JÓHANGZÁS, ZENEISÉG (gör. eufónia) – a szép stílus egyik, sajátsága. Azt jelenti, hogy az írásmű, írásműrészlet felolvasva, hallgatva is gyönyörködtet, zeneileg is kellemes hatással van ránk.

A jóhangzás alapfeltétele a magán- és mássalhangzók arányos eloszlása, továbbá a zöngés és zöngétlen hangok kedvező viszonya és általában a hangok megfelelő sorrendje. A magyar nyelv a jóhangzású, dallamos nyelvek közé tartozik.

A jóhangzáshoz szükség van arra is, hogy hosszú és rövid szavak, ritmikus szavak (szerkezetek) váltakozzanak beszédünkben és írásunkban. Mindezeken kívül még más tényezők is, például a rím, az alliteráció stb. is fokozhatják a jóhangzást. Például:

Hallod a zenét a mandolafán, mint kivirágzott hangszeren?

Zsong, zsong, zsong, zsong – mézillat, érzed? pille száll
és méhe rajz.

(Babits Mihály: Dal, prózában)

Másoknak is így nyíljatok,

Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát,
higgyék, örök az ifjúság,
Üllői-úti fák.

(Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák)

Lásd még: Hang, Rím.