Saját honlapok sikere

Legutóbbi szavazásunkon (Van saját honlapod?), amit Juhász Martin javaslatára indítottunk, érdekes eredmény született.

Kiderült, hogy a szavazók 75 %-ának, azaz háromnegyedének VAN saját honlapja, 17 % szeretné, ha lenne neki, és csak 7 % az, aki nem is akar honlapot. Tehát 28-ból csak 2-en zárkóznak el előle!

Ez aztán a jó eredmény!

Ez volt tanévünk utolsó szavazása, a nyáron gondolkodjatok, mi(k)re szavazzunk jövőre!

Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja

Megszoktuk már, hogy október vége felé ünnepljük az Iskolai Könyvárak Világnapját.

Ebben az évben azonban az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Szervezete (IASL) a világnap helyett International School Library Month-t, azaz az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapját hirdetette meg 2008 októberére.

A 2008-as év jelszava: Literacy and Learning at your School Library, azaz Műveltség és tanulás iskolai könyvtáradban.

A Könyvtárostanárok Egyesülete pályázatot fog hamarosan kiírni a nemzetközi hónapra a következő témákban:

  • Iskolai könyvtári honlapkészítő pályázat
  • Iskolai könyvtári élményem (írásművek)

Figyeljétek a blogot a részletekért!

Könyvhét és gyermekkönyvnapok

79. Ünnepi Könyvhét és
7. Gyermekkönyvnapok
2008. június 5-9.

Nevezhetnénk a könyv ünnepének is ezt a pár napot, amikor különféle helyszíneken író-olvasó találkozók, dedikálások és egyéb programok várjáka látogatókat.
1929 óta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése rendezi az Ünnepi Könyvhetet. A központi rendezvények helyszíne hagyományosan a budapesti Vörösmarty tér.

Nekünk azonban nem kell olyan messzire mennünk, hogy ünnepelhessük a könyvet! Szegeden – idén először – a Somogyi Könyvtár szervezi a könyvhetet, ráadásul Szegeden tovább tartanak a rendezvények, egészen június 14-ig. A részletes programot megtalálhatjátok a könyvtár honlapján, itt. A rendezvények központi helyszíne hagyományosan a Dugonics tér. Válogassatok a rendkívül színes kínálatból!

Figyelmetekbe ajánlom a következőket: Continue reading Könyvhét és gyermekkönyvnapok

A hét idézete

Év elején a középiskolában azt mondtam a diákjaimnak: Nehogy azt hidd, hogy én könnyen veszem a te dolgodat, vagyis vedd tudomásul, hogy ami neked fáj, nekem is fáj. Ez pedig abból következik, hogy igenis tudom, mi az, ami fáj neked. Ezt pedig azért tettem vezérelvemül, mert véleményem szerint a tanár legfőbb dolga, hogy emlékezzen saját fiatalságára.

Füst Milán

A szó elszállt, az eredmény megszületett

Citius, Altius, Fortius!
Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben!

Az Olimpiai játékok jelszavához méltó vetélkedés zajlott tegnap könyvtárunkban A szó elszáll, az írás megmarad c. városi könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő döntőjén.

A nemes versengés végeredménye a következő lett:

I. Fair Play csapata (52 pont)
I. Olajágak csapata (52 pont)
II. Arany hírmondó csapata (48 pont)
III. 4 nyerő diszkoszpatkány (44 pont)

A vetélkedőn készült fotókat hamarosan láthatjátok blogunkon, valamit a iskola galériájában. Előzetesként íme a 2028-as szegedi olimpia logótervei (2. feladat):

A szó elszáll, az írás megmarad

Citius, Altius, Fortius!
Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben!

5-6. osztályosok számára rendezett, A szó elszáll, azt írás megmarad című hagyományos könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőnk döntőjére holnap, azaz 2008. május 29-én, csütörtökön 14:30-tól kerül sor a könyvtárban.

Idei témánk: Egy évforduló okán – a nyári olimpiai játékok története és Szeged sportélete

A döntőbe jutott hat csapatnak a készüléshez figyelmébe ajánlottuk