PETŐFI S. JÁNOS
0. Ebben a rövid írásban – azzal a szándékkal, hogy a jelen kötet felépítéséhez integratív keretet vázoljak – a magyar nyelvű (verbális) szövegek szemiotikai szövegtana diszciplináris környezetének néhány aspektusát kívánom röviden érinteni. Jóllehet szemiotikai szövegtanként kizárólag a szemiotikai textológiát tárgyalom, ez nem tekinthető a probléma leszűkítésének, mert meggyőződésem szerint a (verbális) szövegek szövegjelentésre is tekintettel lévő vizsgálatához bármely szövegtannak rendelkeznie kell mindazokkal az alaptulajdonságokkal, amelyekkel a szemiotikai textológia rendelkezik.
A szemiotikai textológia diszciplináris környezetét az 1. táblázat mutatja. Ahhoz, hogy az ebben a táblázatban megnevezett diszciplínák egymáshoz viszonyított globális kapcsolatait világosan láthassuk, a táblázatból létrehozható következő két 'hengerpalást'-ot kell elképzelnünk:
(a) az egyik úgy jön létre, hogy a táblázatot egy függőleges tengely körül formáljuk palásttá,
(b) a másik úgy, hogy a palástot egy vízszintes tengely körül hozzuk létre.
1. Mielőtt a szemiotikai textológia e két paláston belüli kapcsolataihoz – amelyek közül az elsőket 'horizontális', a másodikokat 'vertikális' kapcsolatoknak nevezhetjük – néhány megjegyzést fűznék, a 'verbális szöveg' terminus célszerű értelmezésének kérdésével kívánok foglalkozni – amihez mindenekelőtt a 'nyelvi rendszer' és a 'nyelvi rendszer (elemeinek) használata' terminusok értelmezését kell tisztázni.
A nyelvi rendszer egységei egy saussureiánusnak nevezhető elméleti keretben a fonémák, morfémák, szavak és szintagmák (a mondatok azonban nem!), egy chomskyánusnak nevezhetőben az előző sor elemeihez társulnak a mondatok is.
A saussureiánus elméleti keretben a mondatok a nyelvhasználat körébe tartozó egységek, a chomskyánusiban a nyelvi rendszer körébe; bizonyos egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy ez utóbbi keretben a rendszer „mondat” nevű egységének a használatban a „megnyilatkozás” nevű egység felel meg.
Tegyük fel, hogy a szövegeket mondat nagyságrendű önálló elemek láncából álló – ezeknek az elemeknek a szintje fölött elhelyezkedő – komplex egységekként kívánjuk értelmezni. Hová sorolhatók/sorolandók az így értelmezett szövegek: a rendszerhez, vagy a rendszer használatához? Ez a kérdés a fenti megkülönböztetésnek megfelelően a következő két kérdésre bontható.
(1) Kiterjeszthető-e a chomskyánusnak nevezhető elméleti keret 'nyelvi rendszer' fogalma úgy, hogy egységeinek lehessen tekinteni a szövegeket is?Az első kérdésre a válasz egyértelműen: nem. Ha a nyelvi rendszerre vonatkozó ismereteinket leíró grammatikát – a chomskyánus elméleti keret klasszikus koncepciójának megfelelően – egy fonológiai/morfológiai és szintaktikai alapkomponensből, valamint egy fonetikai és egy szemantikai interpretáló komponensből álló diszciplínának tekintjük, egy tetszőleges számú mondatból álló mondatlánc leírása számára nem hozható létre olyan szintaktikai alapkomponens – s ennek következtében olyan fonetikai és szemantikai interpretáló komponens sem –, mint amilyen a mondatokéra.
(2) Célszerű-e a saussureiánusnak nevezett elméleti keretben a szövegeket is a nyelvhasználat körébe tartozó egységeknek tekinteni?
De a második kérdésre is célszerű nemmel válaszolni. A mondatoknak mint saussureiánus értelemben vett nyelvhasználati egységeknek a formai szerkezete még szintaktikainak mondható ismeretek felhasználásával leírható; akkor is, ha az esetek többségében ugyanazokból a mondatösszetevőkből egymástól különböző szórendi elrendezést mutató mondatok hozhatók létre. A mondatláncoknak mint láncoknak a formai szerkezetét ezzel szemben nem a nyelvre (vagy nem kizárólag a nyelvre) vonatkozó ismeretek határozzák meg, hanem egyrészt az arra a világdarabra vonatkozóak (is), amely az elemző feltételezése szerint az adott mondatláncban kifejezésre jut, másrészt az arra a kommunikációszituációra vonatkozóak (is), amelyben az adott mondatlánc valamilyen funkció betöltése céljából használva lett.
A mondatláncként megjelenő szövegek tehát nem a nyelvi rendszer használatának, hanem a nyelvi rendszerre és a világra vonatkozó ismeretek egyidejű használatának az egysége.
Mindezek következtében célszerűnek látszik
– a nyelvi rendszert chomskyánus módra értelmezni, azaz a mondatokat a nyelvi rendszer egységeinek tekinteni, a mondatláncokat, illetőleg mondatlánc nagyságrendű szövegeket azonban nem;Ezek alapján a 'verbális szöveg' fogalmának értelmezése a következő lehet.
– a nyelvi rendszer egységei és a nyelvi rendszer használatának egységei között olyan módon különbséget tenni, hogy a rendszer egységeit (valamennyi szinten) pragmatikai paramétereiktől megfosztott használategységeknek tekintjük, s ezzel egybehangzóan a használat egységeit (valamennyi szinten) pragmatikai paraméterekkel ellátott rendszeregységeknek; más szóval: nyelvhasználatról csupán a nyelvi rendszer egységeinek használatával kapcsolatban beszélni;
– a szöveg fogalmát olyan módon értelmezni, hogy a szöveg (mint teljes jelkomplexus) értelmezésének kategóriái ne függjenek se a nyelvi rendszer elméletének, se a nyelvi rendszer egységei használata elméletének kategóriáitól, de ne függjenek a szövegként értelmezett egység komplexitásától, kvantitatív nagyságrendjétől se; egy ilyen értelmezés azonban természetesen nemcsak hogy nem zárja ki, hanem továbbra is megköveteli, hogy a szövegek kompozíciós elemzésénél a mondat nagyságrendű szövegösszetevőkkel kapcsolatban mind a rendszerre, mind a rendszer elemei használatára vonatkozó ismereteket is alkalmazzunk.
A verbális szöveg egy adott vagy feltételezett kommunikációszituációban egy adott vagy feltételezett funkciót betölteni képes, kizárólagosan verbális elemekből álló jelkomplexus, amelytől az adott vagy feltételezett kommunikációszituáció és funkció természetétől függően vár(hat)unk el összefüggőséget és folytonosságot.A 'verbális szöveg' terminus használatát az indokolja, hogy a hatvanas évektől kezdve „szöveg”-nek kezdtek nevezni különféle (nem csak verbális elemekből felépített) szemiotikai elemkonfigurációkat.
2. Ahogy a bevezetőben említettem az 1. táblázat feladata az, hogy a magyar nyelvű (verbális) szövegek szemiotikai textológiájának mind horizontális, mind vertikális diszciplináris környezetét szemléltesse. Ebben az alfejezetben ezekhez a környezetekhez fűzök néhány kommentárt.
2.1. Lássuk először A MAGYAR NYELVŰ VERBÁLIS SZÖVEGEK SZEMIOTIKAI TEXTOLÓGIÁJA horizontális diszciplináris kapcsolatait.
2.1.1. Ami a szóban forgó textológia és a magyar nyelv nyelvészete kapcsolatát illeti, világos, hogy
– egyrészt e textológiának szükségképpen rendelkeznie kell egy, a magyar nyelv nyelvészete komponenssel (ez utóbbi felépítéséhez lásd az 1. táblázat középső szektorának jobb oldali oszlopát);2.1.2. Ami a szóban forgó textológia és a magyar nyelvű szövegek textológiai társdiszciplínái (azaz a magyar nyelvű szövegek poétikája, verstana, narratológiája, retorikája stb.) horizontális kapcsolatát illeti, ez a kapcsolat – pontosabban a textológia és az említett diszciplínák között kívánatosnak tartható munkamegosztás – még nem tisztázott kellőképen. Ezt a kérdéskört illetően jelenleg nagyjából a következő mondható. Célszerűnek látszana, ha
– másrészt a magyar nyelv nyelvészete ezt a komponens szerepet csak akkor tudja betölteni, ha felépítésében eleget tesz a szóban forgó textológia által vele szemben támasztott követelményeknek.
– a poétika a textológiai operációkat meghatározó/vezérlő (széles értelemben vett!) szövegtipológiai diszciplínává alakulna;A textológia – komplexitása következtében – a nyelvészeti diszciplínák vonatkozásában a domináns diszciplína szerepét játssza, a textológiai társdiszciplínák – azaz a poétika, a verstan, a narratológia stb. – vonatkozásában ez a szerep az egyértelműen meghatározandó 'kooperativitás' jellegét öltheti.
– a verstan, a narratológia, a retorika (valamint a funkciójuk szempontjából velük rokonítható más diszciplínák) a textológiával 'zökkenésmenetesen együtt alkalmazható' diszciplína formáját öltenék;
– a stilisztika és esztétika pedig a textológiai interpretáció eredményeire épülő értékelő interpretatív diszciplínákká válnának.
2.1.3. A 'vertikális tengelyű hengerpalást' a textológiai társdiszciplínákat, a szemiotikai textológiát, valamint a nyelvészeti diszciplínákat egymással olyan relációba hozza, amelyben a három tartomány (három oszlop) bármelyikének diszciplínái 'szomszédosak'-ká válnak a másik két oszlop diszciplínáival. Ez a szomszédosság egyfelől azért szükséges, mert a poétika, verstan stb. operációi a maguk részéről szintén igénylik a nyelvészeti diszciplínák kooperációját, másrészt a nyelvészeti diszciplínák végleges felépítésének meghatározásánál az ezek által a diszciplínák által a nyelvészettel szemben támasztott követelményekre éppúgy tekintettel kell lenni, mint a szemiotikai textológia által támasztottakra.
2.2. Vizsgáljuk meg ezek után röviden A MAGYAR NYELVŰ VERBÁLIS SZÖVEGEK SZEMIOTIKAI TEXTOLÓGIÁJA vertikális diszciplináris kapcsolatait.
2.2.0. A vertikális diszciplináris kapcsolatokat illetően mindenekelőtt arra szeretnék rámutatni, hogy a magyar nyelvű szövegek szemiotikai textológiája éppúgy feltételez egy általános szemiotikai textológiai 'alapozás'-t, mint ahogy a magyar nyelv nyelvészete egy általános nyelvészetit, illetőleg a magyar nyelv poétikája, verstana stb. egy általános poétikait, verstanit stb. – Itt csupán az általános szemiotikai textológiára vonatkozó néhány megjegyzésre szorítkozom.
Az általános szemiotikai textológia olyan diszciplína, amelynek
– tárgyai az általa jelkomplexusoknak tekintett multimediális (de releváns verbális összetevővel is rendelkező) szövegek (általánosabb elnevezést használva: kommunikátumok);2.2.1. Ami a magyar nyelvű szövegek szemiotikai textológiájának és az interdiszciplináris keret diszciplínáinak a kapcsolatát illeti, ennek kérdéseivel itt nem kívánok foglalkozni, minthogy ezeket a kapcsolatokat e kötetnek egy másik írásában tárgyalom (lásd: A multimediális humán kommunikáció elemzése interdiszciplináris keretének aspektusai).
– célja az ezeknek a kommunikátumoknak a megformáltságára, valamint létrehozására és befogadására (más szóval – a szó legtágabb értelmében vett – interpretálására) vonatkozó általános ismeretek rendszerbe foglalása, valamint ezen ismeretek alkalmazásának biztosítása;
– módszerének (amely a diszciplína tárgyainak, valamint céljának alárendelt) fő sajátossága az, hogy az ismeretek rendszerbe foglalása és alkalmazása során maximális explicitségre törekszik.
2.2.2. A szóban forgó textológia és a makroszövegtudományok kapcsolatát illetően a következőket tartom szükségesnek hangsúlyozni:
– az ideális cél egy olyan szemiotikai textológia létrehozása, amely egyidejűleg valamennyi makroszövegtudomány igényeit ki tudja elégíteni;2.2.3. A 'horizontális tengelyű hengerpalást' a három tartomány (három oszlop) diszciplínáit az interdiszciplináris keret diszciplínáival és a makroszövegtudományokkal olyan relációba hozza, amelyben a három horizontális szint bármelyikének diszciplínái 'szomszédosak'-ká válnak a másik két szint diszciplináival.
– ha az ideális cél nem bizonyulna megvalósíthatónak, egy olyan – valamennyi makroszövegtudományban közösnek mondható követelményeket kielégíteni tudó – szemiotikai textológiai 'törzsdiszciplína' létrehozására kell törekedni, amelyhez modulokként lehet hozzácsatolni az egy-egy makroszövegtudományra vonatkozóan specifikus elemeket;
– mindazonáltal mind egy ideális, mind egy modulárisan szervezett szemiotikai textológia csak különféle mediális összetevőkből felépített – azaz nem kizárólag verbális – szemiotikai textológia lehet;
– ez utóbbi megállapításból következően természetesen mind a 'nyelvészeti', mind a textológiai társdiszciplínákat multimediális spektrumúvá kell bővíteni.
Mind a textológiai társdiszciplínáknak, mind a nyelvészeti diszciplínáknak az interdiszciplináris keret diszciplínáival való kapcsolata a legáltalánosabb szinten világos: bármelyik típusú szektoriális, illetőleg nyelvészeti diszciplína felépítéséhez szükség van az interdiszciplináris keret diszciplínáira.
A textológiai társdiszciplínáknak és nyelvészeti diszciplínáknak a makroszövegtudományokkal való kapcsolata még nem mondható kielégítő módon tisztázottnak.
A makroszövegtudományok a maguk módján állnak kapcsolatban az interdiszciplináris keret diszciplínáival, amelyeket felépítésük során igénybe kell vegyenek; az interdiszciplináris keret diszciplínái mindkét szomszédos horizontális szint diszciplínáival szemben bizonyos függetlenséggel rendelkeznek.
3. Befejezésül néhány szót a MAGYAR NYELVŰ VERBÁLIS SZÖVEGEK SZEMIOTIKAI TEXTOLÓGIÁJÁnak alkalmazásáról, amellyel kapcsolatban beszélhetünk egy inkább elmélet irányultságú és egy inkább gyakorlat irányultságú alkalmazás lehetőségéről.
Az elmélet irányultságú alkalmazás keretébe sorolható a szemiotikai textológiának az a funkciója, amelyet a poétika, verstan, narrativika, retorika stb. feladatkörének a tisztázásában betölthet, mind ami e diszciplínák szemiotikai textológiához való viszonyát, mind ami e diszciplínák egymáshoz való viszonyát illeti.
A gyakorlat irányultságú alkalmazás keretébe tartozónak tekinthető mindazoknak a funkcióknak az ellátása, amelyeket a szemiotikai textológia a makroszövegtudományokban – a legáltalánosabb értelemben vett 'interpretáló elmélet'-ként – betölthet.
Az 1. táblázatban vázolt diszciplináris és interdiszciplináris keretben természetesen az úgynevezett 'alkalmazott nyelvészet' tárgyainak, céljainak és módszereinek a meghatározása is újragondolandó.
Ami végül a multimediális, de dominánsan vagy equidominánsan verbális szövegek interpretálását is feladatának tekintő szemiotikai textológiát illeti – amihez képest a verbális szövegek szemiotikai textológiája egy parciális textológiai diszciplína –, célszerű annak egy általános pedagógiai alkalmazásáról is beszélni. Ez egy olyan studium generale program létrehozását jelenti, amelynek a szóban forgó textológia az egyik alapösszetevője.
[...]
