RÍM – a ritmikai szakaszok határpontján: elején vagy gyakrabban végén álló hangok (hangcsoportok) összecsengése. Az összecsengést az azonos vagy hasonló hangok ismétlődése okozza. A rím stilisztikai értékét egyrészt zeneisége adja, másrészt az, hogy különféle elhelyezésével a költő tagolhatja vagy összekapcsolhatja gondolatait, érzéseit. A legfontosabb rímfajták a következők:

1. A betűrím vagy alliteráció (lásd Alliteráció).

2. Az asszonánc – magánhangzói azonosak, mássalhangzói pedig rokonok. Például:

Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon
taní-
tani!

(József Attila: Születésnapomra)

3. A tiszta rím – magán- és mássalhangzói is azonosak. Például:

Szerettél? Magához ki fűzött?

Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?

(József Attila: Karóval jöttél)

Egy-egy rímfajtához valamilyen hangulat is társulhat, s hozzákötődhet a rím egy-egy műfajhoz is.

A páros rím fokozza az egyszerű érzés keltette hangulatot. Például:

Tizenkét kőmíjes esszetanakodék,

Magoss Déva várát hogy fölépittenék,
Hogy fölépittenék félvéka ezüstér,
Félvéka ezüstér, félvéka aranyér.

(Kőmives Kelemenné)

Az elbeszélő költeményben viszont gyorsítja a képek váltakozását. Például:

De a párduc, vad oroszlán

Végig üvölt a nagy pusztán,
Sárga tigris ott kölykezik,
Fiát eszi ha éhezik.

(Arany János: Rege a csodaszarvasról)

Lásd még: Jóhangzás, zeneiség.