Az irodalmi rokokó a francia királyi udvar arisztokratáinak álnépiességéből indul ki, és az e körökben dívó felszínes szerelmet énekli meg.
A rokokó költészet stílusát a finomkodó, idilli hangulat, az érzelgősség, a formák játékos túltengése, a játszi, dallamos versforma és a csengő rímek jellemzik.
Irodalmunkban Csokonai Vitéz Mihály teremtett sajátos magyar rokokót. Csokonai a felszínes, mesterkélt udvari szerelem helyett egészséges, tiszta, őszinte érzést szólaltat meg, de úgy, hogy a könnyed, játékos, dallamos formák megmaradnak, sőt friss képekkel, természetes stíluselemekkel, változatos zenei formákkal gazdagodnak. Például:
Kertem
nárcisokkal
Végig
ültetéd;
Csörgő
patakokkal
Fáim
éltetéd;
Rám
ezer virággal
Szórtad
a tavaszt
S
égi boldogsággal
Fűszerezted
azt.
Gondolatim
minden reggel,
Mint
a fürge méh,
Repkedtek
a friss meleggel
Rózsáim
felé.
Egy
híjját esmértem
Örömimnek
még:
Lilla
szívét kértem;
S
megadá az ég.
(Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez)
Lásd
még: Korstílus vagy stílusirány.