Categories Menu

Feltöltve Sze 1, 2015 Kategória Hírek, Médiatár, Olvasnivaló

“Hogyan éljük túl az iskolát?”

“Hogyan éljük túl az iskolát?”

Olvasnivaló című rovatunkban most egy friss interjút ajánlunk.

“Az iskola jelenlegi formájában megbetegíti a gyerekeinket – mondja Vekerdy Tamás pszichológus. Szerinte a központosított állami iskolarendszerrel négy évvel ezelőtt az „abszurd uralma” köszöntött be az intézmények és a családok életébe. Gyerekek, szülők és pedagógusok egyaránt prés alatt vannak. A szakember azt mondja, ebben a helyzetben a szülőnek a szokásosnál is nagyobb a felelőssége. Amellett, hogy születésétől fogva igyekszik érzelmi biztonságot adni a gyerekének, ne szorongassa még otthon is tovább az iskolást, hanem váljon cinkosává. Például csinálja meg helyette vagy vele a házi feladatot. Vekerdy szerint az, amit ma leckének hívnak az iskolában, egyszerűen „semmire se jó.” D. Tóth Kriszta nagyinterjúja Vekerdy Tamással egy nappal a 2015/16-os tanév indulása előtt.”

A közelmúltban Vekerdy Tanár Úr a Mentor(h)áló és az IH közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték sorozatban is hasonló tartalmú előadást tartott.

Most is érdemes odafigyelni a mondataira.

A teljes cikk ITT olvasható!