Termékleírás

„Fekete István rajongói makacsul ragaszkodnak kedvencük legendáihoz: a megveretéshez, üldöztetéshez és betiltáshoz, valamint ahhoz, hogy mindig hibátlanul alkotott. Emiatt az irodalmárokat viszont arról nehéz meggyőzni, hogy legalább kezdetben tekintsenek el a kultikus beszédmód riasztó elfogultságaitól, és az életművet a dokumentálható életrajz meg az újraolvasott szövegek szintéziseként vizsgálják. Azonban a laikus és a kritikus nézőpontok évtizedekkel az író halála után is olyan távoliak – még inkább: annyira szemben állnak egymással –, hogy lehetetlen köztük a párbeszéd.” Sánta Gábor tudományos pályafutása során először a századforduló íróiról publikált tanulmányokat, azután fordult érdeklődése Fekete István felé. Tíz önálló kötete jelent meg, több tanulmánykötetet szerkesztett, és közel harminc Fekete István-kötet kiadói gondozása fűződik nevéhez. Munkásságát Faludy-díjjal (1991), Király István-díjjal (1997) és Borsos Miklós emlékplakettel (2011) ismerték el. Bár csaknem fél évszázada nincs köztünk, Fekete István (1900–1970) mégis a legismertebb huszadik századi magyar írók egyike. Művei folyamatosan sokezres példányban kelnek el, irodalomtörténet-írásunk azonban nem tud – nem akar – mit kezdeni vele. Tanácstalan. Látja az évtizedek óta kitartóan formálódó kultuszát, ám alig akadt valaki, aki e legendáknak utána járt volna. Az irodalmárok többsége még ma is fenntartás nélkül elfogadja a Fekete Istvánról és életművéről mondottakat. Pedig a kéziratos öröksége is fennmaradt, és a kutatható anyag folyamatosan bővíthető. Sánta Gábor (1967–2016), a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézetének irodalomtörténésze azt mutatja be, hol találhatók Fekete István hagyományai, és mi mindent kellene-lehetne még számba venni ahhoz, hogy végre szakmai párbeszéd kezdődhessen a tévesen ifjúságinak gondolt-mondott író tetszhalott életművéről.