NEOLOGIZMUS
(gör. ’szóújítás’). – Azok az új szavak, kifejezések, jelentésárnyalatok,
nyelvtani formák, amelyekkel nemzeti nyelvünk állandóan gazdagodik. Stilisztikai
értékük szerint három csoportjuk van.
1.
Az alkalmi vagy egyszeri neologizmusok (gör. hapax legomenon
’egyszer mondott’) egyéni alkotások, az őket létrehozó írón, költőn kívül
más nem használja fel, így nagyon jellemzőek az egyéni stílusra (lásd Egyéni
nyelv és stílus). A kifejezendő tartalmat szemléletesebben, erőteljesebben
éreztetik meg, s elmélyítik az érzelmi hatást. Például:
…Ami
csak mese, mind
emelt,
röpített. Szárny-nyitó gyönyör
volt
látni, messziről, hogy tündököl
az
aranytábla!...
(Szabó
Lőrinc: Hatodnap)
Párás,
dísz-kócos
tánci termen,
(Ady
Endre: Intés az őrzőkhöz)
2.
Olyan neologizmusok, amelyek csak bizonyos ideig élnek a nyelvhasználatban,
megszilárdulni azonban nem tudnak, mert vagy elveszítik időszerűségüket,
vagy újabb, alkalmasabb szó szorítja ki őket, például: feketepiac.
3.
Állandósult
neologizmusok: olyan új szavak és kifejezések, melyek keletkezésüket
követően egy ideig újszerűeknek hatnak, majd általánosakká válva, megszilárdulnak
a nyelv szókészletében, például: bérezés,
termelékenység.
Ezek többségét valamennyi stílusréteg felhasználja.