FőmenüFelvételizőknekHallgatóinknak |
Gyakorlatvezető gyógypedagógusok fóruma 2014 - 2014.10.25Intézetünk második alkalommal rendezte meg a “Gyakorlatvezető gyógypedagógusok fóruma” című műhelyprogramot a SZTE JGYPK Hattyas utcai székhelyének épületeiben 2014. október 21-én. A 2013-ban útjára indított, és immár hagyományosnak tekinthető program célja, hogy a szakmai kapcsolatok erősítése érdekében olyan fórumot teremtsen az együttműködő partnerintézményeinkkel, amely teret biztosít a gyógypedagógus-hallgatók gyakorlati kurzusaival kapcsolatos elvárások és lehetőségek egyeztetésére. A műhely lehetőséget kínál a gyakorlatokban résztvevő partnerek, azaz a Gyógypedagógus-képző Intézet, a partnerintézmények vezetői és gyakorlatvezető gyógypedagógusai, valamint a hallgatók tapasztalatcseréjére. A konferencia délelőtti plenáris ülésére és az ezt követő, három szakirányunknak megfelelő szekcióülésekre is megteltek a termek. Az idei plenáris program fókuszában a gyógypedagógiai diagnosztikai tevékenységek gyakorlásának szükségessége és lehetőségei, valamint a frissen végzett pályakezdő gyógypedagógusok pályáraállásával kapcsolatos reflexiók voltak. A szakirányú szekciók megbeszélésein az egyes gyakorlóterepek sajátosságairól és ezzel kapcsolatos reflexiókról hallgattunk rövid, prezentációkkal szemléltetett saját élményű beszámolókat. Mindezt aktív eszmecserék követték a tapasztalt és leendő gyakorlatvezető gyógypedagógusok, az Intézet gyakorlati oktatói és a hallgatók között. A diskurzusokban kirajzolódtak a gyakorlatokkal kapcsolatos új kihívások is. Gyakorlatvezető gyógypedagógusok fóruma 2014. – program Galéria |