Csoportos tanítási gyakorlat
A IV-V-VI-VII. félévben a
hallgatók kötelező csoportos tanítási gyakorlatokon
vesznek részt. Ezek során a hallgatók maximum 12 fős csoportokban, mentorok (szakvezetők)
irányításával a gyakorlatban ismerkednek meg az oktatási-nevelési folyamatok
tervezésével, szervezésével, irányításával, ellenőrzésével, értékelésével.
A csoportos tanítási gyakorlat lebonyolítása a hallgatók előzetes
beosztása szerint 3x45 perces hármas egységben történik: előkészítés
– (bemutató)tanítás – elemzés.
Az előkészítő órán jelöltek
elsajátítják illetve átismétlik az óratervezet megírásához és az óra
megtartásához szükséges szakmai, tartalmi, formai és pedagógiai követelményeket.
A tanítási óra vagy a szakvezetők bemutató tanításai, vagy a hallgatók csoport előtti tanításai (mikrotanítás) során valósul meg. A félév során minden hallgatónak minimum 1 mikrotanítást kell teljesítenie. Erre a mentorok (szakvezetők) útmutatása alapján a mikrotanítást tartó hallgató(k)nak önállóan óratervezetet (formátumát lásd a 4. fejezet 4. félév dokumentum mintáinál) kell készíteni, és azt a mentornak (szakvezetőnek) bemutatni. A hallgató köteles még tantárgyanként a mentor (szakvezető) által kijelölt egyéb feladatot elvégezni: pl. szemléltető anyagok készítése, anyaggyűjtés, stb.
Az óra megtartását a mentor több hallgató között is feloszthatja.
Az elemző órán először a
tanítást végző (mentor vagy tanítójelölt), majd a mentor által előre megadott szempontok
szerint többi hallgató közösen elemzi és értékeli a megtartott órát.