SZÓFAJVÁLTÁS. – Minden szófajnak megvan a maga sajátos, csak rá jellemző stílusértéke. A szófaj-kategóriák között azonban nincsenek merev határok, azaz a szavak más szófajta módjára is viselkedhetnek. Ezt a jelenséget nevezzük szófajváltásnak. A változás, az eredetitől elütő szófaji érték és mondatbeli szerep stílushatással jár. A magyar nyelv szerkezeténél fogva többféle és elég nagy számú szófajváltást tesz lehetővé.

1. Ige névszói használata. Mindig sűrítő jellegű. Különösen gyakori a népnyelvben, ezért népi hangulatot kelt, elősegíti a reális ábrázolást. Például:

…az első útja a szegény emberhez vezetett nagy adta-teremtettével.

(A tök és a csikó)

Megéreztethet humoros, családias hatást és tréfás gúnyt is. Például:

Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három

Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba cibálják;

(Fazekas Mihály: Lúdas Matyi 1.)

2. Főnév melléknevesülése. Nyomósítanak vagy tréfás, gúnyos hatást keltenek a kutya, róka, szamár stb. típusú főnevek. Például:

– Kutya hideg van odakint.

(Móra Ferenc: A másik csaló)

3. Melléknév főnevesülése. A főnevesült melléknév rendszerint magába szívja a jelzett szó tartalmát is, s ezáltal igen tömörré válik. Például:

S elhullanak legjobbjaink

A hosszú harc alatt.

(Vörösmarty Mihály: Szózat)

Bizonyos emelkedettséget, néhol hangsúlyt, nyomatékot ad a mondanivalónak. Például:

A birhatót ne add el álompénzen,

(Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

4. Más szófajok megváltozása is növeli a szavak kifejező erejét. Például:

Nem mentem erre-arra,

Búsan büszke voltam a magyarra
S ezért is, hajh, sokszor kerültem
Sok hajhra, jajra, bajra.

(Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre)