KLASSZICIZMUS (lat.) – a reneszánsszal meginduló és a XVII – XVIII. század folyamán főként Nyugat-Európában – elsősorban Franciaországban – az udvari művelődés körében kialakult művészeti és irodalmi irányzat. Mintaképének az ókori klasszikus irodalmat tekinti. Tárgyát rendszerint az ókorból veszi, illetőleg az ókori írók által feldolgozott témákat költi újra, a saját korát, annak problémáit általában kerüli.

Jellemzi az eszmének a maga fogalmi tisztaságában való ábrázolása. Az egyénivel, az esetlegessel szemben az általánost, a képzelettel, a szenvedéllyel szemben pedig az értelmet hangsúlyozza és érvényesíti. Törekszik a formai tökéletességre, szigorú műfaji és szerkezeti szabályokat követ. Fontos jellemzője (Kazinczy Ferenc kifejezésével): az úgynevezett „fentebb stil”. Ez utóbbi stílusforma csak a legelőkelőbb társadalmi osztályok igényeit tartja szem előtt: kifinomult, légies és clvont (arisztokratikus) költői nyelv, amely kerül minden köznapit a kifejezésmódban, s igen gyakran távol áll a tömegektől.

A klasszicizmus hatott Csokonai Vitéz Mihály művészetére is. Például:

Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh csalárd

Elmék ingadozó bélyege, esti szél?
Hát füstfogta hazámnak
Nem borzasztnak üszögjei?

(Csokonai Vitéz Mihály: A szélhez)

De a klasszicizmus fő képviselői a magyar irodalomban Bessenyei György és Kazinczy Ferenc voltak. Legnagyobb klasszicista költőnk pedig Berzsenyi Dániel.

Lásd még: Korstílus vagy stílusirány.