Tisztelt Első Évfolyamos Hallgatók!

A SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet Logopédiai Szakcsoportja a 2017/2018. tanév tavaszi szemeszterére eső szakirány-választást megelőzően a Logopédia szakirány iránt érdeklődő Hallgatók számára beszéd-alkalmassági vizsgát tart. Akik a logopédia szakirányon kívánják tanulmányaikat folytatni, azok számára az előszűrésen való részvétel kötelező! 

Az alkalmasság további feltételei között szerepel még megfelelő tanulmányi átlag elérése, valamint az írásbeli alkalmassági vizsgán való megfelelés (ezek időpontjáról és követelményeiről a Hallgatókat a későbbiekben, de még e félév során tájékoztatjuk). A tavaszi írásbeli alkalmassági vizsgán már csak azok jelenhetnek meg, akik részt vettek a beszéd-alkalmassági vizsgán, és ott megszerezték az „ALKALMAS” minősítést!

A beszéd-alkalmassági vizsga időpontjai:

  1. november 17. péntek 13 óra a LEVELEZŐS HALLGATÓKNAK,
  2. november 18. szombat 9 órától a NAPPALIS HALLGATÓKNAK.

A vizsga helyszíne: 6008-as oktatói szoba

Kérjük, hogy az érdeklődő nappalis és levelezős Hallgatók 2017. november 6. hétfő reggel 9 óráig jelentkezzenek a Jelentkezési lap leadásával (Cím: SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet, 6721 Szeged, Hattyas u. 10. Oktatásszervezői iroda). A határidő lejárta után jelentkezést nem tudunk elfogadni!

A végleges beosztás  a jelentkezés lejárta után történik meg, melyről írásban értesítést küldünk a CooSapce-en keresztül. A fent leírtak alapján kérjük, hogy a kijelölt két időpontra ne tervezzenek más elfoglaltságot.

TÁJÉKOZTATÓ

A beszéd-alkalmassági vizsgára saját választású szöveggel készülni nem szükséges; erre a célra előkészített szövegeket olvasnak fel a Hallgatók véletlenszerű választás és rövid felkészülés után. A szöveg felolvasását rövid beszélgetés előzi meg. Sor kerülhet még a fogazat, a harapás, és az artikuláció pontosabb ellenőrzésére is.

Az értékelés 3 fokozatú skála alapján történik.

A lehetséges minősítések:

–          „NEM FELELT MEG”

–          „FELTÉTELESEN MEGFELELT”

–          MEGFELELT”

A „MEGFELELT” minősítést kapott Hallgatóknak a tavaszi alkalmassági vizsgán csak az írásbeli részt kell teljesíteniük (és a meghatározott tanulmányi átlaggal rendelkezniük kell).

A „FELTÉTELESEN MEGFELELT” minősítést kapott Hallgatók számára az írásbeli alkalmassági vizsgán való részvételig lehetőség nyílik a Bizottság javaslatai alapján beszédmódjukon, artikulációjukon javítani;  számukra egy ismételt beszéd-alkalmassági vizsgán való részvétel tavasszal is kötelező lesz (és a meghatározott tanulmányi átlaggal rendelkezniük kell).

A „NEM FELELT MEG” minősítést kapott hallgatók a szakirányválasztáskor a Logopédia szakirányt nem választhatják. (A 2017/2018. tanév során nem vehetnek részt sem az ismételt beszéd-alkalmassági vizsgán, sem az írásbeli alkalmassági vizsgán; akkor sem, ha tanulmányi átlaguk a kívánt mértéket eléri).

Felhívjuk a kedves Hallgatók figyelmét, hogy a beszéd-alkalmassági vizsgáról való távollét kizárja a Logopédia szakirányra való jelentkezést!

Tisztelettel: Logopédia szakcsoport

Beszédalkalmassági vizsgaszabályzat

e-mail