Budapest, oroszul Moszkva, 1954, angolul New York, 1955, németül Berlin, 1956, magyarul Budapest, 1988.
1954: Valós függvények és függvénysorok, Budapest, angolul Budapest, 1964.
1967: [C. FOIAS-sal]:
Analyse harmonique des opérateurs de l’espace de Hilbert, Budapest, angolul és oroszul 1970.

Főbb tanulmányai:
1936a: Über messbare Darstellungen Liescher Gruppen. Math. Annalen.
1936b: Approximation der Funktionen durch die arithmetischen Mittel ihrer Fourierschen Reihen. ASciMathSze.
1937a: Bedingungen für die Multiplikationstabelle eines in sich abgeschlossenen orthogonalen Fuktionensystems. Annali di Pisa.
1937b: Zur Theorie der Charaktere Abelscher Gruppen. Math. Annalen.
1938a: On the set of positive functions in L2. Annals of Math.
1938b: Sur des suites de facteurs multiplement monotones. C. R. Acad. Sci. Paris.
1938, 1939: Über gewisse Extremalfragen bei transformierten trigonometrischen Entwicklungen. 1–2. Ber. Akad. Wiss. Leipzig.
1940: Über ein geometrisches Extremalproblem. ASciMathSze.
1941: Über Integralungleichungen zwischen einer Funktion und ihrer Ableitung. ASciMathSze.
1944: Sur les lattis linéaires de dimension finie. Comm. Math. Helv.
1947a: Vibrations d’une corde non homogčne. Bull.Soc.Math. de France.
1947b: Expansion theorems of Paley-Wiener type. Duke Math. J.
1947c: On uniformly bounded linear transformations in Hilbert space. ASciMathSze.
1948: Sur une classe générale de procédés de sommation des séries de Fourier. AMathHung.
1949: Séries et intégrales de Fourier des fonctions monotones non bornées. ASciMathSze.
1950: Méthodes de sommation des séries de Fourier. 1–3. ASciMathSze.
1951a: Über die Konvergenz von Reihen orthogonaler Polynome. Math. Nachr.
1951b: Perturbations des transformations linéaires fermées. ASciMathSze.
1953a: Über die Unglechung von H. Bohr1. Math. Nach.
1953b: Approximation properties of orthogonal expansions. ASciMathSze.
1953-1966: Sur les contractions de l’espace de Hilbert. I-XII. [A III-XII. rész közösen C. FOIASsal.] ASciMathSze.
1954: Transformations de l’espace de Hilbert, functions de type positif sur un groupe. ASciMathSze.
1955: Prolongements des transformations de l’espace de Hilbert qui sortent de cet espace. (Függelék Riesz – Sz.-Nagy: Leçons d’analyse fonctionnelle címü könyve 3. kiadásához.)
1956a: Contribution en Hongrie ŕ la théorie spectrale des transformations linéaires. Czech. Math. J.
1956b: Preobrazovanija Gil’bertova prosztransztva polozsitel’no opredelennüe funkcii na polugruppe. Uszp. Mat. Nauk.
1959a: Completely continuous operators with uniformly bounded iterates. Mat. Kut. Int. Közl.
1959b: Über Parallelmengen nichtkonvexer ebener Bereiche. ASciMathSze.
1960: On the permutability condition of quantum mechanics. [Társszerzöként.] ASciMathSze.
1963: The „outer functions” and their role in functional calculus. Proc. Int. Congr. of Mathematicians 1962. Uppsala.
1964a: Isometric flows in Hilbert space. Proc. Cambridge Philosophical Soc.
1964b: Sur la structure des dilatations unitaires des opérateurs de l’espace de Hilbert. Seminari dell’Instituto Nazionale di Alta Matematica 1962-63. Roma.
1964c: Un calcul fonctionnel pour les contractions. Seminari dell’Instituto Nazionale di Alta Matematica 1962-63. Roma.
1966a: Les réalisations des axiomes. VIIIe Cours de Perfectionnement de l’ Association Vaudoise des Chercheurs en Physique, Lausanne.
1966b: Positiv-definite, durch Operatoren erzeugte Funktionen. Wiss. Z. d. Techn. Univ. Dresden.
1971a: The „Lifting Theorem” for interwining operators and some new applications. [Társszerző C. FOIAS.] Indiana Univ. Math. J.
1971b: Vecteurs cycliques et commutativité des commutants. ASciMathSze.
1971c: Sous-espaces invariants d’un opérateur et factorisations de sa fonction caractéristique. Actes du Congrčs International des Mathématiciens, Nice Septembre 1970.
1972: Cyclic vectors and commutants, Linear Operators and Approximation. Basel.
1974a: Jordan model for contractions of class C0. [Társszerzö C. FOIAS.] ASciMathSze.
1974b: On a property of operators of class C0. ASciMathSze.
1974c: Models of Hilbert space operators. Proc. Royal Irish Academy.
1976: Diagonalization of matrices over H?. ASciMathSze.
1977: Quasi-similarity of Hilbert-space operators. Proceedings International Conference on Differential Equations, Uppsala.
1979: The function model of a contraction and the space L1/H0. [Társszerző C. FOIAS.] ASciMathSze.
1981: Reflexive and hyper-reflexive operators of class C0. [Társszerző H. BERCOVICI és C. FOIAS.] ASciMathSze.
1983a: Contractions without cyclic vectors1. [Társszerző C. FOIAS.] Proceedings of the American Mathematical Society.
1983b: Toeplitz type operators and hyponormality. Advances and Applications.
1985: Factoring compact operator-valued functions. [Társszerző H. BERCOVICI, C. FOIAS, és C. PEARCY.] ASciMathSze.
1987a: Bohr inequality and an operator equation. Advances and Applications.
1987b: Sets similar to the positive cone in L2(m). Advances and Applications.

A következő folyóiratok, kiadványok szerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági tagja:
Acta Scientiarum Mathematicarum, Szeged;
Analysis Mathematica;
Ergebnisse der Mathematik und ihrer Grenzebiete;
Zentralblatt für Mathematik;
MTA Acta Mathematica.

Szervezője, társszervezője, illetőleg résztvevője számos nemzetközi konferenciának.

Irodalom:
Császár Ákos: Szőkefalvi-Nagy Béla tudományos munkássága. Mat. Lapok, 1964.
Heinz Langer: Szőkefalvi-Nagy Béla 65 éves. Matematikai Lapok, 1976-1979.

Postacíme, telefonszáma:
Hivatalos: JATE Bolyai Intézet, 6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Telefon: 62 311-622.
Privát: 6722 Szeged, Kálváris sugárút 5. Telefon: 62 319-198.
                    (Vass László [szerk]: Magister Emeritus 1993. JGYTF Kiadó, Szeged, 1994. 9-13.)

Kedves Kolléga!

        Értesítjük, hogy az anyanyelv-oktatási napokra való jelentkezését és befizetését megkaptuk.
        A rendezvény – a korábbi tájékoztatásunknak megfelelően – július 4-én 14 órakor kezdődik, helye: az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főépületének (Líceum, Eszterházy tér 1.) második emeleti nagy előadóterme. Megközelíthető a 10-es, 11-es, 12-es busszal (a vasútállomástól a 2. megálló, a színháznál kell leszállni) vagy taxival (a fuvardíj 100 Ft).
        Szállást a Hámán Kató Kollégiumban tudunk biztosítani (Klapka u. 12.), ez a Líceumtól 4-5 percnyi járásra van. A helyeket 4-én 10 órától lehet elfoglalni.
        Az étkezés a főiskola B épületének éttermében lesz (Egészségház utca 4.), az étkezési jegyeket hétfőn 12 és 14 óra között az étterem bejáratánál, máskor a Líceumban lévő ügyeletnél lehet átvenni.
        Ügyeletet – a konferencia egész ideje alatt – a Líceumban tartunk.

                  Eger, 1994. június 17.                      A szervezők

        Az Amszterdami Egyetem meghirdet egy új, átfogó programot a diszkurzus és az argumentáció tudományterületeinek tanulmányozására (DASA), nemzetközileg elismert kutatók közreműködésével egységes keretbe foglalva a diszkurzusanalízis és az argumentációelmélet különböző irányzatait. A szóban forgó diszciplínák, melyek Angliában megkülönböztetett figyelemben részesülnek, progresszív tanulmányozására a DASA kurzusok széles körű, változatos lehetőségeket kínálnak.
        A program fő célja, hogy a diszkurzusanalízis és az argumentációelmélet területein szilárd, megbízható elméleti és metodológiai alapot nyújtson a résztvevőknek, mely lehetővé teszi számukra nemcsak az érvelés, a vita, hanem a legváltozatosabb kommunikatív aktusok kontextusában is a nyelvhasználat informativitásának jobb megértését. Ennek érdekében a diszkurzusok különféle típusai kerülnek vizsgálat alá, a hétköznapi konverzációtól a formális és informális diszkusszión, az újsághíreken át egészen az argumentatív prózáig.
        A program egyrészt áttekintést nyújt a nyelvhasználat deszkriptív és normatív kutatásának legújabb eredményeiről, másrészt feltárja és megvilágítja a diszkurzusanalízis és az argumentációelmélet kutatási témáinak teljes tartományát. Ily módon felöleli a konverzációanalízis, a stilisztika, a klasszikus és a modern retorika különböző kérdéseit, a diszkurzusok kognitív és szociálpszichológiai aspektusait, a tömegkommunikációs eszközök, az ideológia és a hatalom, ezzel összefüggésben a manipulatív stratégiák tanulmányozásának kérdéseit, valamint az argumentáció elméleti, logikai és gyakorlati, mindennapi vonatkozásait.
        A jelentkezők, résztvevők természetesen változatos programkínálatból választhatnak.
        Az egyik lehetőség egy egyéves, tudományos fokozatot nem nyújtó curriculum egyetemi hallgatók vagy diplomások számára, mely az ‘egy év külföldön’ oklevél megszerzésére jogosít.
        A másik lehetőség egy tudományos fokozatot szintén nem nyújtó, individuális program diplomásoknak, amely az elvégzett kurzusok számától függően jó vizsgapontokat biztosít a résztvevők számára.
        Az egyetemi diplomával (első egyetemi fokozattal) rendelkezők hároméves, tanári képesítést (fokozatot) adó programokon vehetnek részt.
        A teljes PhD program pedig a tanári képesítéssel rendelkezőknek kíván doktorálási lehetőséget biztosítani az Amsterdami Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
        A program oktatói a diszkurzusanalízis és az argumentációelmélet nemzetközi hírű kutatói közül kerülnek ki. Az oktatógárda állandó tagjai: Frans H. van Eemeren, Eveline Feteris, Rob Grootendorst, M. Agnes Haft-Van Rees, Tjark Kruiger, Bert Meuffels, Teun A. van Dijk, Henk Haverkate és Paul Werth; de számos vendégprofesszor is meghívást kap a speciális kurzusok megtartására.
        Jelentkezési űrlapot és a programról részletes információkkal szolgáló tájékoztatót a következő címről lehet kérni: DASA, Instituut voor Neerlandistiek, University of Amsterdam, Spuistraat 134. 1012 VB Amsterdam. The Netherlands. Tel.: 31-20-5254716, fax: 31-20-5254429.

        A társalgási stílus a beszédbeli érintkezés nyelvhasználata. Legfontosabb jellemzői a közvetlenség, a természetesség, a gyakran hétköznapi kifejezésmód és mondatfűzés. Szókincse ezért rendkívül sokrétű: csoportnyelvi, tájnyelvi, zsargon-, argó-, idegen szavak stb. egyaránt megtalálhatók benne. Kedveli a tréfás, gúnyos, sőt durva, vulgáris szavakat, másfelől a becézés, kedveskedés, udvariaskodás nyelvi kifejezőit, továbbá a nagyításokat, túlzásokat.
        Szereti az egyszerű, könnyen érthető, rövid mondatokat. Fő jellegzetességei: a rövid, gyakran csak egy szóból álló nem teljes vagy hiányos mondatok, továbbá a közbevetések, félbeszakítások stb. használata. Ezeket legtöbbször a párbeszédes helyzet teszi érthetővé.
        Az írók főként a jellemzés és a reális ábrázolás céljából élnek a társalgási stílus adta lehetöségekkel. Pl.:
 

        – Talán valami mondanivalód van még?
        – Semmi ... semmi, csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérnéném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt.
        – Hisz akkor nem te vagy elítélve?
        – Oh, édes Istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek én a légynek sem.
        – De hát akkor minek jössz ide, te bolond?
        – Hát úgy volt az kérem, hogy mialatt „ez a dolga” a király tábláján járt, meghalt. Mikor kiterítve feküdt a virágos kamrában, akkor jött az a parancsolat a „félesztendő miatt”, hogy mégis ki kell állani. Oh, mennyire várta! Beh jó, hogy nem bírta kivárni. Nem ezt várta...
                        (Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása)

        A szónoki stílus a szónoki beszédek, a szónoklatok nyelvhasználata. A szónok célja az, hogy a hallgatóságot meggyőzze igazáról, és megfelelő állásfoglalásra, illetve elhatározásra bírja. Ezért szívesen használ választékos, ünnepélyes, sokszor túlzó szavakat. A fokozás, a nyomósítás kedvéért gyakran él rokon értelmű szavakkal. A közérthetőség kedvéért általában kerüli az idegen szókat, az archaizmusokat (gör. ‘régiesség’) és a neologizmusokat. A mondatszerkesztésben a cáfolás vagy bizonyítás végett szereti a halmozott mondatrészeket, a felsorolásokat, kihasználja a figyelemfelkeltés nyelvi eszközeit. Szívesen alkalmazza a kifejező erejű felkiáltó és kérdő mondatokat. Pl.:

        [1.1.] Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! mélyen megilletődve hajlok meg előtted.
        Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak.
        [1.2.] Midőn én, mint az ország teljes hatalmú biztosa, s a honvédelmi bizottság egyik tagja, a népfölkelés szervezője, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek; de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem.
        És én mondhatom, örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést; mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsinyhitűek a fővárosban azt mondták, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondám: ez nem igaz.
        Alkudozásba akartak ereszkedni Jellasichcsal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat s függetlenségünket kezünkből újra kicsikarja s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék, elmegyek és megtekintem a népet.
        [2.1.] És most, midőn Szeged népét látom, látom szemiben a lelkesedés szikráit, nem késem megírni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. Megírhatom-e ezt? [A nép: meg!]
        Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, köszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre ellene az ármány, mentve lesz.
        Mikor Krisztus mennyei országát megalapította a földön, egynek választottai közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy: Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát és a pokol kapui erőt nem vesznek azon.
        Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha fölkél és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fönntartani erős karjaival.
        Hazám fiai! Mondhatatlanul fontos az óra, melyben hozzátok szólok; talán éppen ebben az órában ütköznek vitéz seregeink az áruló csordáival. Ki tudja, mit hoz reánk ez óra? győzelmet vagy veszteséget? – De győzzünk bár vagy veszítsünk, én Szeged népére mindenesetre számolok. A népre minden esetben szükségünk lesz; ha győzünk, hogy a győzelem gyümölcseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa.
        Tehát e fontos órában, e mondhatatlanul fontos pillanatban kérdem: találkozik-e egy fia a hazának, találkozik-e egy polgára e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét feláldozni kész nem volna? [A nép egyhangúlag: Nem!]
        [2.2.] Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit utolsó csepp véremig elraboltatni nem engedek; esküszöm, hogy hazánkat védeni fogom, míg karomat fölemelhetem. A magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! [A nép e szavakat lefödött fővel s fölemelt kezekkel lelkesülve mondotta el a szónok után.]
        [2.3.] Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, hős apáink véres kardot hordoztak körül az országban, s ennek láttára, mint sasok repültek a harcmezőre a vitéz magyarok. Én, látván a haza jelen veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm. De most, miután Szeged népének lelkesedését látom, bízvást összehajtom e zászlót, e zászló nem enyém többé, én Szeged zászlója alá állok. És én bízom a magyarok Istenében, bízom Szeged népének lelkesedésében, hogy kevés idő múlva mentve lesz a hon; ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netán a végrehajtó hatalmat az ármány a fővárosból kiszorítaná, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem.
        [3.1.] Szegediek! Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé: egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.
        [3.2.] Testvérek! Ha úgy jöttem volna e városba, mint valamilyen rendkívüli örömnek, boldogságnak hírnöke, kívánhattam volna talán töletek koszorúkat; de miután a végre siettem körötökbe, hogy benneteket fegyverre, a haza megmentésére hívjalak föl, azon virágkoszorúkat, melyeket lelkes hölgyeitek utamba elhintettek, nem tekinthetem másképp, mint előjeléül azon gyözelemnek, melyet a haza ellenségein nemsokára kivívandunk.
        [3.3.] Egész életem küzdés és szenvedés vala; de e pillanatban jutalmazva érzem magamat – ám pihenni nem fogok, árva fejemet nyugalomra nem hajtom, míg el nem mondhatom az írás ama szavait: „Most bocsásd el, uram! szolgádat, mert láták szemeim hazám szabadságát, boldogságát megmentve!”
        Keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok; de az érzés elfojtja ajkamon a szót. Különben egypár napig körötökben szándékozván maradni, még lesz alkalmam hozzátok bővebben szólani. De most nézzétek – soha nem sírtam és könnyezek.

1. Bevezetés.
1.1. A szónok meghajol Szeged lelkesedő népe előtt.
1.2. A haza veszélyben van.
2. Tárgyalás.
2.1. Szeged a magyar szabadság kősziklája.
2.2. Az eskü.
2.3. Szegeden befejezettnek érzi küldetését.
3. Befejezés.
3.1. Felszólítja a népet, hogy álljon fegyverbe.
3.2. Szeged koszorúi.
3.3. Az érzés elfojtja szavát.

        Az előadói stílus tulajdonképpen a tudományos stílus beszélt változatának tekinthető, s mint ilyen egyrészt ennek, másrészt a szónoki stílusnak a sajátosságait ötvözi. Sok helyen és sok alkalommal jut kifejezésre, ez jelentkezik az oktatásban is a tanár és a diák részéről egyaránt. Minden előadónak, minden előadásnak az a célja, hogy mondanivalóját a hallgatóság megértse. Ennek érdekében világítja meg a fogalmakat és az összefüggéseket.
        Főbb ismertetőjegyei: a témára vonatkozó bevezetés találó, eligazító intonálása, a magyarázatra szoruló fogalmak, terminus technicusok ismertetése, közbevetett – olykor élénkítő funkciójú – kérdések alkalmazása, az elhangzottak vissza-visszatérő megismétlése más megfogalmazásban. Ezek a mozzanatok jól megfigyelhetők a következő, írásban útólag rögzített előadás idézett részében.

        0. Bevezető megjegyzések

        Előadásomat egyrészt a konferencián való szereplésemmel, másrészt az előadásom címével kapcsolatos egy-két megjegyzéssel szeretném kezdeni.
        Ami a konferencián való szereplésemet illeti, nem tudom, hogy én ‘peregrinusnak’ számítok-e, vagy sem, hiszen külföldre távozásom óta, azaz idestova huszonkét éve, tanítva-tanulva járom (pontosabban változtatom) az országokat – két és fél évi svédországi és tizenhét évi németországi működés után jelenleg Olaszország egyik egyetemén oktatok –, s ez a ‘státus’ (ha jól tudom) nem felel meg pontosan a „peregrinus” szó explikációjának. Az azonban tény, hogy külföldön magyar vagyok – amit ‘következetesen magyar (!)’ kiejtésem, no meg a nevem miatt akkor se tudnék eltitkolni, ha akarnám –, Magyarországon pedig (ha tíz év óta egyre gyakoribb hivatalos vendégként is) külföldi, ha ennek megállapításában a hivatalos okmányok a perdöntőek. Ezeknek a tényeknek és gondolatoknak a hátterével szeretnék köszönetet mondani a konferencia rendezőségének, amiért engem választott ki arra, hogy itt a ‘peregrinusok’ egyikeként közvetve-közvetlenül saját tapasztalataimról beszéljek.
        Előadásom címe ugyanis tapasztalataim tematikus forrásterületére utal, minthogy – legalább annyi szerencsés véletlen, mint amennyi szerencsétlen indító körülmény folytán – az elmúlt húsz-egynéhány évben aktívan részt vehettem annak a diszciplínának a létrehozásában (európai formálásában), aminek magyar elnevezéseként a „szövegtan” név honosodott meg. Hadd jegyezzem meg rögtön, hogy azt hiszem – a nem szakemberek között –, sokan nem tudják, mi a szerencsés ebben az elnevezésben. (Azt a tényt, hogy persze ezzel az elnevezéssel sincs minden rendben, most ne bolygassuk!) Az elnevezés szerencsés voltához a szövegtan ‘határtudomány’ jellege felől közelíthetünk a legegyszerűbben.
        A szövegtan több ok következtében is határtudomány. 1 Egyrészt mert nem helyezhető el egyetlen tradicionális diszciplína autonóm keretében sem. A szövegszerveződést a szövegek egyszerű (szöveg)mondat szintjéig nyelvi ismeretek irányítják, e fölött a szint fölött azonban a különféle valóságos vagy elképzelt (a hétköznapi élet területéhez, valamely intézmény gyakorlatához, vagy valamely formális, humán vagy természettudományhoz stb. tartozó) „világfragmentumok”-nak az összefüggőségét biztosító nem nyelvi törvényszerűségek. Azaz a szövegtan nyelvészet is, de más is. Sőt, amiben más, az sem tartozik kizárólagos jelleggel egyetlen másik szakterülethez, mert ebben a másikban is van valami, ami valamennyi kommunikációszituációra és szövegtípusra vonatkozóan közös, s a maga részéről több diszciplína illetékességi körét érinti: a retorikáét éppúgy, mint a pszichológiáét, a humán antropológiáét éppúgy, mint a szociológiáét stb. 2 Másrészt azért határtudomány a szövegtan, mert nem kötődik kizárólagos jelleggel egyetlen természetes nyelvhez sem, annak következtében, hogy a (verbális) szövegek tulajdonságainak egy része független egy-egy adott természetes nyelv tulajdonságaitól. 3 Végül azért is határtudomány a szövegtan, mert abban az esetben sem szűkítheti le vizsgálati körét a lexikai ‘szöveganyag’ vizsgálatára, ha kizárólag ‘verbális’ kommunikátumokkal kíván foglalkozni; mind az élőbeszéd, mind az írott vagy nyomtatott szövegek alkalmazása révén megvalósuló kommunikációban a ‘kommunikátumok’ több paraverbális és nonverbális jelentéshordozó elemet tartalmaznak. – A fenti okok következtében egy általános szövegtan nem kötődik (nem kötődhet) kizárólagos jelleggel egyetlen médiumhoz sem.
        Ezeket a tényeket figyelembe véve, azok, akik ezzel a területtel kezdtek el foglalkozni – köztük én is –, hamar felhagytak azzal, hogy szöveggrammatikáról beszéljenek, mert ha szöveg mondatai között fennáll(hat)nak is grammatikai relációk, a szövegnek grammatikája (abban az értelemben, ahogy a szintagmáknak és/vagy mondatoknak van) minden bizonnyal nincsen. Hasonlóképpen nem bizonyult szerencsésnek szövegnyelvészetről sem beszélni, mert igen nehéz egy autonóm szövegnyelvészeti területet körülhatárolni. Lehetőségként kínálkozott még a szövegelmélet elnevezés, ez viszont más szempontok miatt tűnt többek számára alkalmatlannak. A nyelvek jó része azonban vagy nem rendelkezik a magyar „-tan” összetevőnek megfelelő elemmel, vagy ha rendelkezik, az a szövegkutatással foglalkozó diszciplínával kapcsolatban nem látszott felhasználhatónak. Mindezek következtében választottam én a textológia [szövegtan] elnevezést, amellyel kapcsolatban viszont – már csak a ‘textológia’ terminus más természetű használata miatt is – közelebbről meg kellett jelölnöm, hogy egy ‘milyen jelleggel’ szövegekkel foglalkozó diszciplínára kívánok utalni vele. Így került a „textológia” (és a „szövegtan”) kifejezés elé a „szemiotikai” melléknév, ami előadásom címében is megtalálható.
        A ‘szemiotikai’ terminussal azt kívánom kifejezésre juttatni, hogy az a diszciplína, amit én „szemiotikai textológiá”-nak („szemiotikai szövegtan”-nak) nevezek – a szemiotika [jeltan] tradicionális, hármas felosztásával egybehangzóan –, a szövegeknek mind formális (fonetikai-fonológiai, szintaktikai, ritmikai-metrikai), mind jelentést hordozni képes (a nyelv és a szövegek szemantikai-pragmatikai rendszerét és használatát érintő) tulajdonságaival foglalkozni kíván.
        Az a tény azonban, hogy a szövegtan nem kötődik kizárólagos jelleggel sem egyetlen nyelvhez, sem egyetlen szociokulturális kontextushoz, természetesen nem jelenti azt, hogy egy szövegtani koncepció jellegét ne befolyásolhatná (ne befolyásolná) létrehozójának anyanyelvi és szociokulturális háttere, valamint az a kontextus, amiben dolgozik. A továbbiakban a saját szövegtani koncepciómban kívánom felvillantani e hatás néhány nyomát.
[...]

(Békési Imre, Jankovics József, Kósa László és Nyerges Judit [szerk.]: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson – Szeged, 1991. augusztus 12-16. – elhangzott előadások, Budapest – Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft. 1993. 1203-1218. Részlet.)

        Az egyes stílusrétegeken belül aszerint, hogy az alkotó zömmel melyik nyelvi változattal él, mennyire igényes a nyelvi eszközök kiválasztásában, hogyan és mikor használja a különféle hatáskeltő elemeket, s hogy ezekkel mely műfajokban él, bizonyos stílusárnyalatokat (vagy stílusfajtákat) különböztetünk meg.
        A felhasznált nyelvi változat szerint megkülönböztetünk irodalmi nyelvi, köznyelvi, népi vagy népies, szaknyelvi és zsargon (argó) stílust.
        A nyelvi igényesség foka szerint beszélhetünk egyrészt egyszerű, választékos, finomkodó, emelkedett, másrészt közönséges, durva, bizalmas, szóvirágos stb. stílusról.
        Az érzelmi hatáskeltő elemek aránya és milyensége alapján lehet a stílus egyrészt világos, logikus, másrészt homályos, nehézkes, száraz; az értelmi hatáskelt elemek aránya és milyensége alapján pedig egyrészt ünnepélyes, patetikus, kedveskedő, tréfás, gúnyos, másrészt szemléletes, régies, modoros, élénk stb.
        Végül az alkalmazott műfaj alapján beszélhetünk epikai, lírai, drámai stílusról, ezeken belül pedig regény- vagy novellastílusról, ódai, balladai, továbbá vígjátéki stb. stílusról.
        [...]
        A gúnyos stílus például a nevetségessé tevés, a megbélyegzés kedvéért halmozza a rosszalló szavakat és kifejezéseket, s hanglejtésében is eltér vagy eltérhet a tárgyilagos, higgadt beszédmódtól. Pl.:
 

őzés

        A legelső dolog, ami az idegennek feltűnik a mai magyar nyelvünkben, az a túl sok „e” hangzó. Angliában a főváros népe sajátos, londoni tájszólást beszél. Csak a mi irodalmi nyelvünk lett ilyen egyszínű. A zárt „e”-k fokozatos kiszorulásával és kihalásával beszédünk mekegő lett. (Szótáríró „e”-vel kénytelen jelölni, mert ha a német „ä”-t sem tudták megemészteni évszázadok alatt a makacs magyarok, ugyan miért nyelnék le az „ë”-t, amely még az írógépeken sem létezik?) Hogy mi ennek az oka?
        A XVIII. század végi, XIX. század eleji nyelvújítás véghezvivői főként református emberek valának, akik – miként Kazinczy levelezése is mutatja – tudatosan ügyeltek arra, hogy a pápista (katolikus) Porlód ~-e („ö” csakis zárt „e” helyén hangozhat a porlódi nyelvben, tehát embër – embör, és sohasem „ömber”) ne lehessen befolyással a magyar irodalmi nyelvre. Ettől kezdve a porlódi írók szenvedtek a Porlód környéki beszéd jelölésével, a külföldiek meg derültek a pesti kecskebeszéden. A pestiek még gúnyolni sem tudják helyesen a porlódi tájszólást. Az „Ögyél könyeret möggyel, ha nem kő’ tödd el, majd mögöszöd röggel” is hibás. A porlódi ugyanis nem könyeres, hanem kinyeres nép, még a krumplihoz, rizshez is kenyeret fogyaszt.
        Emberek, ne engedjétek elveszni beszédünk legszebb teremtményeit, nyelvünk eme egyenesen kellemes lehetőségeit: a peremnyelvek egyes eredményeinek bekebelezéséről, eltérő elemeiről, színeinek elengedhetetlen megjelenítéséről beszélek!

(Temesi Ferenc: Por. Második kötet, L-Zs. Magvető Kiadó, Budapest, 1987. 237.)

        A különböző szövegek stílushatása a szokásostól gyakran eltérő, sajátos módon alkalmazott nyelvi eszközök, a stíluselemek használati módjától függ. Stíluselemként egy adott kommunikációs helyzetben szerepelhet a hang, a szó és a mondat. A stíluselemek a szövegben mint stilisztikai formák: alakzatok és szóképek jelennek meg, s hordozzák a szöveg stílushatását.

        Az alakzat (figura) olyan nyelvi fordulat, amely azzal, hogy a szokásostól eltér, a stílus élénkítésének eszközévé válik. Hat a befogadó érzelmeire, indulataira, akaratára. Az írói nyelvhasználaton kívül a köznyelvben is szép számban előfordulnak.
        A stilisztika szó- és gondolatalakzatokat különböztet meg.
        A leggyakrabban előforduló alakzatok: szóismétlés, szóhalmozás, fokozás, ellentét, nagyítás, látomás, az irónia, szójáték, felkiáltás, megszólítás, kérdés.
        Lássunk közülük legalább néhányat!
        A szóhalmozás azonos szófajú és szintaktikai szerepű, többnyire rokon értelmű szavak többszörös mellérendelt alkalmazása. Stilisztikai szerepe az erősítés, a nyomatékosítás, a téma több oldalról való megvilágítása, valamint az élénkítés és a feszültségkeltés. Pl.:

Messze jövendövel komolyan vess öszve jelenkort
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!
(Kölcsey Ferenc: Huszt)

 
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
(Petőfi Sándor: Reszket a bokor, mert...)

   Hárman sem bírnátok súlyos buzogányát,
Parittyaköveit, öklelő kopjáját;
Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát,
‚És, kit a csizmáján viselt, sarkantyúját.’
(Arany János: Toldi, Előhang)

        A szókép (trópus) egy fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló valamilyen kapcsolat alapján. Szókép úgy jön létre, hogy két fogalmat, jelenséget összehasonlítunk, illetőleg közöttük összefüggést létesítünk azzal a céllal, hogy az egyiket a másikkal magyarázzuk, szemléletessé, elképzelhetővé tegyük, megértessük. Pl.: fátyolfelhő, hegyláb, leányvállalat.
        A névátvitelt megindító kapcsolat, az összekapcsolás módja szerint a szóképeknek két fő típusát különböztetjük meg. Az egyik a metafora (alfajai, illetőleg a belőle származó szóképek: a szinesztézia, a megszemélyesítés, az allegória és a szimbólum), a másik a metonímia (a szinekdoché ennek alfaja).
        [...]
        A szóképek főbb feladatai a következők.
        A szemléltetés, elképzeltetés, megérzékítés révén megvilágítják, közelebb hozzák a témát a befogadóhoz. Pl.:

És az országban a törékeny falvak
 – anyám ott született –
az eleven jog fájáróllehulltak
 mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
  s elporlik, szétpereg.
(József Attila: Levegőt!)

Más ég hintette rám mosolyát,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajk dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
(Arany János: Letészem a lantot)

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
(Ady Endre: Párisban járt az ősz)

Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
(Vörösmarty Mihály: Szózat)

        A metonímia legfontosabb tulajdonsága, hogy a névátvitel a két fogalom közti térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok-okozati kapcsolaton alapul. Stilisztikai értéke kisebb, mint a metaforáé, mert egymáshoz viszonylag közel álló fogalmakat sűrít egy névbe. Hatása mégis van, egyrészt a névcsere miatt, másrészt azért, mert a kifejező név rendszerint kép vagy képi jellegű. A költői stílus, a népköltészet, a köznyelv és a nyelvjárások egyaránt élnek a metonímia adta lehetőségekkel (pl. „Tudja az egész falu!”).
        [...]
        Helyi, térbeli érintkezésen alapul a következő:

az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
            (Radnóti Miklós: Töredék)

Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
(Ady Endre: Új vizeken járok)

S Kukorica Jancsit célozza vasával.
(Petőfi Sándor: János vitéz 12.)

Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
(Arany János: Toldi I.)

        A metafora a szóképek egyik fajtája, közöttük központi szerepet tölt be. Olyan szókép, névátvitel, amely két fogalom közt fennálló tartalmi (külső vagy belső, ritkán funkcióbeli) hasonlóságon vagy hangulati egyezésen alapul.
        Külső hasonlóságon alapuló metafora a következő:

Szeme, mint az acél, a szikrát úgy hányja,
Ütni készül ökle csontos buzogánya;
(Arany János: Toldi II.)

Azzal a két farkast az ölébe vette,
Az öreg nyoszolya szélire fektette,
Így beszélve nékik: „tente, tente szépen:
A testvérbátyátok fekszik itten épen.”
(Arany János: Toldi VI.)

Pajkos gyermek a sors, csak úgy játszik véle.
(Arany János: Toldi IX.)

Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,
Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,
(Arany János: Toldi V.)

A szőlőszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
(Radnóti Miklós: Himnusz a békéről)

Kip-kop, zene az élet, muzsika,
láng ég a fákon, a bokor zöld oltár.
(Kosztolányi Dezső: Kip-kop, köveznek)

Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái
fénylenek.
(Radnóti Miklós: Naptár)

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek
Gyönyörű kis tulipánt!
(Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem)

Férfikor jön az ifjúságra,
életed gyümölcsös ága,
(Juhász Ferenc: Rezi bordal)

...A füstfellegecskékben nagyapám arcát látom, szakállának a szúrását érzem a homlokomon. Fehér virág a szakálla.
(Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér)

Csillagokat rúgott szilaj paripája,
(Petőfi Sándor: János vitéz 7.)

Ezüst derüvel ráz a nyír
Egy szellőcskét és leng az ég.
(József Attila: Nyár)

...Aznap már falkában jöttek a sárszínű felhők északnyugat felől, vastag csimbókjaikat földig lógatva, nehéz farkaikat végighúzták a tar erdőkön, mintha a havat akarnák kifésülni magukból.
(Déry Tibor: Simon Menyhért születése)

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos, tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.
(Vajda János: Nádas Tavon)

• BARTA JÁNOS – HORVÁTH TIBOR – JÓZSA NAGY MÁRIA –SZABÓ ZOLTÁN (szerk.: Szabó Zoltán): Kis magyar stilisztika, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968.
• CRYSTAL, DAVID: The Cambridge Encyclopedeia of Language, Cambridge, University Press, 1987.
• ECO, UMBERTO: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, Budapest, 1992.
• FÁBIÁN PÁL – SZATMÁRI ISTVÁN – TERESTYÉNI FERENC: A magyar stilisztika vázlata, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971.
• GÁSPÁRI LÁSZLÓ: Stilisztika, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
• HERNÁDI SÁNDOR: Elmondani nem is nehéz. Szövege(d)zés szóban és írásban. Gondolat, Budapest, 1984.
• HONFFY PÁL: Levelezési tanácsadó. Hivatalos és magánlevelezés, IKVA Budapest, 1992.
• ILLYÉS GYULA: Anyanyelvünk, Magvető, Budapest, 1964. Gyorsuló idő.
• R. MOLNÁR EMMA – VASS LÁSZLÓ: Stilisztikai ábécé, Módszertani Közlemények Könyvtára 11. Tanárok Könyvtára 2. Szeged, 1989.
• NAGY FERENC: Kvantitatív nyelvészet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1966.
• PETŐFI S. JÁNOS – BÁCSI JÁNOS – BENKES ZSUZSA – VASS LÁSZLÓ: Szövegtan és verselemzés, Pedagógus Szakma Megújítása Projekt Programiroda, Budapest, 1993.
• PETŐFI S. JÁNOS – BÉKÉSI IMRE – VASS LÁSZLÓ (szerk.): Szemiotikai szövegtan 5. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok, JGYTF Kiadó, Szeged, 1992.
• SZABÓ ZOLTÁN: A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár-Napoca, 1977.
• SZABÓ ZOLTÁN: Szövegnyelvészet és stilisztika, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
• SZABÓ ZOLTÁN: Kis magyar stílustörténet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.
• SZATHMÁRI ISTVÁN: A magyar stilisztika útja, Gondolat Kiadó, Budapest, 1961.
• TÖRÖK GÁBOR: Pontok és kérdőjelek az általános stíluselméletben, Tankönyvkiadó, Budapest, 1990.
• ZALABAI ZSIGMOND: Tűnődés a trópusokon, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1986.

Nyitólap