HANG
(beszédhang). – Az egyes hangoknak különféle esztétikai hatásuk lehet.
Legkellemesebbek a tiszta zenei hangok: a magánhangzók; utánuk következnek
a zöngés mássalhangzók, s a legkevésbé kellemesek a zöngétlen mássalhangzók.
A hangok esztétikai hatása gyakran alátámasztja az irodalmi mű (szövegrészlet)
kellemes vagy kellemetlen tartalmát, illetőleg a tartalom keltette hatás
átsugárzik a hangokba is. Például:
Lágyan
zsongó habok
Ezer
kis csillagot
Rengetnek
a Dunán.
(Arany
János: V. László)
Nyár-éjszakán
a grófi szérün
Reccsen
a deszka-palánk
S
asztag-városban pirosan
Mordul
az égre a láng.
(Ady
Endre: A grófi szérün)
Az
egyes nyelvek zeneiségének fokát a bennük használatos magán- és mássalhangzók
aránya alapján szokták összehasonlítani. A magyar e tekintetben a kellemes
hangzású nyelvek közé tartozik. Le kell azonban szögezni, hogy minden nyelv
szép, ha szépen beszélik. S legszebb mindenkinek a saját anyanyelve.
Az
egyes hangok hangulati hatása a szavakban érvényesül (1ásd Szóhangulat).
Lásd
még: Jóhangzás, zeneiség.