A szóbeli közlés célja az, hogy az emberek közvetlenül kicseréljék és (emlékezetüktől függően) megőrizzék gondolataikat, érzéseiket, ismereteiket. Az élőbeszéd nem hozhat létre irodalmat, de segítségével létrejöhet a nemzedékek által alakított népköltészet.

A gondolatoknak nagyobb arányban történő, a beszélőtől független és pontosabb megőrzése (az írói alkotások, továbbá a tudományok létrejötte és művelése) csak az írás, az írott nyelv segítségével valósulhat meg.

Mindez érthetővé teszi, hogy mind a beszélt nyelv (pontosabban ennek stílusrétegei: a társalgási és a szónoki stílus), mind pedig az írott nyelv (illetve ennek stílusrétegei: a tudományos, a publicisztikai, a hivatalos és a szépirodalmi stílus) a nyelv eszközkészletének –az általánosan használtakon kívül – bizonyos meghatározott elemeit foglalta le.

A szóbeli közlésre például jellemző a közvetlenséget biztosító, pongyolább kifejezésmód és rövidebb mondatfűzés, a neologizmusok, nemegyszer a tájnyelvi elemek, továbbá a zsargon és az argó használata.

A népköltészet, különösen a szó szerint lejegyzett gyűjtések, az élőbeszéd stílusát követik. Például:

Egyöttünk, egyöttünk Szent István szolgáji,

(Regös ének, Sebestyén Gyula gyűjtése)

De nemcsak a népköltészet, hanem a műköltészeti alkotások is gyakran törekszenek a beszélt nyelvi stílus újrateremtésére. Mikszáth Kálmán novellái például sűrűn idézik a népi mesélők hangját. Például:

Hát amint a Csorba Gergelyéktől befordulnak, a Kocsispálék csűre mögül, egyszercsak szembe jön az egész elöljáróság, meg a főemberek, köztük Sós Pál uram is, ünnepélyesen felöltözve, újdonatúj ködmönben, mely panyókára fogva lógott a válláról. Igaz biz' a – az új templomot szenteltek itt föl a mai napon.

(Mikszáth Kálmán: A néhai bárány)

Legtöbbször azonban az írott stílus pontosabban megválasztott szavakat, meghatározott kifejezéseket, a mondanivaló egyes részeinek viszonyát jobban megvilágító kötőszókat, bonyolultabb szerkezeteket stb. használ. Például:

…Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidas csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg…

(Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)

…Elmúlik a csend – a nyári napok fülledt csendje –, hogy egy kis időre átadja helyét a mindent betöltő neszezésnek: itt az ágas csikorog, amint vizet húz a legény, ott csattog még a fejsze az udvaron, amott ló prüszköl a víz fölé hajolva, majd felnyerít, és hirtelen megugró csikó patája dobban a földön, valahol énekszó is hallik, arrább nem ér véget a lány ajkán a szapora hívogatás: Pi-pi-pi-pi-pi!

(Sánta Ferenc: Húsz óra)

Lásd még: Stílusréteg.