Categories Menu

Feltöltve dec 21, 2020 Kategória Partneriskoláink jelentik

Komplex tehetséggondozás természettudományos köntösben

Komplex tehetséggondozás természettudományos köntösben

A Szegedi Tudományegyetem 1.300.000,- Ft támogatást nyert az NTP-MTTD-19-0207 számú, „Komplex tehetséggondozás természettudományos köntösben” című projekt megvalósítására.

A program az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola alsó tagozatos kisdiákjai számára kínált magas szintű, komplex természettudományos tehetséggondozási lehetőséget.

A program keretein belül megvalósult szakköri foglalkozások, vadasparki foglalkozások, szakmai tanulmányút és a szülőkkel közösen megszervezett online zárófoglalkozás során tanulóink természeti tehetségterületi fejlesztése mellett gondolkodásuk fejlesztése, az együttműködés fejlesztése és a kreativitásuk fejlesztése is megvalósult.

A program fő elemei az élmény és a felfedezés voltak, melyeket a rendkívüli helyszínek és az élő állatok megfigyelése, kísérletek elvégzése, bemutatása biztosított. A tanulók természetes kíváncsiságát, megismerési vágyát kihasználva ismerkedtünk meg környezetünk élővilágával.

A szakköri foglalkozások megvalósítása során a természetben zajló folyamatok megismerése mellett a kísérletek elvégzésével, megfigyelésével a tanulóknak lehetőségük nyílt tájékozódni a környezeti problémákról, és alkalmuk volt a különböző információk közötti kapcsolatok meglátására. A foglalkozások fontos eleme volt, hogy gyakorolhattuk az egyszerű, komplex természetvizsgálatot, a problémaészlelést és megoldáskutatást, együttműködést. A tanulók kísérleteztek levegővel, vízzel. A foglalkozások segítették a környezet és a környezetben zajló jelenségek tanulmányozását, megértését, a tanult információk gyakorlati alkalmazását.  A kutatómunka után az ismert programnyelvek segítségével környezetvédelmi problémák megoldására javasoltak megoldásokat. Robotokat építettek és programoztak: faültető, szemétválogató robotot, vízi állatmentőt mutattak be.

A vadasparki foglalkozások alkalmával a természeti jelenségek megismerése mellett a körülöttünk élő állatok, növények megismerése is nagyon fontos volt. A természetes élőhelyhez hasonló környezetben a természetes viselkedéseket is pontosabban megfigyelhették. A vadasparki foglalkozásokat megelőzően érzékenyítő foglalkozást tartottunk, ahol vakvezető munkakutyákkal hangolódhattak a természetben való megfigyelésre.

Az 1 napos szakmai tanulmányút során a rekreáció mellett ismeretek bővítésére is lehetőség nyílt. A Mini Magyarország Makettparkban tett séta hazánk és a hazánkkal határos területek nevezetességeinek megismerését szolgálta.

A szülőkkel közösen megszervezett online zárófoglalkozás során megismerkedhettek a szülők a megvalósított programok részleteivel, a megvalósult projektekkel. Bemutatásra kerültek a megépített robotok is. Javaslatokat kértünk, ötleteltünk a folytatás kapcsán.

A program az NTP-MTTD-19-0207 számú projekt támogatásával valósult meg, köszönjük a támogatást.