
2016. november 4-én, pénteken „Vegyétek vissza a jövőtöket!” címmel
tartott előadásokat Szegeden a szabadidősport világszervezete,
a TAFISA (The Association for The International Sport for All).
A rendezvényen, melyen az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet (TSTI) munkatársai és hallgatói is részt vettek, az „aktív várossá” válás lehetősége, a szabadidősport és az egészségesebb élet fontossága került középpontba.
Az előadók sorát John Marsden, Liverpool közegészségügyi vezetője nyitotta meg, aki az „aktív város” megközelítést Liverpool példáján keresztül szemléltette, ahol az egyetem, a városi önkormányzat, a helyi gazdasági szereplők, valamint neves sportegyesületeik (Liverpool FC, Everton FC) összefogásával egy évtized alatt jelentős előrelépést sikerült tenni a sportlétesítmények fejlesztését és a lakosság fizikai aktivitását illetően. Keith George a John Moores Egyetem professzora az „aktív egyetemről” mint az „aktív város” program mozgatórugójáról, a szakmai hátteret, projektötleteket és megvalósítást segítő intézményről beszélt. Patonai Ágnes, a p2m Consulting Kft. vezető tanácsadója a szabadidősportos rendezvények minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásáról adott elő. Horváth András, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója Szegedet a verseny és szabadidősport rendezvények tükrében, színes videofilm segítségével mutatta be. Dr. Győri Ferenc, az SZTE JGYPK TSTI intézetvezetője egyetemünk sporttörténetét, a sportszakember képzés, valamint a sporttudományi kutatás szegedi hagyományait és jelenlegi állapotát ismertette.
Az előadásokat követő műhelymunkában több neves szakember, így Czene Attila, olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős tagozatának igazgatója mellett meghívott szakértőként Domokos Mihály, a TSTI intézetvezető-helyettese is részt vett. Dr. Szabó Klára, az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézetének docense a workshop angol nyelvű tolmácsaként működött. Hallgatóinkat Bitó Péter, Csányi Alexandra, Csikós Nikolett, Varga Noémi és Vály Bence képviselte.