Vass László: Poézis - plasztika - poézis. Kass János Fejek sorozatának néhány darabja.<i>Mi van a fejben?</i>...

Ez a befejező rész is a verbális és vizuális összetevőből felépített kommunikátumok tipológiai jellemzőinek feltárására irányuló kutatásaimhoz kapcsolódik.

Kiindulópontja Petőfi S. János tipológiája (Petőfi: 2001.); a vizsgálat objektumai pedig Faludy György Börtönversek 1950 – 53 (Az ávó pincéjében és Recsken) című kötetéből (Faludy: 1989.) és Kass János jubileumi albumából (Kass: 1997.) származnak.

Az elemzésre kiválasztott kommunikátumok Petőfi keretének több altípusával is rokonságban állnak. Érintkeznek például az illusztrált szövegekével is, de egykönnyen egyik osztályba sem sorolhatók be.

1.1. A Börtönversek című kötet költeményei 1950 – 1953-ban az ávó pincéjében és Recsken keletkeztek. A verseskötet megjelenésekor (1989.) Faludy kötetvégi Jegyzetet csatolt a művekhez, amelyben többek között a következők olvashatók (91-93):

(…) Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisítő táboraiban, papír és írószer nem állt a rabok rendelkezésére. Így ezeket a verseket „fejben csináltam”, jelentős részüket sötétzárkában (…) Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem (…) számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy legjobbaknak tartottam (…) költeményeimet meg kívánták menteni az utókor számára. Az akkori helyzetben, gyönge fizikumommal rendkívül valószínűtlennek tűnt, hogy túlélem Recsket. A túlélést számos társammal együtt nemcsak annak köszönhetem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunkra legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a büntetőtábort feloszlatta (…) A versek kései megjelenése miatt többször megesett, hogy a szövegre pontatlanul emlékeztem és az eredetinél rosszabb verziót adtam közre. Barátaim (…) jobban tudták nálam verseimet és levélben avagy személyesen figyelmeztettek a hibákra, amiért köszönetemet fejezem ki. Ebben a kötetben már a javított, végleges szöveg kapott helyet (…) e könyv verseinek sorrendjét kezdőbetűik adják meg: A-tól Z-ig (…) Eredetileg 24 vers volt; a G-vel és T-vel kezdődőre (…) nem tudok visszaemlékezni.”

A Szemiotikai szövegtan 7. kötetében (Petőfi S. – Békési – Vass (szerk.): 1994.) jelent meg Kass János Gondolatok a könyvillusztrációról című kitűnő tanulmánya, melynek egyik szekciója a Börtönversek illusztrációit kommentálja (Kass: 1994. 9-17). Itt Kass János többek között ezeket írja (15):

A Faludy György Börtönversek című kötetéhez készült lapok egy sorozat részei. Fejek, felékesítve a szenvedés stigmáival. Sorozatban gyártott fejek, megjelölve céltáblával, töviskoszorúval, börtönráccsal, Goya rémlátomásaival, a XX. század közhelyeivel…

A börtönversek élén, a költemények előtt (7) található fejet az 1. ábra mutatja.

1. ábra

Az 1. ábrán látható mű címe „Vérző fej, és 1970-ben keletkezett, vagyis tizenhét évvel később, mint a börtönversek, amelyek viszont ez alatt az idő alatt csupán Faludy és egykori rabtársai emlékezetében létez(het)tek.

Faludy György verseihez az általam már korábban készített s a hetvenes évek óta szaporodó fejek sorából emeltem ki néhányat. E fejekkel követtem a verseket, mintegy kilométerköveket állítva a nyomtatott oldalak közé. Egyformák a fejek, csak a fájdalom attribútumai váltakoznak.

A könnycsepp, a vérző száj, a tarkólövés, a szögesdrót: a céltáblaként használt, kiszolgáltatott, meggyötört és meggyalázott ember, emberiség egyezményes jelei!

Ezek a „fejek” tehát a tömeggyártás termékei. Maga a névtelen, szorongó, a jövőjét nem ismerő tömeg. Arctalan. A tömegnek nincs arca!

A „fejek” tehát Faludy verseit kísérik. Újabbak is készülnek. Ki verset ír rá, ki prózát, ki a személyi igazolványa számát, önarcképként. A „Fej” fehér papírlapként szolgál, bár körbejárható, s a lényege, hogy üzenetet közvetít. Provokáció!

Egy másik, A huszadik század címet viselő tanulmányában a fejekkel kapcsolatos technikai kérdéseket is érint a művész (Kass: 1997. 190):

A Fej: fehér papír, itt három dimenzióban használva. Felejtsük el azt, hogy plasztikus: akár egy fehér lap, írhatunk, rajzolhatunk, festhetünk rá. Mindez csak technikai kérdés, mert síkban írunk, rajzolunk: megszoktuk.

Én, Faludy György kortársaként, a szenvedés jeleit korábban megfogalmaztam a „Fejek”-en s találkozva Faludy verseivel egyszerűen a műve mellé beemeltem a megfelelő prefabrikált jelet!

(…) mind-mind banalitás! Ádáz kritikusaim semmit sem megérezve éppen ezért támadtak a legdühösebben: banális! közhely! olcsó hatásvadászat!

A Börtönversek kötetet (az 1. ábrán láthatóval együtt) összesen hat fej díszíti. Szögekkel (24), céltáblával (38), vércsíkkal (43), késsel (52) és galambokkal (65) megjelölt fejek. Az utóbbiak közül az elsőt (a 24. könyvoldalról) a 2. ábra, az utolsót (a 65. könyvoldalról) pedig a 3. ábra mutatja.


2. ábra	3. ábra

A 2. ábrán látható ’kilométerkő’ utáni vers címe Kihallgatás (= Egész nap nyúzott, 25), mely 1950 nyarán keletkezett az ávó pincéjében.

A költemény egy brutális, koncepciós kihallgatás ’jegyzőkönyv’-e: „Hol a bokámat rúgta / s ordított… Pedig pontosan tudja, / hogy ártatlan vagyok… Fölém lógott Dzserzsinszki Félix / szakállán a penész.” A rab ’vallomás’-át az „ávós kandúr” diktálja jegyzőkönyvbe: „Két Ny-nyel írja, hogy Bolonnya / egyetemén jártam ki a jogot, / mert már akkor a fasizmus bolondja / voltam…” Ezzel az inkvizícióval egyetemes emberi értékeket próbál szembeállítani a költő:

A költemény zárlatában a Szózat végszavainak parafrázisával hirdet ítéletet kínzói fölött a fogoly:

A 3. ábrán látható fej előtti vers címe Monológ életre-halálra (= Úgy, mint az őrült szerető szeret, 63), mely 1952-ben keletkezett Recsken.

A Monológ… azon kevés költemények egyike, amelyben szinte nyoma sincs az Andrássy út 60. pincéjének vagy a recski büntetőtábornak. Textusát az egyszeri lét szépségeinek, csodáinak, az élet fölfokozott szeretetének, örömeinek himnikus emelkedettségű képsorai és az elmúlástól való szorongás mozzanatai szervezik: „az ellentétek izzó sistergése / s az elmúlás örökös, csontig vájó / tudata: ezek adtak életemnek / ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát”.

A 3. ábrán látható galambos polisztirol szépen illeszkedik a vers hangulatához.

1.2. A versek és az illusztrációk között a szignifikáns összefüggéseken túl (lásd Kass János kommentárjait az 1.1., illetőleg az 1.1.1. alatt) kontextspecifikus relációkat nehéz lenne kimutatni, illetőleg motiválni. De nem is ez volt Kass szándéka (lásd például az 1.1.1. alatt). Ő követte a verseket, és újabb attribútumokkal egészítette ki a brutalitás, a gyűlölet, az agresszió és a szenvedés „unalomig ismert ismétlődései”-t (Kass: 1994. 9-15).

A polisztirolfejek akár más sorrendben, más költemények illusztrációiként is megjelenhetnének a Börtönversekben (ez alól talán csak a galambos fej kivétel, lásd a 3. ábrán), sőt akár más fejeket is választhatott volna Kass János a kollekciójából.1 A művekben a dráma, a tragédia közös.

1.3. A Szemiotikai szövegtan hetedik kötetének összeállításakor, 1995-ben Kass János tanulmányának (Kass: 1994.) előbb a verbális része jutott el szerkesztőségünkbe, amit annak rendje és módja szerint be is fűztem az anyagba. Amikor a Börtönversek illusztrációi közül átvettem négy fotót Kasstól a Gondolatok…-hoz, a hetedik kötet már a nyomdai előkészítés előrehaladott fázisában volt, de a képeket még be tudtuk illeszteni az írásába. Meg sem fordult a fejemben, hogy a Börtönverseket is fellapozzam. Évek múlva is csak véletlenül vettem észre, hogy a Szemiotikai szövegtanba került négy illusztrációból az egyik nem szerepel a Börtönversek kötetben. Pedig a szám 12. oldalán látható fej többé-kevésbé nyilvánvaló kakukkpolisztirol. Ez azonban, legalábbis azt hiszem, nem sokat változtat a lényegen.2

1.4. Igen érdekes Kass Jánosnak az a sorozata is, amelyet Faludy-fejekkel készített a nyolcvanas évek végén. A 4. ábrán egy ilyen mű, a Faludy fej című kollázs látható 1988 / 89-ből (forrása Kass: 1997. 192).

4. ábra

A kollázs alatt az albumban a következő szöveg olvasható középre zárva (Kass: 1997. 192):

A multimediális kommunikáció oldaláról talán még érdekesebb zsánert képviselnek azok a fejek, amelyek különböző alkotók kézjegyét / kézírását stb. viselik magukon. Itt öt reprodukciót mutatok be Kass János születésnapi kötetéből (Kass: 1997.). Ezek a művek a ’társszerzők’ nevével vannak katalogizálva az albumban.

Az 5. ábra a Kurtág György: Virág az ember című művet mutatja 1989-ből (forrása: Kass: 1997. 128).


5. ábra	6. ábra

Az 5. ábrán, a homlokrészen a Virág az ember, két oldalt az arccsont magasságában a Blumen die Menschen és Flowers We Are, valamint egy partitúrarészlet és a világhírű zeneszerző, zongoraművész szignója látható.

A 6. ábra betört polisztirolfején (forrása: Kass: 1997. 130) Szokoly Tamás: Kő című költeménye olvasható (dátum nélkül), melynek első két versszaka (a harmadik versszakból csupán néhány kifejezés látszik ebben a nézetben) a következő:

A 6. ábrán látható (re)produkción a kő és az emberi fej ’találkozása’ nem csupán az arcra ’rajzolt’ verbális összetevő elemei által, például „Fejet betörni jó darab.”, jut kifejezésre, hanem fizikailag is, a polisztirolkoponya fejtetőtől a járomcsontig terjedő repedései révén. A két összetevő külön-külön is hasonló interpretációs hátteret kezdeményezhet, jóllehet referenciatartományuk nem tekinthető azonosnak (a verbális anyagban például a fegyveren kívül csillagként is metaforizálódik a kő).

A 7. és a 8. ábrán (elölről és hátulról) látható polisztirolfejet (forrása: Kass: 1997. 137, 139) Juhász Ferenc írta körbe a Mi van a fejben című költeményével (136, 138) 1972-ben.


7. ábra	8. ábra

A költemény kompozicionális makroegységei a „Mi van a fejben” kérdés variánsai – „Mi van e zárt szemhéjak alatt?”, „Mi van fehér ős-edényben?”, „Mi van e tiszta fejben?”, „Mi van e fehér dac-mosoly mögött?”, „Mit rejtenek e fehér gömb-ősfalak?!”, „Mi van a tojás ős-mosolyban?”, Mi van a fejben odabent?” – körül szerveződnek. Metafora-füzérei többnyire a polisztirolformára referálnak, például „buborék-kehely”, „fehér gömb-üreg”, „fehér kripta-buborék”, „ősgömb-világhüvely”, „ős-tojás teljesség”, „fehér mosoly-gyász” stb.

A polisztirolbuborékot Juhász Ferenc a lét és a nem-lét, a boldogság és a boldogtalanság, a szó és a csönd fogalomkörébe sorolható poláris kifejezésekkel tölti ki: „csillag-őstüzek”, „dac-mosoly”, „élet”, „Lét-Egyetem”, „mosoly-akarat”, „teljesség”, „teremtés”, „világ” vs „gyász”, „halál”, „pusztaság”, „semmi”; „gyönyör”, „mámoros”, „mosoly-dac”, „öröm”, „szerelem” vs „gyötrelem”, „gyűlölet”, „meggyötört”, „ős-sebek”, „rettenet”; „betű”, „gondolat”, „szó” vs „csönd”, „némaság” stb.

Így válik ez a kompozíció kettős ars poeticává, amit érdemben aligha érhet el ’ádáz kritikusok támadása’ (vö. az 1.1.1. alatt).

A 9. ábra a Karinthy Ferenc: Realizmus című művet mutatja (forrása: Kass: 1997. 140), 1980 novemberéből.


9. ábra	10. ábra

A 9. ábrán látható fej homlokán a „realizmus” felirat, orcáin a ’társszerző’ neve, állán a dátum olvasható. A polisztirolarcot további verbális elemek keretezik, ezek azonban ebből a nézetből nem olvashatók. A kompozíció a polisztirolsorozat, a realizmus és korabeli változata kritikájaként egyaránt interpretálható.

A 10. ábra a Somlyó: Fej-mese Kass János szobrára írva című kompozíciót mutatja 1973-ból (forrása: Kass: 1997. 135).

A címbeli „szobor” kifejezés itt átvitt jelentésben értendő, a műanyag buborékot tudniillik csupán annak kontúrjai képviselik. De van polisztirolváltozata is.

Somlyó György ’mesé’-je két idézettel, egy igazi szörnyeteg, illetőleg Albert Einstein szavaival indul. Az előbbi: „Többre becsülöm egy mecklenburgi parasztfiú hátulját, mint Einstein fejét”. Ehhez az ordas cinizmushoz közvetlenül talán jobban illenék például ez a megállapítás: „Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen elegendő lett volna neki a gerincvelő is” (A. Einstein: 1994. 16). Itt azonban a következő áll: „A világegyetemben csak egy van, ami foghatatlan: a világ felfoghatósága”. Az idézetek alatt nagybetűkkel szedve: „Hitler”, illetőleg „Einstein”. Az orrcimpa és a száj magasságában ez olvasható: „Én lehetőleg a fejeket becsülöm / einsteinét / meg ezt itt amelyikre most írok / meg a mecklenburgi parasztfiúét is / mert valamiképpen mindegyik magában foglalhatja a / vi-lá-got”. A ’fej-mese’ így zárul: „1973. V. 9. a fasizmus fölötti győzelem napján”.

Ahogyan arra a bevezetőben utaltam, az 1 – 2. szekcióban bemutatott és vázlatosan kommentált verbális és vizuális összetevőből felépített kompozíciók Petőfi tipológiájának (Petőfi: 2001.) egyik (al)osztályába sem sorolhatók be maradéktalanul.

3.1. Faludy György Börtönversek című kötetének az 1. pontban tárgyalt darabjai az elméleti keretben közel állnak a (3) / ’Vb + Kp’ altípushoz (lásd a 3. fejezetben a 2. alatt), de jelentősek az eltérések is.

A 3. fejezetben vizsgált Kondor-kötetek közül a Jelet hagyni (Kondor: 1974.) és az Angyal a város felett (Kondor: 1987.) komplex kommunikátumai is ehhez az altípushoz állnak legközelebb. Annyiban térnek el csupán a jellemzőitől, hogy ott mind a verbális, mind a vizuális vehikulum alkotója ugyanaz a személy. Jóllehet Petőfi tipológiájának sarkalatos tényezője a szerzőség (lásd Petőfi: 2001. 62 kk.), ott is úgy véltem, és úgy vélem itt is, hogy rendszertanilag nem feltétlenül lenne gazdaságos új altípust vagy alosztályokat képezni.

Pedig a Börtönversek kommunikátumai esetében (az 1. alatt) talán számottevőbbek a különbségek. Nem egészen egyértelmű ugyanis a komplex vehikulumok létrehozójának, létrehozóinak identitása. A versek alkotója természetesen Faludy, a polisztirol formamodelleké pedig Kass. De a fejeket a szenvedés attribútumaival (céltáblával, vércsíkkal stb.) ’felékesítő’ személyek neve itt-ott rejtve marad. Ha ez az eset nem állna is fönn, mert mondjuk mindegyik fejet Kass stigmatizálta volna, még mindig kérdéses, hogy ki a komplex vehikulumok szerzője. Kass János? Vagy inkább közös alkotásoknak tekinthetők a művek. Az utóbbi lehetőségét látszik megerősíteni Kassnak az a sorozata, amelyet Faludy-fejekkel készített (az egyik darabját lásd a 4. ábrán az 1.4. alatt), s amely szoros alkotói együttműködésre utal. A további eltérések a szerzőség sajátosságainak és az altípus definitív jegyeinek (lásd a 3. fejezetben a 2. alatt) az egybevetésével már könnyen levezethetők.

Amíg egy szélesebben kvantifikált kutatás eredményei nem nyújtanak újabb és a jelenlegieknél szigorúbb paramétereket, addig az innen átmenetinek vagy rendhagyónak látszó alkotások egy része úgy igazolja a kiindulásul választott tipológiai keret működését és hatékonyságát, hogy a rendszeren belül inkább csak kvalitása van, mint bizonyítása.

3.2. Petőfi keretének egy másik, (2) / ’Kp – vb’ jelű altípusát (lásd a Bevezetésben az 1. táblázat hatodik sorát) azok a – vizuális vehikulum alapján létrehozott – képversek képviselik (többek között), „amelyeket alkotójuk úgy hoz létre, hogy egy kép kontúrjait egy verbális szöveggel tölti ki” (Petőfi: 2001. 63). Sajátosságait a következőképpen határozza meg:

Adva van egy kép (egy képi vehikulum). Egy verbális reprezentáció alkotója azt interpretálja, és egy olyan [’Kp – vb’ típusú] képi-verbális vehikulumot hoz létre, amelynek verbális összetevőjét a kiindulásul adott képi vehikulum megjelenési formájába építi be, aminek következtében a létrehozott vehikulum két komponense egymástól elválaszthatatlanná válik. Minthogy ilyen módon a két komponens egymástól elválaszthatatlan, azok befogadása csak egyidejűleg mehet végbe.

„A Fej: fehér papír, itt három dimenzióban használva. – írja Kass János – Felejtsük el azt, hogy plasztikus: akár egy fehér lap, írhatunk, rajzolhatunk, festhetünk rá. Mindez csak technikai kérdés” (Kass: 1997. 190, lásd még az 1.1.1. alatt). Ha ennek megfelelően ’elfelejtjük’, hogy az itt vizsgált kompozíciók többségének ’képi’ összetevője ténylegesen egy háromdimenziós polisztirolmodell, akkor a 2. alatt kommentált kommunikátumok (Kurtág György: Virág az ember, Szokoly Tamás: Kő, Juhász Ferenc: Mi van a fejben?, Karinthy Ferenc: Realizmus és Somlyó: Fej-mese Kass János szobrára írva) már maradéktalanul besorolhatók ebbe az (al)típusba. Sőt, a Somlyó: Fej-mese Kass János szobrára írva című alkotást (lásd a 2.5. alatt) akár típuspéldának is tekinthetjük.

3.3. Befejezésül a következőket szeretném megjegyezni. Az itt vizsgált komplex kommunikátum megközelítésekor engedtem Kass János gáláns javaslatának, és igyekeztem ’elfelejteni’, hogy a polisztirolforma valójában plasztikus. Természetes környezete a kiállító terem, ahol körüljárható, tán még meg is tapintható stb. Mert az írás természetes közege meg a papiros, a nyomtatott könyv (alighanem még jó darabig). S mert a jól sikerült reprodukció a három dimenzióból láthatóan sok mindent képes kettőbe transzferálni. Adott esetben pedig kétségkívül produktívabb, ha ésszerű kompromisszumokat köt a kutató, mint ha a technikai-módszertani nehézségek miatt kitér a forma elől, s egyszerűen lemond az ilyen jellegű alkotások vizsgálatáról.

1. Ezzel szemben például de Saint-Exupéry rajzait egész egyszerűen nem lehet másra cserélni A kis herceg kontextusában. Erre utalnak legalábbis az 1996-ban Szegeden megrendezett Egy szöveg megközelítései (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg) című konferencia tapasztalatai és anyagai (lásd Szemiotikai szövegtan 10. és 11.).

2. A fejek egyik-másik darabja jelenleg is látható Szegeden a Kass Galériában.