Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.
Szólj, gondolj, tégy jót, s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.
Az ember úgy tanulja önmagát, mint egy nyelvet. Türelemmel, gyakorlással, beleérzéssel.
A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg,
hogy kik is vagyunk valójában.
… mert novembert mutat már a naptár.
Ilyenkor az ég kitárul, időt, tért feledve
szárnyai nőnek az emlékezésnek.
Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat.
A felnőttekkel bánj tapintatosan! Felnőttnek lenni sem könnyű. (…) Ne feledd, mindjárt te is felnőtt leszel. Ha pedig felnőtt leszel, kérlek, jusson eszedbe, hogy tegnap még magad is gyermek voltál.
Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.
Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták.
Facebook