Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
(Pannonia dicsérete)
Lehet, hogy az általános iskolában nem találkoztok az 1472-ben elhunyt költő nevével, de középiskolában egészen biztosan fogtok, sőt, a memoriterek közé fog tartozni a fentebbi epigramma is. Érdemes tudnotok, hogy ő a legnevesebb magyar humanista költő, még ha verseit latin nyelven írta is.
Neve elsősorban a reneszánszhoz, Mátyás királyhoz és Pécs városához kötődik, ahol püspök volt, így nem csoda, hogy a mai napon, éppen a Reneszánsz évében, a Pécsi Egyházmegye fennállásának 1000 éves jubileuma alkalmából temették újra földi maradványait. A költő csontjait a pécsi székesegyház 1991-es renoválásakor fedezték fel, a nemrégiben bizonyosodott be, hogy csakugyan őt találták meg a régészek. A tegnap és ma zajló rendezvények között szerepel 500 mandulafa ültetése is az Egy dunántúli mandulafáról című epigrammához kapcsolódva.
Janus Pannonius reneszánsz költészetében a télben nyíló mandulafa a művészet szeretetének és a műveltség etikájának megjelenítője volt. A mandulafa, mely él és növekszik, de nem biztos, hogy megmarad a télben, abban a korban és környezetben, amely nem kedvez a kultúra kibontakozásának.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
(Egy dunántúli mandulafáról – részlet)
Olvass utána:
Facebook