A humanizmus (lat. ’emberiesség’) tulajdonképpen a reneszánsz világnézete. Maga az elnevezés is arra utal, hogy hatására a túlvilág helyett az ember és a földi élet kerül az érdeklődés középpontjába, előtérbe lép az egyén, kifejlődik az emberekben a természetszeretet, s a valóságból kiindulva kezdik művelni a tudományokat.
A reneszánsz és a humanizmus igen nagy hatást gyakorolt az irodalomra s az egyes nyelvek stílusának a fejlődésére is. Ebben a korszakban jelenik meg az irodalomban nagyobb mértékben a realista ábrázolásmód. Ekkor születik meg az igazi, egyéni hangú líra s a természet szépségét megéneklő tájköltészet. A középkori irodalom sablonos nyelvét a képekben gazdag, színes, változatos, az egyén gondolatát és érzésvilágát is tükröző stílus váltja fel. Most már a szókincs egésze, a mindennapi élet szavai is bekerülnek az irodalomba, a természetből vett metaforák, hasonlatok stb. teszik szemléletessé a stílust. Például:
Neked virágoznak bokrok, szép violák,
(Balassi Bálint: Borivóknak való)
A reneszánsz és a humanizmus fő képviselői a magyar irodalomban Janus Pannonius (ő még latinul versel), Bornemisza Péter és Balassi Bálint.
Lásd
még: Korstílus vagy stílusirány.