0. Bevezető megjegyzések

Ebben a tanulmányomban egy szövegelemzést előkészítő kreatív-produktív gyakorlatot mutatok be és kommentálok röviden egy adott verbális szöveg formációjával kapcsolatban. A kreatív-produktív gyakorlat alapjául A hiúz című Áprily-novella szolgált, melynek eredeti vehikuluma Áprily Lajos Fecskék, őzek, farkasok. Elbeszélések című kötetében (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1965.) található (5-7).

1. A feladat

A feladatot, melyet 15 másodéves magyar szakos főiskolai hallgatóval oldattam meg, a következőképpen fogalmaztam meg.

Az alábbi szöveg Áprily Lajos A hiúz című elbeszélésének első négy bekezdését tartalmazza. Ebben a szövegben töröltem a 13. szövegmondatot, s megadtam külön e szövegmondat hat lineáris elrendezését.

Feladat:

Válassza ki a hat elrendezés közül a véleménye szerint az adott szöveghelyen leginkább és a legkevésbé elfogadhatót, és indokolja meg döntését!

[1]Őszi vasárnap volt. [2]Vasárnap, mert apám otthon foglalatoskodott, és őszi, mert napfényben ragyogtak a tarkuló erdők és bokrosok a falu felett.

– [3]Ebéd után eljössz velem a Bábirkóba, fordult hozzám apám. – [4]A Bábirkóba? – kérdeztem csodálkozva, mert más vasárnapokon sokkal nagyobb sétákra indultunk a patakok mentén. – [5]Megnézzük a vadat. – [6]Miféle vadat, apám? – [7]Amit a székely vadászok tegnap hoztak le a havasokról. [8]Barabás lőtte bele az utolsó golyót, s most ott van az ő házában.

[9]A vad felizgatta képzeletem. [10]Medve? [11]Farkas? – [12]Majd meglátod – felelte rejtélyeskedő apám.

[13] ………………………………………. [14]Beléptünk a faragott kapun. [15]Ismertem a veres bajuszú Barabást, ő volt a falu egyik legbátrabb és legszerencsésebb kezű vadásza. [16]Üdvözölte apámat, s megkérdezte: – [17]Vadat látni jöttek? – [18]s már be is tessékelt az alacsony, mestergerendás mennyezetű szobába. [19]Táguló szemem hamar meglátta a vadat. [20]A mestergerendában, kovácsolt vasszegen hurok volt, abban volt a feje, teste lelógott a padló felé. [21]A padló és a farka vége között alig volt két arasznyi a távolság. [22]Bundája fontos, lába kormos, bajusza nagy macskabajusz, erős fogú szája tátva maradt a halálos görcsben, szőrpamacs a füle hegyén. – [23]Hiúz – mutatta be apám. – [24]Hiúz – ismételte meg a szót Barabás mosolyogva. [25]Álmélkodva néztem a vadat: [26]hiúzt sose láttam.

[13a]A Bábirkó nevű falurész nem volt messze a házunktól.

[13b]A Bábirkó nevű falurész a házunktól nem volt messze.

[13c]A házunktól a Bábirkó nevű falurész nem volt messze.

[13d]A házunktól nem volt messze a Bábirkó nevű falurész.

[13e]Nem volt messze a Bábirkó nevű falurész a házunktól.

[13f]Nem volt messze a házunktól a Bábirkó nevű falurész.

Lássuk e helyütt az eredetitől eltérő megoldásokat!

A 12. és 13. sorszámú résztvevő által leginkább elfogadhatónak tartott elrendezéssel a következőképpen fest a szöveg(részlet):

Őszi vasárnap volt. Vasárnap, mert apám otthon foglalatoskodott, és őszi, mert napfényben ragyogtak a tarkuló erdők és bokrosok a falu felett.

– Ebéd után eljössz velem a Bábirkóba, fordult hozzám apám. – A Bábirkóba? – kérdeztem csodálkozva, mert más vasárnapokon sokkal nagyobb sétákra indultunk a patakok mentén. – Megnézzük a vadat. – Miféle vadat, apám? – Amit a székely vadászok tegnap hoztak le a havasokról. Barabás lőtte bele az utolsó golyót, s most ott van az ő házában.

A vad felizgatta képzeletem. Medve? Farkas? – Majd meglátod – felelte rejtélyeskedő apám.

Nem volt messze a házunktól a Bábirkó nevű falurész. Beléptünk a faragott kapun. Ismertem a veres bajuszú Barabást, ő volt a falu egyik legbátrabb és legszerencsésebb kezű vadásza. Üdvözölte apámat, s megkérdezte: – Vadat látni jöttek? – s már be is tessékelt az alacsony, mestergerendás mennyezetű szobába. Táguló szemem hamar meglátta a vadat. A mestergerendában, kovácsolt vasszegen hurok volt, abban volt a feje, teste lelógott a padló felé. A padló és a farka vége között alig volt két arasznyi a távolság. Bundája fontos, lába kormos, bajusza nagy macskabajusz, erős fogú szája tátva maradt a halálos görcsben, szőrpamacs a füle hegyén. – Hiúz – mutatta be apám. – Hiúz – ismételte meg a szót Barabás mosolyogva. Álmélkodva néztem a vadat: hiúzt sose láttam.

Őszi vasárnap volt. Vasárnap, mert apám otthon foglalatoskodott, és őszi, mert napfényben ragyogtak a tarkuló erdők és bokrosok a falu felett.

– Ebéd után eljössz velem a Bábirkóba, fordult hozzám apám. – A Bábirkóba? – kérdeztem csodálkozva, mert más vasárnapokon sokkal nagyobb sétákra indultunk a patakok mentén. – Megnézzük a vadat. – Miféle vadat, apám? – Amit a székely vadászok tegnap hoztak le a havasokról. Barabás lőtte bele az utolsó golyót, s most ott van az ő házában.

A vad felizgatta képzeletem. Medve? Farkas? – Majd meglátod – felelte rejtélyeskedő apám.

A Bábirkó nevű falurész a házunktól nem volt messze. Beléptünk a faragott kapun. Ismertem a veres bajuszú Barabást, ő volt a falu egyik legbátrabb és legszerencsésebb kezű vadásza. Üdvözölte apámat, s megkérdezte: – Vadat látni jöttek? – s már be is tessékelt az alacsony, mestergerendás mennyezetű szobába. Táguló szemem hamar meglátta a vadat. A mestergerendában, kovácsolt vasszegen hurok volt, abban volt a feje, teste lelógott a padló felé. A padló és a farka vége között alig volt két arasznyi a távolság. Bundája fontos, lába kormos, bajusza nagy macskabajusz, erős fogú szája tátva maradt a halálos görcsben, szőrpamacs a füle hegyén. – Hiúz – mutatta be apám. – Hiúz – ismételte meg a szót Barabás mosolyogva. Álmélkodva néztem a vadat: hiúzt sose láttam.

Őszi vasárnap volt. Vasárnap, mert apám otthon foglalatoskodott, és őszi, mert napfényben ragyogtak a tarkuló erdők és bokrosok a falu felett.

– Ebéd után eljössz velem a Bábirkóba, fordult hozzám apám. – A Bábirkóba? – kérdeztem csodálkozva, mert más vasárnapokon sokkal nagyobb sétákra indultunk a patakok mentén. – Megnézzük a vadat. – Miféle vadat, apám? – Amit a székely vadászok tegnap hoztak le a havasokról. Barabás lőtte bele az utolsó golyót, s most ott van az ő házában.

A vad felizgatta képzeletem. Medve? Farkas? – Majd meglátod – felelte rejtélyeskedő apám.

A házunktól nem volt messze a Bábirkó nevű falurész. Beléptünk a faragott kapun. Ismertem a veres bajuszú Barabást, ő volt a falu egyik legbátrabb és legszerencsésebb kezű vadásza. Üdvözölte apámat, s megkérdezte: – Vadat látni jöttek? – s már be is tessékelt az alacsony, mestergerendás mennyezetű szobába. Táguló szemem hamar meglátta a vadat. A mestergerendában, kovácsolt vasszegen hurok volt, abban volt a feje, teste lelógott a padló felé. A padló és a farka vége között alig volt két arasznyi a távolság. Bundája fontos, lába kormos, bajusza nagy macskabajusz, erős fogú szája tátva maradt a halálos görcsben, szőrpamacs a füle hegyén. – Hiúz – mutatta be apám. – Hiúz – ismételte meg a szót Barabás mosolyogva. Álmélkodva néztem a vadat: hiúzt sose láttam.

1.[13a]A Bábirkó nevű falurész nem volt messze a házunktól./[13d]A házunktól nem volt messze a Bábirkó nevű falurész.

A [13a] mondat három részre tagolható. Benne a „Bábirkó nevű falurész” tag van kiemelve, ezért illik leginkább ez a változat a szöveg(részlet)be. A lényeges, az elsődleges, hogy hova mentünk. Ezt a gondolatmenetet kell továbbvinni. Meg akarom nézni! De hol? Az csak másodlagos szempont, hogy milyen messze van, de fontosabb a „házunktól” mondatelemnél, ami majdnem mellékes, mert ha elhagynánk, akkor is érthető lenne a szöveg. A „Bábirkó nevű falurész” és a „nem volt messze” ezzel szemben úgynevezett hírhordozó, hírértéke van, ezért nem cserélhető ki, és nem hagyható el. – A [13d] elrendezés éppen fordítottja a [13a]-nak. Azt emeli ki, ami nem fontos, s számomra nyakatekertnek is tűnik. Eszembe jutott a hanglejtés is: a [13a] hangzását tekintve beleillik a szövegbe, a [13d] nem.

A [13a] elrendezést tartom a leginkább elfogadhatónak, mert az ezt megelőző szövegrészlet nem magyarázta meg a nevet, a Bábirkót. Számunkra lényeges lehet, hogy a név mit is takar (falurész) – réma, s az talán másodlagos, hogy „nem volt messze a házunktól”, mert az már korábban kiderült a gyermek csodálkozásából. – A [13d] azért a legkevésbé elfogadható, mert itt nem a távolság közlése tartalmaz új információt, hanem a Bábirkó név magyarázata.

A tizenharmadikat megelőző szövegmondatokban ([3] és [4]) utalás van a Bábirkóra, az embert kíváncsivá teszi, mi lehet az, ezt a kíváncsiságot lenne a legsürgősebb kielégíteni. A [13] szövegmondatban tehát feltétlenül első helyre kell kerülnie a magyarázatnak, hogy tudniillik ez egy „falurész”. A második legfontosabb elem, hogy „nem volt messze”, bár ezt a [4] jelű szövegmondatból is érezhetjük, az viszont, hogy „a házunktól”, nem hordoz új információt, mert a [2] jelű szövegmondatban explicit utalás van rá: otthon, tehát a házukban tartózkodnak. – A [13d]-ben a legfontosabb információ a mondat végére kerül, a kevésbé informatív pedig az elejére. Ez nehezíti a gyors megértést, ezért tartom ezt a legkevésbé elfogadható megoldásnak.

A [13a] a leginkább elfogadható, mert ebben a változatban az első, azaz kiemelt helyen a falurész neve áll, ahova tart az apa és a fiú. Az kevésbé fontos, hogy a házuktól számítva „nem volt messze” ez a falurész, fontosabb, hogy „nem volt messze”. – Legkevésbé a [13d] fogadható el, mert ez a [13a]-hoz képest fordított sorrendet képvisel, első helyen szerepel egy kevésbé informatív mondatrész, s csak utána következik a lényeges.

A [13a] azért a leginkább elfogadható, mert szórendjében ez a „legmagyarosabb” mondat. – A [13f]-nek idegen a hangzása. Áprily valószínűleg nem akarja különösebben nyomatékosítani, hogy az illető falurész „nem volt messze”, inkább csak egyszerű megállapításként közli azt.

A legelfogadhatóbb a [13a], mert ez azt hangsúlyozza, hogy a Bábirkó nevű falurész „nem volt messze”, nem pedig más falurész. Azaz ebben a falurész nevére kerül a hangsúly, és arra, hogy nem volt messze. Az elhanyagolható körülmény, hogy a Bábirkó éppen a házuktól nem volt messze, ezért a „házunktól” a mondat végére kerülhet. – Ennek éppen az ellenkezője a [13f], amelyben arra kerül a hangsúly, hogy a házunktól „nem volt messze” a Bábirkó, jóllehet ez elhanyagolható körülmény. A lényeg az, hogy „nem volt messze”, s az mellékes, hogy honnan számítva.

A hangsúly a Bábirkón van, így ennek kell a mondat elején állnia. A [13a]-t ezért tartom a leginkább elfogadhatónak. – A legkevésbé elfogadható pedig a [13f], mert ebben a helyszín szinte teljesen elveszti a jelentőségét.

Véleményem szerint a [13a] a legjobb megoldás, mert a szöveg elején arról van szó, hogy Bábirkóba hívja az apa a fiát, ezért ez a kiemelt, a leghangsúlyosabb mondatrész, azaz a [13] jelű mondatnak vele kell kezdődnie. Ennek a [13b] is eleget tesz ugyan, de célszerű, ha a „nem volt messze” megelőzi a „házunktól” mondatrészt. – A [13f] azért a legkevésbé elfogadható, mert benne a legfontosabb információ szorul leghátrább.

A [3] mondatban esik szó először a Bábirkóról, majd a [4]-ben. Hogy valójában mi is az, csak a [13] mondatban derül ki. A [13a] változatban a korábbi közléselemhez, a Bábirkóhoz (téma) új közléselem, a „nevű falurész” (réma) járul, s ennek főhangsúlyos helyen, a mondat élén kell állnia. – A [13c] a közlés szempontjából legkevésbé fontos elemet emeli ki.

A [13]-nak a „Bábirkó nevű falurész” szerkezettel kell kezdődnie, mert az olvasó még nem tudhatja, hogy a Bábirkó mire vonatkozik. Mivel a „házunktól” információértéke a legkisebb (nyilvánvaló, hogy onnan „nem volt messze”, ahol vagyunk), ez kerül a mondat végére. A „nem volt messze” így a második helyen szerepel. – Hasonló okok miatt a [13c] a legvalószínűtlenebb. A legkevésbé informatív „házunktól” aligha kerülhet a mondat élére, elszakítva ráadásul a „nem volt messze” szerkezettől.

Legmegfelelőbb a [13a], mert a leghangsúlyosabb résszel kezdődik, s benne a szorosan összetartozó egységek egymás mellett állnak. – Ellenkező okok miatt a legkevésbé elfogadható a [13e].

A legvalószínűbb a [13f], mert a [4]-ben szó volt arról, hogy „nagyobb sétákra” is indultak már. A „nem volt messze” a mondat élén állva visszautal a korábbi mondatra, s hangsúlyos szerepet kap, ami kiemeli a két szövegmondat ellentétét. A [14] tartalma miatt logikusan „a Bábirkó nevű falurész”-nek kell a mondat végén állnia, mert a kapu, amin beléptek, ott található. A [13d]-vel ellentétben nem a „házunktól” a fontos, hanem a „messze”-ség. – A [13a] megoldás azért a legvalószínűtlenebb, mert értelmi zavart okoz, hogy benne az utolsó szó a „házunktól”, s utána minden átmenet, utalás vagy jelzés nélkül egy másik házról esik szó.

Azért tartom a [13f]-et a leginkább elfogadható megoldásnak, mert a szöveg szerintem kissé nehézkes mondatszerkezetei közé ez illik legjobban. Ha a többi mondattal is összevetjük, feltűnhet, hogy igen gyakori az állítmánnyal való indítás, így talán a [13f] harmonizál legjobban a környezetével, annak „hangnemével”. – A legkevésbé elfogadhatónak a [13b]-t tartom, valamiféle törést érzek benne.

A [13b]-t azért tartom a leginkább elfogadható elrendezésnek, mert a szöveg minden mondata magyarázó, az író kifejti, részletezi, hogy mire gondol. Több mondat is kezdődik azzal a szóval, amit utána megmagyaráz. A [13b]-ben is a legfontosabb szó van elől, amit hangsúlyoz. – A [13d] nemigen illik a szövegbe, mert „túlságosan tökéletes”. A többi mondat elég zaklatott, sok bennük az ige.

A „házunktól nem volt messze” véleményem szerint egybetartozik, s ezt kell kiemelni a [13d]-vel. A hangsúly főleg a ’nem volt messze’ szerkezeten van. Ennek a variánsnak a lejtése is narratívabb, mint például a Bábirkóval kezdődő elrendezéseknek. – A legkevésbé elfogadható a [13b], mert darabos, száraz.

Ebben a rövid írásomban, miként azt a bevezetésben jeleztem, egy szöveg formai felépítésével kapcsolatos kreatív-produktív gyakorlatról kívántam számot adni. A gyakorlathoz Áprily Lajos A hiúz című elbeszélését vettem alapul. Ahogyan a feladatot elvégző magyar szakos főiskolai hallgatók megoldása is mutatja, egy szövegmondatláncban valamely közbülső szövegmondat felépítését nem annyira nyelvi, grammatikai szempontok dominálják, mint inkább a tematikus progresszió.