SZÓREND – a szavak mondatbeli sorrendje. Nagyfokú rugalmasságánál fogva igen finom értelmi és érzelmi-hangulati árnyalásra alkalmas, s egyszersmind a tömörség eszköze is.

A hangsúlytól függően a szórend lehet nyomatéktalan és nyomatékos.

Nyomatéktalan a szórend, ha a mondat mondathangsúllyal kiemelt részt nem tartalmaz. Az jellemzi, hogy állítmánya – igekötős ige esetében – összefoglaló szórendű, vagyis az igekötő az ige előtt áll, továbbá, hogy az állítmány nem a mondat legvégén van. Ez a szórend általában ritkább. Például:

A falu fölött már felszállt a füst.

(Sánta Ferenc: Húsz óra)

Nyomatékos a szórend, ha a mondatban legalább egy mondathangsúlyos rész van. Itt az ige a központi rész. A kiemelni szándékozott mondatrész közvetlenül előtte helyezkedik el, a többi mondatrész pedig az így alakult szakasz előtt vagy mögött arányosan oszlik el. Például:

Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!

(Fazekas Mihály: Lúdas Matyi 1.)

Szépen süt le a hold Nagyfalu tornyára,

(Arany János: Toldi VI.)

A költői s nemegyszer a beszélt nyelvi stílus is eltér a megszokott szórendi formáktól. Ezt a jelenséget a szórend megváltoztatásának, inverziónak (lat. ’megfordítás’) nevezzük. A szórend megváltoztatása is mindig kisebb-nagyobb stílushatással jár. Gyakran használják a költők különböző mondatrészek kiemelésére. Például:

Megáradva hulla könnye két szemének

Az ábrázatjára kedves szülőjének,

(Arany János: Toldi VI.)

Hazádnak rendületlenül

Légy híve, oh magyar;
………………………
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:

(Vörösmarty Mihály: Szózat)

A szórend mondat- és versritmikai vagy rímtechnikai okokból is megváltozhat. Például:

Toldi is álmában csehen győzedelmet

És nyert a királytól vétkeért kegyelmet;

(Arany János: Toldi X.)