MÓDOSÍTÓSZÓ. – A stílus motiváltságát kisebb-nagyobb mértékben segítheti elő.
 
A módosítószók megfelelő felhasználásával a felelet és a tagadás változatos megformálására nyílik lehetőség.

Az igenis, illetőleg a nincsen választékosabb, nyomatékosabb, mint a megszokottabb igen, illetve nincs. Például:

A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;
 
(Vörösmarty Mihály: Szózat)

Családias stílushatású a nyomósító értelmű persze, még inkább a hát persze. Például:

Persze! Itt szembe

dologba kezdtek!
Fönt a munkások!

(Illyés Gyula: Cserepező)

A de hiszen összevont dejszen, dejsz és a bizony rövidített alakja erősen népies hangulatú. Például:

„Ezen az úton itt? dejsz erre ne menjen,

(Petőfi Sándor: János vitéz 19.)

Nem is csoda biz az, mert megéhezének

(Petőfi Sándor: János vitéz 13.)

A tagadószók közül a sem irodalmiasabb, választékosabb a mindennapi beszédben megszokottabb se formánál. Például:

…Bizony mondom, annyi volt, hogy a gazda sem tudta, hány van, a számadó juhász sem tudta, pedig folyton számolták.

(A megszámlálhatatlan sok juh)

Az igenlést és a tagadást az ám, de, hát, még, úgyis, úgyse stb. módosítószók fokozhatják, nyomatékosíthatják. Például:

De nem ám a patak csillámló habjára,

(Petőfi Sándor: János vitéz 1.)

A be és a (módosító szerepben használt) hogy szintén nyomósíthatja a mondanivalót. Például:

Be szép volt Iluska! a tündérlányok

Gyönyörködő szemmel mind rábámulának;

(Petőfi Sándor: János vitéz 27.)