Kosár megtekintése “Nagy L. János: Hullámok a Weöres-tengerből” hozzá lett adva a kosaradhoz.
Peto_Balint_A_szentesi_sajto_kezdetei_1871_1883_2019_borito

A szentesi sajtó kezdetei (1871-1883)

2500 Ft

Szerző: Pető Bálint
ISBN: 978-963-9927-02-5
Kiadási év: 2019.
Formátum és terjedelem: B5, 221 oldal

Termékleírás

Az 1867-ben létrejövő Osztrák–Magyar Monarchia új alapokra helyezte a hazai nyomtatott tömegtájékoztatás jogi kereteit, így a kiegyezés nem csak a főváros sajtóorgánumai számára jelentett fellendülést, hanem nagyszámban kezdtek szaporodni hírújságok és különböző lapok vidéken is. Számos település esetében tehát a helyi sajtó megindulása erre az időszakra, vagyis az 1870-es, 1880-as évekre tehető. Nem volt ez másképpen Szentesen sem: a város első saját folyóirata, az Oroszi Miklós által kiadott Szentesi Füzetek 1871-ben jelent meg, majd a település lakossága még ugyanebben az évben kezébe vehette az első önálló, helyben sokszorosított közéleti újságot, a Szentesi Lapokat, Cherrier János nyomdász gondozásában. A hiánypótló kötet részletesen bemutatja a szentesi sajtótörténet kezdeti időszakát: ismerteti az 1871-től 1883-ig megjelent lapokat, azok tulajdonosait, valamint az egyes orgánumoknál dolgozó újságírókat, szerkesztőket. Emellett a sajtó tükrén keresztül bepillantást enged a kiegyezés utáni, több szempontból sajátos szentesi társadalom hétköznapjaiba, mindezt számos idézettel, ábrával és képpel illusztrálva. A szerző a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója, a könyv alapjául pedig 2018-ban sikeresen megvédett doktori értekezése szolgált. Témaválasztásában nagy szerepet játszott a városhoz való szoros érzelmi kötődése, hiszen gyermekéveit Szentesen töltötte. Tartalom: Peto_Balint_A_szentesi_sajto_kezdetei_1871_1883_2019_tartalom