Vázlatok a költészet forrásvidékein

Néhány (f)irkalap Nagy László Képes Krónikájából

Nyílhat a virág

(Részletek)

0. A költészet forrásvidékein

A jelen fejezet hármas kötöttségű. Egyrészt a Nagy László-i életmű sajátosságainak feltárására irányuló korábbi munkáim sorát folytatja (Vass: 1990., 1991. stb.), másrészt a verbális és képi összetevőkből felépített kommunikátumok tipológiai sajátosságaival kapcsolatban Petőfi nyomán (Petőfi: 2001.) felújított itteni vizsgálataimhoz kötődik, harmadrészt pedig új kutatási (rész)területet ígér.

1. Nagy László Képes Krónikájáról és megközelítésmódjáról

Ezen új terület kutatási objektumai (f)irkalapok Nagy László Kísérlet a bánat ellen című (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1980.) „gyönyörűséges Képes Króniká”-jából. A kötetet a költő özvegye, Szécsi Margit állította össze, s összesen 215 füzetlapot tartalmaz verscímcímekkel vagy csupán rajz, szöveges rajz stb. megjelöléssel. (Lásd még a 2. fejezetben a 0.4. alatt.)

Vázlatok, változatok, firkák. Alkalmasint szinte a priori gondolat(foszlány)ok, töredék gondolatok vagy nagyobb egységek (közel) egyidejű verbális és vizuális reprezentációi, -variánsai. Amilyeneket Netti(nike) digitális irkáiban vagy könyvtári könyvek szamárfüles margóin láthatsz, olykor a vizsgadolgozatok pecsétes piszkozatívein is. „Ha valaki végiglapozza ránk maradt spirálos füzeteit – írja Csoóri Sándor –: a versek, a műfordítások műhelynaplóit, a javított, az összefirkált kéziratlapok tömkelegét (…) egy újfajta napló titkaiba pillanthat bele. Egy metaforikus naplóéba, amely szinte képsorszerűen eleveníti meg a versért folyó, változatos napi küzdelmeket” (Csoóri: 1980b. 5).

A „képes krónika” a költészet forrásvidékeire kalauzolja az olvasót. Bővizű, termékeny, de szinte földerítetlen tájak. A kéziratlapok, a tények elfogulatlan elemzése és egybevetése betekintést nyújthat az ’alkotás grammatikájá’-ba, legalább abban a sávban, amelyet az adatok kiparcelláznak. Az eszközeink persze nem tökéletesek, ez azonban legfeljebb csak részlegesen zavarhatja a terepmunkát. Ha működik az anyagmegmaradás törvénye, működik a gondolat-megmaradásé is, a praxis és a teória pedig jóváírják a mérleget.

A művek általában mint az alkotási folyamat eredményei kerülnek az olvasó, az elemző diák vagy a kutató asztalára. A ’késztermék’ strukturáltsága, kiegyensúlyozottsága, szimmetriái gyakran elfedik a „versért folyó, változatos napi küzdelmek” processzusát, fogantatásuk, kihordásuk és megszületésük mozzanatait. Pedig az interpretatív kommunikatív akció sem ér véget akkor, amikor a befogadó behajtja a verset, és visszateszi a könyvet a polcra.

A (f)irkalapok ebben a procedurális megközelítésben bizonyosan kommunikátumok(nak tekinthetők).

2. Hét vers és vázlatok

Itt összesen hét verset választottam ki Nagy László életművéből, amelyekhez (f)irkalap vagy (f)irkalapok társulnak. Ezek a gyűjteményes kötetbeli (Nagy: 1988.) sorrendjükben a következők: Lehetőségek (439), Gábriel (459), Új évszak jön (509), Verseim verse (551), Elhúllt bolondok nyomán (552), Balassi Bálint lázbeszéde (555) és A gengszterekhöz (631).

Változataik együttesében mindegyik multimediális kommunikátum. A verbális és képi összetevőből felépített alkotások Petőfitől kidolgozott tipológiai keretében az (1) / ’Kp + Vb’ altípusba tartoz(ná)nak (lásd a Bevezetésben az 1. táblázat második sorát), ahová például Kondor Béla illusztrált versei is. Az altípus jellemzőit lásd a 3. fejezetben az 1. alatt.

A füzetlapok verbális nyelvi anyagát adott esetben releváns részleteiben, máskor teljes egészében (esetleg csak egy-egy fölöslegesnek tűnő vagy ismétlődő rész elhagyásával) igyekszem lejegyezni, majd vázlatosan kommentálni. A lejegyzés célja a kézírásos verbális elemek, egységek láthatóvá-olvashatóvá tétele (e helyütt ’nagyítás’-a is). A szöveghűség érdekében célszerű néhány egyszerű jelölést bevezetni a kinyomtatott (végleges) változat vehikulumával nagyjából megfeleltethető chirografikus szöveghely(ek)en / variáns(ok)on / részlet(ek)en. A folyamatosan írt szövegszelvények sorrendje általában jól nyomon követhető, az áthúzások, betoldások stb. kronológiai sorrendjével kapcsolatban azonban – topológiai adottságaik és jellegük alapján – inkább csak feltételezéseink lehetnek. A véglegessel megegyező verbális nyelvi elemeket e fejezet alapszedés-típusával azonos karakterekkel szedtem, a kisebb eltéréseket az alapszedés-típus kurziválásával jelöltem, a végleges változatban nem szereplő elemek megkülönböztetésére pedig más betűkészlet szolgál kurzív szedéssel. Szükség esetén a szövegváltozatokat görög kisbetűkkel, a sorváltozatokat pedig sorszámuk fölső indexelésével („’”) is elkülönítettem. Amikor az adatokat egymáshoz rendelve táblázatban közlöm, a versek vehikuluma a soremelések miatt kismértékben eltér a nyomtatott (gyűjteményes kötetbeli) formájuktól. A jelölések a következők:

„*…*”: inkább csak valószínűsített vagy valószínűsíthető verbális elem(ek);

„*?*”: rekonstruálhatatlan(nak), kibetűzhetetlen(nek) (tűnő) verbális elem(ek);

„›…‹”: beszúrt / betoldott, olvasható verbális elem(ek) vagy javítás(ok);

„›?‹”: beszúrt / betoldott, nem olvasható(nak látszó) verbális elem(ek);

„<…>”: (vízszintesen) áthúzott vagy fölülírt, olvasható verbális elem(ek);

„<?>”: áthúzott vagy fölülírt, nem olvasható(nak látszó) verbális elem(ek).

2.1. A – hat/-het hatóköréről (Lehetőségek)

A Lehetőségek a Medvezsoltár című ciklus (1967 – 1973.) egyik darabja. Kézírásos változatait, 1973-ból, lásd az 1. ábrán (Nagy: 1980b. 146).

LEHETŐSÉGEK

Nyílhat a virág

Jöhet a féreg

2.1.1. A 60-as, 70-es évek fordulójára a költő túljutott a hosszúversek formai és tematikai lehetőségein. Lírájában fölbukkannak „(…) olyan rövid versszerkezetek – írja Tolcsvai Nagy Gábor –, amelyeket korábban egyáltalán nem lehetett olvasni Nagy Lászlótól, s amelyek tömörségük, epigrammatikus jellegük kényszerítő ereje révén már nem a vizuális imagináció kifejtő, leíró beszédmódjában működnek, hanem az anyagi-érzéki összetevőt a legelemibb szintre vonják vissza” (Tolcsvai Nagy: 1998. 134). Ilyen költeményei például a Záróra, fejlövés, az Én vacogok már (ezek elemzését lásd Vass: 1991b. 71 kk.). Ilyen a Lehetőségek is.

2.1.2. A Lehetőségek című (f)irkalapon (az 1. ábrán) egy női portré látható, fölötte sematikus figura, mellettük a Lehetőségek lehetőségei. A verbális és a képi elemek között egykönnyen nem létesíthető motiválható kapcsolat.

2.1.3. Az 1. ábrán látható füzetlapról öt lehetőséget jegyeztem le, topográfiai sajátosságaikra alapozott feltételezéseim szerint keletkezésük sorrendjében.

(a) Tested ha gyönyörrel nem etet

csak rám *?* gyötrelmeimet.

(b) Bimbó ›Virág‹ növekszik, jöhet a féreg.

(g) A Vénusz csillag *?* fénye

*arany* *?* *karika* a tóban

(d) Kinyílt a virág

Eljött a féreg.

(ε) <Kinyílt a> ›Nyílhat a‹ virág *:*

jöhet a féreg

E lehetőségek közül az (a) a Gábriel című költeménybe került át (lásd 2.2.). A (β) következtető utótagú mellérendelt összetett mondatként tematizálja a végleges változatot. Az első tagmondata az ok / előzmény, a második az okozat / következmény, vagyis egymáshoz elég egyértelműen a tehát, hát, így, ezért grammatikai kötőszókkal explikálható relációban kapcsolódnak. Analóg a helyzet a (δ) esetén is. A (g) metaforája egybejátssza az ’égi’ és a ’földi’ (’tavi’) lehetőségeket, az (ε) pedig gyakorlatilag azonosnak tekinthető a végleges változattal. A Lehetőségek cím (aláhúzva) csak a (d), illetőleg az (ε) fölött olvasható.

Többféle következtetés hozzárendelését, illetőleg ironikus interpretációt jószerével csak a végleges kétsoros tesz lehetővé. Mindez lényegében egy közvetlenül a mikroösszetevők szintjén végrehajtott javításnak köszönhető: éspedig a ható ige alkalmazásának. Ez egyrészt nyelvtanilag is az alapigével megnevezett cselekvés lehetőségét fejezi ki, másrészt minimálisan fellazítja a (β) kapcsán tárgyalt egyértelmű relációt, ami így már inkább választó, mint következtető jellegű, ekként mégiscsak adekvátabb a tematikával.

2.1.4. Más megfogalmazásban: adott esetben egy akár a mikroegység-összetevők szintjén elvégzett javítás is előidézheti nemcsak a mikro-, a közép- és a makroszint, hanem a szövegegész formai és szemantikai felépítésének, organizációformáinak (itt főként a relacionálisnak és az inferenciálisnak) a (jelentős, lényegi) megváltozását. (A szövegszintek, a kompozícióegységek és a kommunikációegységek, valamint a szemiotikai textológiai organizációformák fogalmával kapcsolatban lásd például Petőfi: 1991. 11 kk.).

2.2. De a ’de’ nemde nem ’de’? (Gábriel)

A Gábriel az Ajándék című ciklus (1967 – 1973.) egyik darabja. Rajzos versvázlatát a 2., kéziratát pedig a 3. ábra (mindkettő 1970-ből való) mutatja (Nagy: 1980b. 28, 29).

GÁBRIEL

Világos nappal viola

cirmolja mackó-pofámat.

Jön a tündér s nem hoz gyönyört,

csak vékonyka nyálat.

Gyönyört ha nem ád,

okot ád hogy utáljam.

Ingatom árva medve-fejem

s mennydörög a májam.

Úristenem, fujj az égből

ágyékomra dérből fátyolt.

Gyönyört ha nem ád:

megszületése is kár volt.

Lovam szeme véres oltárt,

sarkantyúm szitkot sugároz.

Gyönyört ha nem ád:

elrobogok szilaj banyámhoz.

2.2.1. A költemény Báthori fejedelem féktelen szenvedélyét juttatja kifejezésre. „Ez az ösztönmélyi erotikus vadság – írja Görömbei – önportréban, monológban nyilatkozik meg, így létmélységű érvelésjellege is van, az ösztönös életszemlélet sodró erejét is érzékelteti (…)” (Görömbei: 1992. 301).

2.2.2.1. A 2. ábrán látható vázlaton markáns férfiprofil: metszett vonások, férfiasan nemes megindulás. Előtte visszahorkanó mén. A lap alján az első versszak ’kezdetei’ olvashatók. Ez a versszak (a már ismertetett jelölésekkel) a következő:

Világos nappal viola

súrolta ›súrolja‹ medve ›mackó‹-pofámat

tündér jön, de *?* <gyönyört> ›nem hoz gyönyört‹

<*ereszt*> csak vékonyka nyálat.

2.2.2.2. A 3. ábra kézirata két helyen tér el a végleges szövegtől, mind a kétszer a harmadik versszakban. Az egyik eltérés az, hogy az egy kompozícióegységet alkotó sorpárok itt még fordított sorrendben szerepelnek. A szemiotikai textológia terminus technicusaival úgy is mondhatni, hogy alapjában véve csak a szóban forgó egységek elrendezettsége (konfigurációja) változott meg a szöveg kompozíciójának makroszintjén. A másik pedig az, hogy a „dérből” elem helyén a „hideg” elem állt, azaz:

Gyönyört ha nem ád:

megszületése is kár volt.

Úristenem, fujj az. égből

ágyékomra <hideg> ›dérből‹ fátyolt.

2.2.3.1. A korábbi előzmény (lásd 2. ábra) „de” kötőszóval explikál ellentétet. Békési Imre interpretációs keretében az ilyen jellegű oppozicionális konstrukció a következtető utótagú ellentét de… (te)hát kötőszóegyüttessel alakult típusát képviseli, amelyben az okozatiság oki része áll közvetlen ellentétben az előtaggal, s amelynek alapképlete (vö. Békési: 1993. 114 és kk.):

(A de (C tehát B))

A fenti konstrukciótípusnak – elvileg – sorrendi változata a de… mert kötőszóegyüttessel alakult megokolt utótagú ellentét, amelyben az oksági viszony okozati része áll közvetlen ellentétben az előtaggal, s amelynek alapképlete (vö. Békési: 1993. 84 és kk.):

(A de (B mert C))

A korábbi előzmény rekonstruált gondolatmenete a következő lehetett (a nyilak a transzformációk irányát mutatják): „tündér jön” → „Jön a tündér”, „de *?* <gyönyört> ›nem hoz gyönyört‹” → „s nem hoz gyönyört”, tehát / ezért „okot ád, hogy utáljam”. Sőt, ha a harmadik versszak kompozícióegységeinek sorrendjében nem történik változás a kézirat sorrendjéhez képest (lásd 2.2.2.2. alatt), akkor az okozati lánc kvázi közvetlenül folytatódik vagy legalábbis folytatható így: tehát / ezért „megszületése is kár volt”, amit lényegében egy újabb okozat követ: tehát / ezért „fujj az égből / ágyékomra (hideg →) dérből fátyolt”. Ez azonban szemantikailag ’inkompatibilis’ a megelőző okozatokkal. Feltevésem szerint az így rekonstruált láncolatot szakíthatta meg a költő a harmadik versszak kompozícióegységeinek végleges változatbeli sorrendjével, aminek eredményeként a „Gyönyört ha nem ád: / megszületése is kár volt” sorpár már nem a szóban forgó oksági lánc okozati folytatásaként jelenik meg, hanem (a következtető viszonyt ’megfordító’) megokoló utótagként, s így az „Úristenem, fujj az égből / ágyékomra dérből fátyolt.” előtag okát fejezi ki. Elvileg mintha az (A de (C tehát B)) következtető utótagú ellentétnek az (A de (B mert C)) megokolt utótagú sorrendi változata rajzolódnék ki. Mindenesetre határozottabbá vált a lírai én ’fohász’-a Istenhez egyrészt, másrészt nemcsak a szemantikai ’inkompatibilitás’ szűnt meg, hanem nyílt egy új asszociációs mező is. Az utolsó strófa analóg struktúrájú a harmadik versszakkal.

2.2.3.2. Ami a „hideg” → „dérből” csere formai következményét illeti, a minőségjelző helyére lépő eredethatározói elem már a versmondat szintjén működik, s szemben a jelző szerkezettag szintű szerepkörével, mondatszintű hatáskörrel motiválja a környezetét. Ami pedig szemantikai következményét illeti, tudvalevő, hogy Nagy László költészetében talán a leggyakoribb motívum a hó szócsoport, amelybe a „dér” és a „hideg” is beletartozik (lásd például Vass: 1987/1988. 112).

A dér és a hideg rendszerszerű jelentései a következők (MÉrtKSz: 224 és 543):

dér fn 1. A 0 C° alá lehűlt talajra, tárgyakra apró jégkristályokban lecsapódó párából keletkezett csapadék. 2. irod Az őszülő haj (színe). Megüti a ~ a fejét, a haját: őszülni kezd. [?]

hideg I. mn 1. Alacsony(abb) hőmérsékletű. ~ víz; ~ éjszakák. Szh: ~, mint a jég. | A fázás érzetével járó. ~ verejték. | ~ vérű: alacsony és a környezethez igazodó testi hőmérsékletű <állat>. | (Már) nem meleg, kihűlt. ~ ez a leves. | Amit nem melegítve fogyasztunk. ~ vacsora. 2. Műsz Ipar Melegítés, izzítás nélküli, ill. így készített. ~ tömés; ~ hullám: a fodrásziparban vegyszerrel így készített tartós h. 3. Meleg érzelmek, szeretet, szenvedély híjával lévő. ~ arc, fogadtatás; ~ nő: átv is nemi kéjt nem érző nő; se ~, se meleg: a) az állásfoglalástól tartózkodó; b) közönyös; c) közömbös. 4. Műv A kék v. az ibolya felé hajló <szín, fény>. ~ tónusú kép. […]

A hó-motívum kontextuális jelentései Nagy László lírájában pedig ezek: 1. ’hóval borított, befedett valami’; 2. ’a világ hideg, rideg keménysége’, 3. ’a lírai én belső világa, illetve annak határai’, 4. ’a lírai én viharos érzelmei, felháborodása, haragja’, 5. ’külső körülmények okozta fájdalom, kín’, 6. ’külső körülmények okozta gond, baj’, 7. ’szűkebb és / vagy tágabb, hideg, rideg, rendszerint ellenséges környezet’, 8. ’a külvilág hideg, rideg, fenyegető, ellenséges erői, hatalmai; gonoszság’, 9. ’elmúlás, megsemmisülés, pusztulás, halál’, 10. ’semmi; megváltás’. (Vö. Vass: 1990. 51.) A kilistázott jelentések közül bármelyiket használjuk is föl a „dér” összetevő kontextualizálásához, rendszerszerű értelmével erőteljesebbé teszi a lírai én szitokszavait, mint a „hideg” elem.

2.2.3.3. A „cirmol” ige nem tagja a „magyar irodalmi nyelv és a mai magyar beszélt nyelv” (MÉrtKSz: v.) szókészletének. Sem az MÉrtKSz, sem az MNyÉrtSz nem tartalmazza. A tájszótár így explikálja a jelentését (B. Lőrinczy (főszerk.): 1979. 712):

cirmol ts ige círmol (Gyergyó-vid. 1402: 83: szid. || Ö: el~, le~, meg~.

Azt hiszem, hangulatilag jobban illeszkedik a vers szövetébe, mint előzménye, a „súrol” ige.

2.2.4. Rekonstruálható revíziók tehát a szöveg mikro- és makroszintjén történtek. A mikroszintűek egyrészt módosították a logikai viszonyokat a mezoszinten: de → s, s ez, ha áttételesen s más mértékben is, mint a Lehetőségek esetén (vö. a 2.1.4. alatt), hatással lehetett a makrojavításra, lásd a harmadik versszakot alkotó kompozícióegységek cseréjét (a 2.2.2.2. alatt); másrészt viszont inkább hangulati, stilisztikai jellegűek (például súrol → cirmol). Mindez természetesen fordított sorrendben is végbemehetett, ennek nyomon követésére azonban nyilvánvalóan – s tegyük hozzá: szerencsére – nincsenek és nem is lesznek eszközeink, módszereink.

[…]

2.4. „Egyelőre trampli” (Verseim verse)

A Verseim verse az Így írlak versbe című ciklus (1973 – 1977.) nyitó darabja. Az 5. ábrán látható (korábbi) vázlata a ’képes króniká’-ból való (Nagy: 1980b. 197), a 6. ábrán látható pedig a Szárny és piramis kötetből (Nagy: 1980a. 111). Mindkét vázlat 1976-ban készülhetett.

2.4.1. A Verseim verse című költeménytől kezdve a költő naplófeljegyzései is segíthetik a terepmunkát. Krónika-töredék címmel kiadott naplóját (Nagy: 1994.) 1975 februárjától vezette többé-kevésbé rendszeresen, az utolsó bejegyzés dátuma: 1978. január 29. Ebben az időszakban még vagy 70-80 verset ír Nagy László, amelyek közül többet is ’lereferál’ a feljegyzései között.

A Verseim verse első említésekor (1976. december 21.) a következő olvasható a naplórészletek közt (Nagy: 1994. 339):

december 21., kedd

Írom a Verseim versét. Nagy leszámolás. Egyelőre trampli. Majd megszorítom nagyon.

2.4.2. Az 5. ábrán balra férfifej, mellette néhány, a végleges változattal lényegében megegyező sor, fölül zárójelben ez áll: „…létet vetek / perelek veletek”. A 6. ábrán pohár víz, benne a virág. Ez az előzmény elég közel áll a végleges változathoz, csupán egy-két javítást és betoldást látni a lapon. A szöveg itt még kisbetűkkel szerepel, néhány nagy kezdőbetűs allegorikus elemtől (Akarat, Törvény, Fény stb.) eltekintve, és interpunkció tagolja. Az írásjelek utólagos törlése (két kérdőjel kivételével) többféle értelmezést is lehetővé tesz (lásd Petőfi – Vass: 1993a. 91). Dátum is olvasható a lapon, 1976. dec. 21-2.

A költeménnyel kapcsolatos következő bejegyzés kelte Nagy László naplójában (Nagy: 1994. 339-340) 1976. december. 22.

december 22., szerda

A Verseim versét pallérozom. Sűrítenem kell. Nagy pesszimista vers lesz ugyanis. Kétségbe vonja az eddigi fejlődést. Sőt, véteknek tartja. Valahol, lehet, mikor a fáról lejöttünk, kezdődött minden rossz. Állatnak kellett volna maradnunk, az állat jobb, mint az ember. – Ronda nagy képmutatás ez a karácsony is.

Végleges formájában 1997. január 17-én gépelte le versei versét a költő (vö. Nagy: 1994. 355).

VERSEIM VERSE

KÍVÁNCSISÁG VAGYOK ÉN AKARAT

EMBERT LEIGÉZEK A FÁRÓL JÁRJON

SZÁLEGYENEST ÁLLJON DE A VIRÁGNAK

LETÉRDEPELJEN A TÖRVÉNY VAGYOK

ANYA-ODUJÁBÓL NAGYOBB CSALÁDNAK

TÜZÉHEZ IDÉZEM CSILLAG KÖRÉ

TÜZEIT ZÁSZLAIT FÚVOM VALA

ÉN HADASÍTOM A FÉNY VAGYOK ÉN

A FEGYVEREIN IS MÉGSE RAGYOG

HIÁNY VAGYOK ÉN MERT ÚJRA MEG ÚJRA

FÉNYT HALMOZOK CSILLAGOT ÚJ SZERSZÁMOT

HALMOZVA HALMOZOK HALMAZOKAT

HALMOZÁS VAGYOK Ő MÉGSE RAGYOG

TÉVEDÉS VAGYOK? VAGY KÉRDÉS VAGYOK?

VÉTEK VAGYOK ÉN ÉS MINDEN MAGOM

VÉTEK HA MEGÖLTÖK ÜNNEP LESZ AZ

MERT NEM RAGYOG SOHASE RAGYOG

2.4.3.1. A 6. ábrán látható (f)irkalap (tehát a kidolgozottabb változat) anyagát és a Petőfi – Vass: 1993a. egy részletét (Petőfi – Vass: 1993a. 90 és kk.) a 3. táblázatba foglaltam. A táblázat (a) jelű oszlopában a (6. ábrán látható) (f)irkalap anyagát tüntettem fel (a már ismert jelölésekkel), félkövérrel emelve ki a költő által használt írásjeleket. A tükör jobb margója mentén hozzárendeltem a költemény lexikai kompozicionális organizációja középszintjének lehetséges egységeit a Petőfi – Vass: 1993a. tanulmány alapján. Ebben az oszlopban az általunk egyféleképpen tagolt sorok mellett (amelyeket fekete kör jelez) négy olyan blokk található, amely különféleképpen tagolható. Az elsőben, a harmadikban és a negyedikben két-két, a másodikban három tagolási lehetőség olvasható. Ez azt jelenti, hogy ezeket a lehetőségeket figyelembe véve, a költemény középszintje 2×3×2×2, vagyis összesen 24-féleképpen tagolható. Ez a tagolás írásjeleket még nem alkalmaz (eltekintve itt a nyomtatott változatban is megmaradt két kérdőjeltől).

3. táblázat

A tagolási lehetőségek közül 10 évvel ezelőtt az 1b, 2b, 3a és 4b változatok tűntek számunkra meggyőzőbbnek (lásd a 3. táblázat jobb oldali oszlopában), a következő motivációk alapján (Petőfi – Vass: 1993a. 91).

– a ’szálegyenest’ minősítés ’jobban illik’ az ’álljon’, mint a ’járjon’ állításhoz;

– bár el lehet képzelni az ’anya-odujából nagyobb családnak’ egységet a ’törvény vagyok’ állítás minősítőjeként is (lásd 2c), ez a lehetőség számunkra kevésbé elfogadható, mint a másik kettő; e másik kettő közül pedig a 2b tagolás látszik jobb lehetőséget nyújtani a ’csillag’ első és másodfokú referenciájának interpretatív meghatározásához;

– a 3a tagolás szerint ’a fény vagyok én’ állítás általánosabb jelleget nyer, mint a 3b szerint, és véleményünk szerint ’alkalmasabban’ illeszthető a szöveg egésze interpretációjába;

– a 4b tagolás kompozicionálisan (és texturálisan / = paralelisztikusan/) egybehangzóbb a 3a tagolással (lásd „a fény vagyok én”), valamint a „hiány vagyok én” egységgel, mint a 4a.

Az ismertetett választások eredményeként hoztuk létre a versszöveg kompozicionális organizációjának lexikai kommunikációegységeit, majd (preferált) első fokú makroegységeit. Itt csak az utóbbit mutatom be, amely már írásjelek alkalmazásával készült (Petőfi – Vass: 1993a. 97).

VERSEIM VERSE

KÍVÁNCSISÁG VAGYOK ÉN, AKARAT.

EMBERT LEIGÉZEK A FÁRÓL: JÁRJON,

SZÁLEGYENEST ÁLLJON, DE A VIRÁGNAK

LETÉRDEPELJEN. A TÖRVÉNY VAGYOK.

ANYA-ODUJÁBÓL NAGYOBB CSALÁDNAK

TÜZÉHEZ IDÉZEM. CSILLAG KÖRÉ

TÜZEIT, ZÁSZLAIT FÚVOM VALA.

ÉN HADASÍTOM. A FÉNY VAGYOK ÉN,

A FEGYVEREIN IS, MÉGSE RAGYOG.

HIÁNY VAGYOK ÉN, MERT ÚJRA MEG ÚJRA

FÉNYT HALMOZOK, CSILLAGOT, ÚJ SZERSZÁMOT.

HALMOZVA HALMOZOK HALMAZOKAT.

HALMOZÁS VAGYOK, Ő MÉGSE RAGYOG.

TÉVEDÉS VAGYOK? VAGY KÉRDÉS VAGYOK?

VÉTEK VAGYOK ÉN, ÉS MINDEN MAGOM

VÉTEK. HA MEGÖLTÖK ÜNNEP LESZ AZ.

MERT NEM RAGYOG, SOHASE RAGYOG.

A nyomdai terminusok szorításában akkortájt sem időnk, sem érkezésünk nem maradt rá, hogy a vers végleges változatát egybevessük a (f)irkalap anyagával, azt pedig a fenti írásjeles tagolásunkkal. Látom, hogy a mi írásjelhasználatunk, ritkábban a tagolásunk is némiképp eltér a költőétől (az eltéréseket félkövérrel és aláhúzással is igyekeztem kiemelni), többnyire azokon a szöveghelyeken, ahol ennek lehetőségét két vagy három alternatívával magunk is jeleztük.

2.4.3.2. A kéziratlapok egybevetésével nem nehéz észrevenni, hogy mennyit küszködhetett a költő az „anya-odujából” kifejezésért. A vázlatokon a következő variánsai olvashatók (lásd a 3. táblázat (a) jelű oszlopában az 5-6. és 5’-6’. számú sorokat): „anyajogú és apajogú vackából”, „büdös odujából”, „bűz-odujából”, „kölyök-odujából” (az odú mindenütt odu). Az „én hadasítom” helyett még „Seregesítem” szerepelt. (A végleges szöveghez képest jószerével ennyi az eltérés a változatokon.)

2.4.4. A 2.4.3.1. alatt bemutatott eltérések a vers kompozicionális organizációjának középszintjén (és részben makroszintjén) regisztrálhatók. Ez az organizációforma a szemiotikai textológia modelljében alapvető fontosságú, hiszen meghatározó módon befolyásolhatja a szöveg szemantikai interpretációját. A Lehetőségekhez vagy a Gábrielhez fűzött kommentárokon túl (lásd a 2.1.3., illetve a 2.2.3. alatt) gondoljunk csak „A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem” típusú megnyilatkozásokra. Némi egyszerűsítéssel: a költő és a mi tagolásunk közt regisztrálható eltérésekből adódó interpretációs különbségek, ha nem is kizárólag, de igen nagy mértékben az interpunkcióval, illetőleg az interpunkció törlésével függenek össze.

2.4.5.1. Görömbei András ezeket írja a költeményről: „A Verseim verse nagyra törő költői szándékról és annak hiábavalóság-érzéséről egyszerre vall (…) A költői cselekvés hiábavaló, az ember emberré emelése, morális, egyenes gerincű és érzékeny lénnyé igézése nem sikerül (…) Az a kétely is megszólal már, hogy vajon nem eleve elhibázott-e az ember javíthatóságának, megválthatóságának hite (…) De észre kell vennünk a keserű tagadásban is a magasabb rendű erkölcsi igényesség feladhatatlanságát, mert keserűségét csak tragikus iróniaként értelmezhetjük (…) A költő kiiktatása csak a vegetatív létszinten veszteglő embernek lenne öröm, mert nem maradna, aki igényességre ösztönözze, aki megzavarja igénytelen vegetációját.” (Görömbei: 1992. 272-273.)

2.4.5.2. Tolcsvainál pedig ez áll: „a kezdő »kiváncsiság vagyok én akarat«, »törvény vagyok«, »a fény vagyok«, a transzcendens fölismerésen alapuló tragikus látásmódban helyezi el a lírai szöveget (s vele együtt) a lírai beszélőt, a középső »hiány vagyok«, »tévedés vagyok? vagy kérdés vagyok?« a kezdő sorozat határozott értékrendjének a megrendülését jelzi, míg a záró »vétek vagyok« kaphat tragikus és ironikus értelmezést, külön-külön és egyszerre is, elsősorban az »ünnep lesz« elemmel, amelynek ünnepélyes és egyúttal gúnyos, (ön)ironikus értelmezhetősége a legnyitottabb a szövegben.” (Tolcsvai Nagy: 1998. 165.)

[…]

3. A (f)irkalapok az alkotás grammatikájáról

A (f)irkalapok a versek kihordásának különböző stádiumait őrzik. Olykor csupán egy-egy ötlet áll rajtuk, máskor a javított, majdnem kész alkotás. Legtöbbször azonban valamely közbülső verzió. Az eltéréseket jól szemléltetik például a Verseim verse című költemény változatai (lásd a 2.4.1. alatt az 5. és a 6. ábrán). Persze két vagy több változat ugyanarról a költeményről elég ritkán található a képes krónikában. Ebből az is következik, hogy analógnak tekinthető kihordási stádiumok nemigen tanúsíthatók vagy tipizálhatók. A „versért folyó, változatos napi küzdelmek” processzusából bizonyos alkotói tendenciák, módszerek, eljárások így is kirajzolódnak. Közülük inkább csak a jellemzőbb vonásokat próbálom a dolgozatom anyagából kiemelni, összefoglaló jelleggel, utalásokkal és egy-két további kommentárral.

3.1. A javítások, változtatások nyilvánvalóan az alkotói intenció szolgálatában állnak, amelynek megvannak és úgy-ahogy rekonstruálhatók is a szociokulturális dimenziói és az egyéni motivációi egyaránt. Az előbbire az Elhúllt bolondok nyomán (lásd a 2.5. alatt), az utóbbira A gengszterekhöz című költemény (lásd a 2.7. alatt) lehet a tipikus példa.

3.2. Javítások valamennyi szövegszinten bekövetkezhetnek, és hatással lehetnek a szöveg valamennyi organizációformájára. Bármilyen indíttatásúak is, a formai és a szemantikai architektonikát (a formációt és a sensust) egyaránt érintik, érinthetik.

3.3. A változtatások alapvetően kétfélék lehetnek: inkább értelmi-logikai és inkább stilisztikai természetűek.

3.4. Az értelmi-logikai jellegű javítások nyilvánvaló célja a tematizáció árnyalása, a tiszta gondolatmenet, világos logikai relációk, az áttetsző vershelyzet és egyenes -attitűd kialakítása, valamint az ellentmondások feloldása, mint például az Új évszak jön felütése (lásd a 2.3.3.2. alatt) esetében. A feszes, világos kompozíció fontosságára többször utal a költő is, többek közt az Elhúllt bolondok nyomán című költemény kapcsán is (lásd a 2.5.2.1. alatti naplófeljegyzéseit).

3.5. Azt hiszem, nyilvánvaló az inkább stilisztikai jellegűnek minősíthető javítások célja is. Tipikusan lásd A gengszterekhöz című költeményt (a 2.7. alatt). Stilárisan is fontosnak mutatkozik a szintaktikai környezet ilyen vagy olyan átpozicionálása, lásd például a Balassi Bálint lázbeszéde című vers harmadik sorában (a 2.6.3.2. alatt). Nem egészen nyilvánvaló azonban, hogy milyen relációk regisztrálhatók az inkább stilisztikai jellegű revíziók és a szöveg esztétikuma között, lásd például a 2.6.5. alatt konfrontált és kommentált méltatásokat. (Ami a metrikai-ritmikai struktúrát illeti, olyan változtatást ritkán észleltem, amely elsődlegesen vagy döntően annak javítására irányult volna.)

3.6. Egy-egy mikroelem, lexéma, szókapcsolat vagy makroszintű egység feltalálása adott esetben az egész (vers)szöveg szintaktiko-szemantikai erőterének (formai és szemantikai architektonikájának) alakulására hatással lehet, mint például a (tisztán grammatikai természetűnek is vehető) – hat / – het morfoforma alkalmazása a Lehetőségek című kétsorosban (lásd a 2.1.3. alatt), vagy a makroszintű egységek átkonfigurálása a Gábriel harmadik versszakában (lásd a 2.2.3.1. alatt).

3.7. Az ellentét, illetőleg az ellentéttel szerveződő struktúrák minden bizonnyal igen lényeges szerepet játszanak a szövegek felépítésében. Aligha véletlen, hogy Szabó Zoltán is az egyik legfontosabb szövegszervező elvnek tekinti, jóformán minden munkájában (lásd többek között Szabó: 1997. 109 és kk.).

Az ellentét valószínűleg akkor is működik, amikor az alkotó valamilyen módon ’föllazítja’, grammatikailag esetleg törli a markáns viszonyt (mint a Gábriel első versszakában a 2.2.3.1. alatt). Úgy tűnik, hogy az ilyen típusú, igen nagy stílusértékkel is bíró megoldások jóval gyakrabban fordulhatnak elő a költészetben, mint amennyire fehéren feketén ki tudjuk mutatni. Ám, ha az eljárást rekonstruálni sem tudjuk, legalább hellyel-közzel a befogadás során, akkor a textuálisan adott, illetőleg a megnyilatkozásokban kifejeződő tényállásokhoz általunk gyanútlanul hozzárendelt relációtipológiai séma és a háttérben húzódó kapcsolásfajta implikációi közt feszültség keletkezhet, vagy megsokszorozódhat a feszültség, vele a stilisztikum.

Alkotói oldalról az ilyen jellegű törlések, fölülírások ’kockázat’-ai a költői intenció, a beszédhelyzet és versmagatartás kimunkáltságának függvényében áll(hat)nak. Befogadói részről pedig a költői intenció rekonstruálására irányuló kondícióinkéban. Tapasztaljuk is, hogy interpretációs gyakorlatunkban a hipotéziseink alapján akarva-akaratlanul is létrehozunk ilyen vagy olyan funkciókonfigurációt műveleteink eredményessége érdekében, ám az alkotói intenció rekonstruálására az esetek többségében úgyszólván nincs esély. Csak az „s” van előtted, és semmi más. Csak a Verseim verse végleges szövege van előttünk, és semmi más. Mert a kézirat vagy változat nem áll a rendelkezésünkre promt, esetleg elkallódott. Igaz, ősi dokumentumok, tekercsek, kéziratok, kódexek tűnnek fel újra és újra. És ha megkerülnek is. A ’kézirateredeti’ vajon milyen jelleggel tekinthető, mondjuk így, ’intencióeredeti’-nek is? És ha munkahipotézisül elfogadjuk is akként, vajon hogyan, melyik, milyen rubrikában írhatnánk jóvá annak az emberöltőnyi különbségnek a tételeit és konzekvenciáit, ami az alkotás és a befogadás szociokulturális kontextusa közt fennáll?

3.8. Igen fontos, a formai és szemantikai felépítésre egyaránt ható változtatásnak tekinthető az interpunkció hiánya, helyesebben törlése, mint például a Verseim verse (lásd a 2.4.4. alatt) vagy az Elhúllt bolondok nyomán című költemény esetében (lásd a 2.5.3.2. alatt).

3.9. Ami a (f)irkalapok vizuális nyelvi elemeit illeti, megállapítható, hogy motivikusan vagy tematikusan általában összefüggésbe hozhatók a verbális nyelvi anyag egészével vagy valamely részletével, elemével. Az előbbire jó példa lehet a Balassi Bálint lázbeszéde című költeményt vizualizáló képi konfiguráció a kéziraton (kommentárját lásd a 2.6.2. alatt), az utóbbira pedig a Verseim verse egyik vázlatán a virág motívumának verbális és vizuális megjelenítése (lásd a 2.4.2. alatt). Akad(hat) példa arra is, hogy egy szövegrész a vizuális anyag valamely komponensét verbalizálja. Valószínűleg ez a helyzet A gengszterekhöz című költemény füzetlapja esetén (lásd a 2.7.3.5. alatt). – Az persze, hogy a verbális és képi összetevőből felépített kommunikátumok tipológiai keretét miként lehetne ebben a procedurális irányban is kiterjesztenünk, elég fogós kérdés.

Az ebben a fejezetben vizsgált kommunikátumok típusát az (1) / ’Kp ~ Vb’ szimbólummal jelölöm, amelyet afféle kvázi altípusnak tekintek. Ilyenfajta komplex kommunikátumok több altípusból is előkerülhetnek, s valamennyi altípus megközelíthető procedurálisan is. Ténylegesen az (1) / ’Kp + Vb’ altípusba (lásd a 3. fejezetben az 1. alatt) lennének sorolhatóak. Ha pedig egészében, kötetként szemléljük a „képes króniká”-t, többnyire olyan kommunikátumokat tartalmaz, amelyek a (3) / ‘Vb + Kp’ altípushoz (lásd a Bevezetésben az 1. táblázat nyolcadik sorát, illetőleg a 3. fejezetben a 2. alatt) állnak közel.

Az ilyen jellegű mikro- és makroszkopikus szövegvizsgálatok, hitem szerint, számos adalékkal vagy újabb támpontokkal gyarapíthatják nemcsak egy adott, választott alkotó életművével összefüggő tudásunkat, nemcsak egy adott, örökölt verbális nyelv működési mechanizmusaival és mediális relációival kapcsolatos kompetenciánkat, hanem talán a költői alkotás tágabb értelemben vett grammatikájának mibenlétére vonatkozó hipotéziseinket, hézagos ismereteinket is. És ki tudja, még milyen meglepetéseket tartogat(hat)nak. Ígéretei mindenesetre kecsegtetőek, perspektivikusak. Mikro- és makrogrammatikai, interpretáció- és kommunikációelméleti, alkotás- és befogadáslélaktani, kognitív pszichológiai és szövegszociológiai, stilisztikai és esztétikai stb. hozadékai egyaránt lehetnek – más médiumok vonatkozásában is. Egy pillanatig sem állíthatnám azonban, hogy ezeket az aspektusokat egyforma súllyal sikerült volna exponálnom, hiszen már a tereptárgyak föltérképezése, egzakt elhatárolása és tájolása sem volt valami ujjgyakorlatszerű, szimpla foglalatosság. Ahhoz pedig, hogy a részeredményekből nyugodt lélekkel általánosítható következtetésekhez lehessen jutni, további elfogulatlan, figyelmes és mélyreható kutatásokra, ambícióra és természetesen sok-sok türelemre van szükség.

[...]

Nyitólap