ELHALLGATÁS,
FÉLBESZAKÍTÁS (gör. aposiopesis, lat. reticentia ’hallgatás,
elhallgatás’) – a mondat szándékos félbeszakítása, a mondanivaló egy részének
elhallgatása. Vagy azt érzékelteti, hogy nem akarjuk, illetve nem tudjuk
folytatni a mondanivalónkat, vagy pedig azt, hogy valaminek az elmondása
kellemetlen, nem illik. Az elhallgatásnak van olyan változata, amikor a
beszélő elharapja a gyakran illetlen szót. A félbeszakítás vagy elhallgatás
stílushatása az általa okozott lelki feszültséggel magyarázható, s ezt
csak fokozza tömörítő jellege. Például:
„Kendé
bizony az árnyéka!
Mert
olyat mondok, hogy még a…”
(Arany
János: A fülemile)
–
Huuu… keserves Isten… – és tántorgó lábakkal, erre-arra dülöngélve
megindult a szoba felé. Belekezdett valami énekbe, aztán abbahagyta, felordított.
–
A keserves világ… fuj, betyár Krisztus!…
–
Édes istenem, Szűz Máriám… – mondogatta a kislány, és összetette
a tenyerét, mintha imádkozna. Aztán felemelkedett, és a baba fölé hajolt.
(Sánta
Ferenc: Kicsik és nagyok)