Az igenis, illetőleg a nincsen választékosabb, nyomatékosabb, mint a megszokottabb igen, illetve nincs. Például:
A nagy világon e kivűl
Családias stílushatású a nyomósító értelmű persze, még inkább a hát persze. Például:
Persze! Itt szembe
(Illyés Gyula: Cserepező)
A de hiszen összevont dejszen, dejsz és a bizony rövidített alakja erősen népies hangulatú. Például:
„Ezen az úton itt? dejsz erre ne menjen,
(Petőfi Sándor: János vitéz 19.)
Nem is csoda biz az, mert megéhezének
(Petőfi Sándor: János vitéz 13.)
A tagadószók közül a sem irodalmiasabb, választékosabb a mindennapi beszédben megszokottabb se formánál. Például:
…Bizony mondom, annyi volt, hogy a gazda sem tudta, hány van, a számadó juhász sem tudta, pedig folyton számolták.
(A megszámlálhatatlan sok juh)
Az igenlést és a tagadást az ám, de, hát, még, úgyis, úgyse stb. módosítószók fokozhatják, nyomatékosíthatják. Például:
De nem ám a patak csillámló habjára,
(Petőfi Sándor: János vitéz 1.)
A be és a (módosító szerepben használt) hogy szintén nyomósíthatja a mondanivalót. Például:
Be szép volt Iluska! a tündérlányok
(Petőfi
Sándor: János vitéz 27.)